Kicsi szemészeti centrumunk életében hatalmas lépés történt. Március 27-én az új helyen kezdtünk. Az út, amely idáig vezetett, igen kalandos volt. Sebaj, a kaland általában érdekes, kihívásokkal teli, intenzív időszak. Álmunk, hogy saját kórházunk legyen a szemészeti betegek ellátására, kezd valóra válni. A tervezett öt tömb közül az első megépült.
Esti fényben a kórház fogadó épülete.
A kórház tervezője Bordás-Vaga Nóra.
Érdekes, rendkívül tömény két hét áll mögöttünk. A belgiumi OWW szervezethez csapódva Basankusu városában voltunk szemészeti misszión. Évente egy alkalommal, két hétre szerveznek ilyen akciót a nagyrészt belga kollégákból álló társaság. Idén kissé zavaros volt az előkészítés. Két tonnányi felszerelést és fogyóeszközt állítottunk össze Belgiumban 2016 októberében. (én is ott voltam a csomagolásnál) Ez DHL-el érkezett Kinshasába november elején. -Időnk van bőven,- mondta Yann, a szervezet főnöke.
Mire én: Ennyi év után sem ismered Afrikát?
A ládák február közepéig várták a vámolást… Igaz, hogy politikai zűrzavar volt ez időben, igaz, hogy vámos-sztrájk is volt. És kérem három hónap itt, eme kontinensen, ez semmi!
Richárd testvér az év nagy részében Mbuji-Mayiban, egy 1,5-2 milliós városban rendel, de ezen felül megbecsülni is nehéz, hogy hány millió emberre ő az egyetlen szemész szakorvos itt a megyében, és azt is csak találgatni lehet, hogy pontosan hány tízezer szembeteg és vak ember él ebben a régióban.
Ebben a régióban ahol a távolságokat nem lehet érzékeltetni kilométerekben, mert itt európai fejjel felfoghatatlanul hajlik a tér és az idő, amikor az ember megpróbál A-pontból eljutni B-pontba, és nem érti, hogy három óra alatt hogy-hogy csak 30 km-t haladt kocsival, de erről később....
Idén minden ünnep a hétvégére esett. Ez annyiból jó volt, hogy sok beteget sikerült kezelnünk és vizsgálnunk és nem utolsó sorban megoperálni.
Szép számmal jöttek szürkehályogos betegek a környező falvakból, és több bilaterális eset volt közöttük. Ilyenkor mindig elszorul a szívem. Képzeld el a Te Nagyidat, esetleg Édesanyádat, amint vakon ül a ház előtt. Vár, valamit vár. Na, de mit? Hiszen több száz kilométerre a legközelebbi kicsit fejlettebb kórháztól, semmiféle megoldás nincs a szürkehályogra. Már megpróbálták a helyi, lokális szereket. Már átesett a ráolvasásos gyógymódon, már a próféta is próbálkozott, de a sötétség megmaradt és a totál tehetetlenség uralkodik.
Reggelre kelve kiültetik a nénit egy székbe a ház elé. Ottmarad addig, amíg bele nem fárad: nyom ez az átkozott szék, mert itt még a fotel is szúrós és bök.
Egy kedves beteg, miután levettük a kötését, a szürkehályog műtét utáni napon, csodálkozva, de szinte követelőzve így kiáltott: Doktor, nyomatékosan kérem, hogy jöjjön, telepedjen le itt, Muene Dituban. Tessék hagyni azt a Mbuji Mayi várost, mert mi, itt, tárt karokkal várjuk!
-Jó, mondtam, ezt könnyen el lehet intézni, adjatok egy telket kis házzal, és jövök!
Mire a beteg, rövid gondolkodás után: Oké, szerintem a DR Kasongot kéne megkérdezni… Egy afrikai mindig kivágja magát, csak az ajánlott megoldás nem megoldás… Az említett doktornak semmi befolyása az említett ügyben…