Két hétre érkeztünk Lodjába november közepén. Kis repülő vitt minket át az Őserdő felett, hogy megérkezzen velünk a lodjai reptérre. A kórház dolgozói már elkészítették a terepet, felállították a műtőt és elkezdték a konzultációkat. Másnap az orvosokat már várta a betegek névsora, akiknek műtétre volt szüksége, hogy visszanyerjék látásukat.

Mi csináltuk a műtét előtti méréseket, hogy megfelelő dioptriájú műlencsét kapjanak a páciensek. Nagyon élveztük ezt a munkát, napi 12-16 ember szemét néztük a javalon keresztül. Ők csak a phaco cataracta műtétesek voltak, egy nap több, mint 20 embert operált az orvos csapat. A vizsgálatunk nagy része tetela nyelven folyt, ugyanis sok helyi nem beszél franciául. Bár megtanultunk egy-két szót, kifejezést, jobbára a helyiek segítségére hagyatkoztunk. Ezután az optikában folytattuk a napot.

Kiosztottuk a műtét után lévő betegeknek a védő napszemüvegeket. Majd megkezdtük a szemüvegek kiosztását. A konzultáció során az orvosok felmérték a látásélességet, nekünk a megfelelő darabot kellett kiválasztanunk. A klinika rengeteg használt szemüveget kapott Európából, főleg a Sasszem Klinikától. Ezeket a misszióra készülve még Mbuyi Mayiba bemértük.

Nem volt egyszerű a kommunikáció, volt, hogy a felírt dioptria nem volt jó a betegnek, ilyenkor meg kellett először keresni a megfelelő számot. Sokan nem beszéltek franciául, ami azonban még nehezebb volt, hogy nem értették a szemüvegek lényegét és a kiválasztási folyamatot, hiába magyaráztuk el mit, miért csinálunk. Azt, hogy nem tudunk helyettük választani, hogy nekik kell eldönteni, hogy melyik lencsén keresztül élesebb a világ. Sokan nem értették, hogy az olvasó szemüveggel nem lehet távolra látni vagy, hogy a napszemüveg nem javít a látásélességen.

Kedvenc esetünk egy idősebb bácsi volt, akinek +10-es szemüveg volt felírva, ami azt jelenti, hogy szinte nem is látott. Észrevettük, hogy az inge zsebében ott lapul már egy szemüveg. Ekkora számból kevés szemüvegünk volt és nehéz jót találni, így megkérdeztük mi a probléma a másikkal, miért kell lecserélni. Azt mondta az a szemüveg már rossz, elromlott. Mikor megnéztük közelebbről valóban nehezen lehetett átlátni rajta, azonban nem a karcoktól, repedésektől, hanem a kosztól. Alaposan megtisztítottuk majd visszaadtuk neki. Még csak a kezében fogta, de nem hitte el, hogy az az ő szemüvege. Majd mikor felvette nevetett, tapsolt és hitetlenkedett. Egyik leghálásabb páciense lett optikánknak.

Adtunk neki törlőkendőt és lépésenként átvettük, hogyan kell a szemüvegét ápolnia. Reméljük ezentúl mindig tiszta kép tárul elé. Rengeteg olvasó szemüveget osztottunk ki, volt egy két nagyobb számú távolba látó lencsét igénylő beteg is. Mindegyiknek nagyon örültünk, amikor tudtuk, hogy tényleg megváltozik az életük a szemüveggel. Az otthonról érkező szemüvegek között találtunk híres márkákat, gyönyörű kereteket. Igyekeztünk mindenkinek olyat választani, amiben jól érzi magát, a fiataloknak ugyanúgy fontos, mint itthon, hogy csinosak legyenek. Így nem hordják a szemüveget, ha nem tetszik nekik. Ez sokszor nehézség volt, hogy csak azért, mert tetszik neki a keret ne válasszon rossz dioptriájú szemüveget, mikor döntenie kell.

Nagyon szerettünk Lodjában lenni, sokszor nem volt könnyű a betegekkel, itt is mint mindenhol, ha fehér embert látnak, pénzt kérnek. Ez néha nehéz volt, mikor nemcsak a betegek, de a kórház dolgozói, fiatal orvosok is jöttek pénzt kérni. De nagyon sok érdekes beszélgetést folytattunk velük, meséltek a helyi szokásokról, kultúráról, hogyan élnek, milyen második feleségnek lenni.. Hazafelé autóval utaztunk. 655 kilométert, három nap alatt tettünk meg. Turista ösvény méretű utakon haladtunk, sárban ragadtunk, ablakig érő vízből húzta ki a csörlő a kocsit. Keréknyomnyi hidakon hajtottunk át, motor nélküli kompon keltünk keresztül a nagy folyón.

És közben körbevett minket a végtelen gyönyörű szavanna, mára már oroszlánok nélkül, rengeteg madárral. Ebédeltünk kis faluban 30 forint értékben, ahol sosem láttak még fehér embert, így egy egész falu figyelte étkezésünk. Útközben egy kis faluban aludtunk, a helyi iskola igazgatója adta át kunyhóját, vacsoránk a magunkkal vitt kakas volt, amit ott, frissen vágtak le. Hatalmas élmény volt az utazás és a misszió, nagyon hálásak vagyunk, hogy a részesei lehettünk!! Összesen több, mint 400 szemüveget adtunk a betegeknek, melyeknek nagy része a Sasszem Klinikától érkezett, hálásak vagyunk az embereknek, akik küldték!

Gremsperger Kinga és Oláh Sára

2021.december