RICHÁRD TESTVÉR KONGÓI BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY

Richárd testvér az év nagy részében Mbuji-Mayiban, egy 1,5-2 milliós városban rendel, de ezen felül megbecsülni is nehéz, hogy hány millió emberre ő az egyetlen szemész szakorvos itt a megyében, és azt is csak találgatni lehet, hogy pontosan hány tízezer szembeteg és vak ember él ebben a régióban.

Torzsfo2

Ebben a régióban ahol a távolságokat nem lehet érzékeltetni kilométerekben, mert itt európai fejjel felfoghatatlanul hajlik a tér és az idő, amikor az ember megpróbál A-pontból eljutni B-pontba, és nem érti, hogy három óra alatt hogy-hogy csak 30 km-t haladt kocsival, de erről később....

Ditu1Ditu2

Ezt a problémát felismerve rendszeresen nekiindul Richárd kis szemészeti stábjával, hogy Afrika eldugott pontjaira kihelyezze rendelését, és gyógyítsa a betegeket. Nagyon vártam az első ilyen missziót mind a szakmai, mind kultúrális szempontból, és persze egy nagy adag kalandvágy is bennem volt.

A két hetes misszió első állomása Mwene-Ditu volt. Ez egy körülbelül 400 ezres város 130 km-re Mbuji-Mayitól. Szállásunk egy helyi kis szerzetes közösség rendházában volt: a kertben mindenhol frissen nyírt zöld pázsit tele pálmafákkal és egzotikus virágokkal, közepén pedig egy hangulatos nádfedeles kis pihenővel, ahonnan merengve nézheti az ember a turbékoló galambokat, a szabadon bóklászó nyulakat, tengerimalacokat(?), kecskéket és a Kongóban kifejezetten furcsán hápogó kacsákat. Én azon merengtem ott első nap, hogy akkor ez most vajon giccses-e… de mikor este az atyák felszolgálták a nyúlpörköltet, akkor mosolyogva megállapítottam magamban, hogy ezt a kertet bizony nem a giccs kategóriába kell sorolni :D Viszont az biztos, hogy a belga misszionáriusok anno tudták, hogy hogyan kell kialakítani azt az idilli milliőt, hogy le lehessen dolgozni évtizedeket, vagy akár egy egész életet egy idegen földrészen távol az otthontól. És az is biztos, hogy Richárdnak is szüksége volt egy ilyen kertre, és egy ilyen nyugodt közegre esténként miután egy nap pár óra rendelés után akár több mint húsz(!) szemet is megoperált…

Utkepiskolaso

Mwene-Dituból a hétvégén tovább autóztunk falvakon, dzsungeleken, folyókon és szavannákon át, hogy elérjük a következő állomást: Wikong-ot, aminek elszigeteltségét jól tudom jelezni azzal, hogy a google-mapsen sem találtuk.
Itt még sosem volt korábban Richárd testvér (meg valószínűleg más szemész szakorvos sem), de nem csak ő nem fordult meg erre korábban, hanem a fiatalok nagy része fehér embert sem látott… és mivel itt nem nagyon van tévé, internet vagy “kifejezetten furcsán hápogó kacsa”, ezért érdekességi faktor téren a gyerekek körében nem nagy konkurenciája van egy európai orvosnak: a rendelését gyakran több tucat zsibongó gyerek figyelte, amitől az egész kicsit olyan volt néha, mint egy gyereknapi matiné :)

Ditu5jDitu3

De viccet félretéve én teljesen meg tudtam érteni az apró kis sereg lelkes érdeklődését Richárd ambulálasa után, mert tényleg rengeteg látnivaló volt ám ott.
Ott ahol a beteganyag évekig csak gyűlt, és a pácientúra alapján mondhatni, hogy igen csak nagy volt már az igény egy ilyen jellegű egészségügyi projektre.
Én egyenlőre írnokként recepteket, dekurzusokat és műtéti leírásokat körmöltem, viszont ezt a munkát nagyon élveztem, mert így én is vizsgálhattam betegeket, ott lehettem az összes műtéten, asszisztálhattam ha kellett, és összességében minden nap legalább két-három olyan esetet mutatott így nekem Richárd amire csak azt mondhattam csettintve, hogy “Azta de fantasztikus ez a szemészet”... és ugye persze ez azt is jelenti, hogy minden nap két-három alkalommal csettintve kellett azt mondanom, hogy “Azta de keveset tudok még a szemészetről…” :)

ujralakDitu4

A munka így számunkra gyorsan telt, és egy-egy mókás szösszenet ezen felül is tovább színesítette a napokat, mint például egy olyan anamnézis felvétel aminél a beteg egy helyi törzsi nyelven mondja a panaszát a kísérőjének, amit a kísérője fordít egy ottani orvosnak tshilubára (az egy fokkal mainstreamebb helyi nyelvre), amit az az orvos fordít franciára a Richárdnak, amit ő tolmácsol nekem magyarra…és miközben áramlik, konvertálódik az információhalmaz (nyilvánvalóan adatveszteség nélkül) azon agyal másfél négyzetméteren 5 ember, hogy ki a csudának jutott eszébe anno megépíteni Bábel tornyát... :D

Torzsfo3Torzsfo2

Hamar eljött a hazaút, ami előtt még meghívott minket vendégségbe a helyi törzsfőnök, és a fűfedeles pagodájában fogadott minket tanácsadóival. A nagyfőnök nagy tekintély a vidéken, és ezt audienciánkkor az ehhez illő, kellően méltó atmoszférával érzékeltette is. Rendkívül finom egyensúllyal képviselte megjelenésével az ősi kultúra és a modern civilizáció közti közép utat: kikészített leopárd bundaszőnyegre ráhelyezett műanyag, fröccsöntött kertiszéken ülve várt minket. Testét díszes kaftán szerű mintás viselet borította, fején bennszülött motívumokkal színesített koronaféleség, oldalán gepárdszőrme-hüvelyben ősi kard, és az egész outfitjét egy Gucci öltönnyel dobta fel… Előtte kis kertiasztalka, mely minden bizonnyal a “trónjával” egyazon műanyag bútorgarnitúrából való.
A nagyfőnöktől kifelé és befelé csak meghajolva lehet bemenni-kimenni.

Torzsf1tenge

A kis asztalkán pénzköteg, okostelefon és pár üveg 2 dolláros kommersz wiskey. És mindezek ellenére (vagy mindezek hatására :) ) tényleg nem lehetett nem komolyan venni, és tényleg volt egy olyan kisugárzása és jelenléte amivel hitelt adott rangjának, és őszintén azt érezhettem, hogy egy fontos helyen vagyok egy fontos embernél. Megköszönte munkánkat, és egy látványos szertartással megáldotta a hazafelé vezető utunkat száraz időt kívánva...
Erről az áldásról akár azt is mondhatjuk, hogy nem annyira sikerült, ugyanis az indulás után 120 kilométert több mint 9(!) óra alatt sikerült megtenni a nagy esőzések miatt. (itt utalnék vissza az első bekezdésben leírt "téridő elhajlásra",amit rendszeresen tapasztal itt az ember). A felázott talaj miatt többször elakadtunk és az is lassította a haladást, hogy néhol folyóvá változott az úttest, máshol pedig meg kellett javítani a hidat, hogy át tudjunk kelni a folyón...

Vissza1Vissza3

Ilyen körülmények közt nem értünk haza aznap, így Mwene-Dituban töltöttük az éjszakát, hogy másnap újult erővel három és fél óra alatt végigrobogjunk a hátralévő 130 kilométeren.

Vissza4utolsok

Így két hét után végre megérkeztünk, hogy kicsit megálljunk, és kipihenhessük az utat, a munkát és a kalandokat. Van is mit kipihenni, ugyanis ezalatt az idő alatt a stáb több mint 500 beteget megvizsgált, és Richárd több mint száz szemet megoperált.

Nagyon megállni viszont nem volt idő, ugyanis csütörtökön repültünk is tovább Kinshasaba, ahol csatlakoztunk egy Belga szemészeti-teamhez, és velük utaztunk tovább egy kisrepülővel Basankusuba, hogy részt vegyünk az egyenlítői vidéken az őserdő közepén egy kéthetes misszióban… de erről majd legközelebb

G. Balázs önkéntes szemész orvos.

Itt olvashatják Geiszelhardt Balázs önkéntes szemész orvos kongói élményeit.