Évek óta győzködött és gyúrt: „Gyere szemészetet oktatni a muene-ditui egyetemre!”

-Persze, majd még egy púp a hátamra! - volt válaszom.
Eduardo, egy Spanyol misszionárius, aki már 15 éve él Kinshasában, az Opus Dei társaság tagjaként család orvosi teendőket lát el. A Procure-on találkoztunk rendszeresen, innen az ismeretség. Egy napon mondja nekem, hogy megszerezte a professzori rangot, és hogy kinevezték a Muene Ditu-i egyetem orvosi karára dékánnak. Kicsit homályos volt számomra, hogy lehet ilyen távolságból hasonló funkciót ellátni, de az Ő dolga, gondoltam.
Muene Ditu, Mbuji Mayi-tól 120 kilométerre-délre fekszik. Fontos elem, hogy a Kinshasa-Kananga-Lumumbashi vasútvonalon van, e miatt meghatározó szerepű város. A 2 milliós Mbuji Mayi a vasút és az utak működése szerint lélegzik. Egy egyszerű példa: 2016-ban, amikor kezdtem az építkezést, egy zsák cement ára 45 Dollár volt! Akkor épp szinte nem működött a vasút és az utak borzalmas állapotban voltak. Most ugyanez 22 Dollár, a teherszállítás sokkal jobb állapota miatt.


A Muene Ditui vasútállomás                                                                                                       A Munene Ditui egyetem aulája

Az utóbbi évtizedben Muene Ditu sokat fejlődött, gazdaságilag fellendült. Iskolák, kórházak nyíltak és az utakat is próbálják rendben tartani. Nos, így épült és indult be az egyetem, ahol orvosi, jogi, népegészségügyi fakultások nyíltak.
Eduardo barátom évente 2x jön, amikor 3 hetet tölt és oktat, adminisztrál, szervez. A szemészet tárgyat a hatodévesek részére tartogatták, és mostanra került rá sor az anno elsőnek indított orvosi évfolyam számára. Utazásai során kötelező pihenő Mbuji Mayi-ban a „Richard testvér panzió”. Ilyenkor beszélgetünk esténként egy whyski mellett, a napi politika, a tapasztalatok, minden terítéken van. Nos, addig puhított, míg végül kötélnek álltam: újra elkezdem az oktatást. (Ilyesmit már csináltam 2000-ben egy évig Kabindában)

Muene Ditu-i egyetem                                                                                                                    Az egyetem tanterme

A 4 hónapos Covid-19 miatti teljes leállást Kongóban augusztus 15 után szűntették meg. Az oktatás is újraindult, és mivel én is pont ekkor jöttem vissza, kérték, minél előbb adjam le a 30 +15 órás szemészetet. Meg is szerveztünk gyorsan egy missziót, így elmélet és gyakorlat egymás mellett haladva szépen kiegészül. Tudván, hogy tankönyvük nincs, sebtiben szerkesztettem egyet. Itt az a szokás, hogy a tanár hozza a „syllabus”-t, amit a diákok fénymásolnak. (megvétel után…) El lehet gondolni, ebben az anyagban nem lehet színes kép, hiszen azt fénymásolva csak elmosódott részlettelen pacnikat kapunk. Úgy döntöttem, hogy lehetőleg rajzolt ábrákkal érzékeltetjük a lényeget, viszont az előadásra vetítőt viszek, hogy minél több képet lássanak. Igen, de a vetítőhöz áram is kell! Micsoda? Nincs áram egy egyetemen? Igen kérem, Kongóban nincs…
Amikor megláttam az egyetemei elméleti tömböt csuklottam egyet. Tudtam, hogy egyszerű lesz, de ennyire! Olyan volt, mint egy vidéki általános iskola.



Dr Piérre oktat                                                                                                                                     Dr Simon oktat
Egy dombon, a várostól tisztes távolságra épült az új oktatási központ. Ültettek szép mangófákat, ezek alatt van a büfé, a tartózkodó, stb. Kellemesen szellős. Nos, hogy vetíthessünk, elhatároztam, a Pinz-el megyünk, hiszen ebben a mentőkocsiban van áram. Így is történt. Utunk során nagy volt a szenzáció. Nem elég, hogy ilyen kocsit még senki nem látott errefelé, hat kereke van, hatalmas vörös kereszttel, a tetején napelemekkel, de ráadásul fehér ember vezeti!
Abban, hogy elfogadtam az oktatásba való belépésem, a közeli munkatársaknak komoly érdeme van. Minden erejükkel próbáltak rábeszélni, erre az útra gondolkodás nélkül rá kell lépni, hiszen ez a jövő, professzor leszünk és megnyílhat az út egy szemész szakorvosokat is képző intézmény létrehozására. Oké, mondtam végül, de akkor Ti is jöttök velem. Így osztottam ki dr Simon-nak és dr Pierre-nek egy egy délelőttöt.



Én is oktatok...                        Gyakorlati oktatás, Dr Simon réslámpás vizsgálatot mutat a tanulóknak, a réslámpát a Hungary Helps-es adományból vásároltuk

Ez igen hasznosnak bizonyult ráadásul Simon sokat segített, hiszen itteni egyetemen tanult és igen komoly tapasztalata volt a helyi szokásokat illetően. Egyébként jó tanár lesz belőle, igen jól magyaráz, átláthatóan, rendszer szerint gondolkodik. Mentő-kamionunk és az írásvetítő nagy szenzációt kelt, ilyesmihez nem szoktak. Örülök, hogy legalább vetített képeken bemutathatjuk a szemészet látványos részeit. Milyen jó, hogy a 25 év alatt sokat fotóztam, csak keresgélni kell, és szinte mindenről van saját képem. Persze, sajnos a digitális korszak előtti idő nagy része kiesik, sok munka lenne felkeresni a régi negatívokat,őket beszkennelni, stb…
Nem részletezném a tanítás élményét, de érdekes volt látni, hogy lankad a figyelem az első óra elmúltával. A délutáni órák pedig alig érnek valamit. Van, aki a padra hatja fejét és úgy figyel, van, aki ül mint a cövek, de alszik… Az egyetlen módszer, hogy ébren tartsd őket, ha gyakran kérdezel, teszteled a figyelmet, az elmondottakat visszakérdezed és az összefüggéseket ismételgeted.
Megdöbbentő volt, hogy 37 fős csoportban 3 nő, a többi fiú. Amikor ennek okát kérdezem, egyöntetűen a családtervezést jelölik meg. Orvosképzéshez minimum 7 év kell az érettségi után, és ez túl sok egy itteni lánynak, lemarad az átlaghoz, hiszen itt 30 évesen már 4 gyerekkel dicsekszik a „becsületes” leányzó. Ez az Élet értelme, az afrikai nőnek ez az életcélja. Mikor erről beszélgetünk, felmerül egy másik tényező. Egy művelt lány sokkal nehezebben talál férjet, mint az egyszerűbb, iskolázatlanabb. Mert hogy néz az ki kérem, hogy az asszony diplomázottabb, mint a férj. Így akik egyetemeket jártak ki, már csak onnan találhatnak maguknak párt és ez nagyon szűkíti a kört.

Egy kis banánt vettünk a helyiektől ebédre.                                                                                     Úton a család

Az anyagot ledaráljuk egy hét alatt. Állandóan érzem, hogy mindenben egyszerűsíteni kell, különben nem értik. A szemészet egy része optika, fizika, matek. Szépen ívesen áthidaljuk a nehéz részeket, minek bonyolítani az életet… a lényeg, hogy tudják, mit szabad tenni majd kint az életben és hogy mit nem… A szünetekben szépen elbeszélgetünk a mangófák alatt. Kellemes hűvös szellő, banán és földimogyoró, no, meg cukros-színes lé a menü. Érdekes megfigyelés: Mbuji Mayi-ban már esős évszakban vagyunk, de itt, 120 Km-rel délebbre, még a száraz évszak jelei dominálnak. Panaszkodnak is az itteniek, hogy csúszik az eső, hogy később érik majd a kukorica, hogy lesz majd e miatt éhínség már megint.

Betegek műtétre várva.                                                                                                                     Dr Simon és Étiénne a kötés levétele előtt a betegekkel.

Nagy az öröm a kötés levétele után! Végre megint látok!

Közben beindítjuk a rendelést a „Krisztus Király” kórházban, a kanadai nővéreknél. Szépen telik a műtétes program, és 2 napra szétosztunk 35 beteget. Csupa jól érett szürke hályog, a komplikáltabb eseteket Mbuji Mayi felé irányítjuk.

Hétfő és kedd a műtétes napok. Diákjaink nagy érdeklődéssel vannak, mindent látni szeretnének. Összeszokott csapat vagyunk, minden simán és zökkenőmentesen megy.

Sok szürke hályogos betegnél megnyílik a világ és igen nagy az öröm.






A visszaút során egy kis vihar elkapott. A Toyota Land cruiser amit a Hungary Helps adományból vásároltunk nagy segítségünkre volt a misszió során. Több autóval több felszerelést tudtunk vinni az útra.

Sikerül végre fotóznom, amint egymás nyakába borulva ujjongnak. Volt beteg Wikong-ból, Luputa-ból, a környező nagyobb helyekről. (e helyeken már többször voltunk misszióban, ezekről ITT olvashatsz) Persze, ilyenkor mindenki reklamál és kéri, menjünk ismét hozzájuk is körútra. Ezen lehet majd töprengeni és gondolkodni, mi a helyes ebben a Covid-19 okozta fura helyzetben? Nehéz lesz dönteni, mert a „KI ÉRTI EZT” mondás egyre erősebben zeng bennem, és úgy érzem, kell még valamennyi idő, hogy aránylag biztonságban dönthessünk.
Nos, így lettem ismét tanár. Eduardo barátom mondta: tessék cikkeket írni és a következő kinevezés egy éven belül jöhet! (Chef de travaux) Na tessék, így nő a púp a hátamon. Jézus szavai jutnak eszembe: „akkor majd én övezlek fel és küldelek oda, ahova nem akartál menni” – ilyesmi, de nagyon hasonló…

Dr Richard testvér, 2020 szeptember
 A képeket készítette: Richárd testvér, Dr Simon, és Dr Piérre