Két hétre érkeztünk Lodjába november közepén. Kis repülő vitt minket át az Őserdő felett, hogy megérkezzen velünk a lodjai reptérre. A kórház dolgozói már elkészítették a terepet, felállították a műtőt és elkezdték a konzultációkat. Másnap az orvosokat már várta a betegek névsora, akiknek műtétre volt szüksége, hogy visszanyerjék látásukat.
Mi csináltuk a műtét előtti méréseket, hogy megfelelő dioptriájú műlencsét kapjanak a páciensek. Nagyon élveztük ezt a munkát, napi 12-16 ember szemét néztük a javalon keresztül. Ők csak a phaco cataracta műtétesek voltak, egy nap több, mint 20 embert operált az orvos csapat. A vizsgálatunk nagy része tetela nyelven folyt, ugyanis sok helyi nem beszél franciául. Bár megtanultunk egy-két szót, kifejezést, jobbára a helyiek segítségére hagyatkoztunk. Ezután az optikában folytattuk a napot.
Kiosztottuk a műtét után lévő betegeknek a védő napszemüvegeket. Majd megkezdtük a szemüvegek kiosztását. A konzultáció során az orvosok felmérték a látásélességet, nekünk a megfelelő darabot kellett kiválasztanunk. A klinika rengeteg használt szemüveget kapott Európából, főleg a Sasszem Klinikától. Ezeket a misszióra készülve még Mbuyi Mayiba bemértük.
Nem volt egyszerű a kommunikáció, volt, hogy a felírt dioptria nem volt jó a betegnek, ilyenkor meg kellett először keresni a megfelelő számot. Sokan nem beszéltek franciául, ami azonban még nehezebb volt, hogy nem értették a szemüvegek lényegét és a kiválasztási folyamatot, hiába magyaráztuk el mit, miért csinálunk. Azt, hogy nem tudunk helyettük választani, hogy nekik kell eldönteni, hogy melyik lencsén keresztül élesebb a világ. Sokan nem értették, hogy az olvasó szemüveggel nem lehet távolra látni vagy, hogy a napszemüveg nem javít a látásélességen.
Kedvenc esetünk egy idősebb bácsi volt, akinek +10-es szemüveg volt felírva, ami azt jelenti, hogy szinte nem is látott. Észrevettük, hogy az inge zsebében ott lapul már egy szemüveg. Ekkora számból kevés szemüvegünk volt és nehéz jót találni, így megkérdeztük mi a probléma a másikkal, miért kell lecserélni. Azt mondta az a szemüveg már rossz, elromlott. Mikor megnéztük közelebbről valóban nehezen lehetett átlátni rajta, azonban nem a karcoktól, repedésektől, hanem a kosztól. Alaposan megtisztítottuk majd visszaadtuk neki. Még csak a kezében fogta, de nem hitte el, hogy az az ő szemüvege. Majd mikor felvette nevetett, tapsolt és hitetlenkedett. Egyik leghálásabb páciense lett optikánknak.
Adtunk neki törlőkendőt és lépésenként átvettük, hogyan kell a szemüvegét ápolnia. Reméljük ezentúl mindig tiszta kép tárul elé. Rengeteg olvasó szemüveget osztottunk ki, volt egy két nagyobb számú távolba látó lencsét igénylő beteg is. Mindegyiknek nagyon örültünk, amikor tudtuk, hogy tényleg megváltozik az életük a szemüveggel. Az otthonról érkező szemüvegek között találtunk híres márkákat, gyönyörű kereteket. Igyekeztünk mindenkinek olyat választani, amiben jól érzi magát, a fiataloknak ugyanúgy fontos, mint itthon, hogy csinosak legyenek. Így nem hordják a szemüveget, ha nem tetszik nekik. Ez sokszor nehézség volt, hogy csak azért, mert tetszik neki a keret ne válasszon rossz dioptriájú szemüveget, mikor döntenie kell.
Nagyon szerettünk Lodjában lenni, sokszor nem volt könnyű a betegekkel, itt is mint mindenhol, ha fehér embert látnak, pénzt kérnek. Ez néha nehéz volt, mikor nemcsak a betegek, de a kórház dolgozói, fiatal orvosok is jöttek pénzt kérni. De nagyon sok érdekes beszélgetést folytattunk velük, meséltek a helyi szokásokról, kultúráról, hogyan élnek, milyen második feleségnek lenni.. Hazafelé autóval utaztunk. 655 kilométert, három nap alatt tettünk meg. Turista ösvény méretű utakon haladtunk, sárban ragadtunk, ablakig érő vízből húzta ki a csörlő a kocsit. Keréknyomnyi hidakon hajtottunk át, motor nélküli kompon keltünk keresztül a nagy folyón.
És közben körbevett minket a végtelen gyönyörű szavanna, mára már oroszlánok nélkül, rengeteg madárral. Ebédeltünk kis faluban 30 forint értékben, ahol sosem láttak még fehér embert, így egy egész falu figyelte étkezésünk. Útközben egy kis faluban aludtunk, a helyi iskola igazgatója adta át kunyhóját, vacsoránk a magunkkal vitt kakas volt, amit ott, frissen vágtak le. Hatalmas élmény volt az utazás és a misszió, nagyon hálásak vagyunk, hogy a részesei lehettünk!! Összesen több, mint 400 szemüveget adtunk a betegeknek, melyeknek nagy része a Sasszem Klinikától érkezett, hálásak vagyunk az embereknek, akik küldték!
Gremsperger Kinga és Oláh Sára
2021.december
Váróterem. Iszonyatos hangzavar, az emberi testek tömény izzadtság-szaga a levegőt kibírhatatlanná teszi, és mindez párás, nyomott légkörben. Mindenki egy ajtó köré csoportosulva egyszerre akar bemenni rajta. „Ez az a nap, és a napnak azon órája, amikor a szemész orvos elé kerülhetek… Hát akkor gyerünk!”
A felszerelést autóval vittük Lodjába.
Az a félnótás ott bent meg az ájulással küzd. Nagy a meleg, (kérem, Afrikában meleg van, ne panaszkodjunk) a 4x4-es teremben hárman rendelünk, a helyiség egy rózsaszín lepedővel két részre van osztva, egy ajtónálló bácsika kiabálva rendezi a tömeget, amely tömeg licitálva bizonygatja, hogy most tessék minket beengedni. Egyszerre és azonnal. Van vagy 3 ember, akik több száz lapot pörgetve keresik a betegek már előre kiállított kartonját név szerint, szám szerint…
Műtétre jelölt szem, jobb oldali kép: műtétre várakozó betegek.
Simon Pierre doktor nagy nyugalommal, de iszonyú lassúsággal rendel, Thomas doki lendületesen és nagy szakértelemmel, Ő az ász, mert hiszen beszéli a Tetela nyelvet… és én, csak besegítek, egy kis zsámolyon, a sarokban vertem tanyát, rögtönzött asztallal. Ma nem operálunk, így kerültem ide, hogy segítsek nekik. A magamra erőltetett maszk alatt lassan fulladozok, az izzadtság szépen átitatta, ami miatt időnként vizes- kendős, amolyan inhalálós érzésed van. Aznap 150 beteget láttunk, én a végére kimenekültem a szobából… Persze, maszk, csak rajtam, olyan marslakó érzésem van. Sebaj, kitartok!
Az érzéstelenítő oltás, jobb oldali kép: adminisztráció.
Másnap beindultak a műtétek, először csak napi 15, majd egyre több beteg jött, ahogy látták az eredményeket. Az utolsó műtétes napon 36-ot csináltunk. Nagy segítség volt, hogy Simon Pierre és Thomas is már elkezdtek operálni. Simon egyre jobban muzsikál, a SIC nevű manuális hályogkivonást csinálja szép eredménnyel. Sajnos Lodjaban több ápoló is operál, rettenetes károkat okozva, fura módon, a betegek csak tűrik és veszítik el szemük világát. Több tíz ilyen esetet láttunk. Thomas doki fogadkozik, hogy nem hagyja annyiban, és mindenképpen akciót indít, hogy leállítsa az ilyen illegális sebészetet.
Kinga és Sára, a két önkéntes orvostanhallgató, nagy segítségünkre volt a misszió során.
Missziónk különlegessége, hogy két magyar önkéntes is velünk van. Ők viszik a szemüveg frontot, több száz szemüveget hoztak. Pillanatok alatt betanulták a műlencse tervezés titkait, és most, ezen a misszión először a szürkehályog műtétek során rendesen tervezett műlencséket ültetünk be. Igen, kérem, itt Afrikában a missziók során általában csak úgy saccra, sztenderd dioptriájú műlencséket ültetünk. (Ez kb olyan, mint bekötött szemmel rúgatni 11-est, tízből kilenc bemegy, de legalább egy mellé. Ilyenkor a mi esetünkben a műtét után esetleg vastagabb szemüveggel lehet korrigálni a látást, holott ezt elkerülhettük volna)
A műtőben hárman műtöttünk /Simon, Thomas és Richárd/ így gyorsan haladt a munka, gyógyultak a betegek!
A modern szürkehályog műtétek során, az emberi szemlencse dioptriáját pótolni kell, és ezt a szembe ültetendő műlencsével csináljuk. Igen, de a műlencse törőereje egyénenként változik, amit egy bonyolult képlettel lehet kiszámolni. Igen ám, de a képlet csak akkor működik, ha megadunk legalább 2 értéket, ami betegenként különböző: kell tudni a szemtengely hosszát és a szaruhártya görbületét. Ezen adatok méréséhez viszont műszerek kellenek, amiket nem szoktunk misszióba vinni. A mostani misszióra elhatároztam: nem maradhatunk a kőkorszakban, ezennek változtatunk a szokásokon. Segített a döntésben a két magyar önkéntes medikus, pont jó, Ők fogják csinálni a méréseket. A másik nagy löketet az OPC-től (OPHTALMIC PRODUKT CENTER) ajándékba kapott hordozható ultrahang készülék adta. Csinos kis táskában könnyű, csodálatos kis masina, kezelése pofon egyszerű, gyors és pontos, nagyon élvezzük használatát. Azonnal kiderült csomó refrakciós hiba is a méréseknek hála, egyes szürkehályog mögött pedig a retina leválás, üvegtesti bevérzés, stb!
Kinga és Sári kb 10 perc alatt megértette és beüzemelte a dolgot, és a műtendő betegek bemérése reggelente mintegy 45 percet vett igénybe. Bravó lányok!
Utolsó előtti napon, a 25. műtét közben valaki berohan a műtőbe.
Újra látok!
-Dr Thomas kér maszkokat!
A mondat megüti a fülemet. Itt, Lodjaban, érkezésem óta maszkos embert nem láttam, csak én, félnótás küzdöttem vele a rendelésen, no, meg a műtőben, de ott a maszk-viselés nekünk amúgy is a sorsunk része. Este Thomas meséli, hogy a kórházban találtak több Covid-os esetet. Na, jól nézünk ki, a betegáradat, ami rajtunk végig ment, vajon hagyott-e nyomot, vagy sem… Majd kiderül, hiszen Covid teszt nélkül nem lehet utazni, Kinshasában csináltatni kell.
Kinga, jobb oldali kép: mise után hazafelé mennek a gyerekek.
Önkénteseink rendesen feldobják a hangulatot, sok zenét hallgatunk, érezzük, hogy ez fiatalít, felvidít, szóval, jó velük. A hangulathoz egyébként nagyban hozzájárul az a 4 kg-os tömör Gouda sajt, ami minden reggel besegít, hogy kibírjuk a napot estéig. Kinshasában vettük, és az a nagy tömb csodálatosan bírja a nem éppen kegyes klímát. Pont 2 hétig tartott, nagyon finom volt, igazi Lélek megtartó csemege!
Kellett az erő is, hiszen 1120 beteget vizsgáltunk meg, és 202 műtétet végeztünk. Nagyon örültem az eredményeknek, mert egyrészt sokan látásukat visszanyerve új emberként indulhattak tovább, másrészt ez a szám segített abban, hogy átléptük a bűvös „1000 műtött szürkehályog” számot 2021 eleje óta. Nagyon reméltem, hogy sikerül újra elérnünk ezt az eredményt, és íme!!
Kötés levételére várnak a betegek. Jobb oldali kép: a friss szakorvosi diplomával Thomas doktor.
2022-re jó lenne megcélozni az 1500-at, majd a 2000-et…
Végül eljön a misszió vége. Sajnos, sok beteget hagytunk hátra, de most nem lehetett tologatni az indulást: Lodjaból hetente csak egy napon, csütörtökön van repülőjárat. Szerdán pakoltunk, a rendelést 11-kor befejeztük és már nem operáltunk többet. Betegeinket ezentúl az itt levő szemészeti szakápolók követhetik. Senkivel nem volt probléma, a sterilitást sikerült betartani.
Önkénteseink kérik, hadd mehessenek a kocsival vissza, Mbuji Mayi-ba. 3 nap kocsikázás a Sankuru-Lomami megyékben, gyönyörű tájakon, klassz kaland! Tudva, hogy a közbiztonság tökéletes, hogy jó kezekben hagyom Őket, engedek. Legyen, elválunk! Ti autóval, mi repülővel indulunk.
Lodjai egyetem. Jobb oldali kép: az egész napi munka után esti pihenő.
A repülőtéri házikó iszonyatos hangzavarában izzadva tolakszunk. Egy napon van összezsúfolva 3 járat: Gomair, meg kettő másik. Talán 100 utas lehet, a mi gépünk Fokker-50 es. Itt is mindenki kiabál, az utasok csomagokat lökdösve törik maguknak az utat. Egyre több maszkos ember… maszk az orron, maszk az állon, maszk a nyakba lecsúszva, vagy csak a csuklón. Ennek, így semmi értelme. Itt ember legyen, aki kiismeri magát, mit és hol kell csinálni mi is felfogadunk egy „adminisztrátort” aki elvégzi a lépéseket.
Előbb a DGM (migrációs iroda), majd a csomag-biztonsági turkálás, (itt adunk 2000 Frankot, és akkor nem kell kinyitni a bőröndöt), majd a légitársaság biztonsági csomag-turkálás, (itt is adunk), majd a beszállókártya és a csomag lemérés-feladás. Itt arra kell vigyázni, hogy a jó címkét a jó bőröndre tegyék, mert kérem, aki ezt végzi, az egyszerre 3 dolgot csinál: telefonál, mér, ír egy papírra (minden kézzel történik!) és címkét állít ki, ami címkét továbbadja annak, aki lemérte a bőröndöt. Igen de ez a mérő pasas addigra már egy másik bőröndöt akasztott a mérlegre, a cetlik feltornyosulnak előtte, kever rajtuk egyet… Ajánlatos figyelni, mert Kinshasában ellenőrzik a kapunál a jegyen lévő, és a bőröndön lévő címke egyezik-e?...
Csomagok. Jobb oldali kép: végre repülünk!
Én kicsit félrehúzódva lesem az eseményeket, közben rendesen rálépnek a lábamra, sebaj, zárt cipőt vettem, ez kérem meg sem kottyan egy missziósnak. Mikor mindennek vége, lehet megvenni a GO-Pass nevű dupla tax-ot. Ez 10+5 Dollár, az első összeget a kongói repülőterek fejlesztésére kellene használni… 10 éves hatása nem látható. A második rész a megye fejlesztésére készült rablódíj, azért rabló, mert ellopják. Ez szinte biztos, itt Lodjában még furcsább a helyzet, egyszer csak a DGM (migrációs hivatal) hórihorgas embere elkezd a nagy teremben ordibálni: a második Taxot az ő szobájában kell fizetni! Hangja harsog, de a nagy alapzajban alig hat, mindenkinek van más, egyéb baja.
Adminisztrátorunk egy vékony de hatékony ember, szerencsére piros pólóban van, így ismerem fel. Befizette a taxokat a hivatalos ablakoknál, és most megszólal: most jön a Covid-teszt! Bennünk meghűl a vér, hiszen úgy tudtuk, hogy Lodjaban nincs Covid teszt, de Ő elvezet minket a terem egyik sarkába, ahol kisasztal mögött ül 2 ember, egyik listán írja, kinek csináltak tesztet, a másik söpri a pénzt befelé.
-10.000 Frank per fő, mondják! Dr Thomas azonnal protestál és hosszú monológba kezd, hogy mi ez itt, és hogy képzelik. Látjuk, hogy a teszt abból áll, hogy termométerrel a hőmérsékletet megmérve azt feljegyzik egy papírra, amit kitöltve majd Kinshasában be kell mutatni… Tamás addig elmegy, hogy felhívja a megyei főorvost, mert ugyebár az neki barátja, aki leinti a tesztelőket, így mi ingyen kapjuk a mérést és a jegyünkre a pecsétet… Most már mindenen túl vagyunk, mehetünk a váróterembe. Ez jól esik, egy korrekt terem, székekkel, le is huppanok, nekem fárasztó az állás a gerinc-problémám óta. 10 perc múlva jön egy Gomair-es ember. Kissé ideges, kezében 2 oldalas lista, kiáll középre és elkezdi olvasni a neveket… Hm, eléggé fura az egész, a listán van vagy 50 név, a fele nincs itt, a pasas nagyon elégedetlen. Mindjárt itt a gép, és hol vannak az utasok??? És főleg, egy utast nagyon keresek, mondja nekünk. Közben bejön a hórihorgas és elkezd kiabálni: Tudják meg, hogy az 5 Dolláros Taxot nálunk kell fizetni, és különben is, irgum-burgum! Egy nála is nagyobb rendőr elkezd vele vitatkozni, hogy menjen innen, ez itt nem az Ő területe. A mintegy 40 várakozó utas előtt nagy, parázs vita kerekedik. „Micsoda, Te hogy mersz rám szólni? Én itt nagy úr vagyok” -így a hórihorgas
-Ebben a teremben viszont én vagyok a rend felelőse, innen kérem távozzon! jött a válasz
-Hogy képzeled! Letartóztatlak!
-Engem, a rendőrt? Nocsak, lássuk! Keze fenyegető mozdulattal súlyba hozza a gumibotot, mire hórihorgas barátunk visszavonulást fúj nagy hanggal: „Mindenkinek mondom, azt a Taxot nálunk kell befizetni!”
Közben a Gomair ember már negyedszerre kezdi újra a lista olvasását. Láthatóan, nagy bajban van, elveszett egy utas! Izzad mint egy ló… én megsajnálom. Ez az ember lelkiismerettel végzi a munkáját, ebből is látni, hogy jó társaság ez a Gomair. Egyszer csak motorzúgás, bejött a gép! A nagy fűben csak a farka látszik, de itt van, a Gomair Fokker! Nagy kő esik le a szívemről, mert ezek az utazások csak akkor biztosak, ha már látod a vége elejét, és íme, repülő már van!
Aggódok viszont a listás bácsiért. Megint visszajött és kezdi elölről, mi, utasok, már szinte kívülről tudjuk az utaslistát, így a kérdés-válasz már flottul megy:
Kasongo Simonpierre…………..-PRÉSENT!
Hardi Richard………………………PRÉSENT!-kiáltod, hogy jól hallja: Jelen!
stb….stb…
Végére már szinte sír, ha valaki nem hallhatóan válaszol, jól leszidja, nem látod, hogy bajban vagyok?
Majd megpezsdül a levegő, a vasrácsos kivezető ajtót záró lakatba kulcs kerül… és beesik lihegve egy ember: -Itt vagyok, itt vagyok… Jön a fejmosás a listázótól, hogy képzeled, hogy most jössz? Leszidja mint egy kis gyermeket, a késve jövőről közben kiderül, hogy egy Atya…
Megzörren a lakat, és résre nyílik a nagyajtó. Odaáll a listás és még 3 rendőr, újra kezdődik az olvasás egyenként, akit hívnak, az mehet ki csak és csakis egyedül. Mivel a tömeg kissé meglódult, az ajtórést tartani jó kis fizikai teljesítmény, de kérem, mire való a nagy test és a sok izom?
-Ne tülekedjen, ne nyomjon hátulról… szállj már le a lábamról-hangzik itt is ott is.
Persze, amikor a hívott utas a tömeg végében van, amíg átpréseli magát a szoros gyűrűn, hát, beletelik egy kis időbe…
-Gyerünk már, gyorsabban, engedjék az utasokat előre! A többiek kiabálva protestálnak.
-Mire jó ez az egész, engedjenek már ki minket.
Kinézek az ajtón túlra, hát, ott áll a hórihorgas és árgus szemekkel figyeli a kezedben levő jegy-papír halmot, hátha még egyszer utoljára megszoríthat… Szemeim a legnagyobb határozottsággal a gépre fixálva haladok el előtte, nagyot köszönök, -ismerjük mi egymást, hiszen muzungu vagyok- és „au revoir, doktor, bon voyage” így a válasz.
Ez az utolsó akadály, innen szabad az út a trópusi napfényben szépen csillogó gép felé.
Valahogy elképesztő módon, a beszállás 15 percet vett igénybe, mindenki lehuppan csitt-csatt a biztonsági övek, ajtó be, látom, a pilóta siet. Már forog a propeller, lent a listás mosolyogva int, és indulunk!
Csak fel tudjunk szállni, villan át rajtam. Ilyenkor az ember analizálja a helyzetet:
Az önkéntes lányok inkább a kalandosabb autóutat választották, Kongói viszonylatban "zökkenőmentesen" hazaértek.
A gép teli, mindenkinek rendesen van csomagja, a mérleg, amivel mértek a nagy bruhahában csak rugós és kínai. Majd kézi számológéppel számítgatták ki a súlyokat, egyáltalán, volt ideje és idege a listás pasasnak kiszámolni ezeket? A Lodjai pálya úgy -ahogy aszfaltozott, teli van homokkal és ráhordott kaviccsal, nem fogunk megfenekleni vagy megcsúszni??
Majd jön az ellenérv: Ez a gép minden héten jön, és le meg fel száll. Ráadásul visszafelé a tank csak félig van teli, így könnyebben száll fel, na, és szép az idő, nincs tócsa, és a Fokker 50-es egy nagyon klassz gép.
Ezek cikáznak bennem, amíg zötyögünk a pályán, még azt is látom, hogy habár igen gyenge, de hátszélben szállunk fel, a nap legmelegebb órájában. (ez utóbbi fontos tényező, minél melegebb van, annál ritkább a levegő!) Végre fordul a gép, én lekapom a pályát, beállunk, és gondolkodás nélkül indulunk. Mindig meglep az az erő, ami ilyenkor a székbe présel, pont a kerék mellett ülök, látom, hogy porzik, hogy ugrál, látom a felcsapódó kavicsokat, de nagyon hamar érzhetően máris hat a felhajtó-erő, a gumik egyre puhábban érintkeznek a talajjal, majd-hopp, elrugaszkodunk és repülünk! Hátszél, túlsúly, nagy meleg, immár mögöttünk, ugyebár „előre, sohase hátra!”
Életem egyik legsimább útja kezdődik, kb 10 percig szavanna, fás és művelt térségek, majd jön a zárt őserdő, több mint egy órán át. A Salonga sud park fölött repülünk, itt már falvak sincsenek, csak a fák és a Pigmeusok láthatatlan ösvényei. No, meg a számtalan kígyózó folyó.
Két és fél óra repülés, és Kishasára ereszkedünk, jön a szemét, kosz és a rendetlenség… de ezt majd máskor! Lodjai misszió viszlát! Biztos, hogy lesz folytatás, hiszen elképesztő a szenvedés és a hiány.
Fr Richard 2021 december eleje
Köszönjük a segítséget, Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánunk!
Az álom, melyet 2010-ben megálmodtunk, valóra vált. Felépült a Szent Raphael szemészeti kórház, mely immár teljesen kész állapotban fogadja a betegeket. A fogadó épület ajtaja felett olvasható : « Ephata ouvre toi » « Ephata nyílj meg » /Márk,7.31-37/ Jézus gyógyító csodáira utal. Reményeink szerint, az elkövetkező években sok ember gyógyulását biztosíthatja a jól felszerelt kórház.
Köszönettel tartozunk minden támogatónknak, akik segítsége nélkül nem tartanánk itt ! Köszönet a Hungary Helps adománynak mely adományból a műtő, kórterem és napelempark felépült. Ebből a forrásból a műtő a legkorszerűbb műszerekkel lett felszerelve, és egy új Land Cruser autóval is gazdagodtunk, mely nélkülözhetetlen a távoli missziók elérésében.
Az építkezés az idei évben Richárd testvér minden energiáját lekötötte, így kevesebb idő maradt missziókra. A betegek támogatása folytatódott, 23 albionos gyerek kapott napszemüveget, 1 beteg utazási költségét Kinshasába és retina műtétjét, míg a Kanangai misszió során 10 gyerek műtétjét és gyógyszeres kezelését támogattuk. Több rászoruló beteg konzultációs díját, gyógyszer költségét és kezelését térítettük meg.
Mivel a kórház felépült, a jövőben minden forrást a betegek, távoli missziók, és az orvosképzés támogatására tudjuk fordítani. Támogatásunkkal jutott szakképesítéshez dr Thomas Enduka Okoto, ő októberben kapta kézhez diplomáját. Toussaint Chiruza Mohindo Tunéziában végzi optikus képzését, jövőre már mint végzett optikus kezdheti munkáját a COR optikai műhelyében.
Mi pedig bizakodva folytatjuk segítő munkánkat, hogy a távoli Kongóban emberek nyomorát enyhítsük.
Richárd a műtőben, az Úr áldása kísérje munkáját! Újra látó, boldog ember...
Richárd testvér köszönő sorai támogatóinak :
« Áldott új esztendőt és eredményekben gazdag 2022-es évet kíván a COR szemészeti klinika Mbuji Mayi-ból!
2020-ban többször, szorongva gondoltam: vajon 2021 végén hol leszünk? Megérjük-e az év végét itthon, Magyarországon, és otthon, Kongóban? Tagadhatatlan, a COVID, mint villám csapdos körülöttünk. Örülök, hogy itt lehetek és írhatom e sorokat.
COR szemészeti centrumunk életében újabb nagy lépést tettünk. Hála az igen tetemes támogatásnak, amit otthonról a Hungary Helps program keretében kaptunk, felavathattuk a műtő épületét. A maradék pénzből a bent fekvő épületre is jutott! Műszereink spektruma kiszélesedett és nagyban kiteljesedett. Új mikroszkóp, komplex sebészeti műszerek, a retina vizsgálatában új utat nyitó OCT masina, terápiás, a retinopátiát kezelő LASER műszer, immár klinikánk mindennapi munkáját és a betegek gyógyulását segítik.
A projekt segítségével nagyban javult a mobil műszerezettségünk, és új gépkocsinak hála, mobilitásunk is. Az energia terén fantasztikus lépést tettünk. Ezentúl a működéshez szükséges energia 90%-át napenergiából fedezzük, hála a Hungary Helps adománynak ! A rendszert Internetes kapcsolattal, a nap bármely szakában, és a világon bárhonnan tudjuk ellenőrizni. Csak hálózat legyen!
Az év során sikerült több nagyobb missziót végezni. Kananga és Lodja, két igen távoli hely, ahol az otthoni segítség bevetésével igen komolyan tudtunk segíteni, dolgozni. A Kanangai misszióról részletes tudósítás olvasható a honlapon. Igen sok beteg nyerte vissza látását, egyértelmű véleményünk: ide érdemes volt elgürcölni, eljönni! Mennyi mosoly, mennyi köszönet! Sok -sok beteg hangosan áldva munkánkat kérte az Úr áldását reánk.
Én pedig ezeket a kéréseket, fohászokat csokorba fogva továbbítom minden kedves adakozónk felé. Az Úr viszonozza százszorosan, ezerszeresen, az Ő bölcsessége és bőkezűsége szerint! És segítsen mindenkit jó egészségben és az egységet megtartva élni!
Így kíván áldott 2022-es évet a COR munka és sorsközösség!
Richard testvér a Lodjai misszióból, 2021.november 18-án »
Gidófalvi Popgeorgijeva Márta
az alapítvány elnöke, 2021. november
Az adományok felhasználásáról az alapítvány honlapjának /procongo.hu/ beszámolók menüpontja alatt tájékozódhatnak. Richárd testvér missziójáról készült dokumentumfilm a YouTube-on megtekinthető Szemtestvér címszó alatt. A filmet forgatta: Hajdú D. András, vágó Magócsi Márton.
Megdöbbenve olvasom: elhunyt Bitó László. Első fohász, ami felröppen bennem: áldja meg az Úr! Valamikor 2010 táján, amikor Alapítványunk első lépéseit tette, Ő tetemes összeggel segített minket, az itteni munkánkat.
Ha jól emlékszem, édesapánk gyerekkori jóbarátjának, Deák Istvánnak volt kollégája évtizedekig a Columbia Egyetemen, New Yorkban. A minket összekötő szálak valahol itt indultak, és Pista bácsi beszélt neki a kongói missziónkról. Bitó László élete egy részét a kutatásnak szentelte, és a glaukóma (zöldhályog) elleni küzdelemben hatalmas követ rakott le, egy új gyógyszer alapanyag felkutatásában és elindításában. (Latanoproszt) Eme gyógyszercsalád megszületése új korszakot nyitott a zöldhályog kezelésében.
Akkoriban centrumunk bérelt házakban üzemelt. Igazából lakóháznak tervezett struktúrák, amikben nagy átalakításokat nem végezhettünk. Így lett a konyhából rendelő, a szalonból váróterem-betegfelvevő és a fürdőszobából műtő előkészítő. Nagy szükségünk volt továbblépni. László nemes adományának hála, sikerült egy nagyobb telket vásárolni, amin hamarosan elindulhatott az építkezés, végre átgondolt és kidolgozott tervek alapján. Így Őt, a szó legszorosabb értelmében klinikánk egyik alapítójaként tisztelhetjük.
Mára öt tömbben, kényelmesen, célszerűen, megfelelő normákat betartva dolgozhatunk.
Áldjon az Úr, László, és hatalmas szeretete öleljen át, immár! Nyugodjál békében.
Richárd testvér, 2021.11.17
Kép forrás: Wikipédia
Kis klinikánk történetében hatalmas lépéseket tettünk az utóbbi hetekben. Felavatásra került a műtő és vele a még építés alatt álló bent fekvő épület. Mindkettő a Hungary Helps program keretében kapott támogatásnak köszönhetően épült meg. A kapott segély felhasználásánál a hangsúlyt az építkezésre és a műszerfejlesztésre helyeztük. A Covid helyzet miatt a missziók támogatására fordított rész a háttérbe szorult. Sebaj, majd behozzuk a lemaradást, amint szabadabban és biztonságosabban lehet utazni az országban.
Beszédet mond Azbej Trisztán Államtitkár Úr az ünnepélyes átadó ünnepségen. Tőle balra Hardi Títusz bencés szerzetes, az alapító és az alapítvány képviseletében. Jobb oldali kép: beszédet mond dr Simon Piérre Kasongo Builu a COR igazgatója. Orvosi tanulmányait az alapítvány támogatásával végezte el.
Megdöbbentő hírt kaptunk Kongóból. Papa Gaby, aki a Szemklinika építő mestere volt, akit csak „Mérnök Úr”-nak nevezett mindenki, váratlanul, hirtelen elhunyt. Ez a hír egyszerűen hihetetlen. Gaby mester mindig jó kedélyű, dolgos, az összetartást ápoló ember volt. Az építkezést végző csapatait mesteri kézzel igazgatta, mérnöki precizitása és érzéke Európában is megállta volna helyét.
Gabyt 1996 óta ismerem. Lubumbashiban, a Szalézi Atyáknál tanulta ki a kőműves mesterséget, majd 1993-ban a Kasai egyébe, Kabindába kellett menekülnie a szegregációs zavargások miatt. Számtalan kisebb, a kórházban végzett munka alapozta meg előbb ismeretségünket, majd barátságunkat. 2016-ban kértem fel Őt a Szemklinika első épületének építésére, és azóta Mbuji Mayi-ban élt. Látva az első idők anyagi bizonytalanságait, Ő volt az, aki mindvégig bíztatott: „Meglátod, az egész terv megépül, mert hűséges az Úr!” Munkásságát mindvégig a hűség, a precizitás és az összefogás, összetartás jellemezte. Szavai prófécia erejével hatottak, az 5 év alatt a Szemklinika 95%-a megépült.
Életműve az a 180.000 literes földalatti cisztera is lehetne, amit a Kenese mérnöki iroda precíz statikai tervei alapján centiméter pontossággal épített meg. A mű elkészülte után nevetve mondta nekem: „Dokikám, ledőlt az elefánt!” – célozva ezzel az ősök vadász-élményeire. Én hirtelen megijedtem: Vajon beszakadt a födém? Dehogy, inkább elkészült a mű, a gigászi feladatot elvégezték sikerrel. Időközben a magyarországi mérnöki iroda mestere, Kenese Pista is hasonló váratlansággal elhunyt. Hiszem, hogy onnan fentről nevetve beszélgetnek, és azt figyelik, vajon képesek vagyunk folytatni, immár nélkülük?
Bizony, rettenetesen nehéz lesz és azt sem tudom, hogyan. De éltet a hit: a megoldatlan problémákat egyszer, talán hamarosan(?), majd OTT, együtt, megbeszéljük. Remélem, lesz rá idő a Mindenható dicsőítése mellett! Papa Gaby és Pista, nyugodjatok békében addig is!
Az álom, melyet immár több mint 10 éve dédelgetünk, lassacskán valóra válik. A szemészeti kórház hónapokon belül átadásra kerül. Az európai színvonalú műtő, kulcsra kész állapotban várja a betegeket. A kórterem tető alatt és jelenleg belső munkálatok folynak. A napelempark beüzemelve- igaz még csak 50%-os kapacitással- működik. A műtő és kórterem rákötése után már 100%-ban biztosíthatja a kórház áramellátását. Köszönet érte mindenkinek, akik imában és anyagiakkal támogatták munkánkat, köszönet a Hungary Helps adománynak melynek köszönhetően a műtő, kórterem és napelempark megépült. A műtő épület a "MAGYAR HÁZ"! Köszönet a Lumiére pour le Monde támogatásának mellyel a fogadó épület, rendelő, mosoda-garázs-raktár épületek és ciszterna felépült. Amire a kezdetekben nem is gondoltunk, az "egyéb" költségek tetemes összeget emésztenek föl. Vízelvezető hálózat, kerítés, kapuk, járdák, kert, és még sorolhatnám az egyéb költségeket.
Sikerült helyben, Mbuji Mayi-ban polcokat venni. Ezek összeszerelése nem ördögi feladat, de valamennyi odafigyelést és precízitást igényel. Nos, elsőre nem is sikerült túl jól. Az 1-es számú műtőben vagyunk, itt lesz a cataracta és a retina sebészet fő harctere. Külön nyugati minőségű inox asztalokat is rendeltünk, biztosítva így a sterilitás iránti igényeket.
Az inox asztalka fölött látható, hazánkban vásárolt, és általam összeszerelt kapcsoló-dugalj táblák lényege, hogy a konnektorok védelme a dobozban van. Amennyiben elmegy az áram, vagy egy biztosíték lecsapódik, az ott helyben, a műtőben látható és orvosolható. Ráadásul itt is, nyugati minőség! Egy műtőben ez alapvető fontosságú!
Miközben a férfiak szereltek, az asszonyok csodás harmóniában nekiláttak a takarításnak. Engem meg a frász kerülgetett, csak el ne essen valaki...
A személyzeti WC és a steril folyosó. Eme központi, 70 m2-es folyosóra már csak tiszta ruhában szabad belépni, innen nyílnak a műtők és az altató-előkészítő helyiségek. A műtőbe való belépés előtt vannak a sebészi bemosakodásra alkalmas csapok.
Gyűlnek a bútorok! A műszerek tisztítására beállított mosogató,a Budaörsön vett medikális csapteleppel.
Eredetileg fém ajtókat szerettem volna a műtő belterébe. Ilyesmit csak Kinshasában lehet kapni és az ára horribilis, így rövid felmérés után a helyben gyártott Lusanga keményfára esett a választásom. Bízom benne, hogy jó lesz, hiszen Kongóban a kórházak 90%-ban hagyományos fa ajtók vannak.
A "quartier opératoire" -műtők épülete: 3 db műtő, steril folyosó, altató előkészítő, ébredező, személyzeti tartózkodó, fogyóeszköz raktárak, ruha raktárak és a beteg előkészítő helyiségekkel, a COR legnagyobb tömbje lett.
Itt pedig már a napenergia rendszer egyik központi eleme: a "bush bar" nevű kapcsoló rudak. A két vízszintes réz-rúd között 48Volt-ot lehet mérni. (A szigeteléshez a plexi-lapokat hamarosan szerelem, Magyarországról kellett beszerezni...)
A fal mögötti helyiségben található elemek (akkumulátorok) pozitív pólusának kábelei egy gyors-megszakítón keresztül mennek a bush bar-hoz. Így baj, rövidzárlat esetén, egyetlen mozdulattal lehet áramtalanítani a rendszer egyenáram ellátását.
Az inverter kábelezés közben. Az akkumulátorokból jövő 48 Volt egyenáramból eme kék dobozok csinálnak 220 Volt váltakozó áramot. Ezt teljesen külön hálózatban visszük a termekbe, ahol a napenergiáról működő konnektorok szín szerint jelöltek. Ezekben elvileg így addig van áram, amíg a telepek bírják.
Az akkumulátor park, melyet 24 db 2Voltos, 2300 AH-ás elem alkot. A rendszer fogyasztását és töltési szintjét a "VICTRON CONNECT" programmal lehet követni, monitorozni számítógépen, tableten vagy smartphone-on keresztül.
A napelempark telepítés közben. 64 darab 280 csúcs Watt teljesítményű 36 Voltos napelem.
A bentfekvő épület hátsó fele. Eme részen 2 db különálló kórterem + szaniter található.
Tereprendezés utáni állapotok a ciszterna-platón. A különleges idomú járólap-testeket helyileg, magunk gyártjuk Lubumbashiból kapott formát használva az öntvényhez.Kicsit macerás, de időnk, az van bőven.
Richárd testvér, 2021.08.20-án
Képek: dr Hardi Richárd
Áprilisban szerencsésen megérkezett a 24 db zselés akkumulátor Mbuji-Mayi-ba. Míg az akkumulátorok érkezését vártuk addig sem tétlenkedtem, a kapcsolók, elektromos szerelvények beszerelését elvégeztem.
Szerencsére karácsonyi Kabindai misszióm során a kabindai kórház napelem rendszerét egy francia szakember éppen akkor újította fel, és alaposan kioktatott mit hogy kell beszerelni, mire kell ügyelni.
A földbe villámvédelmi hurok és levezető rudak kerültek.
A vasbeton oszlop-tartószerkezetre hegesztett L vas szerkezet került, amelyre a napelemeket tartó alu szerkezet illeszkedik.
A napelem panelek 4 m magasságban a kórterem és a műtő között lesznek elhelyezve, alatta árnyékban közlekedhetnek a betegek és a COR dolgozói!
James munka közben.
A további munkák időrendi sorrendben a következők:
Holnap-holnapután felszerelik a napelemeket!
Ezután már csak:
-be kell állítani a telepeket
-be kell őket kötni
-a napelemeket kábelezni kell
-bekötni
-a kórház generátortól ki kell húzni vezetéket a garázsig és bekötni a 3 fázist a 3 nagy kék ládába
-A 3 nagy ládából az épületek felé vezetékeket kell kihúzni, és bekötni a már meglévő 220V-os hálózatra, ami csak napenergia hálózat.
fr Richard, 2020.05.17-én
Képek: dr Hardi Richard
Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.
Szemüveg árus. A zsonglőr tojás árus.
Délutánonként összeterelem a csapatot, hogy legyenek közösségi élményeink, mi is kiülünk ilyen teraszra és megiszunk egy jó hideg sört. Uram bocsá, a negyvenedik beteg után, a betegváltás közben már gyakran bevillan a kép: egy pohár jó hideg sör, mennyire jól esne! Hát, kérem, így kerülünk mi is teraszra vendégként, a haszon kettős, mindenki megnyugszik a nagy nyomás után, (azért nagyon stresszes az a kb 120 ember, akiket végig kell vizsgálni, és akik reggel óta a folyosón szoronganak) és mindenféle témákat átbeszélve alakul a csapat, s így valahogy összerázódik. Végre előkerülnek ritkán hallott témák, amiket csak ilyenkor ért meg az ember, az itteni élet különböző területéről, szokásokról, ételekről, politikáról, a mindennapok gondjairól, stb... A mostani FŐ téma, az új kormány megalakulása. 2 év huzavona és zsákutca politika után az elnök egy mestervágással teljesen új koalíciót alakított, a régi rendszer törzsgyökeres mamutjait, akikkel kénytelen volt az elején együtt dolgozni sikeresen félreállítva új gárdával, új lendületet adva indítja be a leállt gépezetet. Ideje volt, hónapok, évek óta minden állt és egy helyben toporgott… Van néhány pozitív jel, ami mutatja, valami mégiscsak változik Kongóban. Íme például a volt oktatási miniszter esete. Halljuk, hogy az ürgét Brazzavilleben letartóztatták, bőröndjeiben 30.000 USD-vel. Ez csak kisebb bűncselekmény, de e miatt azonnal, gyors eljárással kapott pár évet. Ami még rosszabb neki, hogy komoly per nyílik sikkasztás miatt. (e miatt akart menekülni) Az elmúlt 2 évben az új elnök az oktatást az alsótagozatra ingyenessé tette. Erre milliókat adott az állam, és e pénzből sikkasztott volna pár milla Dollárt a pasas, erről kell majd felelnie… Sorra buknak ki hasonló esetek, ami biztosan jó irányba tereli majd a kongói dolgok folyását. Már több “nagy” név eltűnt, felszívódott a nagyvilágban, érezve a változás szelét. (John Numbi, Kalev Mutond…)
No, de térjünk vissza a teraszra.
A pilipili szósszal megspékelt tojás. Halkínálat.
A másik kikerülhetetlen teraszos fenomén, a “tojás torony”. Amint letelepszünk, megjelenik a tojásárus. Valami zsonglőr leszármazott, mert a százemeletes építményét a vállán, fején hurcolva, arról tojás le, soha nem esik. Az építmény stabil, körben a széli részeken a tojások- persze kemény- és a legtetején elengedhetetlen kellék a pili-pili, citromos, sós paprikalé. Na és ha jól megnézed, van ott kiskanál, és ami a legfontosabb, mindenféle nylon darabok.
Azt nem lehet megállni, hogy ne együnk egy-két keménytojást. Ilyenkor először megdiskuráljuk az árát, majd ha elhangzik, hogy “mehet”, a kis zsonglőr előkap az egyik emeletről egy darab nylont, Ki tudja, az a nylon mi mindent látott előtte…) azzal megragadja a kemény tojást, ügyesen meghámozza, és nylonostul átadja neked, Amennyiben Pilipili-t is kérsz, akkor előkap egy másik emeletről egy kiskanalat és a tojásba keresztet vájva oda infundálja a paprikás levet. Mondanom sem kell, összefut a nyál a szájban!
Miután ügyesen elfogyasztottad, neki visszaadod a nylont, mert kérem, nem szemetelünk, az a darab egy ügyes mozdulattal eltűnik, a zsonglőr valahova elsuvasztja, szerintem a következő vendégig, a 100 emeletbe valahova, amely vendég 2 asztallal odébb lesz.
Épül a ház, egy adag tégla már úton van.
Megvettük a vacsorára valót.
Hirtelen egy hölgy terem elő, ki tudja honnan, fején lavór. Rá se mersz nézni, mert akkor azonnal odajön, de jön Ő amúgy is… lavór le, ni csak, friss hal! Persze, hogy érdekel, ez pont kapóra jön, hogy étrendünket javítsa. Elindul a találgatás, melyik halat hogy hívják? Kiválasztjuk a legnagyobbat, nekem olyan harcsa, de Étienne mondja:-ez elektromos hal. A bőrt le kell nyúzni és csak úgy jó.
Később kiderül, a halacska csodás, olajban kisütve fenséges falatok voltak, szálka szinte alig. Gépemet lövésre készen tartom, így sikerül pár kép inkognitóban is. Az úton fura mozgásra figyelek. Biciklin tolva szállítják a téglákat.
Íme, a helyi építkezés menete: valahol kiégettek téglákat, és azt biciklivel szállítják. A közelben biztosan van jó agyagos hely, ahol a téglákat “vetik”, fa van bőven a vidéken, a kiégetéshez nagy halmokat raknak, benne menetekkel és fával, körben letapasztva, majd meggyújtva napokig füstölög. Így kapnak többé- kevésbé jól kiégetett téglákat. Szerintem a baj az, hogy igen nagy méretű téglákat vetnek, amik nem tudnak jól kiégni, illetve a kemencét megépíteni is külön tudomány, és biztosan nem mindig sikerül. A régi, Belga időkben a missziósok sokat építettek téglából, csodás, még ma is stabilan álló építményeket, de mindig, kizárólag kis téglából. Ilyen épületekben lakunk, tessék megnézni, ezek kb 80 éves épületek.
Édesanya, 3 kétoldali szürkehályogos gyermekével.
Kb a tizedik napon a rendelésen megjelenik a “család”. Ez egy olyan fenomén féle, minden nagyobb misszió alkalmával van ilyen család. Rendszerint egy igen szegény édesanya három vagy négy gyermekkel, és mindenkinek kataraktája van. Találkoztunk ilyen családdal Muene Dituban, Koleban, Tshofában, Lodjában… talán nem is annyira extra dolog. Nos, most is megjött egy édesanya három gyermekkel, mindhárom teljes, bilaterális kataraktával.
Az egyik gyermek a 3 testvérből műtétre előkészítve. Egy nap műtött betegek a kötés levételére várnak.
Természetesen azonnal támogatjuk őket, a műtétet én állom, adomány pézből, lényeg, hogy meg tudjuk operálni az összeset. Sajnos a legkisebb még csak 3 hónapos, szintén bilaterális teljes kataraktával, őt az altatást végző fiatal szakápoló nem vállalja, de a másik két gyermeket igen. Nekik egy szemet sikerül megoperálni. Az ilyen esetek korrekt rehabilitációja igen nehéz, még fejlett országokban is, hát még itt. A műtétek után nagyon fontos az optikai korrekció szemüveggel és a rendszeres követés. Ajánlom nekik, jöjjenek Mbuji Mayi-ba, ahol ingyen ellátást kapnának, sajnos az édesanya egyedül van a 3 gyerekkel, nem valószínű, hogy belevág a bizonytalanságokkal kikövezett kalandba.
Étienne szakápoló régi motoros a szemész szakmában. Fogyóban a fogyóeszköz....
A tizedik nap után vagyunk, rettenetes a nyomás. Rengetegen jönnek és reklamálnak, hogy már nem lehet bejutni a rendelésre, mert azt berekesztették, hogy a műtétes program bezárult, de neki a második szemét is meg kellene operálni, stb... Eme lépéseket muszáj volt megtenni, mert az utolsó 3 napra már van 300 előjegyzett, és minden napra több mint 20 műtétes beteg. Eddig 110 műtét volt, az utolsó napra pedig már 30 előjegyzett van! Ilyenkor kénytelenek vagyunk a “kegyes füllentés” útjára lépni.
-Hamarosan visszajövünk, a másik szem műtétjét akkorra lehet tervezni.
Ez a “hamarosan”, ki tudja, mikor lesz. Reméljük, hogy tényleg hamarosan, de sok mindentől függ a dolog. Erő, idő, pénz, biztonság, béke, járványhelyzet… stb… Egy biztos, a Belga partnert bevonva próbálunk majd továbblépni valami komoly és maradandó megoldás felé. A betegek rendkívül hálásak. Mindenki ezer áldást kér reánk különböző módon, ez elképesztő dolog.
Egyik beteg mondja: -Az Úr termékenyítse a terveidet!
-Ez jó, mondom, a következő tervem úgyis a szabi! Már nincs nap, hogy ne gondoljak rá!
A betegek időnként jól elszórakoztatnak: milyen nemzetiségű doktor? Mire én: magyar vagyok. Az hol van? Ázsiában? Egy másik beteg: Jó napot fehér uram. Mire én: jó napot kávé uram. Mire Ő: én fekete vagyok, nem kávé! Erre én: én meg nem fehér, hanem világos barna!
Ilyenkor a misszió vége felé, szépen lassan elfogynak a kellékek. 150 műtétre pakoltak, és kezd kifogyni minden: a kések, a kötszer, a steril kesztyű, a műlencse és az egyéb speciális anyag, ami a biztonságos, jó munkához szükséges. Leszűkítjük a műtéti indikációt a sürgősségre és a kétoldali, teljesen érett szürkehályogra. Nagyon zavaró, hogy elfogyott a kék, a lencsetokot festő anyag is (metilén kék) ami bizonytalanabbá teszi a műtét sikerét. Sebaj, előre, sohase hátra, a bevállalt programot el kell végezni.
Végül utolsó napra 30 műtét marad, este fél 6-ra végzünk. Ekkorra már tényleg elfogyott a legfontosabb, a műlencse, e nélkül nem operálunk. Közben háromszor elmegy az áram, érdekes, hogy mindig pont jó ütemben, éppen betegváltásnál, vagy egy műtét végén. Úgy látszik, a generátor is kifáradt és jelzi: elegem van, pihenjünk!
Újra látó boldog emberek!
Itt Kanangában, a 2 hét alatt szinte minden nap esett az eső. Volt, hogy egész éjszaka, és a napot alig láttuk. Nagy öröm, hogy az utolsó előtti éjszaka tiszta az égbolt, gyorsan csinálok pár fotót, hogy egy kis “afrikai éjszakai eget” küldjek haza. Klassz dolog, e csodás, hatalmas boltozat alatt ücsörögve elbeszélgetni a csapattal, szövögetni a jövő terveit, keresni a megoldást a mindig újabb és újabb kihívásokra.
Eme békés órákban hálás szívvel gondolok azon segítőinkre, akik e misszió létrejöttét lehetővé tették, kérjük az Úr áldását és segítségét Rájuk!
Én közben Lélekben már Mbuji Mayi-ban szerelem a napkollektorokat, hogy végül egy határozott “on-off” mozdulattal végre, elláthassam klinikánkat drágán invesztált, de ezután olcsó energiával, hála a Hungary Helps program keretében kapott támogatásnak!
Fr Richard, 2021.április-május
Képek: dr Hardi Richárd
A Kananga-i pöspök Atya személyesen kért: Gyertek hozzánk, sok a beteg! Ez volt 2020 januárban. Azonnal igennel válaszoltunk, habár én felkaptam a fejem: hogyhogy Kananga-ba, hiszen ott jól felszerelt szemészeti osztály, kiképzett személyzet van! Személyesen talákoztam velük 2003-ban. Akkor véletlenül 3 napot töltöttem Kanangában, átutazóban. Hogy történt? Elmesélem.
Kinshasába akartam menni Kabindából. A háborús évek miatt, az ENSZ békefenntartó akciója akkoriban igen aktív volt, és a humanitárius programok személyzete kérhette, hadd utazzon az ENSZ gépein. Ami fantasztikus volt, hogy lehetett kérni Kabinda(!)-Kinshasa “jegyet” is, mert helikoterrel hetente 2x jöttek Kabindába. Ilyenkor megjött a helikopter, leszállt a kórház melletti focipályán, kiraktak a gépből egy-két gyufásskatulyát, és felszálltak… Mi, így kívülről így láttuk…
Nos, a lehetőség kecsegtető volt, de rengeteg meglepetést tartogatott. Beszállsz a helikopterbe, olyan rusztikus, orosz gyártmánynak tűnt, és kissé szorongva töprengsz, ez a nehéz izé, vajon hogy fog felszállni? Becsukják az ajtót, ránkszakad egy bajlós csend. Majd valami vijjogó hang, átmegy sistergésbe, forog már az izé odafent, egyre gyorsabban. Remeg a gép, halljuk, hogy “csak..csak..csak...” de még mindig “csak” a földön vagyunk. Az érdeklődő tömeg elkezd hátrálni, látjuk az iszonyú szelet, amit csapunk,… Majd egyszercsak valami változik, megmozdul a monstrum, és elkezdünk emelkedni. Meglódul, irányt vesz… és elindul. Az egész, teljesen elképesztő. Igenám, de nem jó felé megyünk!
A repülő belseje.
-Hé, nem arra van Kinshasa!
-Nyugi, ne rezelj, mondja a kiskatona, először Lubaoba megyünk.
-Micsoda? Lubao? Az pont az ellenkező irány, és ráadásul a lázadóknál!
Nincs apelláta, menni kell, ahová az ENSZ visz. Hát így voltam Lubaoban 2003-ban. Onnan megfordulva megcéloztuk Kananga városát, ez már a jó irány. Itt volt az ENSZ centrális nagy bázisa. Fura ez a helikopter, volt rajta ablak, ki lehetett nyitni, kidugod a kezed, a sebesség miatti szél majd leszakítja karodról a bőrt...
Kanangából Kinshasába Airbus-al mentek, mondták nekünk. Csak azt nem mondták, hogy 3 napot kell majd várni. No, de ilyen ez az Afrika.
Hát így voltam Kanangában, 2003-ban pár napot. Immár majdnem 20 éve! Elképesztő módon elszaladt az idő, és az ENSZ erők nagy része még mindig itt van! Átszervezték őket a keleti határvidékre, de igen nagy számban még 20 év után is itt vannak. (Az ENSZ MONUSCO missziója 1999 november óta van Kongóban!)
Misszió, és kápolna
Kicsit bejártam a várost. A “csúnya” Belga gyarmatosítók aranyos kis várost építettek, komoly struktúrákkal. A régi, nagy Kasai tartomány fővárosa volt.
Amerikai missziósok a várostól 10 km-re építettek egy nagy kórházat. (Tshikaji) Itt volt annakidején igen széles és jól szervezett betegellátás. Találtam szemészeti egységet, felszerelt műtőt, operációs mikroszkópokat. A városban pedig rendelőt, szemész kollegát, szemészeti szakápolókat. Röviden elbeszélgettünk, minden elég jónak tűnt.
Kananga számomra szemészeti szempontból ellátott városnak számított.
A belgák által épített templom
Érthető a meglepetés: rengeteg a beteg, igen sok a kétoldali szürkehályog, ami azt mutatja, hogy betegellátás szinte nincs. Vagyis van valami, aminek rettenetes eredményét is látjuk: rosszul operált, “elszúrt” szemek, valamint nagy félelem, amint műtétről beszélsz, a betegek megrettennek.
Szerencsére elég sokan már jártak nálunk Mbuji Mayi-ban, és direkt, már a második szem műtétjét kérik, ők nyugtatják a többieket: nem kell félni, a szürkehályog műtét nagyon jól sikerül általában, és a Mbuji Mayi-i stáb profi!. Nos, az itteni betegellátásról csak ennyit tudok mondani. Rendelésen napi 90-110 beteg, a műtétes program pedig 18-20 beteg minden másnap. Közben csúnya esetek is beesnek. Rendszerint ezek elhanyagolt, régóta fejlődő tumoros esetek.
Lábatlan pad, Kongóban ez még használható. Infúziós fecskendő újrahasznosítva
Ilyenkor a nagy dilemma: mit csinálj? Persze operálni kell, de nagyon előrehaladott esetekkel találkozunk. Ezeket a képeket nem teszem közzé, tankönyvbe valók. Amikor e sorokat írom, két ilyen betegünk van a holnapi napra. Az egyik egy orbita (a szem csontos gödre) tumor, ami miatt hatalmas szem-előugrás van. Az ép szem síkjához képest legalább 4 cm-rel áll előrébb a beteg szem, amelyiket kiszorította az orbitából az ott növekvő tumor. Valami jóindulatú tumor, mert 7 éve nő, na de akkor is, azt onnan kioperálni… nem lesz könnyű. A szem már elvesztette a látóképességét, de remélem, hogy megtartható… Sikerül Balázst is bevonva konzultálni az otthoniakkal és ez megerősít.
Érdeklődök kemoterápia iránt, a válasz: -itt nem lehet kapni cytosztatikus szereket… Akinek itt, Afrikában bármiféle tumoros megbetegedése van, az nagyon szenved és sokszor iszonyatos keresztutat jár be. Szemészetben főleg a gyerekek érinettek. A leggyakoribb gyermek szemészeti tumor a retinoblasztóma, kezelése nehéz, mert nagyon korán kellene kezdeni, és sajnos hozzánk már igen előrehaladott állapotban érkeznek, akkor, amikor már alig tudunk bármit is tenni. Ilyenkor lázadozik az ember: Uram ez a csöppség mit vétett, hogy ilyen állapotba került? És most mit csináljunk? Kezdjük el a kemoterápiát azzal az egy két szerrel, amink van, és aminek hatására csak halmozzuk a szenvedést, (szurkálják, kezelgetik a gyereket), majd esetleg megoperáljuk, miután sajnos gyakran még jobban szóródik a tumor… nem részletezem, mi mindenen szoktam töprengeni, mielőtt eldöntjük, mit is csináljunk.
A kórház, ahol dolgozunk, egy modern építésű, jól szervezett intézmény. Csodálkoznak a nagy nyomáson, de bírják a munkát. Persze, a szokásos problémákkal meg kell küzdenünk: a betegkartonok kezelése, tárolása, a reggeli kezdés, az áram, a víz...
A műtő, és a fogyóeszköz készlet fogyóban
Így visszanézve, egyik reggel magamat látom, amint kissé vörös fejjel magyarázok valamit az igazgatónőnek, magamból kikelve.
-A JóIsten, kérem, azért adott nekünk szürkeállományt, ott fenn, (mutatok a koponyára) hogy azt használjuk. Ime, fél 10 van, van 20 műtétünk, és a sterilizálást el sem tudtuk kezdeni, mert nincs áram, MI A TÚRÓ VAN?
-Jaj, bocsánat, hangzik a válasz, akinek a gázolajat kellett volna megvenni nem jelezte, majd miután jelezte, aki a pénzt adta volna, már nem volt itt, sofőr sem volt, de mostmár ELINDULTAK egy hordó gázolajat venni, és hamarosan indul a generátor, de még meg kell keresni a kulcsos embert, hogy a helyiségbe bejussunk…
Hát kérem, ez után csak tessék nyugodtnak maradni, nincs értelme túlzottan felkapni a vizet, célszerű jó egészségben épségünket megőrizni és elkerülni a gutaütést… Mert, hogy ezt megszervezni igazán irdatlan nehéz feladat, csak parancsot kell adni a megfelelő személyeknek és kész.
Mivel én ilyenkor nem bírok malmozni, elkezdem a betegeket a réslámpánál zseblámpával világítva vizsgálni. Egészen jól lehet látni az alap dolgokat, de azért nagyon gyengus… nem baj, így is nyerünk drága perceket, ami számít, legalább este hamarabb szabadulunk. A műtő indulás minden nap egy külön élmény. Kivételnek számít, ha 10 óra előtt indulunk, pedig a mi teamunk mindent megtesz. A sterilizálás után, amint belendülünk, totál szervezetten, a betegeket rekordszerűen cserélve kb 15 perc/ műtétet tudunk produkálni, ami 4 cataracta műtétet jelent óránként. Amikor 20 műtét van, akkor, az 5 órát jelentene elvileg, persze ez azért elcsúszik valamelyest. Így, ha reggel 9-kor kezdjük, már du 1-kor szabadulnánk, de ha csak 12-kor, akkor kicsúszunk este 5-re, azért ez nagy külömbség.
Az első napok műtétes eredményét látva elterjed a hír: Itt csodák történnek! Persze, a sok bilaterális kataraktás beteg lát, az tényleg csodálatos eredmény, és ők terjesztik a hírt, hogy a mi csapatunk tényleg extra.
Bilaterális szürkehályog.
Újra látok!
Első hét után már 700 fölött van a rendelésre felíratkozottak száma. Igen sokan jönnek egyszerű panaszokkal, a szokásos “szúr, viszket, könnyezik” triászt itt is halljuk! Kedvem van ilyenkor mondani: nekem is, szúr, viszket és könnyezik, nem is keveset! Igen, bizony, ezek a minor tünetek is jelzik, hogy az idő szép lassan száll el felettünk. Ide Kanangába elhoztuk az optometrista végzettségű Matthieu-t, nos, van mit csinálnia, mert igen sok az egyszerű szemüvegprobléma miatt konzultáló páciens. Több karton szemüveggel jöttünk, aminek most nagyon nagy hasznát vesszük. Ezeknek nagy része standard olvasószemüveg, ami jól működik, a helyieknek a lényeg, hogy szakember mondja meg, milyen dioptriát ajánl. Hoztunk egy csomó, a Sasszem Klinikában gyűjtött szemüveget, amiket ott műtött betegek hagytak ott, és a klinika személyzete nekünk összegyűjtve küldte el. Igen jó minőségű szemüvegekről van szó, ezeket pontos bemérés után az optikusunk próbálgatja a páciensekre. Amennyiben komplikáltabb szemüveg kell, azt felírva Mbuji Mayi-ban fogjuk legyártani, mert Kanangában nincs optikus! Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.
Folytatás következik...
Fr Richard, 2021.április-május
Képek: dr Hardi Richárd
Micsoda kaland volt, Kabindába jönni, megint eszembe jutott: ilyesmiért mások fizetnek! Karácsony előtt is, de főleg most, húsvétra terveztünk szemészeti missziót Kabindába.
Fontos elem, az indulás. Egy ilyen missziót már napokkal előbb szervezzük, összepakolni a felszerelést, a gyógyszereket, a szemüvegeket, ez legalább egy napos munka. Ezeket mind a kocsira szakszerűen felpakolni, elrendezni, leponyvázni sem kis feladat. Ezért van, hogy az indulás időpontja általában csak elméleti.
Itt, az egyenlítő alatt, amennyiben utazni akarsz, akkor általában kora reggel érdemes indulni. Az általános forgatókönyv: reggel ragyog a nap, 11 tájt egyre több felhő képződik, majd egyre borultabb, és délután megdörren az ég- elered az eső. Persze, ez a forgatókönyv az esős évszakra érvényes, azon belül is november, december, március és április a legcsapadékosabb hónapok. Ha lehet, kerüld el ezeket a hónapokat. No, persze, ünnepeink ilyen szempontból pont rosszkor vannak. December és március…
Vegyük csak 2021 húsvétot. Elhatároztam, hogy Kabindában a Nagyhét előtti héten kezdjük a rendelést, és a sebész csapat Virágvasárnapra érhetne, hogy a műtétes programot még Húsvétvasárnap előtt „lezavarva” legyen egy kis ünneplés és pihenés is. Így esett, hogy szombaton indultunk.
-Reggel 8-kor indulás! Adtam ki a parancsot pénteken, tudva, hogy ez csak a teória. A gyakorlat az itt mindig más. Hát, fél 10-re sikerült is elindulni. Az út eleje kimondottan kellemes: kb 5 km egész jó aszfalt. Persze, az ilyen aszfaltot Európában már cserélik, vagy ráhúznak még egy réteget, de itt, az egész megyében ez a legjobb útszakasz. Lehet rajta száguldani 70-80 Km/h sebességgel! Elképzelhető, milyen rövid ideig tart ez a jó érzés: haladunk! Hát igen, kérem, ez az 1-es számú főút egy szakasza, ami Kinshasát köti össze Lubumbashival. 5 kilométer után kell letérni róla, mert belőle indul a 2-es számú főút, ami határozottan kelet felé fordulva megy Kabindába, és onnan a keleti határra, Bukavu-Goma városokba. A leágazás után, aszfalt vége, rendesen ledöngölt kavicsos épített úton haladunk. Itt már csak 40-50 el lehet menni, vagyis nem is érdemes gyorsabban. Veszélyes is, mert csapkodjuk a kavicsokat, sok a gyalogos és a motoros, és hatalmas port kavarva száguldunk. „Előre, sohase hátra…”
Közben egyre több felhő csodálatos freskót állít elénk. Egyre színesebb az ég, a világos kék alapszín imitt-amott átcsap sötétkékbe, majd feketés színbe. Ilyenkor aggódva figyeled: merre fekete az ég alja? Mi vajon arrafelé megyünk? Fordul az út, és pár percig reménykedsz: a fekete jobbra van, hátha elkerül minket. Itt azt kell tudni, hogy a Mbuji Mayi-t Kabindával összekötő 150 Km utolsó 45 kilométere tiszta földút. Ráadásul hegyes-völgyes, és így állandóan le, majd felfelé megyünk. Ezek a nagy lemenetek két esetben hídhoz vezetnek. Itt a talaj olyan vörös agyag, ami ha megázik, olyan síkos, hogy járni nem lehet rajta.
Mikor félútok vagyunk, Katanda városkában, még él a remény bennem: egyrészt fél egy van, ilyen korán nem szokott esni…
Másrészt úgy látszik, mintha pont elkerülnénk azt a bizonyos fekete részt. Ilyenkor a buzgó hívő ember még imádkozni is elkezd, „Uram, fordítsd valahogy jobbra, vagy balra azt a feketeséget, mert kezd komolyodni a helyzet”
Az én tapasztalatom, hogy ha imádkozni kell, már régen rossz, és általában látszólag, inkább csak egyre rosszabb lesz… És valahogy, mintha az Úr szeretné kipróbálni a mi kis mákszemnyi hitünket… Vagy ez az egész, csak egy nagy edzés része lenne?
Persze, az is biztos, hogy Mbuji Mayi és Katanda között kb 200 méter szintkülönbség van, és egyre csak kaptat az ember, érezve, hogy itt egy más meteorológiai zónába érkezünk. Hűvösebb van és valószínűleg több a csapadék is.
Hát kérem, Katandát elhagyva, még 40 Km aránylag normális út van, majd hirtelen, éles vonallal megszűnik a kiépített kavicsos burkolat!
-Az meg hogy lehet? -kérdezhetitek. Hát, egyszerűen elfogyott a pénz!
A helyzet pedig egyre rosszabb. Megérkezünk Vunay faluba, Kabindától 45 Km-re. Előttünk az ég fekete, de nem mindenütt, még lehet csoda, a felhő is fordul, mi is, hátha! Már az ima is elszállt, mi pedig megyünk rendületlenül… most már csak 10 km/h val. Aki itt gyorsabban próbál menni, az kinyírja a kocsit, a lökésgátlót és az utasok gerincét. Közben az egyre nagyobb pocsolyák mutatják, errefelé rendesen esik, ilyenkor nincs idő rá, hogy felszáradjon az út. Sikerül kb 10 kilométert egész szépen lehúzni. Ekkor eredt el az eső. Nem nagyon, és nem is sokáig.
-Ez még semmi, csak lokális kis zápor, mondom magamban. A társaságra baljós csend telepszik, mindenki tudja, mit jelent a felázott talaj az előttünk húzódó kritikus helyeken. Érkezésünk esélyeit nagyban befolyásolja, még az is lehet, hogy a kocsiban alszunk. Ilyenre 25 év alatt vagy 5-ször volt példa, engem illetően. Beérünk egy faluba, az eső már csak csepereg. A falu után jön az egyes számú nagy megpróbáltatás. Kb 500 méter hosszan, meredeken le, majd át egy kis hídon, és utána meredeken felfelé, visszamászni a szemben levő hegyre. A faluban feltűnik, hogy 5-6 fiatal lapátokkal szalad az út mellett.
-Itt valami van előttünk, valaki elakadhatott, és őt akarják kimenteni. –gondolom. Megérkezünk a nagy lejtőre. Sofőrünk mindent bevet: 4x4-es meghajtás és felező, motorfék és fék… de mi csak szép lassan csúszunk lefelé a vörös agyagban. Szerencsére jó emberek köveket raktak a kerékvájatba, és ezek megfognak. Pont jókor! Látjuk, hogy előttünk valami van: nicsak, egy autó, az oldalára dőlve, kerekei még szinte forognak, az utasok az ablakon próbálnak kimászni. Jobban megnézem, hát, a kabindai Klarissza nővérek kocsija! Gyorsan oda szaladnék, de inkább korcsolyázunk, a talaj olyan síkos, hogy nem lehet rajta járni. Szerencsére senki nem sérült meg komolyabban, mindenkit sikerül kihúzni épségben, szegények, tiszta traumás állapotban vannak. A baleset egy szűk helyen történt, 2 méteres falak között. Az út totál lezárva. Egyik oldalon van egy kis variáns, ott el lehet menni, de kicsit dolgozni kell, hogy a kocsi fel tudjon kaptatni. A mentési terv is megszületik bennem, amennyiben feljutunk, onnan jó szögben lehet megpróbálni a csörlővel a bajba jutott kocsit visszaállítani. Közben ők kipakolnak belőle és ásnak a falból elvéve, hogy vissza lehessen billenteni a kocsit. Mi sikeresen felkaptatunk a variánsra, ahol van egy kis mélyedés, ebbe mehet az első kerék, még plusz egy jó nagy kővel kitámasztjuk, nehogy a csörlővel saját magunkat borítsuk be az árokba… Sikerül mindent beállítani és elkezdjük húzni, búg a csörlő, kocsink kicsit csúszik, de a nagy kő megfogja, a kötél megfeszül, a többiek kézzel rásegítenek, és a kocsi szépet huppanva visszaáll 4 kerékre! Kérem, mint a profi autómentőnél. Persze, az, hogy egy kocsi vagy kamion itt lefekszik, nem is olyan ritka. A kongóiak tudják, hogy ilyenkor mit kell csinálni, mit nem szabad csinálni, hogyan lehet újra indítani a motort, stb… (itt szinte csak dízel van)
Van nagy öröm, sikerült a mentés, közben 3 autó is érkezik mögénk… lehet tovább menni. Szépen leérünk a kis hídhoz, és onnan jön a mi kálváriánk. Fel kell mászni a szemben levő hegyre! Annyira csúszik az út, hogy nincs mese, a kamionok vájta mély kerékvágásban kell maradni. Mindenkit kiparancsolok a kocsiból, hogy attól is könnyebb legyen, és elindulunk gyalog fölfelé. Küzdünk rendesen a csúszós agyagon. Hát még a kocsi, sajnos eléggé rosszak a gumijaink, vagyis nem igazán terepre valók és csak pörögnek a kerekek mint a veszedelem. Sofőrünk megpróbál bravúroskodni, megy is neki, és így szépen centiről centire kaptat felfelé. Ide kell ám az erő, és ilyenkor mindig csodálom ezeket a kocsikat, a motor fantasztikus tartalékokkal bír. De hiába, a kamionok által kimélyített kerékvájat miatt középen meg-megakad az alváz. Jean Pierre próbálja kivinni a vájatból, mire egyszer csak totál keresztbe fordul az úton. Na, most mi van? Innen hogyan tovább! Pedig a jelszó most is:
„előre, sohase hátra!”
Csakhogy a kocsi eleje már lefelé áll! Megint a csörlő ment meg minket, valahogy sikerül visszafordítani az orrát és végre, kb fél órás erőfeszítés után felérni a tetőre. Közben kicsit már szárazabb az egész, itt nagyon gyorsan szárad az út, és az egy óra, amit itt töltöttünk máris érezteti hatását! No, de mi lesz itt még, hiszen előttünk egy iszonyatos kaptató, (az a neve, hogy 80 napos rész) majd egy másik le és felmenet a Mutunduyi hídhoz, ezek mind rettegett helyek.
Sebaj, csak előre!- megyünk tovább, és 2-3 km után, szinte varázsütés szerűen száraz lesz az út. Elképedve bámulunk, a kocsi meglódul, lehet száguldani (20-al) és innen faljuk a kilométereket, minden probléma nélkül. Úgy látszik, az imám megelőzött bennünket és erre a szakaszra csapott ki, sebaj, megint tapasztaltunk új dolgokat, és biztos, hogy amikor emlegetjük ezt az utat, a korcsolyás rész első helyen lesz!
Fr Richard, 2021 március, folytatás következik...
Képek: Richárd testvér, 2021 március
Kocsink vígan robog velünk, és a fülkében tapintható a megkönnyebbülés: ilyen klassz, száraz úton mihamarabb Kabindába érkezünk! Persze, még ilyenkor sem szabad vakon hinni, fő a realitás! Lehet újabb eső, ezúttal a száraz helyeken. Szerencsére az ég szép tiszta lett, a nap is kisütött. Amitől viszont állandóan retteg az ember, az egy más jellegű akadály: a kamionok. Mindenféle régi, Európában leselejtezett kamion járja az utakat, igen rossz állapotban és elképesztően túlterhelve. Könyörtelenül megpakolják őket, hogy minél több terhet vihessenek, növelve így a hasznot. Persze ezen az úton még jó állapotban levő teherautó is nehezen megy el, pláne ezek a kimustrált gépek. Egyszer csak a nagy leejtőn, amelyik a Mutunduyi-hídhoz visz le, egy jó nagy kamion zárja le az utat. Megállunk és felmérjük a terepet. Mellette elmenni nem lehet, kb jó egy órás munka kellene, hogy utat ássunk magunknak. Az akadály, egy egészen jó állapotú Man kamion.
-Jónapot, mi újság, mi a baj? Mondja sofőrünk. Hát, leállt a motor, és nincs aksink, hogy újra indítsuk. Na ne, komoly? Igen, és jó lenne, ha a Ti akkumulátorotokkal rásegítenétek, akkor biztos beindul.
Sofőrünk nagyon nem szereti az ilyen kéréseket. Szerinte egy rossz akcióban tönkre lehet tenni az aksit. Persze, erre szolgálna a „bika”, de itt nem lehet a másik mellé állni és összekötni a kábeleket.
-Na jó, kérdezem, de miért állt le?
Hát kérem, „prise d’air”-volt a rövid válasz.
Ez a „prise d’air” itt Kongóban olyan varázslatos szó. Szó szerint azt jelenti, hogy levegős kimenet, és a dízelmotoroknál az üzemanyag ellátás akadozása miatt beállt, az adagoló rendszer ellevegősödését jelenti. Ilyenkor leáll a motor egypár köhintés után, és újraindítani csak légtelenítés után lehet. Az évek során ebben én nagy specialista lettem, úgy mint a kongói motorosok nagy része, és mikor elkezdem magyarázni, hogy mit kellene csinálni, jön a válasz:
-Azt már elvégeztük, higgyék el, pöccenésre indul. –És miért nem próbáljuk betolni, hiszen lejtmenetben van? Kérdezem. Az nem jó, mert elszökött az összes levegő, és így nincs semmi fék! Az valóban veszélyes lenne, ez a tömeg, ha megindul a lejtőn…
Ekkor van az, hogy mérlegre teszed a lehetőségeket, gondolkodsz kicsit, és döntesz. Mindenki rajtad csüng, vajon mit választasz? Dolgozni egy órát és megkerülni az akadályt, vagy kikapni az aksidat és megpróbálni beindítani a kamiont. Végül is ez utóbbit választom, papa Jean Pierre pillanat alatt kiszedi az akkumulátorunkat és azt illesztve megpróbálják beindítani. A kamionnál 24 Voltos rendszer miatt 2 db akkumulátor van. Első próbálkozásra csak ennyit hallunk: nyekk, a motor meg sem mozdul.
-Hát ez nem megy, fiúk, mondom szomorúan.
-Próbáljuk meg a 3 aksival! Mondják. –Na, de a feszültség nem fog stimmelni, mondom, le is égethetjük az indító tekercset. Látom, az én érveim túl tudományosak, már be is kötötték a 3 aksit, nehogy meggondoljam magam, -mindegy, az övék a kamion… elvégre itt, Kongóban minden másként működik, még a fizika is.
Nos, persze, hogy igazuk lett, gyönyörűen beindult, és kellemesen brummogott a motor. Micsoda megkönnyebbülés, mehetünk tovább!
Nos, így érkeztünk meg Kabindába, kb 7 óra utazás után. Kérem, 150 km 7 óra alatt nem is olyan rossz teljesítmény, és érthető, örömünk teljes.
Kabindába érkezni mindig nagy élmény. Meghúzzák a harangot és jönnek a testvérek, szalutálunk és mi lerogyunk az árnyékban a jó hűvös lépcsőre.
Nagy örömmel fogad minket a rendelést végző elő-csapat.
-Van ám beteg rengeteg! Mondja Péter doktor, és ez nagy örömmel tölt el. Megesett többször is, hogy Kabindában a szemészeti misszió alkalmával kevés beteg jött. Valahogy halogatják, „ez a Richárd úgyis gyakran jön, majd legközelebb”
Igen ám, de idén egészen különleges missziót csináltunk. Hála egy önzetlen és rendkívül nagylelkű ismerősnek, aki igen komoly összeggel támogatta a műtétes beavatkozásokat, így a betegek csak 10 Dollárt fizettek! (ez kb 3000 Forint) Ez a hír gyorsan fölrepült, és jöttek a betegek mindenfelől. Nagyon sok kétoldali szürkehályogot tudtunk megoperálni igen jó eredménnyel. Hoztunk gyógyszert, szintén sokkal olcsóbban, mint a helyi maszekoknál, és természetesen szemüveget kilószám.
A szemüveg nagyon kell, az ilyen missziók alkalmával. Itt Kongóban általában a piacon lehet venni pocsék minőségű kínai harmadrendű olvasószemüveget pár száz forintért. Igen, de a jó érzésű páciensek nagyon kedvelik a szép, jobb minőségű szemüveget, és főleg, ha megvizsgálva őket, mi ajánljuk a megfelelő dioptriát. Célszerű a szemüveg szférára egy külön embert hozni, aki csak ezzel foglalkozik.
A mindennapi munkát hamar felvettük, már érkezésünk utáni napon indult a műtéti program és minden nap operáltunk. Pont a Nagyhét elejére érkeztünk, így sikerült „kifogni” egy kicsit böjties időszakot. Ez nem volt baj, és az eredmény is meglett, sikerült fogyni 2 Kg-ot! Csak úgy, magától lement a súlyom. Először az övemen tapasztaltam, hogy egyre szorosabbra kell húznom, nehogy elveszítsem a gatyám. Majd ízületeim, főleg a csípő és térd jelezték, tök jól vannak! Nagyban segített a fogyásban, hogy valami rossz, állott lisztből sült kenyeret kaptunk. Sajnos, én az ilyen zsizsikes lisztből sült kenyeret nem tudom megenni, valahogy hányingert kelt, így a reggelit általában csak a kávéval elintéztem. Ezután elmentünk dolgozni a kórházba, ahonnan általában du 4 és 5 között „szabadulunk”. Jó fáradtan. Ekkor eszel egy kis rizst, ami miatt a vacsoránál már nincs étvágyad…
Egyébként érdekes ez a műtétek utáni fáradtság. Hiszen az ember csak ül, néz bele a mikroszkópba és apró mozdulatokat végez a kezeivel. Igen, ez igaz, de minden egyes mozdulatra rá kell készülni és intenzíven figyelni, mi hova kerüljön, mi hova NE kerüljön, letámasztani a kézfejet, nehogy megcsússzon a kéz, egyes mozdulatoknál valahogy a légzést is koordinálja az ember, mindeközben a mikroszkópba nézve a lényeg, hogy jól láss! Közben, a harmadik műtéttől elkezd, de nagyon, fájni a feneked. Itt Kabindában valami régi, kimustrált fül-orr-gégészeti iszonyú súlyú széket adnak, aminek az ülőkéje kopott faroslemez, és ha rosszul van beállítva, nagyon nyom.
-A következő műtétre beállítom- szoktam magamban mondogatni, majd elfelejtem, a két műtét között felállván, a kórlapot kitöltvén elmúlik a fájás, a stáb csodálatos rutinnal cseréli a beteget, máris lehet folytatni, leülsz, és veszed észre, hogy már megint nem állítottál a széken.
A Patient főápolóm, az én jobb kezem a műtőben, valahogy megérezte a mester szenvedését, és csináltatott egy szivacsos párnát. Persze, itt a szivacs minősége lenne fontos, ugyanis, amint ráülsz, az papírvékonnyá válik, és kb olyan, mintha semmi sem lenne ott.
Az az egész kabindai közkórház műtő egy katasztrófa. Kezdjük az öltöző-ajtónál. Ott a zár, kb 25 éve vagy nincs, vagy elromlott. Hol, nincs kilincs, hol nincs nyelv, hol nincs zár, mindenképp, már itt kezdődik a kompromisszumok világa. Átöltözöl, hiszen ezt kell csinálni egy öltözőben. Persze, előbb becsukod az ablakot, ahol a szúnyoghálón hatalmas szakadások jelzik: itt szabad a belépés a legyek és a szúnyogok viszonylatában, ráadásul az utca népe is szabadon leskelődhet…
A műtő steril-folyosóra belépve megüt a látvány: az ajtó (beléptető) mellett vagy 4-5 vödör, teli vízzel… mit keres ez ott, minek ez oda??
Mindegy, lépjünk beljebb. Hirtelen a járólap-síkban egy kisebb lépcső: semmiség, kérem, itt volt egy valami földmozgás szerű, ekkor lejjebb süllyedt egy réteg, és most ilyen. Ismerni kell, és kész. A műtő-egységben 2 műtő helyiség van. Mi, a szemészeti missziók alkalmával a kettes számú műtőt kérjük, az utca felőlit. Ismeretes, hogy a másikat a császármetszésre és az akut hasi esetekre használják, magyarán az a jobban felszerelt műtől. Sajnos az illatok terén is jobban szervírozott, én szívesen elkerülöm. Mivel a szemészeti műtétek enyhébb jellegűek, és nem igényelnek komolyabb felszerelést: oxigén, reanimáció általában nem szükséges, nekünk a lényeg, hogy legyen áram, fokozott tisztaság, csend, béke, a jól záró ajtók, ablakok, stb….
Nos, ilyen körülmények között megy a munka Kabindában. Érkezésemkor viccesen, de mérgesen, elmagyarázom a műtőt szervező főápolónak:
-Látod ezt az ajtót? 25 éve, mióta itt élek, ez működésképtelen. E miatt hagytam itt Kabindát és a kórházat! Persze erre nincs értelmes válasz, csak magyarázkodás. Ebben a helyiek bajnokok.
„Már százszor jeleztem a technikai részlegnek” Persze, mindenképpen és mindig neki van igaza, de a zár attól nem javul meg… és sajnos, amikor szólok mérgesen, hogy –már megint legyek röpködnek a műtőben,- úgy tűnik, ez a dolog csak engem zavar. Persze, amikor egy vakbeles seb elgennyesedik, akkor egyszerűen megduplázzák az antibiotikum adagját és egy héttel tovább tartják benn a beteget, ugyanez a fertőzés a szem estében viszont végzetes lehet. Mindezek ellenére meglepő, hogy alig van fertőzéses esetünk. A gyermekek műtétjéhez szükséges altatást viszont nagyon profi módon biztosítják. Általában ezzel nincs semmi gond, és nyugodtan programozhatunk narkózisban végzendő műtétet. Nos, mindezek mellett érthető, hogy hiányzik nekem a jól szervezett és tiszta Mbuji Mayi-i műtőnk.
Sokat operálunk, és a karácsonyi-húsvéti missziók összes műtét száma Kabindában meghaladja a 250-et!
Ami nagyon jó Kabindában, az a klíma. Éjszaka kimondottan hűvös van, és az én szalmatetős házikómban muszáj takaró alá bújni. Ilyen Mbuji Mayi-ban egész évben nem történik velem, de Kabindában még mackó gatyát is húzok. Szinte minden nap esik az eső, csak kicsiket, de ez is fenntart egy kellemes, hűvös hőmérsékletet. Esténként gyakran kitisztul az ég, és kigyulladnak a csillagok. Ilyenkor márciusban a Dél kereszt már este 9 óra felé felkel, íme egy fotón, mivel az északi féltekéről nem látható, elküldöm Nektek! A kereszt hosszú szára mutatja a déli irányt, ahogy fordul a föld, a kereszt felkel, (a képen épp nemrég kelt fel) majd függőleges lesz, és végül lefekszik, a hosszú szár mindig a déli irányt mutatja. A Délkereszt körül a fényes csillagok pedig a Kentaur csillagkép részei…
Próbálunk becsatlakozni a közösség életébe. Ez nem könnyű, mert az intenzív munka mellett szinte lehetetlen tartani a lépést, a közösségi tempót. Így lemaradok a Nagypénteki Keresztútról és egyes liturgiákról. Sajnos, ez évről évre ismétlődik. No, de a Feltámadási szertartáson hibátlanul ott vagyunk. Nagy az öröm, hiszen feltámadott az Úr és vége a nagyböjti időszaknak. A templomot szépen feldíszítik és rendesen előkészülnek. Idén, a feltámadási liturgia csak 4 óra hosszat tartott. Szép volt, íme pár kép.
Mi is nagy örömmel mondhattuk, missziónkat elvégeztük, sok- sok betegnek adhattuk vissza látását és sokaknak enyhítettünk betegségén. Lélekben már készülök a következő időszakra, Mbuji Mayi-ban hamarosan elkészül a műtő, a napenergia rendszer nagy része már kész, a hiányzó elemek, mint egy puzzle részei már terv formájában megvannak és csak rám várnak…
Csak a visszaút legyen sima és akadálymentes, Kyrie eleison!
Fr Richard, 2021.április
Képek: dr Hardi Richárd, 2021. március-április
A COR szemklinika áramellátása nagy kihívás a kongói viszonyok között. A városi hálózati áram 5%-ban elérhető! Erre számítani egy orvosi intézményben nem lehet! E miatt elsődleges fontosságú az elektromos generátor által biztosított energia. 2019-ben a Hungary Helps adományból vásároltunk egy új 45 KVA-s generátort, hogy a régi, 12 éves generátort lecseréljük. A generátorok működtetése költséges és nem környezetbarát, így született az ötlet egy napenergia rendszer telepítésére. A Hungary Helps program keretében külön projektként elfogadott kérvény lehetővé tette ezen terv megvalósítását.
A napelempark tervezett helye. Jobb oldali kép: 2019-ben vásárotl generátor mely 2020-ban érkezett Mbuji-Mayiba. Kép: Richárd testvér, 2020 ősz