Váróterem. Iszonyatos hangzavar, az emberi testek tömény izzadtság-szaga a levegőt kibírhatatlanná teszi, és mindez párás, nyomott légkörben. Mindenki egy ajtó köré csoportosulva egyszerre akar bemenni rajta. „Ez az a nap, és a napnak azon órája, amikor a szemész orvos elé kerülhetek… Hát akkor gyerünk!”

A felszerelést autóval vittük Lodjába.

Az a félnótás ott bent meg az ájulással küzd. Nagy a meleg, (kérem, Afrikában meleg van, ne panaszkodjunk) a 4x4-es teremben hárman rendelünk, a helyiség egy rózsaszín lepedővel két részre van osztva, egy ajtónálló bácsika kiabálva rendezi a tömeget, amely tömeg licitálva bizonygatja, hogy most tessék minket beengedni. Egyszerre és azonnal. Van vagy 3 ember, akik több száz lapot pörgetve keresik a betegek már előre kiállított kartonját név szerint, szám szerint…

Műtétre jelölt szem, jobb oldali kép: műtétre várakozó betegek.

Simon Pierre doktor nagy nyugalommal, de iszonyú lassúsággal rendel, Thomas doki lendületesen és nagy szakértelemmel, Ő az ász, mert hiszen beszéli a Tetela nyelvet… és én, csak besegítek, egy kis zsámolyon, a sarokban vertem tanyát, rögtönzött asztallal. Ma nem operálunk, így kerültem ide, hogy segítsek nekik. A magamra erőltetett maszk alatt lassan fulladozok, az izzadtság szépen átitatta, ami miatt időnként vizes- kendős, amolyan inhalálós érzésed van. Aznap 150 beteget láttunk, én a végére kimenekültem a szobából… Persze, maszk, csak rajtam, olyan marslakó érzésem van. Sebaj, kitartok!

Az érzéstelenítő oltás, jobb oldali kép: adminisztráció.

Másnap beindultak a műtétek, először csak napi 15, majd egyre több beteg jött, ahogy látták az eredményeket. Az utolsó műtétes napon 36-ot csináltunk. Nagy segítség volt, hogy Simon Pierre és Thomas is már elkezdtek operálni. Simon egyre jobban muzsikál, a SIC nevű manuális hályogkivonást csinálja szép eredménnyel. Sajnos Lodjaban több ápoló is operál, rettenetes károkat okozva, fura módon, a betegek csak tűrik és veszítik el szemük világát. Több tíz ilyen esetet láttunk. Thomas doki fogadkozik, hogy nem hagyja annyiban, és mindenképpen akciót indít, hogy leállítsa az ilyen illegális sebészetet.

Kinga és Sára, a két önkéntes orvostanhallgató, nagy segítségünkre volt a misszió során.

Missziónk különlegessége, hogy két magyar önkéntes is velünk van. Ők viszik a szemüveg frontot, több száz szemüveget hoztak. Pillanatok alatt betanulták a műlencse tervezés titkait, és most, ezen a misszión először a szürkehályog műtétek során rendesen tervezett műlencséket ültetünk be. Igen, kérem, itt Afrikában a missziók során általában csak úgy saccra, sztenderd dioptriájú műlencséket ültetünk. (Ez kb olyan, mint bekötött szemmel rúgatni 11-est, tízből kilenc bemegy, de legalább egy mellé. Ilyenkor a mi esetünkben a műtét után esetleg vastagabb szemüveggel lehet korrigálni a látást, holott ezt elkerülhettük volna)

A műtőben hárman műtöttünk /Simon, Thomas és Richárd/ így gyorsan haladt a munka, gyógyultak a betegek!

A modern szürkehályog műtétek során, az emberi szemlencse dioptriáját pótolni kell, és ezt a szembe ültetendő műlencsével csináljuk. Igen, de a műlencse törőereje egyénenként változik, amit egy bonyolult képlettel lehet kiszámolni. Igen ám, de a képlet csak akkor működik, ha megadunk legalább 2 értéket, ami betegenként különböző: kell tudni a szemtengely hosszát és a szaruhártya görbületét. Ezen adatok méréséhez viszont műszerek kellenek, amiket nem szoktunk misszióba vinni. A mostani misszióra elhatároztam: nem maradhatunk a kőkorszakban, ezennek változtatunk a szokásokon. Segített a döntésben a két magyar önkéntes medikus, pont jó, Ők fogják csinálni a méréseket. A másik nagy löketet az OPC-től (OPHTALMIC PRODUKT CENTER) ajándékba kapott hordozható ultrahang készülék adta. Csinos kis táskában könnyű, csodálatos kis masina, kezelése pofon egyszerű, gyors és pontos, nagyon élvezzük használatát. Azonnal kiderült csomó refrakciós hiba is a méréseknek hála, egyes szürkehályog mögött pedig a retina leválás, üvegtesti bevérzés, stb!
Kinga és Sári kb 10 perc alatt megértette és beüzemelte a dolgot, és a műtendő betegek bemérése reggelente mintegy 45 percet vett igénybe. Bravó lányok!
Utolsó előtti napon, a 25. műtét közben valaki berohan a műtőbe.

Újra látok!

-Dr Thomas kér maszkokat!
A mondat megüti a fülemet. Itt, Lodjaban, érkezésem óta maszkos embert nem láttam, csak én, félnótás küzdöttem vele a rendelésen, no, meg a műtőben, de ott a maszk-viselés nekünk amúgy is a sorsunk része. Este Thomas meséli, hogy a kórházban találtak több Covid-os esetet. Na, jól nézünk ki, a betegáradat, ami rajtunk végig ment, vajon hagyott-e nyomot, vagy sem… Majd kiderül, hiszen Covid teszt nélkül nem lehet utazni, Kinshasában csináltatni kell.

Kinga, jobb oldali kép: mise után hazafelé mennek a gyerekek.

Önkénteseink rendesen feldobják a hangulatot, sok zenét hallgatunk, érezzük, hogy ez fiatalít, felvidít, szóval, jó velük. A hangulathoz egyébként nagyban hozzájárul az a 4 kg-os tömör Gouda sajt, ami minden reggel besegít, hogy kibírjuk a napot estéig. Kinshasában vettük, és az a nagy tömb csodálatosan bírja a nem éppen kegyes klímát. Pont 2 hétig tartott, nagyon finom volt, igazi Lélek megtartó csemege!
Kellett az erő is, hiszen 1120 beteget vizsgáltunk meg, és 202 műtétet végeztünk. Nagyon örültem az eredményeknek, mert egyrészt sokan látásukat visszanyerve új emberként indulhattak tovább, másrészt ez a szám segített abban, hogy átléptük a bűvös „1000 műtött szürkehályog” számot 2021 eleje óta. Nagyon reméltem, hogy sikerül újra elérnünk ezt az eredményt, és íme!!

Kötés levételére várnak a betegek. Jobb oldali kép: a friss szakorvosi diplomával Thomas doktor.

2022-re jó lenne megcélozni az 1500-at, majd a 2000-et…
Végül eljön a misszió vége. Sajnos, sok beteget hagytunk hátra, de most nem lehetett tologatni az indulást: Lodjaból hetente csak egy napon, csütörtökön van repülőjárat. Szerdán pakoltunk, a rendelést 11-kor befejeztük és már nem operáltunk többet. Betegeinket ezentúl az itt levő szemészeti szakápolók követhetik. Senkivel nem volt probléma, a sterilitást sikerült betartani.
Önkénteseink kérik, hadd mehessenek a kocsival vissza, Mbuji Mayi-ba. 3 nap kocsikázás a Sankuru-Lomami megyékben, gyönyörű tájakon, klassz kaland! Tudva, hogy a közbiztonság tökéletes, hogy jó kezekben hagyom Őket, engedek. Legyen, elválunk! Ti autóval, mi repülővel indulunk.

Lodjai egyetem. Jobb oldali kép: az egész napi munka után esti pihenő.

A repülőtéri házikó iszonyatos hangzavarában izzadva tolakszunk. Egy napon van összezsúfolva 3 járat: Gomair, meg kettő másik. Talán 100 utas lehet, a mi gépünk Fokker-50 es. Itt is mindenki kiabál, az utasok csomagokat lökdösve törik maguknak az utat. Egyre több maszkos ember… maszk az orron, maszk az állon, maszk a nyakba lecsúszva, vagy csak a csuklón. Ennek, így semmi értelme. Itt ember legyen, aki kiismeri magát, mit és hol kell csinálni mi is felfogadunk egy „adminisztrátort” aki elvégzi a lépéseket.
Előbb a DGM (migrációs iroda), majd a csomag-biztonsági turkálás, (itt adunk 2000 Frankot, és akkor nem kell kinyitni a bőröndöt), majd a légitársaság biztonsági csomag-turkálás, (itt is adunk), majd a beszállókártya és a csomag lemérés-feladás. Itt arra kell vigyázni, hogy a jó címkét a jó bőröndre tegyék, mert kérem, aki ezt végzi, az egyszerre 3 dolgot csinál: telefonál, mér, ír egy papírra (minden kézzel történik!) és címkét állít ki, ami címkét továbbadja annak, aki lemérte a bőröndöt. Igen de ez a mérő pasas addigra már egy másik bőröndöt akasztott a mérlegre, a cetlik feltornyosulnak előtte, kever rajtuk egyet… Ajánlatos figyelni, mert Kinshasában ellenőrzik a kapunál a jegyen lévő, és a bőröndön lévő címke egyezik-e?...

Csomagok. Jobb oldali kép: végre repülünk!

Én kicsit félrehúzódva lesem az eseményeket, közben rendesen rálépnek a lábamra, sebaj, zárt cipőt vettem, ez kérem meg sem kottyan egy missziósnak. Mikor mindennek vége, lehet megvenni a GO-Pass nevű dupla tax-ot. Ez 10+5 Dollár, az első összeget a kongói repülőterek fejlesztésére kellene használni… 10 éves hatása nem látható. A második rész a megye fejlesztésére készült rablódíj, azért rabló, mert ellopják. Ez szinte biztos, itt Lodjában még furcsább a helyzet, egyszer csak a DGM (migrációs hivatal) hórihorgas embere elkezd a nagy teremben ordibálni: a második Taxot az ő szobájában kell fizetni! Hangja harsog, de a nagy alapzajban alig hat, mindenkinek van más, egyéb baja.

Adminisztrátorunk egy vékony de hatékony ember, szerencsére piros pólóban van, így ismerem fel. Befizette a taxokat a hivatalos ablakoknál, és most megszólal: most jön a Covid-teszt! Bennünk meghűl a vér, hiszen úgy tudtuk, hogy Lodjaban nincs Covid teszt, de Ő elvezet minket a terem egyik sarkába, ahol kisasztal mögött ül 2 ember, egyik listán írja, kinek csináltak tesztet, a másik söpri a pénzt befelé.
-10.000 Frank per fő, mondják! Dr Thomas azonnal protestál és hosszú monológba kezd, hogy mi ez itt, és hogy képzelik. Látjuk, hogy a teszt abból áll, hogy termométerrel a hőmérsékletet megmérve azt feljegyzik egy papírra, amit kitöltve majd Kinshasában be kell mutatni… Tamás addig elmegy, hogy felhívja a megyei főorvost, mert ugyebár az neki barátja, aki leinti a tesztelőket, így mi ingyen kapjuk a mérést és a jegyünkre a pecsétet… Most már mindenen túl vagyunk, mehetünk a váróterembe. Ez jól esik, egy korrekt terem, székekkel, le is huppanok, nekem fárasztó az állás a gerinc-problémám óta. 10 perc múlva jön egy Gomair-es ember. Kissé ideges, kezében 2 oldalas lista, kiáll középre és elkezdi olvasni a neveket… Hm, eléggé fura az egész, a listán van vagy 50 név, a fele nincs itt, a pasas nagyon elégedetlen. Mindjárt itt a gép, és hol vannak az utasok??? És főleg, egy utast nagyon keresek, mondja nekünk. Közben bejön a hórihorgas és elkezd kiabálni: Tudják meg, hogy az 5 Dolláros Taxot nálunk kell fizetni, és különben is, irgum-burgum! Egy nála is nagyobb rendőr elkezd vele vitatkozni, hogy menjen innen, ez itt nem az Ő területe. A mintegy 40 várakozó utas előtt nagy, parázs vita kerekedik. „Micsoda, Te hogy mersz rám szólni? Én itt nagy úr vagyok” -így a hórihorgas
-Ebben a teremben viszont én vagyok a rend felelőse, innen kérem távozzon! jött a válasz
-Hogy képzeled! Letartóztatlak!
-Engem, a rendőrt? Nocsak, lássuk! Keze fenyegető mozdulattal súlyba hozza a gumibotot, mire hórihorgas barátunk visszavonulást fúj nagy hanggal: „Mindenkinek mondom, azt a Taxot nálunk kell befizetni!”
Közben a Gomair ember már negyedszerre kezdi újra a lista olvasását. Láthatóan, nagy bajban van, elveszett egy utas! Izzad mint egy ló… én megsajnálom. Ez az ember lelkiismerettel végzi a munkáját, ebből is látni, hogy jó társaság ez a Gomair. Egyszer csak motorzúgás, bejött a gép! A nagy fűben csak a farka látszik, de itt van, a Gomair Fokker! Nagy kő esik le a szívemről, mert ezek az utazások csak akkor biztosak, ha már látod a vége elejét, és íme, repülő már van!
Aggódok viszont a listás bácsiért. Megint visszajött és kezdi elölről, mi, utasok, már szinte kívülről tudjuk az utaslistát, így a kérdés-válasz már flottul megy:
Kasongo Simonpierre…………..-PRÉSENT!
Hardi Richard………………………PRÉSENT!-kiáltod, hogy jól hallja: Jelen!
stb….stb…
Végére már szinte sír, ha valaki nem hallhatóan válaszol, jól leszidja, nem látod, hogy bajban vagyok?
Majd megpezsdül a levegő, a vasrácsos kivezető ajtót záró lakatba kulcs kerül… és beesik lihegve egy ember: -Itt vagyok, itt vagyok… Jön a fejmosás a listázótól, hogy képzeled, hogy most jössz? Leszidja mint egy kis gyermeket, a késve jövőről közben kiderül, hogy egy Atya…
Megzörren a lakat, és résre nyílik a nagyajtó. Odaáll a listás és még 3 rendőr, újra kezdődik az olvasás egyenként, akit hívnak, az mehet ki csak és csakis egyedül. Mivel a tömeg kissé meglódult, az ajtórést tartani jó kis fizikai teljesítmény, de kérem, mire való a nagy test és a sok izom?
-Ne tülekedjen, ne nyomjon hátulról… szállj már le a lábamról-hangzik itt is ott is.
Persze, amikor a hívott utas a tömeg végében van, amíg átpréseli magát a szoros gyűrűn, hát, beletelik egy kis időbe…
-Gyerünk már, gyorsabban, engedjék az utasokat előre! A többiek kiabálva protestálnak.
-Mire jó ez az egész, engedjenek már ki minket.
Kinézek az ajtón túlra, hát, ott áll a hórihorgas és árgus szemekkel figyeli a kezedben levő jegy-papír halmot, hátha még egyszer utoljára megszoríthat… Szemeim a legnagyobb határozottsággal a gépre fixálva haladok el előtte, nagyot köszönök, -ismerjük mi egymást, hiszen muzungu vagyok- és „au revoir, doktor, bon voyage” így a válasz.
Ez az utolsó akadály, innen szabad az út a trópusi napfényben szépen csillogó gép felé.
Valahogy elképesztő módon, a beszállás 15 percet vett igénybe, mindenki lehuppan csitt-csatt a biztonsági övek, ajtó be, látom, a pilóta siet. Már forog a propeller, lent a listás mosolyogva int, és indulunk!
Csak fel tudjunk szállni, villan át rajtam. Ilyenkor az ember analizálja a helyzetet:

Az önkéntes lányok inkább a kalandosabb autóutat választották, Kongói viszonylatban "zökkenőmentesen" hazaértek.

A gép teli, mindenkinek rendesen van csomagja, a mérleg, amivel mértek a nagy bruhahában csak rugós és kínai. Majd kézi számológéppel számítgatták ki a súlyokat, egyáltalán, volt ideje és idege a listás pasasnak kiszámolni ezeket? A Lodjai pálya úgy -ahogy aszfaltozott, teli van homokkal és ráhordott kaviccsal, nem fogunk megfenekleni vagy megcsúszni??
Majd jön az ellenérv: Ez a gép minden héten jön, és le meg fel száll. Ráadásul visszafelé a tank csak félig van teli, így könnyebben száll fel, na, és szép az idő, nincs tócsa, és a Fokker 50-es egy nagyon klassz gép.
Ezek cikáznak bennem, amíg zötyögünk a pályán, még azt is látom, hogy habár igen gyenge, de hátszélben szállunk fel, a nap legmelegebb órájában. (ez utóbbi fontos tényező, minél melegebb van, annál ritkább a levegő!) Végre fordul a gép, én lekapom a pályát, beállunk, és gondolkodás nélkül indulunk. Mindig meglep az az erő, ami ilyenkor a székbe présel, pont a kerék mellett ülök, látom, hogy porzik, hogy ugrál, látom a felcsapódó kavicsokat, de nagyon hamar érzhetően máris hat a felhajtó-erő, a gumik egyre puhábban érintkeznek a talajjal, majd-hopp, elrugaszkodunk és repülünk! Hátszél, túlsúly, nagy meleg, immár mögöttünk, ugyebár „előre, sohase hátra!”
Életem egyik legsimább útja kezdődik, kb 10 percig szavanna, fás és művelt térségek, majd jön a zárt őserdő, több mint egy órán át. A Salonga sud park fölött repülünk, itt már falvak sincsenek, csak a fák és a Pigmeusok láthatatlan ösvényei. No, meg a számtalan kígyózó folyó.
Két és fél óra repülés, és Kishasára ereszkedünk, jön a szemét, kosz és a rendetlenség… de ezt majd máskor! Lodjai misszió viszlát! Biztos, hogy lesz folytatás, hiszen elképesztő a szenvedés és a hiány.

Fr Richard 2021 december eleje