Hatalmas munkatempó, csodálatos csapatokkal! -így jellemezném tömören a 2024-es Nioki és Basankusu missziókat. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy idén is, mindkét misszión részt vehettem.

Érkezés Nioki-ba. Jobb oldali kép: betegek a "váróteremben"

Szívet melengető érzés, amikor a reptéren, végre megkönnyebbülten a kis gépből kiszállva Tarsy barátunk, aki egy már rég nyugdíjas belgiumi ápoló, így fogad:
-Benned van minden reményünk. A phaco masina nem működik!
-Ajaj, mondom én, az baj.

Betegek a rendelésre várnak. Jobb oldali kép: műtő.

És elkezdődik a misszió, mint már oly sokszor, számomra szereléssel. Miközben a rendelésen ontják a műtétre várakozó betegeket, a műtétek akadoznak. Phaco masina nélkül a kivitelezhető program csak kb 1/3-át tudjuk hozni, és azt is gyengébb minőségben. Ezúttal első betegem egy príma, de komplex mikrosebészeti masina, amelyikkel, gyakorlott kézben a szürkehályog műtét kb 10 perc. E nélkül a régebbi technikákkal 20-30 perc, és mivel gyakorlatunk ezekben kisebb, az eredmények is gyengébbek.

Műtét közben, Tarsy maszkja lecsúszott. Jobb oldali kép: kötés levételére várakozó betegek.

Sajnos gyorsan kiderül, az én tudásom kevés, a masina komoly szoftver problémával küzd, és nem hajlandó beindulni. Állandóan kiírja: „A multimédia centrummal nem lehet kapcsolatot teremteni, kérem, értesítse a szerviz stábot” Hát igen, Afrika közepén, az erdőben ilyenkor csak sajnálkozni lehet. Ennél többet nem. És különben is, kinek kell itt „multimédia center”? De a masina konok, nem tágít és csak nem indul. Újfent megállapítom: a trópusokon az elektromos gépek halála az állás, a nem használat.
Ilyenkor az ember agya zakatol, és kipattan egy lehetséges megoldás: hiszen Mbuji Mayi-ban nekem 6 db phaco masinám van, ezek közül kettő könnyen hordozható. Mi lenne, ha valaki Kinshasába elhozná az egyiket, és a Nikoki-i járatra bízva, a gép akár holnapután már itt is lehetne. Ezeket átbeszélve a missziót vezető főnökkel azonnal telefonálok James komának.
James, klinikánk mindenes embere. Őt a szemüveg gyártásra, üveg csiszolásra képeztük ki. Ő már a centrumunk nyitásánál jelen volt, kisfiúként, ott lakott a szomszédban. Azóta családapa és komoly felnőtt lett. Viszont imád utazni, mindenkivel jóban lenni, mindenkit ismerni, szóval olyan igazán mindenes ember, idejét és pénzét nem kímélve telefonál, szervez, visz, hoz, ráadásul fúr és farag… Szóval tényleg, sok esetben a jobb kezem.
Mondom neki telefonba: Te James, el kellene Kinshasába hozni egy bőröndnyi, kb 15 kg-os csomagot, minél hamarabb, amint lehet. 5 perc múlva jön a telefon: holnap indulok, és még aznap este leadom a bőröndöt a KinAvia-nak, így holnapután ott lehet. Persze, James ismeri a légitársaságok dolgozóit, neki este 9-kor jegyet szerezni a holnapi járatra smafu… szerintem a pilótákat is képes felhívni időnként…
Minden úgy is történt, és harmadnap 12 órára kezünkben volt a kis Oertli gép. Semmi érdekem túl dicsérni, de csak jókat mondhatok el róla. Precíz, hatékony, egyszerű, jól kezelhető masina. Egyetlen esetleges hátránya, hogy talán kicsit lassúbb mint a nagy gépek.

Műtős köpenyben sepreget...Jobb oldali kép: újra látok!

Igenám, de ez az aprócska linux alatt fut. Bármikor elszáll az áram, 5 másodperc alatt újraindul. Amiben óriási előnnyel masírozik a többiek előtt, hogy többször használatos kazettái és csövei vannak, így sokkal olcsóbb és környezetbarát a használata.
Nos, belehúzott a műtő, és hamarosan felmorzsoltuk a lemaradást.
Idén is, mint tavaly a csapat nagyon jó. Fényt és jókedvet két marokkói származású optikus ad. Az egyik, Hamza, a konyhában is kap felelős adminisztrátori állást. Mondogatja gyakran nekünk:
-Tudom, hogy fogyni akartok, hát ez menni fog! Csak bízd ide.

Este fáradtan a megérdemelt vacsorát fogyasztja a stáb. Jobb szélen Hamza Marokkóból. Jobb oldali kép: csónakkal elindulunk egy távoli kis faluba.

-Ma mindenkinek másfél keménytojás jár! Nem kettő!
Esténként hulla fáradtak vagyunk, de csak egy számít, legyen sör és másoknak borocska. Ezek szerencsére kitartanak végig, a többi mellékes. Jó nagyokat beszélgetünk, soha politikáról, hanem arról a rengeteg élményről és benyomásról, amik érnek minket. Sokat beszélgetünk Marokkóról, Kongóról, Belgiumról. Nos, és a kisebb történetekről a munkából.
A legkeményebb hely általában a rendelés. Itt Niokiban 4 db réslámpa mögött folyik a rendelés. Sok energia és idő megy el a nyelv miatt, fontos, hogy legyen jó tolmács, aki egy idő után már maga is tudja, miket kell mondani a szürkehályogos betegnek, és mit a glaukómásnak. Arra is vigyázunk, hogy a tolmács ne színezze túl, ne adjon hozzá, mert képesek meséket mondani, csomó dolgot, amit Te nem is mondtál. Ilyenkor kell egy alap-nyelvtudás, hogy leállítsd és korrigáld.

Csónakkal útra kelünk egy faluba, ajándékba hullámlemezt viszünk magunkkal az iskola tetejére.

Vasárnap motorcsónakos kirándulásra megyünk. Minden évben ugyanazt a falut keressük fel. Az iskolának idén hullámlemezeket viszünk ajándékba. Van nagy műsor és rengeteg tánc, a diákok alig bírják abbahagyni, a tanárok meg leállítani őket.

Tánccal, énekkel fogadnak a gyerekek, alig bírják abbahagyni az örvendezést! Jobb oldali kép: barátnők egy papucsban járnak!!!

Hamarosan menni kell, mert beesteledik. Ráadásul kiderül, a motorcsónak kettes számú motorja bedöglött. Így szép lassan megyünk. Egyszer csak elkezd köhögni a motor. Mi van? Á a gyertya… á, a karburátor… á…. nincs elég benzin. Megy a találgatás, mit is kellene csinálni. Korom sötét lett, de már látjuk Nioki fényeit. Valaki elkezd evezni, amíg kiszívják a rossz motorból a benzint. Már szinte fázunk, olyan hűs lett. Végre, elérjük a partot, nem éppen a kikötőben, de kiszállunk. Rohan egy kiskatona papucsban: itt nem lehet kiszállni…
Késő bánat, minket hív a vacsora, majd elintézik egymás között…

Mi csónakba szállunk, a gyerekek lelkesen búcsúztatnak.

Esteledik mire visszaérünk. Jobb oldali kép: a kiáradt Kongó folyó Kinshaszában egy luxusnegyedet öntött el. /repülőről készített kép/

Nos, a 12 nap szépen gyorsan elszáll. Hála a szervezésnek, a betegeket sikerül rendesen kezelésbe venni és csak igen kevés műtét lett átirányítva 2025-re. Egy pénteki napon szállunk gépre, és indulunk vissza Kinshasába. Ők aznap este elkapják a Brüsszeli gépet, én meg végre egy jó ágyban alszom. Készülök a második csoport érkezésére, akik másnap este jönnek, és irány velük Basankusu-ba, egy újabb nagy kaland felé.

Richárd testvér
2024. március

Képek: Richárd testvér

Emberi sorsok.
Telefon Lodja-ból, Pierre ápoló az: Te doki, van itt egy 10 éves srác, 200 km-ről jött. Megvizsgáltam, és szürkehályogos. Összegyűjtöttek 450.000 Frankot, (170 Dollár) ezzel béreltünk motort, és indulnának Mbuji Mayi-ba. A kérdés az, hogy ott mibe kerül majd az ellátás, és hogy fognak visszajönni. -Csak jöjjenek, mondtam, az összes többi költséget mi álljuk.

Bal oldali kép: a bérelt motorral megérkeztek a szemcentrumba. Jobb oldali kép: műtét előtt.

Elindultak. Rendszeresen kaptam híreket, itt és itt járnak. Az útjuk Kabindán át vezetett, majd 3 nap után meg is érkeztek. Lodja-Mbuji Mayi úton kb 800 km! Érkezéskor a kis csapat hulla fáradt, egy nap pihenő után történik a vizsgálat. Jobb szem szaruhártya teljesen fehér, hegesen gyógyult gyulladás utáni vég stádiumban, azzal teendő nincs. A bal szemen viszont érett, gyöngyház színű szürkehályog jó pupilla reflex-el -ezt műteni lehet és kell! Meg is szervezzük az altatásos műtétet, ami problémamentesen zajlik. Másnap izgatottan telefonál a Lodjai ápoló: nos, milyen a látása? -A látás elég jó, de sajnos kiderül róla, hogy más retina betegségben is szenved, amin nem tudunk segíteni. Azért nagy az öröm az elért eredmény így is nagy szó!

Bal oldali kép: a műtét. Jobb oldali kép: műtét után.

Klinikánk, hála otthoni, alapítványi segítségnek az összes költséget tudja fedezni, beleértve a visszautat is. (kb 350 Dollár) nagy a hálálkodás, de mi úgy érezzük, hogy ez a legkevesebb: aki ennyi erőfeszítést megtesz és sok szenvedést kiáll a gyógyulás érdekében, az igazán megérdemli, hogy segítsünk!

Mi is hálásak vagyunk hogy segíthettünk, én pedig úgy gondoltam, a sok történet közül legalább ezt megírom! Köszönjük!
Richárd testvér, 2023 november

Minap, az egyik reggeli gyűlésen valaki szót kért.
-Doki, hamarosan nov. 6- a lesz!
-Igen? és akkor mi van? kérdezem én, valami csapdát sejtve. Már megint kiderül, hogy fontos dolgokban alul informált vagyok.
-Hát az a COR szemcentrum megnyitásának évfordulója-jött a válasz.

Hát persze, 2006-ban november 06-án volt az első Mbuji Mayi-i misszió, és egyben a szemészeti centrum nyitása.
-Na, akkor azt meg kell ünnepelni-mondtam. Így történt, hogy 11-én szombaton ünnepeltünk.

Volt hálaadó Szentmise, kis beszéd, vetítés és evés-ivás. Csak zárt körben egypár beteget meghívva ünnepeltünk. Majd a 20-ra csinálunk nagyobb felhajtást.

Beszédemben, (amit nekem kellett mondani, mint helyettesítő igazgató) hálát adtam a megtett útért, felvázoltam a kezdeteket, hogyan indult el az egész, hogy kerestünk Jerome testvérrel házat a centrum indításhoz. Közösen örültünk annak, hogy a 16 év alatt 100.000-nél több beteget láttunk el és legalább 15.000 szürkehályogos beteget operáltunk meg.

Papa Willi

Rövid csönddel adóztunk Papa Willy emlékének, aki kitartóan rágta fülemet akkoriban: „mire vársz, hogy Mbuji Mayi-ba gyere, itt van a sok beteg”-és igaza volt. (Ő később szenátorként Kinshasában élt korai haláláig)
Külön hálát adtam a COR személyzet stabilitásának. 16 év alatt 2 ápoló, 1 éjjeliőr és egy adminisztratív személy ment el, a 35 fős személyzet rendkívül stabil és hűséges munkatárs.
Csodás volt a 17 évet képekben viszont látni, ugrattuk egymást rendesen és rácsodálkoztunk: honnan is jöttünk! Egyesek mennyit változtak, családok alakultak, fejlődtek, épületek nőttek ki a földből…
Az agapé és a hozzá való zene-tánc, ami errefelé kötelező, számomra már csak hab volt a tortán, hálás szívvel mondtam magamban: jó kis csapat! 

Mbuji Mayi, 2023 november 12

Az út Katako Kombe-ből nem rossz, de van egy kritikus pontja. A „marécage” nevű ingoványos szakasz, ahol fekete és ragacsos a föld, olyan kb 2 km-en keresztül, lapos és alsó terület következik, ahol a nyomok szerint több helyen és többen szenvedtek órákon át.

Az elakadás pillanatai, itt bizony ásni kellett! Jobb oldali kép: reggeli indulás.

Az egyik ilyen helyen mi is megszívjuk, nem látszik, de a kocsi megcsúszva és pár pörgetés után tengelyig süllyedve megfeneklik. Próbáljuk a csörlőt, de persze kiderül, hogy az utolsó használat után nem lett rendesen karbantartva, a váltó nem működik, nem lehet szabad állásba tenni, a kötél rosszul van feltekerve, több helyen önmagában fordul, mert a legutóbbi feltekeréskor nem figyeltek oda… Persze, megint pipa vagyok, mert ez nagy hanyagság, amikor itt, a terepen derülnek ki hasonló dolgok. (Legutóbb a Kanangai úton használták, 2023 januárban)

Metodista missziós ház. Jobb oldali kép: munkába mennek a varrónők!

Jó, akkor most a büntetés, hogy elő a lapáttal. Ilyenkor ki kell szabadítani a hátsó hidat, amin van egy görcs-szerű kitüremkedés, ( a differenciál-mű) ezeket elérni nehéz, szinte le kell hasalni… Ami jó, hogy a föld nem kemény és könnyen lehet lapátolni. Kb. 30 perc munka után szépen kimászunk a gödörből.
Estefelé érünk Wembo Nyama-ba, ahol már várnak minket. A kórház igazgatója, és 2 TSO dolgozó. (John és Joseph)
Szállásunk egy öreg Methodista missziós ház. Klassz építmény, de miféle elhanyagolt állapot! Ajtók, ablakok szétrágva, boltívek repedezve, falak feketék, a tető lyukas. Pont olyan, mint minden régi intézmény, amit az afrikaiak átvettek, és csak laknak, élnek bennük.

Viszonylag jól felszerelt kórház volt, tiszta csempézett falakkal.

Nagy a sopánkodás, hogy csak 3 munkanapot maradunk, mert „rengeteg a beteg” és kihirdették, hogy legalább egy hétig leszünk. Sajnos, nem tudunk változtatni a menetrenden, mert 12-én, hétfőn jön értünk a kisgép, és ez biztos, a pilóta másnap utazik az USA-ba. Ráadásul nagyon fáradtak vagyunk, íme, hogy már majd egy hónapja úton, misszióban vagyunk.
A kórház olyan épület, mint a kabindai, hasonló sémára épült.

A műtőbe felszerelt baldachin. Jobb oldali kép: a plafonból hulló szú potyadék...

Műtő: 2 nagy, 6x6-os műtő frissen járólapozott, igen tiszta benyomást kelt. Viszont a plafon! Belőle szabályos rendszerességgel hullik a szú termelte kis golyócska. Megszámoljuk, egy óra alatt legalább 50 db/M2… Így, itt nem lehet operálni a mi normáink szerint. Gyorsan készítünk egy baldachin rendszert, nos, ilyen sem volt még, hogy hasonló alatt operáljak.
Persze a műtőasztalt is rendesen kezelésbe kell venni, a beteg fejét tartó párnának a rögzítője nem működik, és egyébként minden rozsdás…

Simon műt. Jobb oldali kép: műtét után.

Megoldjuk, hisz hasonló dolgokkal minden nap találkozik az ember.
Az általunk hozott kuktát kint, jól eldugott helyen találom Patient-al, nyílt tűzön. Jól leszidom, hogy miért engedte így, mert azt faszén-parázson kell melegíteni. Mindig belemegy a könnyebb megoldásba, aminek a vége, hogy a felcsapó lángok megeszik a kukta fa nyeleit, megpörkölik a bakelit-műanyag szorítócsavarokat, és így hamarabb búcsúzhatunk a felszereléstől. Patient-ra haragszom, mert Katako Kombe-ban súlyos hibát követett el, és csak a szerencse mentett meg minket egy nagy fertőzési hullámtól. (Poupinel-t összekevert autoklávval, és hőlégben sterilizálták a kendőket 121 fokon 30 percig…!!!) Lett is belőle, de csak egy fertőzés, kész csoda, hogy nem több. (A hőlégben 180 fokon egy óra minimum kell)

Készül a frizura. Jobb oldali kép: kukucskáló gyerekek.

Belefáradtam ebbe a Patient-al való vitába, mert az a baj, hogy érzed, nem akarja belátni, mekkorát hibázott. És miért nem kérdezi meg tőlem, hogy így jó-e? Az tévesztette meg, hogy az ottani műtőben volt egy igen modern MEMMS márkájú digitalizált vezérlésű poupinel, ami forgatja a levegőt, és amiről az azt kezelő fiú regéket mesélt. Amint kicsit belekérdezel, teljesen össze-vissza beszél, és kiderül: semmit nem tud. Azt se, mi a különbség autokláv és poupinel között.

Egy nap műtött betegek. Jobb oldali kép: Simon akcióban.

A masina kijelzőjén két nagy szám látható, a beállított sterilizációs fok és a kért sterilizációs idő percekben. (ezeket Te teljesen szabadon, belátásod és tudásod szerint állítod) Patient 121 et állított 30 percig. Mikor megkérdezem az ürgét: és szerinted mennyi idő kell még a ciklus végéig? A válasz,: el kell osztani a 121 et 30-al és megkapod… Fejemhez kapok, ekkora észt!
A hőlég-sterilben, (poupinel) a berakott fém vagy üveg tartalmat száraz levegőben, amit keringet a gép, 180 fokon 1 órát kell sütni… Ezért nem jó a textíliára, mert annak nagyobb hő kell és elégeti…
Elrepül a néhány nap, és máris búcsúzunk, 2 műtétes nap alatt 60 beteget operálunk, Simon is beszáll. Nagy az öröm, de a sopánkodás is: miért ilyen rövid a missziónk.

Simon műtét közben. Jobb oldali kép: újra lát!

-Legközelebb kérjük, itt kezdjék, nálunk!
Az éjszaka kisebb izgalomban telik. Lesz- e repülés, milyen lesz az idő, jön-e értünk a pilóta, itt, ebben az országban annyi minden bizonytalan… közben szépen lemegy a nap, én pedig gyorsan fotózok egyet, a Göncölt, mert itt ugyan látni északon, de pont a feje tetején áll, tiszta fura… Vele szemben, délen a Délkereszt, pont egy vihar felé mutat a szára…
Június 12-én, hétfőn kora reggel már készen állunk, eljött a nagy nap, indulás vissza, hazafelé. A pilótával 7 óra körül beszélünk, Ő adja az útbaigazítást:
-Wembo Nyama-ból elindulva kb 20 perc kocsikázás után beértek egy településre. Ott, az elején várlak titeket. Na, de hol, és a repülőteret ott, hogy találjuk meg?
-Ne aggódj, doki, a felszállópálya maga az út!
-Miiiii???? Hát jó, lesz ami lesz.

Ananász.  Jobb oldali kép: a kis repülő az út szélén várakozott ránk.

És így is volt. A nagy izgalomban az idő múlását már alig éreztem, közben Patrice Emery, Lumumba szülőfaluján megyünk át, van is egy emlékmű…
Majd hirtelen előttünk a gép… csak úgy ácsorog az úton, leparkolva, mint egy kis kocsi. Hátulról megijeszt apró mérete, ebbe kell beszállni? A pilóta unott hangon szól ki: tessék beszállni, de csak az utasok. Nem több mint 300 kg összsúly, kérem!

érkezés után üzemanyag szint ellenőrzés. Jobb oldali kép: beszállás!

Ezt már rendesen kiszámoltuk, és bőven alatta voltunk. Idő sem volt búcsúzkodni, már be is pattantunk, Bősz pilótánk indít, valamit karattyol a rádióban, -be ne csukd az ajtót, mondja nekem, túl meleg van… Én megszeppenve ülök, jó, de akkor jól bekötöm magam.

Indulunk, csak kecskék tehenek ne jöjjenek... Jobb oldali kép: repülünk.

Persze, kiderül, hogy amint bedurran a motor, a propeller olyan szelet kavar, hogy az ajtó bevágódik magától, meglódulunk, és uzsgyi! Egyre gyorsabban gurulunk. Közben pilótánk ügyesen kikerüli a laza homokos részeket, még szerencse, hogy van hol lavírozni, majd ugrunk egy utolsót, és már repülünk, azonnal bal kanyar, a falu már alattunk úszik tova.

A Sankuru folyó a magasból. Jobb oldali kép: megérkeztünk Mbuji-Mayiba.

Másfél órás sima repülés után feltűnik Mbuji- Mayi, elgondolom, hogy kocsink innen számolva 3 napig fog küzdeni az út mindenféle csapdájával, de már csak 3 utassal, kényelmesen, mi pedig 3 napot nyertünk a pihenés és a munka terén. A Sankuru-misszió rendkívül gazdagnak bizonyult, ide feltétlen visszavárnak, ezt megígértük, az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó! Úgy legyen!

Richárd testvér
2023 június

Kissé szorongva, de nagy bizalommal ülök a gépen. Apróka, Fokker 50-es, a Gomair légitársaság tulajdona. Már repültem vele, ezt nem nehéz tudni itt, Kongóban, amikor egy társaságnak csak egy db gépe van… Mentem már vele Kananga városba, (arról a misszióról itt lehet olvasni) de oda az út csak 30 perc volt, és az kb 4 éve történt.

Készülődés a lodjai misszióra, rengeteg felszerelést vinni kell.

Bővebben: Lodja, 2023 május

Nioki-ból Kinshasában találkozunk Radó Gábor doktorral és 2 önkéntessel. Együtt érkeztek kis hazánkból, és együtt folytatjuk utunkat Mbuji- Mayi felé.
Mielőtt belevágnék ebbe, a következő fejezetbe, tegyünk egy kanyart: a Nioki misszió végére. Nioki-ból kisgéppel Kinshasába érve Kinshasa egyik referencia helyén találjuk magunkat. Ez pedig a „Cercle Élais”. Amolyan klub féle, ahol klassz környezetben megtalálsz éttermet, tenisz, röp és kosárlabda pályát és úszómedencét. Minket az étterem érdekel, hisz 12 kiéhezett missziós megérdemli a csodálatos menüt, desszertet és italokat. Kell ez a 2-3 óra, amikor dumálunk, viccelődünk és együtt vagyunk. Dumcsi közben lövök 2-3 képet az éppen arra járó madarakról.

Szövőmadár. Jobb oldali kép: Mbuji-Mayi-ba érkezés, Radó  doktur Úr és Noncsi felmérik a "terepet".

Tessék látni: Kinshasában a „veréb” így néz ki. Legalábbis a Gombe kerületben. A belga barátok innen direkt a reptérre mennek, és másnap már Brüsszelből írnak: megérkeztünk. Én meg megyek tovább, hív a misszió eme frissítő, jólevegő után: ez esetben a hazai barátokat!
Van velük egy napunk, és ez alatt elmegyünk a Bonobó kertbe, LOLA YA BONOBO ami egy igen nívós látványosság az Európából jövőknek. Gáborral sokat dumálunk, (Radó Gábor, Főorvos, Szt Imre kórházból) a kinshasai Cliniques Universitaires szemész professzor fia kísér bennünket, és este együtt vacsorázunk egy szellős teraszon. Kinshasában ez a szellős, nagyon fontos, hiszen Kinshasa egy közismerten „meleg” város, párás és nehéz meleg van. Ez csak a száraz évszakban enyhül, aki Kinshasába szeretne jönni, kérem, a július a legjobb, legfrissebb hónap.
Nem részletezem utunkat, végre megérkeztünk Mbuji Mayi-ba. Családias és közvetlen fogadtatás, látom, Gábornak és kísérőinek ez már tetszik! Rövid adaptáció után azonnali klinika vizit, ahol (reményeim szerint) Gábor realizálja: kérem nem tréfálunk, lesznek betegek, lesz rendelő és lesz műtő, ahol tudunk dolgozni!..
Gábor idejét, (3 hét) rendesen beosztjuk, 8 nap kiszállás Luputa városban, a többi Mbuji -Mayi-ban.

Készül a rántotta. Jobb oldali kép: Szenegál kakukk

Nagyon intenzív hetek következtek. Sok beteg jött célzottan retina problémával, ezen nehéz eseteket végre volt kivel átbeszélni, vizsgálni és főleg, operálni! Radó főorvos csodálatosan operál, biztos kézzel és nagy merészséggel támad a legnehezebb esetekben is. Minden nap este 5-6- ig a műtő levegőjét szívtuk, esténként pedig a szemészet csodálatos világáról beszélgettünk. Gábor nagy szeretettel mesélte a hazai szemészet történetét, történelmét, aminek egy része számomra ismeretlen volt, hiszen az immár 30 éves itt-tartózkodásom sajnos eléggé kikapcsolt az otthoni szakmai körökből.
Nem lehet részletezni, mennyire gazdag perceket, órákat éltem át. Végre egy igazi mester, Magyarország egyik legjobb szemészeti referenciája vizsgál nálunk, mondja véleményét, korrigál, tanácsol, tanít, oktat.
Megvallom, alig bírom követni, - én kérem nem ehhez a tempóhoz szoktam… Sok a beteg, hiszen hónapok óta minden komplikált esetet erre az időpontra hívtam vissza. Főleg a makula lyuk eseteket. Ezekkel nekem meggyűlt a bajom, több esetben egyszerűen abbahagytam a műtétet azon konklúzióval, hogy én ezt nem tudom csinálni. Itt azt kell tudni, hogy a makula lyuk műtétje során egy rendkívül finom, 2-10 mikron ! vastagságú hártyát kell úgy „elkapni”, hogy az alatta szorosan található retina struktúrákat lehetőleg meg sem érinteni. Na, de milyen kéz, milyen ujjak kellenek ehhez…??? És hogy van az, hogy nekem soha nem sikerült megnyugtatóan megragadni és lehúzni ezt az izét??? Rengeteg videót láttam, mások csak megfogják és húzzák… Nekem nem nagyon sikerült…. Hát kérem, Gábor Főorvos megszólalt, amikor odaért, hogy el kell kapni a membránt: „volna egy diamond membrane scarper?” Mire azonnal beugrott, hát persze, azt kerülgetem egy ideje, soha nem használtam! Ez egy olyan kicsit flexibilis apró nyelvecske, amire gyémánt port ragasztottak. Nos, ezt végighúzva a retinán, mint egy seprő, pont azt a lehámozandó réteget szedi föl, amit ezután már csak megragadni kell és megfelelő irányban lehúzni. Mindezt nagy nagyítás mellett, jó látási viszonyokkal és nem remegő, biztos kézzel. Gábor keze fantasztikus, a csipesz (ja, és kell hozzá jó csipesz…) pont ott fog, ahol kell, úgy hámoz, ahogy kívánatos. Közben magyarázza a legújabb technikát és annak előnyeit, eredményét. Időnként felkiált: „Na ne, nem arra” vagy „a rosseb, nehogy már” itt nálunk ezt senki nem érti, csak mi, beavatottak..

Radó doktor Úr beteget vizsgál.

Az első 10 napban több makula lyukat és komplikált retina leválást operáltunk. Nekem álom, végre valaki, aki biztos kézzel és nagy tapasztalattal operál. Összes műtétes betegünk szépen gyógyult, az eredmények nagyon jók voltak. Egyik makula lyukas beteg 2 nap múlva örömmel mondja: képzeld, látom a telefon írásait! Ez igen, ez már eredmény.
Hamarosan eljön az ideje, indulunk misszióba. Mindenképp szerettem volna Gábort elvinni egy távoli misszióba, hadd lássa, milyen körülmények között rendelünk, operálunk. Az idő rövidsége miatt választásunk Luputa városra esett. Aránylag könnyű, jó út, 180 Km, de sok beteg várható ott- ezek miatt esett választásunk pont ide.

Vizus vizsgálat. Jobb oldali kép: Noncsi réslámpával beteget vizsgál.

Az út probléma mentes, eső fenyeget, de sikerül megúszni szárazon. Gábor feltétlen vezetni szeretne, így sikerrel kipróbálja a mi szuper Toyotánkat. A retina műtétek alatt Ő vigyáz aggódó szemmel, veszi át, ahol kell, itt pedig én veszem át ott, ahol rossz szakasz van. Márpedig van, hiszen az esős évszakban ilyenek mindenfelé nyílnak…
Luputa városban nővéreknél szállunk. Komolyan ledöbbennek, amikor kijelentem: én hoztam sátrat, nem kell külön szoba… Felavatjuk a vadonatúj sátrat, csodálatos szerkezet. A fiatalok segítenek a felállításban, jó, hogy itt vannak velem. A sátor 2 szoba hallos(!) a Net-en néztem ki, és pontosan a missziókra vettük Alapítványos támogatással.

Felavattuk a sátrat, jól vizsgázott a trópusi esőt is bírta! Jobb oldali kép: Noncsi munka közben.

Lefekvés utáni percekben elered az eső. Először csak szépen, lassan, majd egyre erősebben, egyre hevesebben. Én csak hallgatom, folyik a víz és… majd megszólal a másik szobában Ben: Te Richárd, zárva az ablak a te oldaladon? Mi? Miféle ablak? Azonnal ugrik és leereszti az ablakzárót, így már a hall-ba sem ömlik a víz, és tényleg, egész éjszaka esett, egy csepp víz sem ért minket a „szobákban.”
Másnap elkezdődött a munka, rengeteg a beteg, előttünk egy héttel már rendeltek és szelektálták a műtétre választható betegeket.

 Radó doktor Úr beteget vizsgál.

Luputai műtő.

Szegény Gábor megtapasztalhatta az itteni körülményeket, rossz székek, fa asztalok, ami alatt alig fér el a láb, nagy meleg, ismeretlen eszközök és személyzet… stb.
A 7 napos program hamar betelik, napi 25-30 beteg két asztalon, két mikroszkóppal, jó lesz. Kinevezzük Bencét a sterilizálás főnökének (Ő egyébként mentőstiszt) és párját, Noémit (rezidens) az altatásos műtétek felügyelőjévé, de Ő olyan mindenes lett a műtőben. Kellett is, mert percenként süvített: lemosást! Vagy: cseppet kérünk! Vagy: kötést kérek! Mindent végzett megfelelő gyorsasággal és precizitással. Hát, kellett a segítség, mert Etienne szuperápolóm kissé el volt havazva.

Két beteg egy ágyon. Jobb oldali kép: az egész napos munka után jól esik kiegyenesíteni a hátat a műtőasztalon.

Volt egy kis helyhiány is, így látom ám, hogy az egyetlen ágyba berakott két beteget egymás mellé…
Mi pedig, Gáborral a nap végén az egyetlen szabad felületen pihentünk és nyújtózkodtunk… a műtőasztalon.

 A feszültségszabályozó jól működött, lecsapott amikor kellett, így nem esett kár a drága műszerekben.. Jobb oldali kép: betegek a kötés levételére várnak.

Energiát jó minőségű dízel generátorból kapjuk. Ez a jó minőség azt kellene jelentse, jó áram. Hát, itt az van, hogy valami szuper kongói szerelő mester már hozzányúlt. Pont oda, ahol a motor frekvenciát szabályozza valami rugó, meg alátétes csavar és miegyéb. Nos, szerinte ezeknek egy része felesleges, vagy egyenesen ZAVAR, szóval nem oda való. Valahogy e miatt van, hogy reggel a motor beindítás kb 30 perces hadművelet. De utána minden megy. Szerencsére jóbarátok ajánlására beszereztem áram stabilizátort, amin keresztül kapjuk az áramot. Kb 5 óra működés után hopp, nincs áram! Nézem, hát, a bejövő feszültség 280V… így levágott a stabilizátor. Hála az Úrnak, rámehetett volna a 30 milliós műszerünk… Igen, itt, Afrikában, főleg a missziós kiruccanások alkalmával a feszültség stabilizátor rendkívül fontos kellék.
Gábor reklamál: egész nap semmit nem mozgunk, menjünk kirándulni. Jó ötlet, legalább megismerjük a város ezen részét is. Indulás vasárnap du.

Noncsi és Bence gyerekek gyűrűjében. Jobb oldali kép: gyerekek hada kísért minket a kirándulásra.

A békés séta csak kb 200 métert tartott. Egyre több gyerek csapódik hozzánk, majd mint a hólabda, csak egyre többen leszünk. Ez aztán a tömegjelenet , ezt imádják a kedvelt politikusok, államfők. Hová megyünk? Senki nem tudja, de akik hozzánk csapódnak annyit biztosan: a fehérek után. Amint a telkek mellett megyünk, egyre több gyerek, fiatal csatlakozik a menethez. Épp fésültek és fonták a hajad, vagy pont a semmit tetted? Sebaj, gyerünk, itt valami extra van!

Noncsi a stár. Jobb oldali kép: a hajtincs felelős éppen akcióban.

Nagy szám a fehér az ittenieknek, hiszen gyalogosan nemigen láttak még ilyet, de NOÉMI mindenkit magasan ver. Sima hosszú hajával, nadrágban, Ő a sztár! Később mesélte, a szoros körben, akik vele meneteltek, mindenféle szerepek alakultak. Voltak akik lefoglaltak kezeket, de csak két kéz van, így egyesek a ruháját fogták, voltak haj felelősök, egyik leányzó felelt a tincsért, hogy az a fránya mindig visszakerüljön a fül mögé, és a többi. Tessék megnézni a képeket! Láttam, Noncsi a föld felett lebegett, amúgy is szeret repülni, de mi jobb szerettünk volna nyugiban sétálgatni.

Radó doktor Úr sem maradt magára. Jobb oldali kép: híd a folyó felett....

Nos, ezt nem lehetett, bármerre mentünk, a tömeg követett minket. Láttam Főorvos Úr nem éppen erre számított, de nem lehetett mit tenni. Eljutottunk valami kisebb folyamhoz, amin az átkelő híd, mit tesz Isten, kettő darab lopott sín volt! Hát persze, hiszen a vasút itt megy el, ezek a sínek legalább a közvagyont szolgálják…

Szövőmadár. Jobb oldali kép: magányosan....

Visszafordulunk, mert hiszen minket vár egyik betegünk, aki hűtött sörrel köszöni meg, hogy új látást kapott tőlünk. Jól esett, és hamarosan lement a napocska, mi meg tértünk nyugovóra egy gazdag nap után.
Mbuji- Mayi-i napok gyorsan mennek. Gábor nagy lelkesen mesélt mindenről: szemészet, irodalom, történelem, előtte ismeretlen téma alig, elképesztő műveltségű ember. Mi hárman, fiatalok, csak hallgattuk és sokszor hümmögtünk.
Közben Noémi doki, miután belenézett a réslámpába (Máltai Szeretetszolgálat adomány, köszönjük!!!) és meglátta mily gyönyörűek az Úr művei, komolyan kezdett gondolkozni a szemészetről, mint szakmáról. Gábor ráfújt a parázsra, a tűz fellobbant… lássuk meg, lesz e hamarosan kitűnő új kollegánk?
Elröpült a 3 hét, Gábortól búcsúzunk, sok beteg és a COR személyzet sokáig fog rá emlékezni!
Köszönjük, Főorvos Úr!!!!
Richárd testvér, 2023. március
Képek: dr Hardi Richárd és Étiénne

Januárban határozott szándékkal jöttem vissza: ritkítani kell a missziók frekvenciáját és idejét, mert a hosszú távollétek lassítják klinikánk fejlődését, visszafogják a kollegák képzését. Ahhoz képest, egészen másként alakult.
Februárban csatlakoztam az OWW belga missziós csapathoz, akikkel Basankusuban és Nioki városban voltunk 2-2 hetet.

Érkezés Basankusuba. Jobb oldali kép: a repcsi.

Ezek a nagy missziók, kb 15 emberrel, rengeteg beteget vonzanak. Mindkét helyen nekem a sebészi szerep jutott, annyira, hogy a rendelésre szinte át sem mentem. Csak olyankor esett ez meg, amikor spéci eseteket akartak nekem mutatni és dönteni együtt a teendőkről. A két turnus teljes sikernek mondható, minden működött(!) és állandó technikai szerviz is volt velünk egy csodálatos technikus-mérnök személyében.

A mikroszkóp élesre állító gombja kilazult, műtét alatt fogni kellett.  Jobb oldali kép: a réslámpa izzója kiégett, zseblámpával megoldottuk a világítást.

Első 2 hét: kb 4000 ellátott beteg, akik közül 390-et operáltunk. Rengeteg bilaterális cataractás beteg nyerte vissza látását.
Volt nagy öröm, tánc és éneklés. A Belga kollega ilyenhez nem szokott: betege a nyakába ugrik és percekig ölelgeti!

Kongóban az emberek nem rejtik véka alá érzelmeiket, ha örülnek a nyakadba ugranak, énekelnek, táncolnak. Az öröm pillanatai: a szürkehályog műtét után visszanyert látás boldogsága.

Újra látok!

Bogárinvázió! Jobb oldali kép: műtét utáni piktogramos instrukció a betegeknek.

Vasárnap pihentünk, csónaktúra a folyón. Jobb oldali kép: kajmán csemete.

A műtéti részleg professzionális munkájáról íme egy kisebb anekdota.
Komoly probléma egy műtőben a szemét és a kidobandó anyagok kezelése. A tűk, kések, fecskendők kezelésére az OWW szervezői külön gyűjtő tégelyeket biztosítottak. Szép sárga konténer, szűk felső nyílással, RÁADÁSUL a nyílást valami csúnya szelepszerűen záró műanyag fedél takarja. Nos, mi MINDENT szeparáltan kezelünk kérem, és ezt halálosan betartjuk, amennyiben véletlenül én beledobok egy oda nem való dolgot, a csodás belgiumi műtősnő gyönyörű szemei villámként cikáznak felém, és én azonnal tudom, nem barátkozó, hanem rosszalló pillantások ezek- nos, itt nincs apelláta, be kell tartani a jó öreg Európai szabályokat,: a veszélyes hulladék spéci konténerbe való, és erről nem is érdemes vitát nyitni. Na, jó, fő a BÉKE (!!!!) mindent az instrukciók szerint végzek, szeparálok, és ha véletlen vétek, szemeim lesütve folytatom a munkát… semmi sem történt, minden OK.

Majd egyik este, amikor tényleg KO vagyunk, minden mindegy és olyan kiszáradt és fáradt vagy, hogy a halált is szívesen fogadnád, magamat kifelé vánszorogva látom, a műtő bejárat előtt: egy szerecsen, „rabszolga munkát végző” dolgozó rendkívüli erőfeszítéssel, rázva, nyomva és szitkozódva próbálja üríteni a mi, szuper ISO „20000XXXX”-es konténerünket. „Még ilyet, hogy nem lehet üríteni, a ROSSEB!” Ki ez az állat, aki ezt így tervezte, szelepszerűt is rakott rá, ez aztán a delírium! Hát, kérem, Afrika még 28 év után is meglep!!!

A veszélyes hulladék "megmentése" ...jó lesz az még valamire, a szikével kígyót belezni, a fecskendő nyílhegynek... Jobb oldali kép: az önkéntes csapat. Mindenki saját szabadsága terhére vett részt a misszióban.

Ajándékba kapott ananász. Jobb oldali kép: repülőre várakozva az elfáradt önkéntesek.

A második 2 hét Niokiban, kicsit kevesebb, a stáb is kisebb, és főleg idősebb volt. Érthető, lassabban dolgoztunk, később kezdtünk…

Eme második turnusban találtam újfent egy kígyó-parazitát emberi szemben. Egy 10 éves leány, akit egyszerűnek tűnő szürkehályog miatt operáltunk altatásban. Nagy meglepetésemre a lencse leszívás után egy erős fehér, dunyha szerű membránba ágyazva gyűrűs-hengeres idegentest tűnt át. Szépen sikerült egyben kihámozni, és így makroszkopikusan egyértelműen kígyó parazita az állatka.

10 éves kislány a műtét előtt. Jobb oldali kép: pentastóma a szemben, szépen sikerült kioperálni.

Zuhogó esőben várakoznak a betegek a rendelő előtt. Jobb oldali kép: a mikroszkóp koszos lencséje, alapos takarításra szorult.

(Jelenleg van PCR vizsgálaton) Nagyon ritka, hogy a szembe eljussanak ezek a paraziták, de én itt Kongóban már 6 esetet láttam, amiből arra következtetünk, hogy kell beszélni a problémáról, a nagy kígyókkal való kontaktusok veszélyéről. (Honlapunkon a „Medicina” fejezetben több cikk is olvasható erről.)

Jégmadár. Jobb oldali kép: a piroga nélkülözhetetlen közlekedési eszköz a folyóparton élő lakosok körében.

A dupla misszióból visszafelé, március elején Kinshasában találkoztam Radó Gábor főorvossal, aki jött ki hozzánk, vele 2 fiatal önkéntes, szintén segíteni jöttek. A következő fejezet erről az időszakról szól majd, csak legyen erőm, és kis idő megírni.
Richárd testvér, 2023, február-március

Képek: dr Hardi Richárd

Érdekes felkérést kaptam: összeszerelni egy szemészeti klinika felszerelését. A Lumiére Pour le Monde Belga szervezet, akikkel idestova 10 éve komoly együttműködési viszonyban vagyunk, Kananga városban épített egy új szemészeti klinikát. Az ide vásárolt műszerek összeszerelését és beállítását bízták rám.

 Az utazás nem volt zökkenőmentes...                                                                                                                                    Az elkészült Kananga-i szemklinika.       

Kanangában 2021-ben jártunk, és a szemészeti ellátás iránti igen nagy igényt tapasztalhattuk akkor. (a Kananga misszióról itt olvashatnak) Azóta sok minden történt, és ami meghatározó, hogy a Lumiére pour le Monde egy szép, új klinikát épített a szemészet részére. Toboroztak személyzetet is, akiket továbbképzésre az ország különböző helyeire küldték. Volt aki Lubumbashiban és volt aki Mbuji Mayi-ban volt, hogy lássa, milyen modell szerint dolgozunk. Közben megrendelték a felszerelést, és az igen megtisztelő feladat rám hárult: szereljük össze!
Furcsán hangzik, de ez egy fontos cselekmény. Több klinikán láttam már rosszul összeszerelt műszereket. Sajnos az itteniek nem szeretik a szerelési útmutatót olvasgatni, inkább csak nekilátnak, és így nem mindig sikerül a dolog. A legrosszabb, amikor valami nem „úgy” indul be, mint ahogy szeretnék, és ilyenkor a vadonatúj műszert kinyitva belepiszkálnak… Az eredmény rendszerint katasztrofális.

Helyenként teljes vízborítás volt az úton, nem győztünk kerülgetni.                                                             Kananga és Lubum közötti vasútvonal

A COR kocsijával utaztunk gond nélkül, csak kisebb kerülővel, mert az 1-es számú főút a kis autók számára szinte járhatatlan, így amolyan parallel utakon kb 50 km-el többet menve jutottunk végre, este 5 körül Kanangába. Két napot szántam a munkára, nos ez éppen elég volt. Sok műszerrel nem volt teendő, csak a motorizált asztalt kellett összeszerelni, majd rátéve a masinát, bekapcsolni. Ami kényesebb és szakértelmet igényelt, az a réslámpák és az operációs mikroszkóp összeszerelése volt.

A Zeiss operációs mikroszkóp, még darabokban...

Kezdtem a nehezebbel, az operációs mikroszkóppal. Ezt a Zeiss cég szétszerelt állapotban, ládában küldi. Igen nagy csalódást okozott, hogy az összeszerelésre vonatkozó semmilyen dokumentumot nem találtam. 10 évvel ezelőtt Belgiumban a Zeiss irodában kaptam egy kisebb kiképzést, hogy kell összeszerelni ezeket az egyszerű, Afrikának szánt mikroszkópokat. Azóta változott a világ, és ez a modell sem volt ugyanaz… Nos, az egész olyan volt, mint egy puzzle, amit én nagyon szeretek, hát itt megkaptam. Azért nagy volt a tét, hiszen egy 35.000 Dolláros kütyüről van szó… hát, rendesen beleizzadtam, megvallom. De végül sikerrel jártunk, minden passzol, minden működik! Nagy segítség volt Gyula doki jelenléte, aki éles szemmel azonnal kiszúrta, ha valamit rosszul illesztettem. Ő lesz a klinika sebésze, most találkoztunk először, és biztosan fogunk még sokat dolgozni együtt, hiszen a két klinika közelsége partnerséget is jelent.

Sikeresen összeszerelt és beüzemelt Zeiss operációs mikroszkóp.

A mikroszkóp után réslámpákat összerakni már gyerekjáték volt, ahhoz szerelési útmutató is felesleges, hiszen már sokat csináltam. A felszerelés jó minőségű, német BON márka.

A klinikát árammal ellátó napenergia rendszer.

A klinikán, a mi példánkat követve, egy igen komoly napenergia rendszert állítottak be. Profi munka és a legújabb technológia, jól esik látni és tudni, hogy amennyiben jól használják, nem lesz gond az árammal. Ez rendkívül fontos, hiszen a városi ellátásra nem lehet számítani. A két nap gyorsan elröpült, és immár, a jövő héten, amennyiben a berendezés teljes, kezdődhet a szakellátás Kanangában! Kívánjuk, hogy minden rendben induljon, ők pedig számíthatnak segítségünkre!
Kananga-ból Kinshasába jöttem, hogy idén is, amint már kb 10 éve teszem, az OWW szervezethez csapódva Basankusu-ban gyógyítsuk és ápoljuk az Egyenlítő-megye teljesen elhagyatott lakosságát. Ezek rendkívül fárasztó missziók, remélem lesz majd erőm írni róla cikket, krónikát. Nos, így mondom mindenkinek: Au revoir!
Richárd testvér, 2023. január 30
Képek: dr Hardi Richárd

Hat órás zötykölődés után végre a tshofai kórház előtt állunk. 2019-ben jártunk itt legutóbb. Akkor valami ólnak írtam le az épületet, (erről itt olvashattok) most pedig teljesen felújított tömbök, rendezett és tiszta látványa fogad. Hallottam, hogy felújítási munkálatok folytak, az eredmény pedig meglepő és látványos.

Kabindából jöttünk, az út 185 Km, amit 6 óra alatt tettünk meg, ez egy igen jó eredmény! Mivel az esős évszak elején vagyunk, ilyenkor a legjobb utazni, az első esők maradéktalanul beszívódnak a talajba, a homokpadok megszűnnek, megkeményednek, így lehet sok helyen 60-al száguldani… Ráadásul ezen az úton nem járnak kamionok, és ez nagy szó, nincsenek azok a hatalmas kátyúk, amiket a sok tonnával túlterhelt kerekek vájnak és amelyek mélysége ismeretlen, soha nem lehet tudni, hol akadsz fel bennük. Az elért 30 Km/órás átlagsebesség egy igen jó eredmény. Kocsink, a double-cabine Toyota Land Cruiser Pick-up hibái ellenére jól beválik. Nagy hibája, hogy Pick-Up, ami azt jelenti, hogy az értékes felszerelés, gyógyszerek, fogyóeszközök hátul, a nyitott platón utaznak. Persze védjük őket sátorponyvával, de azért, ha igazán nagy esőbe kerülünk, félő, hogy nem ússzuk meg szárazon… a szó legszorosabb értelmében. Töprengtem már sokat, hogy lehetne kabint fabrikálni, de eme terv egyenlőre csak projekt… Az a hátsó plató ráadásul nagyon kicsi, a mi rengeteg felszerelésünkhöz képest, így kénytelenek vagyunk alternatív megoldásokat találni.

-Mi az a fazék a kocsi elején?! -kérdezheti, aki meglátja száguldó autónkat. Hát kérem, az egy kukta, és abban sterilizáljuk a műtéthez szükséges textíliákat. No, persze, ezt mi tudjuk, de a falusiak komoly gyanakvással nézik a robogó masinát. Nem elég, hogy autó, ez eleve ritka errefelé, de benne elől egy fehér ül, na, itt olyan ez mint a fehér holló, és ráadásul az a fazék… „Ezá suspect!” (ez gyanús), mit főzhetnek benne, és miért ilyen nagy? Bizonyára a szülők azóta riogatják a gyerekeket ha rosszalkodnak: vigyázz, mert elvisz a fazakas fehér… Azért nagy, mert bele kell férjen több tambúr, és azért kötözzük a kocsi elejére, mert hátul nem férne el.
Kabindából utunk első 20 km-e a 2-es számú főútvonalon halad. Itt épp munkálatok vannak, fektetik a fénykábelt (!) az Internethez. Micsoda ellentét, a sárkunyhók előtt árkok, amibe kerül a spéci kábel, Mbuji Mayi-ból Kabinda, Lubao, és megy a keleti vidék felé. Fog ez működni? Majd meglátjuk!

Majd éles bal kanyarral északnak fordulunk, és meg sem állunk Penge városkáig. Persze, ezt könnyű mondani, közben van pár le és fel, amely helyek esőben megkeserítik az utazó életét. Penge-ben meg keletnek fordulva visz az út Tshofa felé. Az úton csinálok pár képet, jó megörökíteni amerre járunk, ezeket visszanézve az ember emlékezik.
A tshofai közkórház felújított épületei igen jó benyomást keltenek. Minden újra vakolva, festve, és vadonat új tetőzet, az épületeknek friss, új jelleget ad, pedig „csak” felújítás történt. Több napenergia rendszert is telepítettek, amik „ha süt a nap, probléma nélkül üzemelnek”. Igen, de ha nem?? Akkor levág? -kérdezem én, mert akkor azzal nem tudunk operálni. Ilyenek az alul kalibrált napenergia rendszerek. Ezek a rendszer beállítása pillanatában már kicsiknek, gyengéknek bizonyulnak.
-Van áram, lehet mindent rákötni! Telefonok, laptopok, power bankok, zseblámpák és mindenféle kütyü. Nagyon hamar kiderül, hogy az egyik szűk keresztmetszet az elosztók véges száma, a másik pedig a leszívható energia. Ember legyen a talpán, aki rendet próbál teremteni ilyenkor és vaskézzel igazgatja mit szabad és mit nem bedugni, illetve melyik szerkentyű kié, mert hiszen a szomszéd telóját is szívesen töltjük… szoktam mondani, amennyiben egészséges akarsz maradi, akkor jobb nem mindent észrevenni…
-Nem baj, lesz generátor áram, ami nálunk jó, minőségi és folyamatos.

Hát, így is volt. Ottlétünk alatt 88 műtétet végeztünk. Érdekes volt látni, a ránk váró betegek tényleg igazi betegek voltak. Első rendelési nap a vizsgált személyek 60%-a műtétre került bejegyzésre. Ez az arány a missziós kiruccanásaink során általában 20% szokott lenni, a maradék 80% szemüveg, és egyéb kisebb panasszal kezelt kliens. Megdöbbentő távolságról érkeztek kezelésre, Bukavu, sőt Bujumbura, Burundi fővárosából is jött beteg. Szinte mindenkinek szürkehályog volt a problémája, ez pedig a szemészetben a sláger betegség, igen látványosan tudunk segíteni a jól kifejlett műtétes technikáinkkal. Volt nagy éljenzés és öröm, amikor a kötéseket levéve megnyílt a világ az addig vak betegek előtt. Tánc, bohóckodás, alázatos köszönés, mindennek tanúi lehettünk, férfiak és nők perdültek táncra.

Találkozhattam a családdal, ahol 4 szürkehályogos gyerek van. Belőlük hármat operáltunk 2019-ben erről készült a „Szemtestvér” című kisfilm. Azóta született egy kistestvér, aki szintén szürkehályogos, és akit most kiírok műtétre (másfél éves). A szülők nagyon hálásak, a három testvér lát, önellátó, és nekik ez a lényeg. A legjobban az a fiú lát, aki három éves korában lett operálva, szép párhuzamos szemállása van, és vizusa elfogadható. A nagyobb testvérei erősen tompalátók, és köszönik, jól vannak…

A 2021-ben született legkisebbnek van a legjobb esélye, hogy jó látása legyen. Sikerül megoperálni, és már ottlétünk alatt érezhető, hogy kezd látni. Hála a jó altatásnak, a két szem műtétje jól sikerült.
A rendelés flottul zajlik. Nagy segítség a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól kapott hordozható réslámpa, aminek hála 3 helyen tudunk rendelni egyszerre. A megvizsgált beteg azonnal vagy gyógyszert, vagy szemüveget kap, vagy felkerül a műtétes listára, és ilyenkor adminisztratív teendői után kerül a műtétes programon megerősítésre.

Rendelés közben veszem észre a megstoppolt telefont és a gumikerék sarut. Igen az itteniek rendkívül szegények és nagy egyszerűségben élnek....

Hála egy nagyon kedves hölgy nagylelkű adományának, a szürkehályog műtét árát 50 USD-ben állapíthattuk meg,nagyban segítve ezzel a helyieket! A Jó-Isten bőséges áldását kérjük Rá és szeretteire.
A műtőben minden szinten érezhető, hogy csapatunk jól szervezett és fegyelmezett. 25-28 beteg volt a műtétes napokon, és aránylag zökkenőmentesen időveszteség nélkül tudtunk dolgozni.
Délutánonként fotózok, a sok madár, akik velünk vannak a szálláshelyen jó téma. Este sikerül gyöngybagoly-t kapni lencsevégre. Majd jön egy hatalmas vihar, jó nagy szél, ami szerencsére nem tesz bennünk kárt, rengeteg villám és nagy hangzavar. Ahogy elvonul a vihar csodálatos tűzijáték marad még vagy egy óráig, elképesztő jelenségek az égen, alig győzöm bámulni és próbálom megörökíteni, amennyire tudom. Ez az előadás ingyenes volt… Megérte végignézni.

Kisétálunk a Lomami partjára, és csodáljuk a víz hatalmas erejét. Ennek a folyónak igen érdekes a lefutása, a nagy Kongó folyammal szinte ezer kilométeren párhuzamosan fut, végig észak felé, a kettő között 2-300 km, majd Kisangani alatt egyesül a kettő, ömlik bele a Kongóba a Lomami. Csináltam pár videót, megpróbálom feltölteni, ha sikerül… Milyen klassz lenne egy kenuba szállva csak lecsurogni egészen Kinshasáig. A helyiek ilyenre gondolni sem mernek. 2019-ben pirogával mentünk egy kis kört, amitől sokan féltettek és lebeszélni próbáltak. Klassz volt, nem bántuk meg, azt hiszem.
A 10 nap misszió gyorsan elszáll, és elindulunk visszafelé. Mindenki elégedett, a kórház vezetősége már emlegeti a következő alkalmat. Hát lássuk meg, lesz e erő, egészség és lehetőség visszajönni ide, az erdő peremére. Én mindenesetre szívesen jövök!

Kabindába érve vissza, az éjjel hatalmas vihar lep meg. Cikázik és mennydörög. Másnap megdöbbenve látom, az egyik dupla házunkról a szél letépte a tetőt.

Persze, kiderül, nem jól fedték a házat, nem biztosították kellőképp a léceket, és íme az eredmény. Most lehet újra fedni és kezdeni elölről a munkát. Akik a vihar alatt a szobákban voltak, rendesen eláztak, 2 Belga önkéntes. Nos, ezt a kabindai missziót életük végéig megemlegetik!

Richárd testvér

Képek: dr Hardi Richárd, 2022.szeptember

Július közepe… ezerrel dúl a száraz évszak. Ilyenkor a nap ereje csak töredéke a megszokott, perzselő sugárzásnak, a légkör szürkés, mert porral telített. Ne tudd meg, milyen kosz, por van az otthonokban. Jaj annak, aki kavicsos burkolatú forgalmasabb út mellett lakik. Őszintén sajnálom őket, de talán még jobban a növényeket. Hiszen az ember csak egyszerűen továbbáll, ha nem érzi magát jól, de a növények? Centi vastag vörös por lepi el a leveleket és a pólusokat. A déli félteke hatodik szélességi fokán vagyunk, és itt a száraz évszak május közepétől augusztus közepéig tart. Ebben a 3 hónapos intervallumban egyáltalán nem esik az eső. Vagyis nem egészen, valahol a középen, június végén szokott egy nagyobb égszakadás lenni. A népi nyelv „téglaszétverő” esőnek nevezi, mert a komoly erőfeszítéssel az udvarra vetett vályogtéglákat ez az eső szokta megrongálni. Kongóban az értékes száraz hónapok alatt szoktak a falvakban építkezni, az udvaron szárított vályogtéglákkal.

Nos, a száraz évszak az itteni napenergia rendszerekre gyilkos hatású szokott lenni. Mivel fogyasztást csökkenteni nem könnyű és nagy fegyelmet igényelne, a gyenge nap miatt sokkal kevesebb energia hamarosan az akkumulátorok teljes lemerülését okozza. Ilyenkor a jobb minőségű rendszer a telepek védelmét biztosítandó egyszerűen lekapcsol, az olcsóbbak pedig szinte nullára szívják az akkumulátorokat, amiket utána gyorsított úton lehet a temetőbe küldeni.
Kíváncsian vártam, mi lesz a COR-ban beállított napenergia rendszerrel.

Megszoktam, hogy az esős évszakban az éjszaka folyamán kb 95%-ra merülnek le a telepek, és reggel már 10 órára 100%-ra kapaszkodik vissza. Igen sok mindent működtetünk róla, több jégszekrényt, réslámpákat, laptopokat, látótér vizsgálót, OCT masinát, és még sorolhatnám tovább hosszan. Ami nekem meglepetést okozott, hogy nagyobb fogyasztású, teljesítményű gépeket is problémamentesen tudunk üzemelni. A műtőben használt asztali autoklávokat, ezeknek fogyasztása 3000W a ciklus alatt, szemrebbenés nélkül működteti, nem is beszélve a kompresszorról, ami a szuper sebészeti műszerünk működéséhez feltétlen szükséges. Őszintén szólva nem mertem remélni, hogy ilyen hatásfokkal tud majd minket kiszolgálni.

Ráadásul egy applikáción keresztül smartphon-on tudom követni a rendszer működését és a telepek töltöttségi szintjét, ez pedig igen kényelmes dolog. Nos, rendszerünk kitűnően szerepel. A gyenge napviszonyok ellenére most is, du 14 órára 100%-os a töltöttség, és minden működik, szemrebbenés nélkül. Ez klassz, a gyártó szerint, ha így üzemeltetjük, a telepek 20 évig bírják! Nagyon sokat spórolunk és sokkal környezet barátibb módon élünk!
A következő képek mutassák a mi klassz rendszerünket, hátha másnak is megjön a kedve, hogy ilyesmit telepítsen!
Richárd testvér
2022.07.15

Képek: dr Hardi Richárd, 2022 

Lusambo, első műtétes nap, csak 15 műtét, aránylag korán végzünk. Amint kilépek a verandára, megcsap a pazar szín-áradat. A délutáni napfény távolban haragos kék árnyalatokat kever, a hegyek, a bozót mély zöld színe csodálatos effektust képez az éggel szemben.

Réslámpás vizsgálat.

Gyorsan, le a folyóhoz, most lehet fotózni! Kimért léptekkel, de bölcs kadenciával, (Afrikában kérem nem szabad sietni, mert azonnal leizzadsz!) lesétálok a Sankuru folyóhoz. Szemben a dimbes-dombos déli part, ott is fekete az ég, talán már esik is? Csodás színek, pirogák, halászok, van itt fotó téma! Kicsit bele merülök, keret, fókusz, blende, iso, objektív csere,… majd hirtelen egy üde hang szól mögöttem: -Szia, doktor Risár! Nézem, hát egy 12 év körüli kis srác, rám mosolyog. Szia, hát Te ki vagy, honnan ismered a nevem?

-Te operáltál, volt a válasz, s ennél mi sem természetesebb, hogy itt, a Sankuru partján találkozzon orvos a betegével. Igen? És mivel? Így már jobban megnézem magamnak, szép barna szemek, párhuzamos szemállás, de a szemöldök ívét követő heg árulkodik egy korábbi műtétről.
Rendben, mondom, és minden oké? Igen, jól vagyok. Viszont téged a papa vár otthon. Tényleg? A Papa? Na ne, ez komoly?
-Igen, itt van a házunk 3 méterre, de a Papa betegeskedik, nem tud kijönni, kéri, hogy Te gyere hozzánk. Ez nem lehet csapda, mondom magamban, ez a kis srác maga a természetes tisztaság. Oké, menjünk.
Pár házat elhagyva a part mentén érkezünk egy kunyhónál jobb házhoz. Félek, valami fekvő haldoklót találok. Hát nem, székkel kínálnak a verandán, majd megjelenik az ajtóban egy súlyemelő termetű, csupa izom, kb 40 éves krapek. A beteges papa fürge léptekkel jön és széles mosollyal fogad.
Óó, Docteur Risáár. Hogy vagy, jól? Régen láttuk egymást, mi voltunk nálatol Mbuji Mayi-ban, és Te operáltad Albertet, mégpedig ingyen! Hálám örökké kísérni fog. (homályosan rémlik valami, ez lehetett vagy hat éve) Na, ez jó, főleg, amikor kiderül, hogy Ő egy katona, és a helytartó securitás állományában tiszt. Most egy hete pihen, indisponált, szerintem unta a banánt a helytartó mellett…. Közvetlen a folyóra néző villában lehet ám igazán pihenni és felépülni. Kötetlenül és szabadon beszélgetünk, érzem az őszinte légkört. Kapok egy vödör narancsot, most van a narancsszezon és elbúcsúzunk.
-Majd még találkozunk, Albert, kísérd haza a dokit.

Megpihentünk út közben egy kis faluban. Nagy a szegénység ebben a régióban. Nem a kongói emberek ökológiai lábnyoma miatt van bajban a bolygónk...

Visszafelé kérdezem a srácot: iskolába jársz? Igen, hatodikos vagyok. És, mi akarsz lenni? Válasza határozott, „gazdaságis”. Hogy ez mit jelent, nem firtatom, mert megbénít a következő válasza. Édesanyád itt van? –Igen. És hányan vagytok testvérek? TIZENHATAN, mondja. Azt hittem, rosszul hallok, így megismételtetem vele. Igen, jól hallottad, tizenhatan.
-Nade, hány mamától?
-Három, van egy Mama Kinshasában és kettő itt, Lusambóban.
Igen, kérem, ilyen ez a katona élet, helyeznek ide, s oda, és Te meg éled az Életet…. Szálláshelyünk jó közel volt, lett volna még mit beszélni, de amint átvettük a narancsot, a legtermészetesebb módon, egy kurta -szia,- után már ott sem volt.

A lusambói katedrális.

Lusambo… Chef Lieu de Province! (Megyszékhely) Az egész városka lehet vagy 15.000 fős. Történelmi jelentősége vitathatatlan. A Kasai-Sankuru folyókon fölfelé hajózva érkezett a gyarmatosítás, a leigázás, de ugyanakkor az ország szervezése, és a misszionáriusi munka is. Vajon e miatt, vagy más is van mögötte, de a helyiek foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá: a Megyeszékhely csak és csakis itt lehet! Lusambónak nagy hátránya, hogy a Sankuru megye perifériás, déli részén fekszik. A megye igen színes, nagy része dimbes-dombos őserdő, de hatalmas, sík szavannás részekkel szabdalt, egyszerűen gyönyörű. A területet egy téglalap formában kell elképzelni. Az északi részen egy vonalat követve, egymástól kb 150 Km-re van Kole-Lodja-Katako Kombe. Ezen városokban már voltunk többször is, jól ismerjük őket. A téglalapot észak-dél irányban felezve a bal oldal (nyugat) zárt őserdő. A keleti rész a szavanna. Lusambo a téglalap bal alsó sarkában van. Észak felé csak erdő, keleti irányban van egy út, ami összekötné a megye szavannás részével, Lubefu felé. Nos, ez az út mára egyszerűen nincs. Valami hatalmas szakadék kettévágta. Innentől Lusambo csak dél felől közelíthető meg, azon az úton, amin jöttünk. Mbuji Mayi 240 kilométer, melyet 2 nap alatt tettünk meg.

A missziós rémálma mikor felborul az autó...szerencsére személyi sérülés nem történt és az értékes rakomány is sértetlen maradt!

No, persze marad a vízi útvonal. Kinshasától az esős évszakban, amikor a folyó magas állású, 2 hét alatt könnyedén fel lehet érni. Felfelé, a Sankuru folyó Mbuji Mayi felé kanyarodik, de a nagyváros előtti zuhatagok miatt csak 30 Km-re közelíthető meg. Föntebb már ez is nehezen, persze, kotorni kellene a medret… Ezen tevékenységet én itt Kongóban csak maszek vállalkozás keretében, a gyémánt kitermelés részeként láttam… Nos, hiába a folyó, ha nem lehet továbbvinni az árut, megette a fene. A Sankuru megyét lakó nép a Tetela nemzetség. (Lumumba is Tetela volt) Okos és ügyes, de rendkívül szeretnek „polemizálni” Milyen csúnya szó, az utóbbi időben fogalmazódott meg bennem: a Kongóiak imádják a „polémik-et”. Polémie = problémák keresése, bányászata, felállítása. Ezen problémákon azután lehet csámcsogni, filózni és azt sokszor évekig.

A jobbik eset mikor előtted akadtak el és e miatt nem tudsz továbbmenni. Csak segíteni kell kihúzni, és mindenki mehet az útjára...

Szónoklásban bajnokok, mindegy a végeredmény. (lsd a kongói függetlenség precipitált, elhamarkodott érkezését, amiben Lumumbának volt oroszlánrésze. Ajtóstul tört a házra…)
A megye mai helyzete, helyben járása is ezen tényekkel magyarázható. 5 éve nincs állandó helytartó, egyfolytában polemizálnak, így van helyettes, aki nem hozhat nagy döntéseket, csak a mindennapokat igazgatja. Közben az északon található Lodja nagy léptekkel fejlődik és kezdi játszani a megyeszékhely és gazdasági központ szerepét.
Utoljára 5 éve voltunk itt. Emlékszem, az akkori misszió kissé kaotikusra sikeredett. Megérkeztünk, és nagy hévvel belevágtunk a munkába. Figyelmemet elkerülte, hogy kötőhártya gyulladásos járvány dúlt a vidéken, vagyis inkább azt mondhatom, hogy későn vettem észre. Így esett, hogy beleoperáltunk egy járvány közepébe.
Szemészetben az „epidemikának” nevezett vírusos nyavalya külön figyelmet igényel. Adenovírusról van szó, amely rendkívül ragályos, nagyon könnyen terjed. Emlékszem, kezdő, tanuló szemész koromban éltünk át ilyen vírusos járványt, volt olyan betegünk, aki úgy kapta el, hogy egyszerűen szemüvegfelírásra jött, semmi mással nem érintkezett, csak a rendelő kilincsével, és 3 nappal később jött vissza begyulladt szemekkel. Ez a 2-3 napos lappangási idő fontos, ez alatt semmi tünet, de a kór már ott van! Az Adenovírus igen ellenálló, még az alkoholt is kibírja, sőt, lehet, hogy kimondottan jól érzi magát alkoholos „serkentés” után… Nos, ilyen járványok itt is vannak, szerencsére igen ritkán, és mi ilyen környezetben kezdtünk el operálni, s mire észbe kaptam, hogy vigyázat, veszély! már 2 műtétes nap lefutott, vagy 10 (!) elfertőződött szemmel. Reménykedtem, hogy sikerül kikezelni őket, erős szerekkel, kezeléssel, de igazán semmi nem használt. Elhúzódó fibrines gyulladással küzdöttünk előbb mi, majd mikor mi már elmentünk, az itt szolgálatot teljesítő Medard szakápoló. Minden nap telefonon jelentette a helyzetet, ami nem volt rózsás. Az esetek nagy része egyébként enukleációhoz vezetett… Ilyenkor jelentette: A betegek meggyógyultak, mindenkinél elvégeztem az enukleációt.

Erre az útra András is elkísért, fényképezett sokat, reméljük rövidesen láthatók lesznek képei...

Érthető, igen fontos volt, hogy a mostani missziónk sikeres legyen. Medard mester nagyon félt és tartott tőle, nehogy baj, komplikáció legyen. Eddig nem is volt baj, amikor e sorokat írom, már kb 100 műtétnél járunk. Betegeink nagyon szépen gyógyulnak, és szinte mindenki kéri a másik szem műtétjét is, ez pedig jó jel: elégedett!

Időnk és erőnk véges, és a csapat már érzi az elmúlt hetek súlyát. A rendelést végző stáb átlépte az 1000 beteget, ami napi 120-150 beteget jelent. Ez komoly szám, és 5 embert foglal le: 3 szakápolót és 2 orvost. Engem kedvesen féltve kímélnek: -doki, te csak pihenj, és gyűjtsd az erőt a műtétes programhoz. Meg is fogadom eme jó tanácsot, olvasgatok és írogatok, mint pl most, e sorokat. Kell is az erő, mert az itteni műtő, mint egy katlan! Pillanatok alatt leizzadunk, olyan meleg van. Ráadásul minden ajtót becsukva tartunk, nehogy légy, bogár megzavarja a munka menetét. Én az első nap elkapom a „burbuj” fenomént. Ez olyan, hogy egyszer csak érzed: több száz tű szúrja a hátadat, és amikor szék támlájának dőlsz, mintha szöges ágyon feküdnél. Azt gondolom, posztulásként beléphetnék fakír-képző tanfolyamra, lehet, hogy simán fölvennének. Persze, ehhez a mennyei érzéshez jól be kell öltözni: a műtőben használatos vastag, zöld ruhába, amire még felvesszük a műtősköpenyt.

Egyébként a mostani misszió különlegessége, hogy a Pinzgauer kocsival is jöttünk. Bennem az lebegett: Lusambóban nincs áram, így felbecsülhetetlen értékű lesz ez a kocsi: felül 8 db 50Wcrete napelem, belül, a telepekben 400 AH energia tartalék, ebből komoly teljesítményű 220V-os áramunk lesz! Csak süssön a nap! Hát, kérem, a napocska süt rendesen, az eddigi műtétes napok végig a saját energia állomásunkról mentek megszakítás nélkül. Felbőszülten, a második rendelési napon vettem egy helyi boltban 2 ventillátort ezek kellemes szelecskét generálva kibírhatóvá teszik a rendelési klímát is. No, és este, olyan fény áradatot csinálunk, hogy mindenki irigykedve kacsintgat felénk, pláne, ha sör is van az asztalon. A siker teljes, nap közben számtalan telefont tölteni akaró kuncsaft jelentkezik, és mi segítjük is őket, hiszen a nap energia (még) ingyen van!

Már írtam, milyen elképesztő erő lappang e kocsiban, most, hogy a kormányt szervósítottuk, sokkal könnyebb vezetni, és mindenütt elmegy! Az pedig, hogy kb 800 Kg hasznos terhet könnyedén elvisz zárt kabinban, hatalmas előny. Műszereink, gyógyszerek, ruháink, élelmiszer biztonságban utaznak.

Utunk nem volt zökkenőmentes. Az utazás előtti napokban hatalmas esők voltak, ami még a szuper Pinzgauer autónkat is próbára tette, bizony beragadtunk a sártengerbe és fel is borultunk, de szerencsére személyi sérülés nem történt és az értékes rakomány is sertétlenül megúszta!
A mostani missziónak hála megszületik bennem az elhatározás: kell venni egy jó sátrat, legalább 4 személyeset, és így megoldódik az alvás-gond, amennyiben ránk esteledik, megállunk egy faluban és sátrat verünk! A misszióra Hajdú D. András is elkísért, sokat fényképezett, és remélem rövidesen közzé teszi élményeit és szuper fotóit követőink örömére.

Fr Richard

Az Alapítvány a Lusambói missziót 4045 USD-al támogatta, így 102 beteg szemműtétjéhez járultunk hozzá!

Minap mondtam valakinek: furcsa, hogy kb egy éve nem voltam Maláriás. Nincs itt valami kölcsönhatás a koronavírus és a malária között? Ez az érdekesnek indult elmélet most szépen megdőlt. Újra maláriás vagyok. Persze, itt sok a szúnyog, és a szalmatetős kunyhóm teli van lyukakkal, résekkel, hézagokkal… Esténként vacsora után, amikor az ember dolgozna egy kicsit, a szúnyogokon a sor, ők lakmároznak!
Kabindába jöttünk, misszióba. Az előkészületek a szokásosnál hosszabbra sikerültek, mert elhatároztam, kimozdítom a Pinzgauer mentőkocsinkat. Ehhez viszont több napos munkát kellett elvégezni.

Kezdődik az autó felújítása . Jobb oldali kép: Déka a szerelő munka közben.

Ez a masina egy kis csoda. Persze, erről is megoszlanak a vélemények. A múltkor rákerestem a Google keresővel, és ez a magyar nyelven felbukkanó mondat ütötte meg szemem: „Én ilyen szart még nem vezettem”… Persze, hogy elolvastam, és kiderült, hogy aki véleményt írt róla, főleg aszfalton és városban próbálgatta… Mivel itt az aszfalt kivételes anomália, és én szinte csak terepen vezetem elmondhatom, a világ egyik legerősebb, legdinamikusabb járgánya, amennyiben arra használjuk, amire tervezték és gyártották. Ez a gép a falon is felmászik! Jut eszembe, a miénk pont 40 éves!! Amint nehezebb terepre kerülsz, lehet bekapcsolni a felezőt, amikor a motornak kétszeres nyomatékot biztosítasz, majd a saras, kátyús helyeken mehet a 6x6-os összkerék meghajtás. No mármost, az igazán nehéz helyeken, ahol kipörögne a kerék, csak nyugodtan tessék bekapcsolni a differenciál zárat, innen a kerekek egyszerre forognak, és megy a szekér előre, meg felfelé, hiszen gyakran a kaptatók a legnehezebb részek a vörös agyagban.
Nos, ennek a csoda-masinának persze vannak hibái is, vagyis kellemetlen oldalai. Egyik ilyen, a 6 kerék dobfék rendszere, ami sok időt, karbantartást igényel. Ezen változtatni nagyon nehéz, viszont a másik hibája a mechanikus kormány. A kis csodát terepen vezetni kész fizikai kihívás, és estére tuti izomlázzal fekszel le. Ez a mechanikus kormány időnként „megtréfálja” az embert, főleg, amikor a kocsi egyik oldala homokba vagy laza talajra kerül és sebességben vagy. A minap egy ilyen helyzetben váratlanul a volán kitépődött a kezeim közül, éktelen pörgésbe kezdett, és az éppen „rossz” helyen levő hüvelykujjamra akkorát ütött, hogy az szépen eltörött… Szerencsére nem volt senki az úton, mert beleálltunk a mély homokpadba…Kabindába érve a röntgen szépen mutatta a hüvelykujj disztális percének törését. Komoly gond volt operálni, de megoldottam, a proximális ujjperc használattal, mert egyébként az ujjvéggel még gyufát sem tudtam felemelni. Érthető ezek után, hogy azt mondtam, többet hosszabb útra nem vállalkozom ilyen körülmények között. Beindult a keresés Internet fórumokon, kiderül, hogy szinte mindenki szervósítja ezeket a régi járgányokat. (a későbbi új modellekben szervo kormány és tárcsa fék van… no, meg dízelmotor)

Az új szervó kormány.  Jobb oldali kép: a régi kormánymű.

Nos, hála Alapítványunknak, sikerült megvenni egy ilyen átalakító szettet, amit a kabindai missziós út előtt akartunk beszerelni. Elektromos rásegítés, teljesen új kormánymű, egyszerű beszerelés, világos és pontos szerelési útmutatás. No, persze Afrikában kell a kontroll, és mivel elektromos szerelést is igényelt a dolog, azt nem bíztam senki másra. Autószerelő haverom jó ember, de nagyon oda kell figyelni, mit csinál. Főleg akkor vagyok ideges, amikor kéri a kalapácsot, majd a „masszát”, aminek tömege 5 kalapácséval ér fel.
-Muszáj ütni, teljes erővel? Nem lehet másként?
-Nem, ezt kérem így kell csinálni. Vagy önnek van esetleg „pénetrante olaja??

A kongói mesterek mindent megoldanak amolyan csináld magad mentalitással.

-Persze hogy van, csak kérni kell… A pénetrante ellenére jó nagyokat sózott, majd egy csapágylehúzót is bevetettünk, mire sikerült leválasztani a kónikus furatú volán-főkart. (ezt most kreáltam, nem tudom, hogy hívják) Ekkor megakadtunk, hiányzott egy szerszám, -sebaj, legyártjuk, mondta Déka, a szerelő. Miközben ők a piacot megjárták, én az elektromos részeket sikerrel beszereltem.
Summa summarum, a munka egy napig tartott, eljött a nagy pillanat, a vadonatúj kormányrendszert ki lehet próbálni. Próbakör, minek az eredménye lesújtó: szinte semmi nem változott, ugyanolyan nehéz és fárasztó a manőverezés.
-Aludjunk rá, mondtam, amit helyeslően fogadott Deka barátom, inni is szeretett volna, de nem volt mit… a pálinkát eldugtam.

A beszerelt új kormánymű. Jobb oldali kép:  a pinzgauer útra kész állapotban.

Másnap kipihenten és nyugodtan, egyedül átnéztem a rendszert, és kiderült, hogy a leírás olyan helyre köttette az elektromos rendszert vezérlő relét, ahol nem volt feszültség. Ezt átkötve a probléma megoldódott, és immár működik a szervo rásegítés. Nos, így mertem elindulni Kabindába a Pinz-el! Két autóval jöttünk, így kényelmesen elfért minden, ami a misszióhoz kellett, plusz a Közösségünk Mbuji Mayi-ban szállításra váró holmija.
A másik autó, a közösségi kocsi volt. Nézem a hátsó kereket, hát bizony, mélyen repedezett és rajzolata alig. Mondom is sofőrünknek, vigyázat, ez a gumi nem bírja már sokáig… És mit tesz Isten? A 150 km-es úton nekem volt két durr-defektem, nem nekik. Igazán csak ez hátráltatott minket az úton. És mint a melléket képen is látható, mindkét pótkerék felhasználásra került. Persze, pumpálni is kellett. Hát, ilyen ez a Kongó, az Ő gumija a rossz, és én kapom a defekteket. Sebaj, a kerékcsere mostanra gyerekjáték lett, úgy megy mint a Forma 1-en…

A Kabindába vezető egyes számú "főútvonal". Jobb oldali kép: Richárd kunyhója Kabindában /a kép 2007-ben készült azóta az idő vasfoga sokat rontott a kunyhó állapotán, a szerk.megjegyzése/

Kabindában már várt a régi kis viskóm. Bizony, eljár az idő felette, és ez főleg a tető állapotán látszik. A fedésre használt szalma főleg a széli részeken kissé rohadt állapotban van. Gyanútlanul berendezkedek, mintha tegnap is itt lettem volna. 2 nap múlva nagy eső, szerencsére éppen ott ért, hát ömlik a víz befelé, folyik le a falon, csöpög középen. Mire észbe kapok, az ágy matrac fele elázik, gyorsan sikerül kimenekíteni a másik felét, behúzva az ágyat középre. Szerencsére a nagy asztalra csak itt-ott csöpög víz, laptop és fényképezőgép épen maradnak. No, ezt megúsztuk, kifigyelem, hol vannak a gyenge pontok, és átrendezem a terepet. Az az igazság, hogy ez egy 30 éves viskó, vályogtéglákból, és felső koszorú nélkül épült. Az egész, mint egy virág, kezd szétnyílni. Le akarták bontani, de én kértem, még ne… hamarosan muszáj lesz… snifff….

Betegek műtétre várva. Jobb oldali kép: dr Piérre műt.

A misszió rendben zajlik, rutinszerűen. Nekem a nehézség, ami itt Kabindában szokott lenni, hogy a Közösség megkér mindenféle spéci munkára. Az egyik, hogy a vadonatúj jégszekrényt javítsam meg. A másik, hogy a villám-rongálta invertert cseréljem ki, no, és a harmadik, hogy az újonnan épülő 8x35 méteres épültben a villanyszerelést végezzem el. Szép kis program, mondhatom, és váltig állítom, itt Afrikában nem lehet unatkozni. Az első két feladat kb 3 napot vett igénybe. Sajnos a modern jégszekrénynek a vezérlő kártyáját valami kóboráram vagy villám megtámadta, az inverter csere közben kiderül, hogy az 5 évvel ezelőtt általam beállított villámvédelmi rendszernek valaki elvágta a földelő kábelét, (!) Magyarán a lényeget, így semmit nem ér, egyszerűen nem működik… még szép, hogy fokozott módon sérülékeny minden elektromos berendezés, hisz Kabinda villám szempontból a legrosszabb fekvésű.
Szombaton nekilátok az épület villanyszerelésének. Ehhez persze a tetőtérbe kell felmászni, a fém hullámlemezek alá. Nos, itt úgy 10 óra után beindul a fűtés! Térden, hason csúszva és kúszva kerülgetve a plafon gyenge pontjait keservesen halad a munka. Van egy jóakaratú segítségem. A maga 22 évével és 60 kilójával mint a zerge közlekedik, irigylem is e miatt. Időnként elkap egy hőhullám, -biztos kisütött a nap odafönt, oszt mikor kikeveredek végül a tetőtérből, a szomjhalál kerülget, de a hő csak nem akar csökkenni, kezdem ám érezni minden csontomat és ízületeim. Mindenem fáj. Most ez mi, izomláz a megterhelés miatt? Ennyire trotty lennék?
-Majd ahogy múlnak a percek, egyre bizonyosabb, hogy pont ilyen a Malária, úgy látszik megjött az idei krízis. Gyorsan indítom a kúrát, de mindezek mellett 2 napos teljes pihenés elkerülhetetlen. Mindened fáj, gyenge vagy mint a harmat, amikor kimész, aprókat lépsz és azt is lassan, mint a kaméleon. Mivel azonnal kezdtem a kúrát, a láz nem ugrik nagyon fel, és az egész betegség kb 3 napig tart.
Rengeteg a betegünk. Csapatunk erős, 3 orvos, 3 szakápoló. A legnagyobb probléma, hogy apró, mikroszkopikus helyen kell rendelni. Milyen az a rendelő, ahol a rendelők közötti folyosó 1 méter 20 cm széles? És oda még padokat is raknak, amin ülnek a betegek… Azért ciki, hogy ez az épület 5 éve épült EU projekt pénzből, mindenféle felügyelet mellett. Az épületet fedő hullámos fém lemezek már rozsdásodnak… Zárak és kilincsek töröttek… Az ember szívesebben kiülne a mangófa alá és ott vizsgálná a betegeket. Sajnos, a szemészetben ezt nem lehet, nekünk szükséges a sötétszoba ahhoz, hogy célzottan jól lássuk a szem részeit. Kb napi 100 beteget látunk el, amikor rendelési nap van, a műtétes program pedig átlag 20 műtét naponta.

Két oldali szürkehályogos gyermek. Jobb oldali kép: a gyerek műtét közben.

Most próbálom először az új phaco masinát. Jelesre vizsgázik! Rendkívül precíz, finom, és igen gyors, élvezet vele operálni. Rengeteg jó tulajdonsága mellett egyetlen hátrány, hogy jó drága. Számunkra legnagyobb előnye, hogy hordozható, egyszerű táskába elfér, ez kell a missziók sikeréhez! Alacsony energia-igényű, robusztus, ugyanakkor svájci precizitással bír! Ami csúcs, és ide nagyon kell, hogy lehet újra sterilizálható csőrendszert is venni hozzá, ez kell ide, Afrikába! Persze, az előírt 20 sterilizálási ciklust bőven átlépjük, és Ő prímán muzsikál.

Míg én betegeskedtem a pinzgauer autót a sofőrünk rendbe tette. Jobb oldali kép: Az új phaco masina.

Miközben mi gyógyítunk, operálunk, papa sofőr a Pingauert gyógyítja. Átnézi és beállítja a fék-rendszert, megjavítja a gumikat, és így felkészít minket a vissza útra. Mbuji May-ban időközben újabb betegek hada vár, műtét, Laser, konzultáció, OCT, ahogy fejlődünk technikailag, egyre több a munka is. Nem baj, csak bírjuk.

Házi gyártmányú ingaóra, Kongóban az ember mindent felhasznál, itt az inga súlya egy unicumos üveg! Jobb oldali kép: afrikai tütty-mütty madár.

Minden nap beszélgetünk és imádkozunk a békéért, meglep, hogy az afrikaiak mennyire követik az ottani eseményeket, és milyen szinten informáltak a tényekről. Közben közeledik a Húsvét ünnepe, a Feltámadás és az Élet reménye tölti el szívünket és így fordulunk az eljövendő események felé.
Fr Richard
Kabinda, 2022 március

 Már több mint 4 hónapja, hogy birtokba vettük a szemészeti kórház újonnan elkészült épületeit. Tiszta, rendezett körülmények között tudunk végre dolgozni, új műszerekkel, melyek a legmodernebb technikát képviselik.

Szemben a műtő vagy "magyar ház" melyet 100%-ban Hungary Helps adományból építettünk, jobb oldalt a kórterem. Jobb oldali kép: műtő épülete.

Minden épületet lyukacsos fallal határolt folyosó vesz körül. Ennek fő funkciója az épület falának leárnyékolása és az igen intenzív esők elleni védelem. 

A műtő épületében a steril folyosón keresztül lehet megközelíteni a 3 db műtőt. Jobb oldali kép: A fogyóeszközöket egy átadó ablakon keresztül juttathatjuk át a műtőbe.

Átadó ablak, Régine ápolónő éppen munkában. Jobb oldali kép: beteg előkészítő terem, Étienne ápoló érzéstelenítést végez a műtét előtt álló betegeken.

Régine ápolónő a műtét után steril kötést rak a műtött szemre.Jobb oldali kép: a beteg műtét után. 

Az egyes számú műtő az új műszerekkel, melyeket a Hungary Helps adomány jóvoltából tudtunk megvenni. Jobb oldali kép: Simon Piérre műtét közben, Belgiumból kapott mikroszkóppal műt. Orvosképzését az alapítvány támogatta.

Patient a műtő vezető szakápolója. Jobb oldali kép: Oláh Sára önkéntes, Richárd és Patient.

Bal oldali kép:Baush+Lomb Stellaris PC, a szem elülső és hátulsó szegmens sebészetére alkalmas műszer, mely a következő modulokat tartalmazza: Phacoemulsifikáció venturi rendszerű pumpával, endo-diatermia, high speed vitrektómia, endo illumination, levegő pumpa, Visco. Jobb oldali kép: a kórterem épülete a belső udvar felőli nézetben.
 

A kórterem épületét Papa Gaby -ról neveztük el. Gaby mester 2015 óta vezette szívvel -lélekkel az építkezést 2021 augusztusban bekövetkezett halála napjáig. A kórterem 100%-ban Hungari Helps adományból épült.



A kórterem épülete mellé fedett motoros parkoló került kialakításra. Jobb oldali kép: a műtő melletti fogyóeszköz készlet, Oláh Sára önkéntes és Patient szakápló.


A műtő melletti fogyóeszköz készlet felelőse Étienne. Jobb oldali kép: Thérese nővér a betegfelvétellel kapcsolatos adminisztrációs munkákat végzi.

A rendelő és a fedett váróterem a betegek részére, ez az épület a Lumiére pour le Monde támogatásával épült fel. Jobb oldali kép: optika, szemüvegpróba Stephany segítségével.

Orvosi vizsgáló: dr Eric munkában. /Éric általános orvos, de cataracta sebészetre külön képzést kapott./      Jobb oldali kép:  Matthieu a képzett optometrista, ő írja a szemüvegeket.                                                                          

Matthieu a képzett optometrista munka közben. Jobb oldali kép: Stéphanie a szemüvegek eladásával foglalkozik, mellette  Ange, dr Simon felesége.

Az egész kórház épületét energiával ellátó napenergia rendszer került kiépítésre. A 72 db panel által begyűjtött energiát 24 db zselés akkumulátor tárolja. A napenergia rendszer a Hungary Helps adományból került megvalósításra.

Köszönet mindenkinek akik imával, anyagiakkal vagy önkéntes munkájukkal támogatták ezt a fantasztikus projektet! A kórház tervezője: Bordás-Varga Nóra, aki önkéntes munkával tervezte meg ezt a gyönyörű kórházat!

A képeket készítette: dr Hardi Richárd és Simon Piérre 2021. november 

2022. március

Bal oldali kép: a 2022-es Basankusui misszió során műtött csecsemő hazafelé tart családja körében: apuka, anyuka, tesó, nagypapa és egyéb ingóságok: matrac, mankó, élelem....mindez egy motoron....sok jó ember kis helyen is elfér!

Kép: dr Hardi Richárd

Két hétre érkeztünk Lodjába november közepén. Kis repülő vitt minket át az Őserdő felett, hogy megérkezzen velünk a lodjai reptérre. A kórház dolgozói már elkészítették a terepet, felállították a műtőt és elkezdték a konzultációkat. Másnap az orvosokat már várta a betegek névsora, akiknek műtétre volt szüksége, hogy visszanyerjék látásukat.

Mi csináltuk a műtét előtti méréseket, hogy megfelelő dioptriájú műlencsét kapjanak a páciensek. Nagyon élveztük ezt a munkát, napi 12-16 ember szemét néztük a javalon keresztül. Ők csak a phaco cataracta műtétesek voltak, egy nap több, mint 20 embert operált az orvos csapat. A vizsgálatunk nagy része tetela nyelven folyt, ugyanis sok helyi nem beszél franciául. Bár megtanultunk egy-két szót, kifejezést, jobbára a helyiek segítségére hagyatkoztunk. Ezután az optikában folytattuk a napot.

Kiosztottuk a műtét után lévő betegeknek a védő napszemüvegeket. Majd megkezdtük a szemüvegek kiosztását. A konzultáció során az orvosok felmérték a látásélességet, nekünk a megfelelő darabot kellett kiválasztanunk. A klinika rengeteg használt szemüveget kapott Európából, főleg a Sasszem Klinikától. Ezeket a misszióra készülve még Mbuyi Mayiba bemértük.

Nem volt egyszerű a kommunikáció, volt, hogy a felírt dioptria nem volt jó a betegnek, ilyenkor meg kellett először keresni a megfelelő számot. Sokan nem beszéltek franciául, ami azonban még nehezebb volt, hogy nem értették a szemüvegek lényegét és a kiválasztási folyamatot, hiába magyaráztuk el mit, miért csinálunk. Azt, hogy nem tudunk helyettük választani, hogy nekik kell eldönteni, hogy melyik lencsén keresztül élesebb a világ. Sokan nem értették, hogy az olvasó szemüveggel nem lehet távolra látni vagy, hogy a napszemüveg nem javít a látásélességen.

Kedvenc esetünk egy idősebb bácsi volt, akinek +10-es szemüveg volt felírva, ami azt jelenti, hogy szinte nem is látott. Észrevettük, hogy az inge zsebében ott lapul már egy szemüveg. Ekkora számból kevés szemüvegünk volt és nehéz jót találni, így megkérdeztük mi a probléma a másikkal, miért kell lecserélni. Azt mondta az a szemüveg már rossz, elromlott. Mikor megnéztük közelebbről valóban nehezen lehetett átlátni rajta, azonban nem a karcoktól, repedésektől, hanem a kosztól. Alaposan megtisztítottuk majd visszaadtuk neki. Még csak a kezében fogta, de nem hitte el, hogy az az ő szemüvege. Majd mikor felvette nevetett, tapsolt és hitetlenkedett. Egyik leghálásabb páciense lett optikánknak.

Adtunk neki törlőkendőt és lépésenként átvettük, hogyan kell a szemüvegét ápolnia. Reméljük ezentúl mindig tiszta kép tárul elé. Rengeteg olvasó szemüveget osztottunk ki, volt egy két nagyobb számú távolba látó lencsét igénylő beteg is. Mindegyiknek nagyon örültünk, amikor tudtuk, hogy tényleg megváltozik az életük a szemüveggel. Az otthonról érkező szemüvegek között találtunk híres márkákat, gyönyörű kereteket. Igyekeztünk mindenkinek olyat választani, amiben jól érzi magát, a fiataloknak ugyanúgy fontos, mint itthon, hogy csinosak legyenek. Így nem hordják a szemüveget, ha nem tetszik nekik. Ez sokszor nehézség volt, hogy csak azért, mert tetszik neki a keret ne válasszon rossz dioptriájú szemüveget, mikor döntenie kell.

Nagyon szerettünk Lodjában lenni, sokszor nem volt könnyű a betegekkel, itt is mint mindenhol, ha fehér embert látnak, pénzt kérnek. Ez néha nehéz volt, mikor nemcsak a betegek, de a kórház dolgozói, fiatal orvosok is jöttek pénzt kérni. De nagyon sok érdekes beszélgetést folytattunk velük, meséltek a helyi szokásokról, kultúráról, hogyan élnek, milyen második feleségnek lenni.. Hazafelé autóval utaztunk. 655 kilométert, három nap alatt tettünk meg. Turista ösvény méretű utakon haladtunk, sárban ragadtunk, ablakig érő vízből húzta ki a csörlő a kocsit. Keréknyomnyi hidakon hajtottunk át, motor nélküli kompon keltünk keresztül a nagy folyón.

És közben körbevett minket a végtelen gyönyörű szavanna, mára már oroszlánok nélkül, rengeteg madárral. Ebédeltünk kis faluban 30 forint értékben, ahol sosem láttak még fehér embert, így egy egész falu figyelte étkezésünk. Útközben egy kis faluban aludtunk, a helyi iskola igazgatója adta át kunyhóját, vacsoránk a magunkkal vitt kakas volt, amit ott, frissen vágtak le. Hatalmas élmény volt az utazás és a misszió, nagyon hálásak vagyunk, hogy a részesei lehettünk!! Összesen több, mint 400 szemüveget adtunk a betegeknek, melyeknek nagy része a Sasszem Klinikától érkezett, hálásak vagyunk az embereknek, akik küldték!

Gremsperger Kinga és Oláh Sára

2021.december