Érdekes, rendkívül tömény két hét áll mögöttünk. A belgiumi OWW szervezethez csapódva Basankusu városában voltunk szemészeti misszión. Évente egy alkalommal, két hétre szerveznek ilyen akciót a nagyrészt belga kollégákból álló társaság. Idén kissé zavaros volt az előkészítés. Két tonnányi felszerelést és fogyóeszközt állítottunk össze Belgiumban 2016 októberében. (én is ott voltam a csomagolásnál) Ez DHL-el érkezett Kinshasába november elején. -Időnk van bőven,- mondta Yann, a szervezet főnöke.
Mire én: Ennyi év után sem ismered Afrikát?
A ládák február közepéig várták a vámolást… Igaz, hogy politikai zűrzavar volt ez időben, igaz, hogy vámos-sztrájk is volt. És kérem három hónap itt, eme kontinensen, ez semmi!
A ládákat a Kinshasai indulás előtt két nappal vámkezelték és szállították le. Szerencsére én és Balázs (ifjú, szemészetre készülő önkéntes Magyarországból) már Kinshasában voltunk, így személyesen tudtuk felügyelni a ládák kipakolását és két tonnányi anyag átrakodását egy Antonov teherszállító gépre. Jó kis móka volt.
Aznap este érkezett a Belga csapat, és másnap kora reggel volt az indulás Basankusu felé. A csapatban volt két tapasztalt szemész, 4 tanuló kollega, (Balázzsal együtt), egy ápolónő, aki a műtőt szervezi, optikus és szemüveg-részleget vivő 2 ember, plusz a főnök, Yann, aki mindent szervez és adminisztrál.
Az út csodálatos repülés, 3 óra hosszat a Congó folyó és az őserdő felett. Órákig zárt erdő, időnként látszik, hogy hatalmas területeken a fák, az erdő vízben áll, itt ott apró falucska, néhol cérnaszerű utak… Az ember alig bír betelni a látvánnyal. Sajnos részleteket nem lehetett jól látni, részben a felhők, részben a száraz évszaki viszonyok miatt.
Basankusuba 11 óra tájban érkeztünk, és 5 perccel utánunk leszállt a tehergép is… Ilyen időzítést nehéz lett volna jobban szervezni. Így a kipakolást is személyesen tudtam ellenőrizni, semmi nem hiányzott és minden épnek tűnt, kezdődhet a misszió.
A vasárnap délután pakolással ment el. Beállítottuk a rendelést, így másnap teljes erővel indulhat a munka ezen része, amíg én nekilátok a műtőt összerakni, beállítani. Kicsomagolni a cuccot, elrendezni és raktározni, műtősnőnk fantasztikus precizitással és igényességgel talált mindennek helyet. Az én feladatom a mikroszkópok és a masinák beállítása volt. Igen, de ezekhez áram is kell, és az új épületben az áramhálózat igen amatőrre sikerült. Gyors megoldásként a tetőtérben újabb hálózatot alakítottam ki szétosztva a három fázist, hogy a generátort egységesen terheljük. Lent volt 30 fok, a padlástérben a fém-hullámlemezek alatt lehetett 45? Igazi szauna, ráadásul nagyon kellett vigyázni hova lépsz, mert a farostlemez plafon nem sokat bír. Egy gyors próba: a rendszer működött, a sterilizáló szépen beindult, a fako-masina szintén. Megreszkíroztunk egy klíma gépet is, és azt is bírta a hálózat, no ez már jó, csak ráz a földelés… Gyorsan készítünk egy földelést a rendszernek, ilyesmivel az őserdei szakember nem foglalkozik, és ettől kezdve minden tök jó. Persze, jönnek a „várt” meglepetések: a mikroszkópok lencséit (3 mikroszkóp) por és penésszerű gombás fonalak lepik. Ezeket megpucolni nem kis munka, és főleg kényes, sebaj, erre készültem, az összes optikát szétszedni, ami hozzáférhető, azt alkoholos-éteres vattával megpucolni, majd összeszerelni, beállítani… legalább fél nap volt. Viszont nagyon jól sikerült, és idén senki nem panaszkodott a mikroszkópokra.
Akkor jött a legkényesebb, egy modern sebészeti műszer számítógép cseréje és újraindítása. Ez első művelet könnyű volt, mert csak össze kellett dugni 3 vezetéket, ami 5 percet vett igénybe. Ekkor jött volna a teszt, beindul- e a masina? Kicsit rossz előérzettel indítom be, mert egy évet állt, és a tápegységben jó nagy kondenzátorok vannak, amiknek nem tesz jót a pihenés. Szépen beindul, duruzsol, a program tölt, kérdezget én meg válaszolok, már azt hiszem, hogy nyert ügyünk van, amikor hatalmas robbanás- bumm hallatszik, majd mint egy géppuska sorozat, ratatata… kis füst tör elő a masina alól és minden leáll… Elszállt a tápegység.
Énrám meg szomorúság száll, azóta is kérdezgetem magamtól, mit lehetett volna jobban csinálni, hogy ez ne így végződjék. Ezt a gépet nem tudtuk használni.
Hétfő reggel, első nap, hatalmas a tömeg. Az összeírtak létszáma már meghaladja az ezer beteget.
Főnökünk kemény rendet diktál: reggeli fél hétkor és hét órakor kezdődik a munka. Du egykor 30 perces pihenő egy szendvics, banán, stb elfogyasztása után tovább a program, amíg el nem fogynak a betegek a műtőben vagy a rendelésen. Ez rendszerint este 6 után volt. A műtő sötétedés után már nem használható, mert a fények becsalogatják a bogarakat nem kívánt bacikkal. Az udvaron minden nap reggel jó nagy tülekedés, az aznapi sorszámért küzdenek az emberek. Nem merek beleszólni a szervezésbe, nehogy még rosszabb legyen, de ha valamin, akkor ezen kell majd javítani. Sok beteg érkezik hajóval Mbandaka városából, az egyenlítőről, 400 km-es út után. Mbandaka kb 400 ezres lakosú város, és az onnan érkező tömeg bizonyítja, hogy nincs szemészeti ellátás. Mondják, hogy van valaki, aki operálgat, de sok a sikertelen műtét… Sajnos, látjuk az eredményt.