A Kananga-i pöspök Atya személyesen kért: Gyertek hozzánk, sok a beteg! Ez volt 2020 januárban. Azonnal igennel válaszoltunk, habár én felkaptam a fejem: hogyhogy Kananga-ba, hiszen ott jól felszerelt szemészeti osztály, kiképzett személyzet van! Személyesen talákoztam velük 2003-ban. Akkor véletlenül 3 napot töltöttem Kanangában, átutazóban. Hogy történt? Elmesélem.
Kinshasába akartam menni Kabindából. A háborús évek miatt, az ENSZ békefenntartó akciója akkoriban igen aktív volt, és a humanitárius programok személyzete kérhette, hadd utazzon az ENSZ gépein. Ami fantasztikus volt, hogy lehetett kérni Kabinda(!)-Kinshasa “jegyet” is, mert helikoterrel hetente 2x jöttek Kabindába. Ilyenkor megjött a helikopter, leszállt a kórház melletti focipályán, kiraktak a gépből egy-két gyufásskatulyát, és felszálltak… Mi, így kívülről így láttuk…
Nos, a lehetőség kecsegtető volt, de rengeteg meglepetést tartogatott. Beszállsz a helikopterbe, olyan rusztikus, orosz gyártmánynak tűnt, és kissé szorongva töprengsz, ez a nehéz izé, vajon hogy fog felszállni? Becsukják az ajtót, ránkszakad egy bajlós csend. Majd valami vijjogó hang, átmegy sistergésbe, forog már az izé odafent, egyre gyorsabban. Remeg a gép, halljuk, hogy “csak..csak..csak...” de még mindig “csak” a földön vagyunk. Az érdeklődő tömeg elkezd hátrálni, látjuk az iszonyú szelet, amit csapunk,… Majd egyszercsak valami változik, megmozdul a monstrum, és elkezdünk emelkedni. Meglódul, irányt vesz… és elindul. Az egész, teljesen elképesztő. Igenám, de nem jó felé megyünk!


A repülő belseje.                                                                           

-Hé, nem arra van Kinshasa!
-Nyugi, ne rezelj, mondja a kiskatona, először Lubaoba megyünk.
-Micsoda? Lubao? Az pont az ellenkező irány, és ráadásul a lázadóknál!
Nincs apelláta, menni kell, ahová az ENSZ visz. Hát így voltam Lubaoban 2003-ban. Onnan megfordulva megcéloztuk Kananga városát, ez már a jó irány. Itt volt az ENSZ centrális nagy bázisa. Fura ez a helikopter, volt rajta ablak, ki lehetett nyitni, kidugod a kezed, a sebesség miatti szél majd leszakítja karodról a bőrt...
Kanangából Kinshasába Airbus-al mentek, mondták nekünk. Csak azt nem mondták, hogy 3 napot kell majd várni. No, de ilyen ez az Afrika.
Hát így voltam Kanangában, 2003-ban pár napot. Immár majdnem 20 éve! Elképesztő módon elszaladt az idő, és az ENSZ erők nagy része még mindig itt van! Átszervezték őket a keleti határvidékre, de igen nagy számban még 20 év után is itt vannak. (Az ENSZ MONUSCO missziója 1999 november óta van Kongóban!)

Misszió, és kápolna
Kicsit bejártam a várost. A “csúnya” Belga gyarmatosítók aranyos kis várost építettek, komoly struktúrákkal. A régi, nagy Kasai tartomány fővárosa volt.
Amerikai missziósok a várostól 10 km-re építettek egy nagy kórházat. (Tshikaji) Itt volt annakidején igen széles és jól szervezett betegellátás. Találtam szemészeti egységet, felszerelt műtőt, operációs mikroszkópokat. A városban pedig rendelőt, szemész kollegát, szemészeti szakápolókat. Röviden elbeszélgettünk, minden elég jónak tűnt.
Kananga számomra szemészeti szempontból ellátott városnak számított.

A belgák által épített templom

Érthető a meglepetés: rengeteg a beteg, igen sok a kétoldali szürkehályog, ami azt mutatja, hogy betegellátás szinte nincs. Vagyis van valami, aminek rettenetes eredményét is látjuk: rosszul operált, “elszúrt” szemek, valamint nagy félelem, amint műtétről beszélsz, a betegek megrettennek.
Szerencsére elég sokan már jártak nálunk Mbuji Mayi-ban, és direkt, már a második szem műtétjét kérik, ők nyugtatják a többieket: nem kell félni, a szürkehályog műtét nagyon jól sikerül általában, és a Mbuji Mayi-i stáb profi!. Nos, az itteni betegellátásról csak ennyit tudok mondani. Rendelésen napi 90-110 beteg, a műtétes program pedig 18-20 beteg minden másnap. Közben csúnya esetek is beesnek. Rendszerint ezek elhanyagolt, régóta fejlődő tumoros esetek.

Lábatlan pad, Kongóban ez még használható.                                                                        Infúziós fecskendő újrahasznosítva

Ilyenkor a nagy dilemma: mit csinálj? Persze operálni kell, de nagyon előrehaladott esetekkel találkozunk. Ezeket a képeket nem teszem közzé, tankönyvbe valók. Amikor e sorokat írom, két ilyen betegünk van a holnapi napra. Az egyik egy orbita (a szem csontos gödre) tumor, ami miatt hatalmas szem-előugrás van. Az ép szem síkjához képest legalább 4 cm-rel áll előrébb a beteg szem, amelyiket kiszorította az orbitából az ott növekvő tumor. Valami jóindulatú tumor, mert 7 éve nő, na de akkor is, azt onnan kioperálni… nem lesz könnyű. A szem már elvesztette a látóképességét, de remélem, hogy megtartható… Sikerül Balázst is bevonva konzultálni az otthoniakkal és ez megerősít.
Érdeklődök kemoterápia iránt, a válasz: -itt nem lehet kapni cytosztatikus szereket… Akinek itt, Afrikában bármiféle tumoros megbetegedése van, az nagyon szenved és sokszor iszonyatos keresztutat jár be. Szemészetben főleg a gyerekek érinettek. A leggyakoribb gyermek szemészeti tumor a retinoblasztóma, kezelése nehéz, mert nagyon korán kellene kezdeni, és sajnos hozzánk már igen előrehaladott állapotban érkeznek, akkor, amikor már alig tudunk bármit is tenni. Ilyenkor lázadozik az ember: Uram ez a csöppség mit vétett, hogy ilyen állapotba került? És most mit csináljunk? Kezdjük el a kemoterápiát azzal az egy két szerrel, amink van, és aminek hatására csak halmozzuk a szenvedést, (szurkálják, kezelgetik a gyereket), majd esetleg megoperáljuk, miután sajnos gyakran még jobban szóródik a tumor… nem részletezem, mi mindenen szoktam töprengeni, mielőtt eldöntjük, mit is csináljunk.
A kórház, ahol dolgozunk, egy modern építésű, jól szervezett intézmény. Csodálkoznak a nagy nyomáson, de bírják a munkát. Persze, a szokásos problémákkal meg kell küzdenünk: a betegkartonok kezelése, tárolása, a reggeli kezdés, az áram, a víz...

A műtő, és a fogyóeszköz készlet fogyóban

Így visszanézve, egyik reggel magamat látom, amint kissé vörös fejjel magyarázok valamit az igazgatónőnek, magamból kikelve.
-A JóIsten, kérem, azért adott nekünk szürkeállományt, ott fenn, (mutatok a koponyára) hogy azt használjuk. Ime, fél 10 van, van 20 műtétünk, és a sterilizálást el sem tudtuk kezdeni, mert nincs áram, MI A TÚRÓ VAN?
-Jaj, bocsánat, hangzik a válasz, akinek a gázolajat kellett volna megvenni nem jelezte, majd miután jelezte, aki a pénzt adta volna, már nem volt itt, sofőr sem volt, de mostmár ELINDULTAK egy hordó gázolajat venni, és hamarosan indul a generátor, de még meg kell keresni a kulcsos embert, hogy a helyiségbe bejussunk…
Hát kérem, ez után csak tessék nyugodtnak maradni, nincs értelme túlzottan felkapni a vizet, célszerű jó egészségben épségünket megőrizni és elkerülni a gutaütést… Mert, hogy ezt megszervezni igazán irdatlan nehéz feladat, csak parancsot kell adni a megfelelő személyeknek és kész.
Mivel én ilyenkor nem bírok malmozni, elkezdem a betegeket a réslámpánál zseblámpával világítva vizsgálni. Egészen jól lehet látni az alap dolgokat, de azért nagyon gyengus… nem baj, így is nyerünk drága perceket, ami számít, legalább este hamarabb szabadulunk. A műtő indulás minden nap egy külön élmény. Kivételnek számít, ha 10 óra előtt indulunk, pedig a mi teamunk mindent megtesz. A sterilizálás után, amint belendülünk, totál szervezetten, a betegeket rekordszerűen cserélve kb 15 perc/ műtétet tudunk produkálni, ami 4 cataracta műtétet jelent óránként. Amikor 20 műtét van, akkor, az 5 órát jelentene elvileg, persze ez azért elcsúszik valamelyest. Így, ha reggel 9-kor kezdjük, már du 1-kor szabadulnánk, de ha csak 12-kor, akkor kicsúszunk este 5-re, azért ez nagy külömbség.
Az első napok műtétes eredményét látva elterjed a hír: Itt csodák történnek! Persze, a sok bilaterális kataraktás beteg lát, az tényleg csodálatos eredmény, és ők terjesztik a hírt, hogy a mi csapatunk tényleg extra.

Bilaterális szürkehályog.  

Újra látok!

Első hét után már 700 fölött van a rendelésre felíratkozottak száma. Igen sokan jönnek egyszerű panaszokkal, a szokásos “szúr, viszket, könnyezik” triászt itt is halljuk! Kedvem van ilyenkor mondani: nekem is, szúr, viszket és könnyezik, nem is keveset! Igen, bizony, ezek a minor tünetek is jelzik, hogy az idő szép lassan száll el felettünk. Ide Kanangába elhoztuk az optometrista végzettségű Matthieu-t, nos, van mit csinálnia, mert igen sok az egyszerű szemüvegprobléma miatt konzultáló páciens. Több karton szemüveggel jöttünk, aminek most nagyon nagy hasznát vesszük. Ezeknek nagy része standard olvasószemüveg, ami jól működik, a helyieknek a lényeg, hogy szakember mondja meg, milyen dioptriát ajánl. Hoztunk egy csomó, a Sasszem Klinikában gyűjtött szemüveget, amiket ott műtött betegek hagytak ott, és a klinika személyzete nekünk összegyűjtve küldte el. Igen jó minőségű szemüvegekről van szó, ezeket pontos bemérés után az optikusunk próbálgatja a páciensekre. Amennyiben komplikáltabb szemüveg kell, azt felírva Mbuji Mayi-ban fogjuk legyártani, mert Kanangában nincs optikus! Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.

Folytatás következik...

Fr Richard, 2021.április-május

Képek: dr Hardi Richárd