Megdöbbentő hírt kaptunk Kongóból. Papa Gaby, aki a Szemklinika építő mestere volt, akit csak „Mérnök Úr”-nak nevezett mindenki, váratlanul, hirtelen elhunyt. Ez a hír egyszerűen hihetetlen. Gaby mester mindig jó kedélyű, dolgos, az összetartást ápoló ember volt. Az építkezést végző csapatait mesteri kézzel igazgatta, mérnöki precizitása és érzéke Európában is megállta volna helyét.
Gabyt 1996 óta ismerem. Lubumbashiban, a Szalézi Atyáknál tanulta ki a kőműves mesterséget, majd 1993-ban a Kasai egyébe, Kabindába kellett menekülnie a szegregációs zavargások miatt. Számtalan kisebb, a kórházban végzett munka alapozta meg előbb ismeretségünket, majd barátságunkat. 2016-ban kértem fel Őt a Szemklinika első épületének építésére, és azóta Mbuji Mayi-ban élt. Látva az első idők anyagi bizonytalanságait, Ő volt az, aki mindvégig bíztatott: „Meglátod, az egész terv megépül, mert hűséges az Úr!” Munkásságát mindvégig a hűség, a precizitás és az összefogás, összetartás jellemezte. Szavai prófécia erejével hatottak, az 5 év alatt a Szemklinika 95%-a megépült.
Életműve az a 180.000 literes földalatti cisztera is lehetne, amit a Kenese mérnöki iroda precíz statikai tervei alapján centiméter pontossággal épített meg. A mű elkészülte után nevetve mondta nekem: „Dokikám, ledőlt az elefánt!” – célozva ezzel az ősök vadász-élményeire. Én hirtelen megijedtem: Vajon beszakadt a födém? Dehogy, inkább elkészült a mű, a gigászi feladatot elvégezték sikerrel. Időközben a magyarországi mérnöki iroda mestere, Kenese Pista is hasonló váratlansággal elhunyt. Hiszem, hogy onnan fentről nevetve beszélgetnek, és azt figyelik, vajon képesek vagyunk folytatni, immár nélkülük?
Bizony, rettenetesen nehéz lesz és azt sem tudom, hogyan. De éltet a hit: a megoldatlan problémákat egyszer, talán hamarosan(?), majd OTT, együtt, megbeszéljük. Remélem, lesz rá idő a Mindenható dicsőítése mellett! Papa Gaby és Pista, nyugodjatok békében addig is!

Az álom, melyet immár több mint 10 éve dédelgetünk, lassacskán valóra válik. A szemészeti kórház hónapokon belül átadásra kerül. Az európai színvonalú műtő, kulcsra kész állapotban várja a betegeket. A kórterem tető alatt és jelenleg belső munkálatok folynak. A napelempark beüzemelve- igaz még csak 50%-os kapacitással- működik. A  műtő és kórterem rákötése után már 100%-ban biztosíthatja a kórház áramellátását. Köszönet érte mindenkinek, akik imában és anyagiakkal támogatták munkánkat, köszönet a Hungary Helps adománynak melynek köszönhetően a műtő, kórterem és napelempark megépült. A műtő épület a "MAGYAR HÁZ"! Köszönet a Lumiére pour le Monde támogatásának mellyel a fogadó épület, rendelő, mosoda-garázs-raktár épületek és ciszterna felépült. Amire a kezdetekben nem is gondoltunk, az "egyéb" költségek tetemes összeget emésztenek föl. Vízelvezető hálózat, kerítés, kapuk, járdák, kert, és még sorolhatnám az egyéb költségeket. 

Sikerült helyben, Mbuji Mayi-ban polcokat venni. Ezek összeszerelése nem ördögi feladat, de valamennyi odafigyelést és precízitást igényel. Nos, elsőre nem is sikerült túl jól. Az 1-es számú műtőben vagyunk, itt lesz a cataracta és a retina sebészet fő harctere. Külön nyugati minőségű inox asztalokat is rendeltünk, biztosítva így a sterilitás iránti igényeket.

Az inox asztalka fölött látható, hazánkban vásárolt, és általam összeszerelt kapcsoló-dugalj táblák lényege, hogy a konnektorok védelme a dobozban van. Amennyiben elmegy az áram, vagy egy biztosíték lecsapódik, az ott helyben, a műtőben látható és orvosolható. Ráadásul itt is, nyugati minőség! Egy műtőben ez alapvető fontosságú!

Miközben a férfiak szereltek, az asszonyok csodás harmóniában nekiláttak a takarításnak. Engem meg a frász kerülgetett, csak el ne essen valaki...

A személyzeti WC és a steril folyosó. Eme központi, 70 m2-es folyosóra már csak tiszta ruhában szabad belépni, innen nyílnak a műtők és az altató-előkészítő helyiségek. A műtőbe való belépés előtt vannak a sebészi bemosakodásra alkalmas csapok.

Gyűlnek a bútorok! A műszerek tisztítására beállított mosogató,a Budaörsön vett medikális csapteleppel.

Eredetileg fém ajtókat szerettem volna a műtő belterébe. Ilyesmit csak Kinshasában lehet kapni és az ára horribilis, így rövid felmérés után a helyben gyártott Lusanga keményfára esett a választásom. Bízom benne, hogy jó lesz, hiszen Kongóban a kórházak 90%-ban hagyományos fa ajtók vannak. 

A "quartier opératoire" -műtők épülete: 3 db műtő, steril folyosó, altató előkészítő, ébredező, személyzeti tartózkodó, fogyóeszköz raktárak, ruha raktárak és a beteg előkészítő helyiségekkel, a COR legnagyobb tömbje lett.

Itt pedig már a napenergia rendszer egyik központi eleme: a "bush bar" nevű kapcsoló rudak. A két vízszintes réz-rúd között 48Volt-ot lehet mérni. (A szigeteléshez a plexi-lapokat hamarosan szerelem, Magyarországról  kellett beszerezni...)

A fal mögötti helyiségben található elemek (akkumulátorok) pozitív pólusának kábelei egy gyors-megszakítón keresztül mennek a bush bar-hoz. Így baj, rövidzárlat esetén, egyetlen mozdulattal lehet áramtalanítani a rendszer egyenáram ellátását.

Az inverter kábelezés közben. Az akkumulátorokból jövő 48 Volt egyenáramból eme kék dobozok csinálnak 220 Volt váltakozó áramot. Ezt teljesen külön hálózatban visszük a termekbe, ahol a napenergiáról működő konnektorok szín szerint jelöltek. Ezekben elvileg így addig van áram, amíg a telepek bírják.

Az akkumulátor park, melyet 24 db 2Voltos, 2300 AH-ás elem alkot. A rendszer fogyasztását és töltési szintjét a "VICTRON CONNECT" programmal lehet követni, monitorozni számítógépen, tableten vagy smartphone-on keresztül.

 A napelempark telepítés közben. 64 darab 280 csúcs Watt teljesítményű 36 Voltos napelem.

A bentfekvő épület hátsó fele. Eme részen 2 db különálló kórterem + szaniter található.

Tereprendezés utáni állapotok a ciszterna-platón. A különleges idomú járólap-testeket helyileg, magunk gyártjuk Lubumbashiból kapott formát használva az öntvényhez.Kicsit macerás, de időnk, az van bőven.

Richárd testvér, 2021.08.20-án
Képek: dr Hardi Richárd

Áprilisban szerencsésen megérkezett a 24 db zselés akkumulátor Mbuji-Mayi-ba. Míg az akkumulátorok érkezését vártuk addig sem tétlenkedtem, a kapcsolók, elektromos szerelvények beszerelését elvégeztem. 

Szerencsére karácsonyi Kabindai misszióm során a kabindai kórház napelem rendszerét egy francia szakember éppen akkor újította fel, és alaposan kioktatott mit hogy kell beszerelni, mire kell ügyelni.

A földbe villámvédelmi hurok és levezető rudak kerültek.

A vasbeton oszlop-tartószerkezetre hegesztett L vas szerkezet került, amelyre a napelemeket tartó alu szerkezet illeszkedik.

A napelem panelek 4 m magasságban a kórterem és a műtő között lesznek elhelyezve, alatta árnyékban közlekedhetnek a betegek és a COR dolgozói!

James munka közben.

A további munkák időrendi sorrendben a következők:

Holnap-holnapután felszerelik a napelemeket!
Ezután már csak:
-be kell állítani a telepeket
-be kell őket kötni
-a napelemeket kábelezni kell
-bekötni
-a kórház generátortól ki kell húzni vezetéket a garázsig és bekötni a 3 fázist a 3 nagy kék ládába
-A 3 nagy ládából az épületek felé vezetékeket kell kihúzni, és bekötni a már meglévő 220V-os hálózatra, ami csak napenergia hálózat.

fr Richard, 2020.05.17-én

Képek: dr Hardi Richard

Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.

Szemüveg árus.                                                                                                                          A zsonglőr tojás árus.

Délutánonként összeterelem a csapatot, hogy legyenek közösségi élményeink, mi is kiülünk ilyen teraszra és megiszunk egy jó hideg sört. Uram bocsá, a negyvenedik beteg után, a betegváltás közben már gyakran bevillan a kép: egy pohár jó hideg sör, mennyire jól esne! Hát, kérem, így kerülünk mi is teraszra vendégként, a haszon kettős, mindenki megnyugszik a nagy nyomás után, (azért nagyon stresszes az a kb 120 ember, akiket végig kell vizsgálni, és akik reggel óta a folyosón szoronganak) és mindenféle témákat átbeszélve alakul a csapat, s így valahogy összerázódik. Végre előkerülnek ritkán hallott témák, amiket csak ilyenkor ért meg az ember, az itteni élet különböző területéről, szokásokról, ételekről, politikáról, a mindennapok gondjairól, stb... A mostani FŐ téma, az új kormány megalakulása. 2 év huzavona és zsákutca politika után az elnök egy mestervágással teljesen új koalíciót alakított, a régi rendszer törzsgyökeres mamutjait, akikkel kénytelen volt az elején együtt dolgozni sikeresen félreállítva új gárdával, új lendületet adva indítja be a leállt gépezetet. Ideje volt, hónapok, évek óta minden állt és egy helyben toporgott… Van néhány pozitív jel, ami mutatja, valami mégiscsak változik Kongóban. Íme például a volt oktatási miniszter esete. Halljuk, hogy az ürgét Brazzavilleben letartóztatták, bőröndjeiben 30.000 USD-vel. Ez csak kisebb bűncselekmény, de e miatt azonnal, gyors eljárással kapott pár évet. Ami még rosszabb neki, hogy komoly per nyílik sikkasztás miatt. (e miatt akart menekülni) Az elmúlt 2 évben az új elnök az oktatást az alsótagozatra ingyenessé tette. Erre milliókat adott az állam, és e pénzből sikkasztott volna pár milla Dollárt a pasas, erről kell majd felelnie… Sorra buknak ki hasonló esetek, ami biztosan jó irányba tereli majd a kongói dolgok folyását. Már több “nagy” név eltűnt, felszívódott a nagyvilágban, érezve a változás szelét. (John Numbi, Kalev Mutond…)
No, de térjünk vissza a teraszra.

A pilipili szósszal megspékelt tojás.                                                                                          Halkínálat.
A másik kikerülhetetlen teraszos fenomén, a “tojás torony”. Amint letelepszünk, megjelenik a tojásárus. Valami zsonglőr leszármazott, mert a százemeletes építményét a vállán, fején hurcolva, arról tojás le, soha nem esik. Az építmény stabil, körben a széli részeken a tojások- persze kemény- és a legtetején elengedhetetlen kellék a pili-pili, citromos, sós paprikalé. Na és ha jól megnézed, van ott kiskanál, és ami a legfontosabb, mindenféle nylon darabok.
Azt nem lehet megállni, hogy ne együnk egy-két keménytojást. Ilyenkor először megdiskuráljuk az árát, majd ha elhangzik, hogy “mehet”, a kis zsonglőr előkap az egyik emeletről egy darab nylont, Ki tudja, az a nylon mi mindent látott előtte…) azzal megragadja a kemény tojást, ügyesen meghámozza, és nylonostul átadja neked, Amennyiben Pilipili-t is kérsz, akkor előkap egy másik emeletről egy kiskanalat és a tojásba keresztet vájva oda infundálja a paprikás levet. Mondanom sem kell, összefut a nyál a szájban!
Miután ügyesen elfogyasztottad, neki visszaadod a nylont, mert kérem, nem szemetelünk, az a darab egy ügyes mozdulattal eltűnik, a zsonglőr valahova elsuvasztja, szerintem a következő vendégig, a 100 emeletbe valahova, amely vendég 2 asztallal odébb lesz.

              Épül a ház, egy adag tégla már úton van.
Megvettük a vacsorára valót.                                                                                                             
Hirtelen egy hölgy terem elő, ki tudja honnan, fején lavór. Rá se mersz nézni, mert akkor azonnal odajön, de jön Ő amúgy is… lavór le, ni csak, friss hal! Persze, hogy érdekel, ez pont kapóra jön, hogy étrendünket javítsa. Elindul a találgatás, melyik halat hogy hívják? Kiválasztjuk a legnagyobbat, nekem olyan harcsa, de Étienne mondja:-ez elektromos hal. A bőrt le kell nyúzni és csak úgy jó.

Később kiderül, a halacska csodás, olajban kisütve fenséges falatok voltak, szálka szinte alig. Gépemet lövésre készen tartom, így sikerül pár kép inkognitóban is. Az úton fura mozgásra figyelek. Biciklin tolva szállítják a téglákat.

Íme, a helyi építkezés menete: valahol kiégettek téglákat, és azt biciklivel szállítják. A közelben biztosan van jó agyagos hely, ahol a téglákat “vetik”, fa van bőven a vidéken, a kiégetéshez nagy halmokat raknak, benne menetekkel és fával, körben letapasztva, majd meggyújtva napokig füstölög. Így kapnak többé- kevésbé jól kiégetett téglákat. Szerintem a baj az, hogy igen nagy méretű téglákat vetnek, amik nem tudnak jól kiégni, illetve a kemencét megépíteni is külön tudomány, és biztosan nem mindig sikerül. A régi, Belga időkben a missziósok sokat építettek téglából, csodás, még ma is stabilan álló építményeket, de mindig, kizárólag kis téglából. Ilyen épületekben lakunk, tessék megnézni, ezek kb 80 éves épületek.

Édesanya, 3 kétoldali szürkehályogos gyermekével.

Kb a tizedik napon a rendelésen megjelenik a “család”. Ez egy olyan fenomén féle, minden nagyobb misszió alkalmával van ilyen család. Rendszerint egy igen szegény édesanya három vagy négy gyermekkel, és mindenkinek kataraktája van. Találkoztunk ilyen családdal Muene Dituban, Koleban, Tshofában, Lodjában… talán nem is annyira extra dolog. Nos, most is megjött egy édesanya három gyermekkel, mindhárom teljes, bilaterális kataraktával.

Az egyik gyermek a 3 testvérből műtétre előkészítve.                                                      Egy nap műtött betegek a kötés levételére várnak.

Természetesen azonnal támogatjuk őket, a műtétet én állom, adomány pézből, lényeg, hogy meg tudjuk operálni az összeset. Sajnos a legkisebb még csak 3 hónapos, szintén bilaterális teljes kataraktával, őt az altatást végző fiatal szakápoló nem vállalja, de a másik két gyermeket igen. Nekik egy szemet sikerül megoperálni. Az ilyen esetek korrekt rehabilitációja igen nehéz, még fejlett országokban is, hát még itt. A műtétek után nagyon fontos az optikai korrekció szemüveggel és a rendszeres követés. Ajánlom nekik, jöjjenek Mbuji Mayi-ba, ahol ingyen ellátást kapnának, sajnos az édesanya egyedül van a 3 gyerekkel, nem valószínű, hogy belevág a bizonytalanságokkal kikövezett kalandba.

Étienne szakápoló régi motoros a szemész szakmában.                                                   Fogyóban a fogyóeszköz....

A tizedik nap után vagyunk, rettenetes a nyomás. Rengetegen jönnek és reklamálnak, hogy már nem lehet bejutni a rendelésre, mert azt berekesztették, hogy a műtétes program bezárult, de neki a második szemét is meg kellene operálni, stb... Eme lépéseket muszáj volt megtenni, mert az utolsó 3 napra már van 300 előjegyzett, és minden napra több mint 20 műtétes beteg. Eddig 110 műtét volt, az utolsó napra pedig már 30 előjegyzett van! Ilyenkor kénytelenek vagyunk a “kegyes füllentés” útjára lépni.
-Hamarosan visszajövünk, a másik szem műtétjét akkorra lehet tervezni.
Ez a “hamarosan”, ki tudja, mikor lesz. Reméljük, hogy tényleg hamarosan, de sok mindentől függ a dolog. Erő, idő, pénz, biztonság, béke, járványhelyzet… stb… Egy biztos, a Belga partnert bevonva próbálunk majd továbblépni valami komoly és maradandó megoldás felé. A betegek rendkívül hálásak. Mindenki ezer áldást kér reánk különböző módon, ez elképesztő dolog.
Egyik beteg mondja: -Az Úr termékenyítse a terveidet!
-Ez jó, mondom, a következő tervem úgyis a szabi! Már nincs nap, hogy ne gondoljak rá!

A betegek időnként jól elszórakoztatnak: milyen nemzetiségű doktor? Mire én: magyar vagyok. Az hol van? Ázsiában? Egy másik beteg: Jó napot fehér uram. Mire én: jó napot kávé uram. Mire Ő: én fekete vagyok, nem kávé! Erre én: én meg nem fehér, hanem világos barna!
Ilyenkor a misszió vége felé, szépen lassan elfogynak a kellékek. 150 műtétre pakoltak, és kezd kifogyni minden: a kések, a kötszer, a steril kesztyű, a műlencse és az egyéb speciális anyag, ami a biztonságos, jó munkához szükséges. Leszűkítjük a műtéti indikációt a sürgősségre és a kétoldali, teljesen érett szürkehályogra. Nagyon zavaró, hogy elfogyott a kék, a lencsetokot festő anyag is (metilén kék) ami bizonytalanabbá teszi a műtét sikerét. Sebaj, előre, sohase hátra, a bevállalt programot el kell végezni.
Végül utolsó napra 30 műtét marad, este fél 6-ra végzünk. Ekkorra már tényleg elfogyott a legfontosabb, a műlencse, e nélkül nem operálunk. Közben háromszor elmegy az áram, érdekes, hogy mindig pont jó ütemben, éppen betegváltásnál, vagy egy műtét végén. Úgy látszik, a generátor is kifáradt és jelzi: elegem van, pihenjünk!

Újra látó boldog emberek!

Itt Kanangában, a 2 hét alatt szinte minden nap esett az eső. Volt, hogy egész éjszaka, és a napot alig láttuk. Nagy öröm, hogy az utolsó előtti éjszaka tiszta az égbolt, gyorsan csinálok pár fotót, hogy egy kis “afrikai éjszakai eget” küldjek haza. Klassz dolog, e csodás, hatalmas boltozat alatt ücsörögve elbeszélgetni a csapattal, szövögetni a jövő terveit, keresni a megoldást a mindig újabb és újabb kihívásokra.

Eme békés órákban hálás szívvel gondolok azon segítőinkre, akik e misszió létrejöttét lehetővé tették, kérjük az Úr áldását és segítségét Rájuk!

Én közben Lélekben már Mbuji Mayi-ban szerelem a napkollektorokat, hogy végül egy határozott “on-off” mozdulattal végre, elláthassam klinikánkat drágán invesztált, de ezután olcsó energiával, hála a Hungary Helps program keretében kapott támogatásnak!

Fr Richard, 2021.április-május
Képek: dr Hardi Richárd

A Kananga-i pöspök Atya személyesen kért: Gyertek hozzánk, sok a beteg! Ez volt 2020 januárban. Azonnal igennel válaszoltunk, habár én felkaptam a fejem: hogyhogy Kananga-ba, hiszen ott jól felszerelt szemészeti osztály, kiképzett személyzet van! Személyesen talákoztam velük 2003-ban. Akkor véletlenül 3 napot töltöttem Kanangában, átutazóban. Hogy történt? Elmesélem.
Kinshasába akartam menni Kabindából. A háborús évek miatt, az ENSZ békefenntartó akciója akkoriban igen aktív volt, és a humanitárius programok személyzete kérhette, hadd utazzon az ENSZ gépein. Ami fantasztikus volt, hogy lehetett kérni Kabinda(!)-Kinshasa “jegyet” is, mert helikoterrel hetente 2x jöttek Kabindába. Ilyenkor megjött a helikopter, leszállt a kórház melletti focipályán, kiraktak a gépből egy-két gyufásskatulyát, és felszálltak… Mi, így kívülről így láttuk…
Nos, a lehetőség kecsegtető volt, de rengeteg meglepetést tartogatott. Beszállsz a helikopterbe, olyan rusztikus, orosz gyártmánynak tűnt, és kissé szorongva töprengsz, ez a nehéz izé, vajon hogy fog felszállni? Becsukják az ajtót, ránkszakad egy bajlós csend. Majd valami vijjogó hang, átmegy sistergésbe, forog már az izé odafent, egyre gyorsabban. Remeg a gép, halljuk, hogy “csak..csak..csak...” de még mindig “csak” a földön vagyunk. Az érdeklődő tömeg elkezd hátrálni, látjuk az iszonyú szelet, amit csapunk,… Majd egyszercsak valami változik, megmozdul a monstrum, és elkezdünk emelkedni. Meglódul, irányt vesz… és elindul. Az egész, teljesen elképesztő. Igenám, de nem jó felé megyünk!


A repülő belseje.                                                                           

-Hé, nem arra van Kinshasa!
-Nyugi, ne rezelj, mondja a kiskatona, először Lubaoba megyünk.
-Micsoda? Lubao? Az pont az ellenkező irány, és ráadásul a lázadóknál!
Nincs apelláta, menni kell, ahová az ENSZ visz. Hát így voltam Lubaoban 2003-ban. Onnan megfordulva megcéloztuk Kananga városát, ez már a jó irány. Itt volt az ENSZ centrális nagy bázisa. Fura ez a helikopter, volt rajta ablak, ki lehetett nyitni, kidugod a kezed, a sebesség miatti szél majd leszakítja karodról a bőrt...
Kanangából Kinshasába Airbus-al mentek, mondták nekünk. Csak azt nem mondták, hogy 3 napot kell majd várni. No, de ilyen ez az Afrika.
Hát így voltam Kanangában, 2003-ban pár napot. Immár majdnem 20 éve! Elképesztő módon elszaladt az idő, és az ENSZ erők nagy része még mindig itt van! Átszervezték őket a keleti határvidékre, de igen nagy számban még 20 év után is itt vannak. (Az ENSZ MONUSCO missziója 1999 november óta van Kongóban!)

Misszió, és kápolna
Kicsit bejártam a várost. A “csúnya” Belga gyarmatosítók aranyos kis várost építettek, komoly struktúrákkal. A régi, nagy Kasai tartomány fővárosa volt.
Amerikai missziósok a várostól 10 km-re építettek egy nagy kórházat. (Tshikaji) Itt volt annakidején igen széles és jól szervezett betegellátás. Találtam szemészeti egységet, felszerelt műtőt, operációs mikroszkópokat. A városban pedig rendelőt, szemész kollegát, szemészeti szakápolókat. Röviden elbeszélgettünk, minden elég jónak tűnt.
Kananga számomra szemészeti szempontból ellátott városnak számított.

A belgák által épített templom

Érthető a meglepetés: rengeteg a beteg, igen sok a kétoldali szürkehályog, ami azt mutatja, hogy betegellátás szinte nincs. Vagyis van valami, aminek rettenetes eredményét is látjuk: rosszul operált, “elszúrt” szemek, valamint nagy félelem, amint műtétről beszélsz, a betegek megrettennek.
Szerencsére elég sokan már jártak nálunk Mbuji Mayi-ban, és direkt, már a második szem műtétjét kérik, ők nyugtatják a többieket: nem kell félni, a szürkehályog műtét nagyon jól sikerül általában, és a Mbuji Mayi-i stáb profi!. Nos, az itteni betegellátásról csak ennyit tudok mondani. Rendelésen napi 90-110 beteg, a műtétes program pedig 18-20 beteg minden másnap. Közben csúnya esetek is beesnek. Rendszerint ezek elhanyagolt, régóta fejlődő tumoros esetek.

Lábatlan pad, Kongóban ez még használható.                                                                        Infúziós fecskendő újrahasznosítva

Ilyenkor a nagy dilemma: mit csinálj? Persze operálni kell, de nagyon előrehaladott esetekkel találkozunk. Ezeket a képeket nem teszem közzé, tankönyvbe valók. Amikor e sorokat írom, két ilyen betegünk van a holnapi napra. Az egyik egy orbita (a szem csontos gödre) tumor, ami miatt hatalmas szem-előugrás van. Az ép szem síkjához képest legalább 4 cm-rel áll előrébb a beteg szem, amelyiket kiszorította az orbitából az ott növekvő tumor. Valami jóindulatú tumor, mert 7 éve nő, na de akkor is, azt onnan kioperálni… nem lesz könnyű. A szem már elvesztette a látóképességét, de remélem, hogy megtartható… Sikerül Balázst is bevonva konzultálni az otthoniakkal és ez megerősít.
Érdeklődök kemoterápia iránt, a válasz: -itt nem lehet kapni cytosztatikus szereket… Akinek itt, Afrikában bármiféle tumoros megbetegedése van, az nagyon szenved és sokszor iszonyatos keresztutat jár be. Szemészetben főleg a gyerekek érinettek. A leggyakoribb gyermek szemészeti tumor a retinoblasztóma, kezelése nehéz, mert nagyon korán kellene kezdeni, és sajnos hozzánk már igen előrehaladott állapotban érkeznek, akkor, amikor már alig tudunk bármit is tenni. Ilyenkor lázadozik az ember: Uram ez a csöppség mit vétett, hogy ilyen állapotba került? És most mit csináljunk? Kezdjük el a kemoterápiát azzal az egy két szerrel, amink van, és aminek hatására csak halmozzuk a szenvedést, (szurkálják, kezelgetik a gyereket), majd esetleg megoperáljuk, miután sajnos gyakran még jobban szóródik a tumor… nem részletezem, mi mindenen szoktam töprengeni, mielőtt eldöntjük, mit is csináljunk.
A kórház, ahol dolgozunk, egy modern építésű, jól szervezett intézmény. Csodálkoznak a nagy nyomáson, de bírják a munkát. Persze, a szokásos problémákkal meg kell küzdenünk: a betegkartonok kezelése, tárolása, a reggeli kezdés, az áram, a víz...

A műtő, és a fogyóeszköz készlet fogyóban

Így visszanézve, egyik reggel magamat látom, amint kissé vörös fejjel magyarázok valamit az igazgatónőnek, magamból kikelve.
-A JóIsten, kérem, azért adott nekünk szürkeállományt, ott fenn, (mutatok a koponyára) hogy azt használjuk. Ime, fél 10 van, van 20 műtétünk, és a sterilizálást el sem tudtuk kezdeni, mert nincs áram, MI A TÚRÓ VAN?
-Jaj, bocsánat, hangzik a válasz, akinek a gázolajat kellett volna megvenni nem jelezte, majd miután jelezte, aki a pénzt adta volna, már nem volt itt, sofőr sem volt, de mostmár ELINDULTAK egy hordó gázolajat venni, és hamarosan indul a generátor, de még meg kell keresni a kulcsos embert, hogy a helyiségbe bejussunk…
Hát kérem, ez után csak tessék nyugodtnak maradni, nincs értelme túlzottan felkapni a vizet, célszerű jó egészségben épségünket megőrizni és elkerülni a gutaütést… Mert, hogy ezt megszervezni igazán irdatlan nehéz feladat, csak parancsot kell adni a megfelelő személyeknek és kész.
Mivel én ilyenkor nem bírok malmozni, elkezdem a betegeket a réslámpánál zseblámpával világítva vizsgálni. Egészen jól lehet látni az alap dolgokat, de azért nagyon gyengus… nem baj, így is nyerünk drága perceket, ami számít, legalább este hamarabb szabadulunk. A műtő indulás minden nap egy külön élmény. Kivételnek számít, ha 10 óra előtt indulunk, pedig a mi teamunk mindent megtesz. A sterilizálás után, amint belendülünk, totál szervezetten, a betegeket rekordszerűen cserélve kb 15 perc/ műtétet tudunk produkálni, ami 4 cataracta műtétet jelent óránként. Amikor 20 műtét van, akkor, az 5 órát jelentene elvileg, persze ez azért elcsúszik valamelyest. Így, ha reggel 9-kor kezdjük, már du 1-kor szabadulnánk, de ha csak 12-kor, akkor kicsúszunk este 5-re, azért ez nagy külömbség.
Az első napok műtétes eredményét látva elterjed a hír: Itt csodák történnek! Persze, a sok bilaterális kataraktás beteg lát, az tényleg csodálatos eredmény, és ők terjesztik a hírt, hogy a mi csapatunk tényleg extra.

Bilaterális szürkehályog.  

Újra látok!

Első hét után már 700 fölött van a rendelésre felíratkozottak száma. Igen sokan jönnek egyszerű panaszokkal, a szokásos “szúr, viszket, könnyezik” triászt itt is halljuk! Kedvem van ilyenkor mondani: nekem is, szúr, viszket és könnyezik, nem is keveset! Igen, bizony, ezek a minor tünetek is jelzik, hogy az idő szép lassan száll el felettünk. Ide Kanangába elhoztuk az optometrista végzettségű Matthieu-t, nos, van mit csinálnia, mert igen sok az egyszerű szemüvegprobléma miatt konzultáló páciens. Több karton szemüveggel jöttünk, aminek most nagyon nagy hasznát vesszük. Ezeknek nagy része standard olvasószemüveg, ami jól működik, a helyieknek a lényeg, hogy szakember mondja meg, milyen dioptriát ajánl. Hoztunk egy csomó, a Sasszem Klinikában gyűjtött szemüveget, amiket ott műtött betegek hagytak ott, és a klinika személyzete nekünk összegyűjtve küldte el. Igen jó minőségű szemüvegekről van szó, ezeket pontos bemérés után az optikusunk próbálgatja a páciensekre. Amennyiben komplikáltabb szemüveg kell, azt felírva Mbuji Mayi-ban fogjuk legyártani, mert Kanangában nincs optikus! Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.

Folytatás következik...

Fr Richard, 2021.április-május

Képek: dr Hardi Richárd

Kocsink vígan robog velünk, és a fülkében tapintható a megkönnyebbülés: ilyen klassz, száraz úton mihamarabb Kabindába érkezünk! Persze, még ilyenkor sem szabad vakon hinni, fő a realitás! Lehet újabb eső, ezúttal a száraz helyeken. Szerencsére az ég szép tiszta lett, a nap is kisütött. Amitől viszont állandóan retteg az ember, az egy más jellegű akadály: a kamionok. Mindenféle régi, Európában leselejtezett kamion járja az utakat, igen rossz állapotban és elképesztően túlterhelve. Könyörtelenül megpakolják őket, hogy minél több terhet vihessenek, növelve így a hasznot. Persze ezen az úton még jó állapotban levő teherautó is nehezen megy el, pláne ezek a kimustrált gépek. Egyszer csak a nagy leejtőn, amelyik a Mutunduyi-hídhoz visz le, egy jó nagy kamion zárja le az utat. Megállunk és felmérjük a terepet. Mellette elmenni nem lehet, kb jó egy órás munka kellene, hogy utat ássunk magunknak. Az akadály, egy egészen jó állapotú Man kamion.

-Jónapot, mi újság, mi a baj? Mondja sofőrünk. Hát, leállt a motor, és nincs aksink, hogy újra indítsuk. Na ne, komoly? Igen, és jó lenne, ha a Ti akkumulátorotokkal rásegítenétek, akkor biztos beindul.
Sofőrünk nagyon nem szereti az ilyen kéréseket. Szerinte egy rossz akcióban tönkre lehet tenni az aksit. Persze, erre szolgálna a „bika”, de itt nem lehet a másik mellé állni és összekötni a kábeleket.
-Na jó, kérdezem, de miért állt le?
Hát kérem, „prise d’air”-volt a rövid válasz.
Ez a „prise d’air” itt Kongóban olyan varázslatos szó. Szó szerint azt jelenti, hogy levegős kimenet, és a dízelmotoroknál az üzemanyag ellátás akadozása miatt beállt, az adagoló rendszer ellevegősödését jelenti. Ilyenkor leáll a motor egypár köhintés után, és újraindítani csak légtelenítés után lehet. Az évek során ebben én nagy specialista lettem, úgy mint a kongói motorosok nagy része, és mikor elkezdem magyarázni, hogy mit kellene csinálni, jön a válasz:
-Azt már elvégeztük, higgyék el, pöccenésre indul. –És miért nem próbáljuk betolni, hiszen lejtmenetben van? Kérdezem. Az nem jó, mert elszökött az összes levegő, és így nincs semmi fék! Az valóban veszélyes lenne, ez a tömeg, ha megindul a lejtőn…
Ekkor van az, hogy mérlegre teszed a lehetőségeket, gondolkodsz kicsit, és döntesz. Mindenki rajtad csüng, vajon mit választasz? Dolgozni egy órát és megkerülni az akadályt, vagy kikapni az aksidat és megpróbálni beindítani a kamiont. Végül is ez utóbbit választom, papa Jean Pierre pillanat alatt kiszedi az akkumulátorunkat és azt illesztve megpróbálják beindítani. A kamionnál 24 Voltos rendszer miatt 2 db akkumulátor van. Első próbálkozásra csak ennyit hallunk: nyekk, a motor meg sem mozdul.
-Hát ez nem megy, fiúk, mondom szomorúan.
-Próbáljuk meg a 3 aksival! Mondják. –Na, de a feszültség nem fog stimmelni, mondom, le is égethetjük az indító tekercset. Látom, az én érveim túl tudományosak, már be is kötötték a 3 aksit, nehogy meggondoljam magam, -mindegy, az övék a kamion… elvégre itt, Kongóban minden másként működik, még a fizika is.
Nos, persze, hogy igazuk lett, gyönyörűen beindult, és kellemesen brummogott a motor. Micsoda megkönnyebbülés, mehetünk tovább!
Nos, így érkeztünk meg Kabindába, kb 7 óra utazás után. Kérem, 150 km 7 óra alatt nem is olyan rossz teljesítmény, és érthető, örömünk teljes.
Kabindába érkezni mindig nagy élmény. Meghúzzák a harangot és jönnek a testvérek, szalutálunk és mi lerogyunk az árnyékban a jó hűvös lépcsőre.
Nagy örömmel fogad minket a rendelést végző elő-csapat.

-Van ám beteg rengeteg! Mondja Péter doktor, és ez nagy örömmel tölt el. Megesett többször is, hogy Kabindában a szemészeti misszió alkalmával kevés beteg jött. Valahogy halogatják, „ez a Richárd úgyis gyakran jön, majd legközelebb”
Igen ám, de idén egészen különleges missziót csináltunk. Hála egy önzetlen és rendkívül nagylelkű ismerősnek, aki igen komoly összeggel támogatta a műtétes beavatkozásokat, így a betegek csak 10 Dollárt fizettek! (ez kb 3000 Forint) Ez a hír gyorsan fölrepült, és jöttek a betegek mindenfelől. Nagyon sok kétoldali szürkehályogot tudtunk megoperálni igen jó eredménnyel. Hoztunk gyógyszert, szintén sokkal olcsóbban, mint a helyi maszekoknál, és természetesen szemüveget kilószám.

A szemüveg nagyon kell, az ilyen missziók alkalmával. Itt Kongóban általában a piacon lehet venni pocsék minőségű kínai harmadrendű olvasószemüveget pár száz forintért. Igen, de a jó érzésű páciensek nagyon kedvelik a szép, jobb minőségű szemüveget, és főleg, ha megvizsgálva őket, mi ajánljuk a megfelelő dioptriát. Célszerű a szemüveg szférára egy külön embert hozni, aki csak ezzel foglalkozik.
A mindennapi munkát hamar felvettük, már érkezésünk utáni napon indult a műtéti program és minden nap operáltunk. Pont a Nagyhét elejére érkeztünk, így sikerült „kifogni” egy kicsit böjties időszakot. Ez nem volt baj, és az eredmény is meglett, sikerült fogyni 2 Kg-ot! Csak úgy, magától lement a súlyom. Először az övemen tapasztaltam, hogy egyre szorosabbra kell húznom, nehogy elveszítsem a gatyám. Majd ízületeim, főleg a csípő és térd jelezték, tök jól vannak! Nagyban segített a fogyásban, hogy valami rossz, állott lisztből sült kenyeret kaptunk. Sajnos, én az ilyen zsizsikes lisztből sült kenyeret nem tudom megenni, valahogy hányingert kelt, így a reggelit általában csak a kávéval elintéztem. Ezután elmentünk dolgozni a kórházba, ahonnan általában du 4 és 5 között „szabadulunk”. Jó fáradtan. Ekkor eszel egy kis rizst, ami miatt a vacsoránál már nincs étvágyad…
Egyébként érdekes ez a műtétek utáni fáradtság. Hiszen az ember csak ül, néz bele a mikroszkópba és apró mozdulatokat végez a kezeivel. Igen, ez igaz, de minden egyes mozdulatra rá kell készülni és intenzíven figyelni, mi hova kerüljön, mi hova NE kerüljön, letámasztani a kézfejet, nehogy megcsússzon a kéz, egyes mozdulatoknál valahogy a légzést is koordinálja az ember, mindeközben a mikroszkópba nézve a lényeg, hogy jól láss! Közben, a harmadik műtéttől elkezd, de nagyon, fájni a feneked. Itt Kabindában valami régi, kimustrált fül-orr-gégészeti iszonyú súlyú széket adnak, aminek az ülőkéje kopott faroslemez, és ha rosszul van beállítva, nagyon nyom.
-A következő műtétre beállítom- szoktam magamban mondogatni, majd elfelejtem, a két műtét között felállván, a kórlapot kitöltvén elmúlik a fájás, a stáb csodálatos rutinnal cseréli a beteget, máris lehet folytatni, leülsz, és veszed észre, hogy már megint nem állítottál a széken.
A Patient főápolóm, az én jobb kezem a műtőben, valahogy megérezte a mester szenvedését, és csináltatott egy szivacsos párnát. Persze, itt a szivacs minősége lenne fontos, ugyanis, amint ráülsz, az papírvékonnyá válik, és kb olyan, mintha semmi sem lenne ott.

Az az egész kabindai közkórház műtő egy katasztrófa. Kezdjük az öltöző-ajtónál. Ott a zár, kb 25 éve vagy nincs, vagy elromlott. Hol, nincs kilincs, hol nincs nyelv, hol nincs zár, mindenképp, már itt kezdődik a kompromisszumok világa. Átöltözöl, hiszen ezt kell csinálni egy öltözőben. Persze, előbb becsukod az ablakot, ahol a szúnyoghálón hatalmas szakadások jelzik: itt szabad a belépés a legyek és a szúnyogok viszonylatában, ráadásul az utca népe is szabadon leskelődhet…
A műtő steril-folyosóra belépve megüt a látvány: az ajtó (beléptető) mellett vagy 4-5 vödör, teli vízzel… mit keres ez ott, minek ez oda??
Mindegy, lépjünk beljebb. Hirtelen a járólap-síkban egy kisebb lépcső: semmiség, kérem, itt volt egy valami földmozgás szerű, ekkor lejjebb süllyedt egy réteg, és most ilyen. Ismerni kell, és kész. A műtő-egységben 2 műtő helyiség van. Mi, a szemészeti missziók alkalmával a kettes számú műtőt kérjük, az utca felőlit. Ismeretes, hogy a másikat a császármetszésre és az akut hasi esetekre használják, magyarán az a jobban felszerelt műtől. Sajnos az illatok terén is jobban szervírozott, én szívesen elkerülöm. Mivel a szemészeti műtétek enyhébb jellegűek, és nem igényelnek komolyabb felszerelést: oxigén, reanimáció általában nem szükséges, nekünk a lényeg, hogy legyen áram, fokozott tisztaság, csend, béke, a jól záró ajtók, ablakok, stb….

Nos, ilyen körülmények között megy a munka Kabindában. Érkezésemkor viccesen, de mérgesen, elmagyarázom a műtőt szervező főápolónak:
-Látod ezt az ajtót? 25 éve, mióta itt élek, ez működésképtelen. E miatt hagytam itt Kabindát és a kórházat! Persze erre nincs értelmes válasz, csak magyarázkodás. Ebben a helyiek bajnokok.
„Már százszor jeleztem a technikai részlegnek” Persze, mindenképpen és mindig neki van igaza, de a zár attól nem javul meg… és sajnos, amikor szólok mérgesen, hogy –már megint legyek röpködnek a műtőben,- úgy tűnik, ez a dolog csak engem zavar. Persze, amikor egy vakbeles seb elgennyesedik, akkor egyszerűen megduplázzák az antibiotikum adagját és egy héttel tovább tartják benn a beteget, ugyanez a fertőzés a szem estében viszont végzetes lehet. Mindezek ellenére meglepő, hogy alig van fertőzéses esetünk. A gyermekek műtétjéhez szükséges altatást viszont nagyon profi módon biztosítják. Általában ezzel nincs semmi gond, és nyugodtan programozhatunk narkózisban végzendő műtétet. Nos, mindezek mellett érthető, hogy hiányzik nekem a jól szervezett és tiszta Mbuji Mayi-i műtőnk.

Sokat operálunk, és a karácsonyi-húsvéti missziók összes műtét száma Kabindában meghaladja a 250-et!
Ami nagyon jó Kabindában, az a klíma. Éjszaka kimondottan hűvös van, és az én szalmatetős házikómban muszáj takaró alá bújni. Ilyen Mbuji Mayi-ban egész évben nem történik velem, de Kabindában még mackó gatyát is húzok. Szinte minden nap esik az eső, csak kicsiket, de ez is fenntart egy kellemes, hűvös hőmérsékletet. Esténként gyakran kitisztul az ég, és kigyulladnak a csillagok. Ilyenkor márciusban a Dél kereszt már este 9 óra felé felkel, íme egy fotón, mivel az északi féltekéről nem látható, elküldöm Nektek! A kereszt hosszú szára mutatja a déli irányt, ahogy fordul a föld, a kereszt felkel, (a képen épp nemrég kelt fel) majd függőleges lesz, és végül lefekszik, a hosszú szár mindig a déli irányt mutatja. A Délkereszt körül a fényes csillagok pedig a Kentaur csillagkép részei…

Próbálunk becsatlakozni a közösség életébe. Ez nem könnyű, mert az intenzív munka mellett szinte lehetetlen tartani a lépést, a közösségi tempót. Így lemaradok a Nagypénteki Keresztútról és egyes liturgiákról. Sajnos, ez évről évre ismétlődik. No, de a Feltámadási szertartáson hibátlanul ott vagyunk. Nagy az öröm, hiszen feltámadott az Úr és vége a nagyböjti időszaknak. A templomot szépen feldíszítik és rendesen előkészülnek. Idén, a feltámadási liturgia csak 4 óra hosszat tartott. Szép volt, íme pár kép.

Mi is nagy örömmel mondhattuk, missziónkat elvégeztük, sok- sok betegnek adhattuk vissza látását és sokaknak enyhítettünk betegségén. Lélekben már készülök a következő időszakra, Mbuji Mayi-ban hamarosan elkészül a műtő, a napenergia rendszer nagy része már kész, a hiányzó elemek, mint egy puzzle részei már terv formájában megvannak és csak rám várnak…
Csak a visszaút legyen sima és akadálymentes, Kyrie eleison!
Fr Richard, 2021.április
Képek: dr Hardi Richárd, 2021. március-április

Micsoda kaland volt, Kabindába jönni, megint eszembe jutott: ilyesmiért mások fizetnek! Karácsony előtt is, de főleg most, húsvétra terveztünk szemészeti missziót Kabindába.
Fontos elem, az indulás. Egy ilyen missziót már napokkal előbb szervezzük, összepakolni a felszerelést, a gyógyszereket, a szemüvegeket, ez legalább egy napos munka. Ezeket mind a kocsira szakszerűen felpakolni, elrendezni, leponyvázni sem kis feladat. Ezért van, hogy az indulás időpontja általában csak elméleti.
Itt, az egyenlítő alatt, amennyiben utazni akarsz, akkor általában kora reggel érdemes indulni. Az általános forgatókönyv: reggel ragyog a nap, 11 tájt egyre több felhő képződik, majd egyre borultabb, és délután megdörren az ég- elered az eső. Persze, ez a forgatókönyv az esős évszakra érvényes, azon belül is november, december, március és április a legcsapadékosabb hónapok. Ha lehet, kerüld el ezeket a hónapokat. No, persze, ünnepeink ilyen szempontból pont rosszkor vannak. December és március…
Vegyük csak 2021 húsvétot. Elhatároztam, hogy Kabindában a Nagyhét előtti héten kezdjük a rendelést, és a sebész csapat Virágvasárnapra érhetne, hogy a műtétes programot még Húsvétvasárnap előtt „lezavarva” legyen egy kis ünneplés és pihenés is. Így esett, hogy szombaton indultunk.

-Reggel 8-kor indulás! Adtam ki a parancsot pénteken, tudva, hogy ez csak a teória. A gyakorlat az itt mindig más. Hát, fél 10-re sikerült is elindulni. Az út eleje kimondottan kellemes: kb 5 km egész jó aszfalt. Persze, az ilyen aszfaltot Európában már cserélik, vagy ráhúznak még egy réteget, de itt, az egész megyében ez a legjobb útszakasz. Lehet rajta száguldani 70-80 Km/h sebességgel! Elképzelhető, milyen rövid ideig tart ez a jó érzés: haladunk! Hát igen, kérem, ez az 1-es számú főút egy szakasza, ami Kinshasát köti össze Lubumbashival. 5 kilométer után kell letérni róla, mert belőle indul a 2-es számú főút, ami határozottan kelet felé fordulva megy Kabindába, és onnan a keleti határra, Bukavu-Goma városokba. A leágazás után, aszfalt vége, rendesen ledöngölt kavicsos épített úton haladunk. Itt már csak 40-50 el lehet menni, vagyis nem is érdemes gyorsabban. Veszélyes is, mert csapkodjuk a kavicsokat, sok a gyalogos és a motoros, és hatalmas port kavarva száguldunk. „Előre, sohase hátra…”

Közben egyre több felhő csodálatos freskót állít elénk. Egyre színesebb az ég, a világos kék alapszín imitt-amott átcsap sötétkékbe, majd feketés színbe. Ilyenkor aggódva figyeled: merre fekete az ég alja? Mi vajon arrafelé megyünk? Fordul az út, és pár percig reménykedsz: a fekete jobbra van, hátha elkerül minket. Itt azt kell tudni, hogy a Mbuji Mayi-t Kabindával összekötő 150 Km utolsó 45 kilométere tiszta földút. Ráadásul hegyes-völgyes, és így állandóan le, majd felfelé megyünk. Ezek a nagy lemenetek két esetben hídhoz vezetnek. Itt a talaj olyan vörös agyag, ami ha megázik, olyan síkos, hogy járni nem lehet rajta.
Mikor félútok vagyunk, Katanda városkában, még él a remény bennem: egyrészt fél egy van, ilyen korán nem szokott esni…
Másrészt úgy látszik, mintha pont elkerülnénk azt a bizonyos fekete részt. Ilyenkor a buzgó hívő ember még imádkozni is elkezd, „Uram, fordítsd valahogy jobbra, vagy balra azt a feketeséget, mert kezd komolyodni a helyzet”
Az én tapasztalatom, hogy ha imádkozni kell, már régen rossz, és általában látszólag, inkább csak egyre rosszabb lesz… És valahogy, mintha az Úr szeretné kipróbálni a mi kis mákszemnyi hitünket… Vagy ez az egész, csak egy nagy edzés része lenne?

Persze, az is biztos, hogy Mbuji Mayi és Katanda között kb 200 méter szintkülönbség van, és egyre csak kaptat az ember, érezve, hogy itt egy más meteorológiai zónába érkezünk. Hűvösebb van és valószínűleg több a csapadék is.
Hát kérem, Katandát elhagyva, még 40 Km aránylag normális út van, majd hirtelen, éles vonallal megszűnik a kiépített kavicsos burkolat!
-Az meg hogy lehet? -kérdezhetitek. Hát, egyszerűen elfogyott a pénz!
A helyzet pedig egyre rosszabb. Megérkezünk Vunay faluba, Kabindától 45 Km-re. Előttünk az ég fekete, de nem mindenütt, még lehet csoda, a felhő is fordul, mi is, hátha! Már az ima is elszállt, mi pedig megyünk rendületlenül… most már csak 10 km/h val. Aki itt gyorsabban próbál menni, az kinyírja a kocsit, a lökésgátlót és az utasok gerincét. Közben az egyre nagyobb pocsolyák mutatják, errefelé rendesen esik, ilyenkor nincs idő rá, hogy felszáradjon az út. Sikerül kb 10 kilométert egész szépen lehúzni. Ekkor eredt el az eső. Nem nagyon, és nem is sokáig.
-Ez még semmi, csak lokális kis zápor, mondom magamban. A társaságra baljós csend telepszik, mindenki tudja, mit jelent a felázott talaj az előttünk húzódó kritikus helyeken. Érkezésünk esélyeit nagyban befolyásolja, még az is lehet, hogy a kocsiban alszunk. Ilyenre 25 év alatt vagy 5-ször volt példa, engem illetően. Beérünk egy faluba, az eső már csak csepereg. A falu után jön az egyes számú nagy megpróbáltatás. Kb 500 méter hosszan, meredeken le, majd át egy kis hídon, és utána meredeken felfelé, visszamászni a szemben levő hegyre. A faluban feltűnik, hogy 5-6 fiatal lapátokkal szalad az út mellett.

-Itt valami van előttünk, valaki elakadhatott, és őt akarják kimenteni. –gondolom. Megérkezünk a nagy lejtőre. Sofőrünk mindent bevet: 4x4-es meghajtás és felező, motorfék és fék… de mi csak szép lassan csúszunk lefelé a vörös agyagban. Szerencsére jó emberek köveket raktak a kerékvájatba, és ezek megfognak. Pont jókor! Látjuk, hogy előttünk valami van: nicsak, egy autó, az oldalára dőlve, kerekei még szinte forognak, az utasok az ablakon próbálnak kimászni. Jobban megnézem, hát, a kabindai Klarissza nővérek kocsija! Gyorsan oda szaladnék, de inkább korcsolyázunk, a talaj olyan síkos, hogy nem lehet rajta járni. Szerencsére senki nem sérült meg komolyabban, mindenkit sikerül kihúzni épségben, szegények, tiszta traumás állapotban vannak. A baleset egy szűk helyen történt, 2 méteres falak között. Az út totál lezárva. Egyik oldalon van egy kis variáns, ott el lehet menni, de kicsit dolgozni kell, hogy a kocsi fel tudjon kaptatni. A mentési terv is megszületik bennem, amennyiben feljutunk, onnan jó szögben lehet megpróbálni a csörlővel a bajba jutott kocsit visszaállítani. Közben ők kipakolnak belőle és ásnak a falból elvéve, hogy vissza lehessen billenteni a kocsit. Mi sikeresen felkaptatunk a variánsra, ahol van egy kis mélyedés, ebbe mehet az első kerék, még plusz egy jó nagy kővel kitámasztjuk, nehogy a csörlővel saját magunkat borítsuk be az árokba… Sikerül mindent beállítani és elkezdjük húzni, búg a csörlő, kocsink kicsit csúszik, de a nagy kő megfogja, a kötél megfeszül, a többiek kézzel rásegítenek, és a kocsi szépet huppanva visszaáll 4 kerékre! Kérem, mint a profi autómentőnél. Persze, az, hogy egy kocsi vagy kamion itt lefekszik, nem is olyan ritka. A kongóiak tudják, hogy ilyenkor mit kell csinálni, mit nem szabad csinálni, hogyan lehet újra indítani a motort, stb… (itt szinte csak dízel van)

Van nagy öröm, sikerült a mentés, közben 3 autó is érkezik mögénk… lehet tovább menni. Szépen leérünk a kis hídhoz, és onnan jön a mi kálváriánk. Fel kell mászni a szemben levő hegyre! Annyira csúszik az út, hogy nincs mese, a kamionok vájta mély kerékvágásban kell maradni. Mindenkit kiparancsolok a kocsiból, hogy attól is könnyebb legyen, és elindulunk gyalog fölfelé. Küzdünk rendesen a csúszós agyagon. Hát még a kocsi, sajnos eléggé rosszak a gumijaink, vagyis nem igazán terepre valók és csak pörögnek a kerekek mint a veszedelem. Sofőrünk megpróbál bravúroskodni, megy is neki, és így szépen centiről centire kaptat felfelé. Ide kell ám az erő, és ilyenkor mindig csodálom ezeket a kocsikat, a motor fantasztikus tartalékokkal bír. De hiába, a kamionok által kimélyített kerékvájat miatt középen meg-megakad az alváz. Jean Pierre próbálja kivinni a vájatból, mire egyszer csak totál keresztbe fordul az úton. Na, most mi van? Innen hogyan tovább! Pedig a jelszó most is:
„előre, sohase hátra!”
Csakhogy a kocsi eleje már lefelé áll! Megint a csörlő ment meg minket, valahogy sikerül visszafordítani az orrát és végre, kb fél órás erőfeszítés után felérni a tetőre. Közben kicsit már szárazabb az egész, itt nagyon gyorsan szárad az út, és az egy óra, amit itt töltöttünk máris érezteti hatását! No, de mi lesz itt még, hiszen előttünk egy iszonyatos kaptató, (az a neve, hogy 80 napos rész) majd egy másik le és felmenet a Mutunduyi hídhoz, ezek mind rettegett helyek.
Sebaj, csak előre!- megyünk tovább, és 2-3 km után, szinte varázsütés szerűen száraz lesz az út. Elképedve bámulunk, a kocsi meglódul, lehet száguldani (20-al) és innen faljuk a kilométereket, minden probléma nélkül. Úgy látszik, az imám megelőzött bennünket és erre a szakaszra csapott ki, sebaj, megint tapasztaltunk új dolgokat, és biztos, hogy amikor emlegetjük ezt az utat, a korcsolyás rész első helyen lesz!

Fr Richard, 2021 március, folytatás következik...

Képek: Richárd testvér, 2021 március

A COR szemklinika áramellátása nagy kihívás a kongói viszonyok között. A városi hálózati áram 5%-ban elérhető! Erre számítani egy orvosi intézményben nem lehet! E miatt elsődleges fontosságú az elektromos generátor által biztosított energia. 2019-ben a Hungary Helps adományból vásároltunk egy új 45 KVA-s generátort, hogy a régi, 12 éves generátort lecseréljük. A generátorok működtetése költséges és nem környezetbarát, így született az ötlet egy napenergia rendszer telepítésére. A Hungary Helps program keretében külön projektként elfogadott kérvény lehetővé tette ezen terv megvalósítását.

 A napelempark tervezett helye. Jobb oldali kép: 2019-ben vásárotl generátor mely 2020-ban érkezett Mbuji-Mayiba. Kép: Richárd testvér, 2020 ősz

Bővebben: Épül a napelempark!

Újabb fázisához érkezett a műtő építése, az elkészült belső burkolás után elérkezett az én időm: a kapcsolótáblák, csatlakozások beszerelése. Ezt a munkát nem engedem át senkinek, magam csinálom nagy örömmel!

                                                                                                                                                         Ahogy halad az építkezés, fogynak a téglarakások a kecskék nagy bánatára.

2021.02.27,  Kép: Richárd testvér 

***********************************************************************************************

Míg a világ a covid járvánnyal küzd, Kongóban, Mbuji-Mayi-ban a szemészeti kórház építése rendületlenül halad. Kinshasában ugyan vannak megbetegedések, de valahogy nem úgy működik a terjedés mint azt a fejlett országokban látjuk. Mbuji-Mayiban Richárd előrelátóan maszkokat és gyorsteszteket szerzett be, így a COR dolgozói csak maszkban végezhetik munkájukat. A gyanús esetekre ott a gyors teszt, de + esettel még nem találkoztak.

 A műtő épületének belső munkálatai szépen haladnak: villanyszerelés, ajtók, ablakok, járólapozás, csempézés, festés. A járólapok lerakásához Lumumbasiból hoztak mestert, Kongóban nem sokan értenek ilyesmihez.

A műtő, a kórterem a szemétégető-őrház és a napelempark is a Hungary Helps adományból épül fel. A műtő épületében 3 műtő helyiségben lehet egyszerre műteni, a műtő és a sterilizáló  helyiségek között átadó ablakok lesznek könnyítve így a munkát. A folyosóról ablakon keresztül lehet követni a műtéteket, így egyben oktatási célokat is megvalósíthatunk.

A tágas 70 négyzetméteres steril folyosó biztosítja a műtők biztonságos megközelítését.

A kórterem 12 beteg fogadására képes. Összeköttetésben áll majd fedett folyosóval a műtő és a rendelő épületével.

A már bevett szokás szerint a helyi vörös föld felhasználásával készült téglákból épül a kórterem.

Drónos felvétel, balról jobbra: garázs -mosoda épülete, aggregátorház, WC, szivattyúház-afrikai főzőhelyiség, ciszterna, afrikai pihenő pavilon, rendelő, középen a kórterem falai épülnek.

Bal sarok: az őház és szemétégető alapjai már elkészültek. Jobb oldali kép: a tervezett napelempark kijelölt helye. A napelem panelek már úton vannak Kinshasa felé.
A képeket készítette: dr Hardi Richárd, 2021.01.18

A kórház tervezője: Bordás-Varga Nóra

Átadásra került a mosoda-garázs-raktár épülete, mely a Lumiére pour le Monde támogatásávalt készült el. A nevében jelzett funkciók mellett egy nagy szerelőműhely is helyet kapott benne, ami a későbbiekben igen hasznos lesz.

 
A műtő épülete.                                                                                                Drónos felvétel: az átadott garázs-mosoda-raktár épülete, előtte a bentfekvő alap látható.

Szemben a rendelő, balra tőle a ciszterna-afrikai pihenőház.                                             Jobbra az aggregátorház és WC látható, 

Balról jobbra: az újonnan elkészült garázs-mosoda-raktár épülete, szivattyúhá és afrikai főzőhelyiség, ciszterna-afrikai pihenőház. Jobb oldai kép: szemben az aggregátorház és WC látható előtte takaró kerítés.

Bentfekvő: Elhatároztuk, hogy továbblépünk, és a bentfekvőhöz a téglákat legyártatjuk. Az épülendő szennyvíz szikkasztó medencéknél kijövő földet felhasználnánk a téglák legyártásához. Műtő: Ezerrel folyik a vakolás, ezzel párhuzamosan készül a plafon.

Balra szivattyúház és afrikai főzőhelyiség, jobbra aggregátorház és WC látható.               Jobb oldai kép: az átadott garázs-mosoda-raktár épülete.

Készül a villámvédelem, Kongóban ennek nagy a jelentősége a villámcsapások gyakorisága miatt. A  drága műszerek védelme kiemelt fontossággal bír a műtő esetében.

A vakolás gyorsan megy, mert ebben az épületben csempe lesz kb 180 cm magasan mindenütt, így kisebb felületeket kell vakolni. Gaby mester szerint most kellene a festést is elkezdeni, nehogy a már lerakott csermpét a festők beszennyezzék. A műtő és a bentfekvő a Hungary Helps adományból épül. Nos, van mit csinálni, de haladunk!

Richárd testvér a misszióból, 2020.december 

-Te Richárd, Simon doktort idén is hozd el Basankusuba-mondta Yann, a missziót szervező vezetőnk. Ez a Basankusu valahogy belopta magát szívünkbe. Yann egész évben készül rá, gyűjti és vásárolja az anyagot, hogy 2 hétig megállás nélkül és zökkenőmentesen dolgozhassunk az őserdőben. Őt segíti egy kisebb csapat, vannak, akik a szemüveg-optikus szférában, vannak, akik a fogyóeszközök terén és vannak akik gyógyszereket gyűjtve készülnek a misszióra. Azt megtanultuk, hogy „ember tervez, Isten végez” és hogy lehetőleg mindenre fel kell készülni.

Dr Simon a ládák előtt amiben a nélkülözhetetlen fogyóeszközök vannak.                 Az idei csapat, mindenki szabadsága terhére önkéntesként vállalja a gyógyítást.

Bővebben: Basankusui misszió 2020

Évek óta győzködött és gyúrt: „Gyere szemészetet oktatni a muene-ditui egyetemre!” -Persze, majd még egy púp a hátamra! - volt válaszom.

A Muene Ditui vasútállomás                                                                                                       A Munene Ditui egyetem aulája
Eduardo, egy Spanyol misszionárius, aki már 15 éve él Kinshasában, az Opus Dei társaság tagjaként család orvosi teendőket lát el. A Procure-on találkoztunk rendszeresen, innen az ismeretség. Egy napon mondja nekem, hogy megszerezte a professzori rangot, és hogy kinevezték a Muene Ditu-i egyetem orvosi karára dékánnak. Kicsit homályos volt számomra, hogy lehet ilyen távolságból hasonló funkciót ellátni, de az Ő dolga, gondoltam.
Muene Ditu, Mbuji Mayi-tól 120 kilométerre-délre fekszik. Fontos elem, hogy a Kinshasa-Kananga-Lumumbashi vasútvonalon van, e miatt meghatározó szerepű város. A 2 milliós Mbuji Mayi a vasút és az utak működése szerint lélegzik. Egy egyszerű példa: 2016-ban, amikor kezdtem az építkezést, egy zsák cement ára 45 Dollár volt! Akkor épp szinte nem működött a vasút és az utak borzalmas állapotban voltak. Most ugyanez 22 Dollár, a teherszállítás sokkal jobb állapota miatt.

Az utóbbi évtizedben Muene Ditu sokat fejlődött, gazdaságilag fellendült. Iskolák, kórházak nyíltak és az utakat is próbálják rendben tartani. Nos, így épült és indult be az egyetem, ahol orvosi, jogi, népegészségügyi fakultások nyíltak.
Eduardo barátom évente 2x jön, amikor 3 hetet tölt és oktat, adminisztrál, szervez. A szemészet tárgyat a hatodévesek részére tartogatták, és mostanra került rá sor az anno elsőnek indított orvosi évfolyam számára. Utazásai során kötelező pihenő Mbuji Mayi-ban a „Richard testvér panzió”. Ilyenkor beszélgetünk esténként egy whyski mellett, a napi politika, a tapasztalatok, minden terítéken van. Nos, addig puhított, míg végül kötélnek álltam: újra elkezdem az oktatást. (Ilyesmit már csináltam 2000-ben egy évig Kabindában)

Muene Ditu-i egyetem                                                                                                                    Az egyetem tanterme

A 4 hónapos Covid-19 miatti teljes leállást Kongóban augusztus 15 után szűntették meg. Az oktatás is újraindult, és mivel én is pont ekkor jöttem vissza, kérték, minél előbb adjam le a 30 +15 órás szemészetet. Meg is szerveztünk gyorsan egy missziót, így elmélet és gyakorlat egymás mellett haladva szépen kiegészül. Tudván, hogy tankönyvük nincs, sebtiben szerkesztettem egyet. Itt az a szokás, hogy a tanár hozza a „syllabus”-t, amit a diákok fénymásolnak. (megvétel után…) El lehet gondolni, ebben az anyagban nem lehet színes kép, hiszen azt fénymásolva csak elmosódott részlettelen pacnikat kapunk. Úgy döntöttem, hogy lehetőleg rajzolt ábrákkal érzékeltetjük a lényeget, viszont az előadásra vetítőt viszek, hogy minél több képet lássanak. Igen, de a vetítőhöz áram is kell! Micsoda? Nincs áram egy egyetemen? Igen kérem, Kongóban nincs…
Amikor megláttam az egyetemei elméleti tömböt csuklottam egyet. Tudtam, hogy egyszerű lesz, de ennyire! Olyan volt, mint egy vidéki általános iskola.



Dr Piérre oktat                                                                                                                                     Dr Simon oktat
Egy dombon, a várostól tisztes távolságra épült az új oktatási központ. Ültettek szép mangófákat, ezek alatt van a büfé, a tartózkodó, stb. Kellemesen szellős. Nos, hogy vetíthessünk, elhatároztam, a Pinz-el megyünk, hiszen ebben a mentőkocsiban van áram. Így is történt. Utunk során nagy volt a szenzáció. Nem elég, hogy ilyen kocsit még senki nem látott errefelé, hat kereke van, hatalmas vörös kereszttel, a tetején napelemekkel, de ráadásul fehér ember vezeti!
Abban, hogy elfogadtam az oktatásba való belépésem, a közeli munkatársaknak komoly érdeme van. Minden erejükkel próbáltak rábeszélni, erre az útra gondolkodás nélkül rá kell lépni, hiszen ez a jövő, professzor leszünk és megnyílhat az út egy szemész szakorvosokat is képző intézmény létrehozására. Oké, mondtam végül, de akkor Ti is jöttök velem. Így osztottam ki dr Simon-nak és dr Pierre-nek egy egy délelőttöt.


Én is oktatok...                        Gyakorlati oktatás, Dr Simon réslámpás vizsgálatot mutat a tanulóknak, a réslámpát a Hungary Helps-es adományból vásároltuk

Ez igen hasznosnak bizonyult ráadásul Simon sokat segített, hiszen itteni egyetemen tanult és igen komoly tapasztalata volt a helyi szokásokat illetően. Egyébként jó tanár lesz belőle, igen jól magyaráz, átláthatóan, rendszer szerint gondolkodik. Mentő-kamionunk és az írásvetítő nagy szenzációt kelt, ilyesmihez nem szoktak. Örülök, hogy legalább vetített képeken bemutathatjuk a szemészet látványos részeit. Milyen jó, hogy a 25 év alatt sokat fotóztam, csak keresgélni kell, és szinte mindenről van saját képem. Persze, sajnos a digitális korszak előtti idő nagy része kiesik, sok munka lenne felkeresni a régi negatívokat,őket beszkennelni, stb…
Nem részletezném a tanítás élményét, de érdekes volt látni, hogy lankad a figyelem az első óra elmúltával. A délutáni órák pedig alig érnek valamit. Van, aki a padra hatja fejét és úgy figyel, van, aki ül mint a cövek, de alszik… Az egyetlen módszer, hogy ébren tartsd őket, ha gyakran kérdezel, teszteled a figyelmet, az elmondottakat visszakérdezed és az összefüggéseket ismételgeted.
Megdöbbentő volt, hogy 37 fős csoportban 3 nő, a többi fiú. Amikor ennek okát kérdezem, egyöntetűen a családtervezést jelölik meg. Orvosképzéshez minimum 7 év kell az érettségi után, és ez túl sok egy itteni lánynak, lemarad az átlaghoz, hiszen itt 30 évesen már 4 gyerekkel dicsekszik a „becsületes” leányzó. Ez az Élet értelme, az afrikai nőnek ez az életcélja. Mikor erről beszélgetünk, felmerül egy másik tényező. Egy művelt lány sokkal nehezebben talál férjet, mint az egyszerűbb, iskolázatlanabb. Mert hogy néz az ki kérem, hogy az asszony diplomázottabb, mint a férj. Így akik egyetemeket jártak ki, már csak onnan találhatnak maguknak párt és ez nagyon szűkíti a kört.

Egy kis banánt vettünk a helyiektől ebédre.                                                                                     Úton a család

Az anyagot ledaráljuk egy hét alatt. Állandóan érzem, hogy mindenben egyszerűsíteni kell, különben nem értik. A szemészet egy része optika, fizika, matek. Szépen ívesen áthidaljuk a nehéz részeket, minek bonyolítani az életet… a lényeg, hogy tudják, mit szabad tenni majd kint az életben és hogy mit nem… A szünetekben szépen elbeszélgetünk a mangófák alatt. Kellemes hűvös szellő, banán és földimogyoró, no, meg cukros-színes lé a menü. Érdekes megfigyelés: Mbuji Mayi-ban már esős évszakban vagyunk, de itt, 120 Km-rel délebbre, még a száraz évszak jelei dominálnak. Panaszkodnak is az itteniek, hogy csúszik az eső, hogy később érik majd a kukorica, hogy lesz majd e miatt éhínség már megint.

Betegek műtétre várva.                                                                                                                     Dr Simon és Étiénne a kötés levétele előtt a betegekkel.

Nagy az öröm a kötés levétele után! Végre megint látok!

Közben beindítjuk a rendelést a „Krisztus Király” kórházban, a kanadai nővéreknél. Szépen telik a műtétes program, és 2 napra szétosztunk 35 beteget. Csupa jól érett szürke hályog, a komplikáltabb eseteket Mbuji Mayi felé irányítjuk.
Hétfő és kedd a műtétes napok. Diákjaink nagy érdeklődéssel vannak, mindent látni szeretnének. Összeszokott csapat vagyunk, minden simán és zökkenőmentesen megy.
Sok szürke hályogos betegnél megnyílik a világ és igen nagy az öröm.






A visszaút során egy kis vihar elkapott. A Toyota Land cruiser amit a Hungary Helps adományból vásároltunk nagy segítségünkre volt a misszió során. Több autóval több felszerelést tudtunk vinni az útra.

Sikerül végre fotóznom, amint egymás nyakába borulva ujjongnak. Volt beteg Wikong-ból, Luputa-ból, a környező nagyobb helyekről. (e helyeken már többször voltunk misszióban, ezekről ITT olvashatsz) Persze, ilyenkor mindenki reklamál és kéri, menjünk ismét hozzájuk is körútra. Ezen lehet majd töprengeni és gondolkodni, mi a helyes ebben a Covid-19 okozta fura helyzetben? Nehéz lesz dönteni, mert a „KI ÉRTI EZT” mondás egyre erősebben zeng bennem, és úgy érzem, kell még valamennyi idő, hogy aránylag biztonságban dönthessünk.
Nos, így lettem ismét tanár. Eduardo barátom mondta: tessék cikkeket írni és a következő kinevezés egy éven belül jöhet! (Chef de travaux) Na tessék, így nő a púp a hátamon. Jézus szavai jutnak eszembe: „akkor majd én övezlek fel és küldelek oda, ahova nem akartál menni” – ilyesmi, de nagyon hasonló…

Dr Richard testvér, 2020 szeptember
 A képeket készítette: Richárd testvér, Dr Simon, és Dr Piérre

Kinshasa, 2020 augusztus 12. Gépünk valamivel éjfél előtt szállt le. Az utazás kellemesen telt, Budapest-Brüsszel, Frankfurtot érintve. Amíg Ferihegyen végre jól és kényelmesen elfértünk, a Frankfurti és brüsszeli reptereken mint vézna gebe a bő gatyában, lötyögtünk. E hatalmas struktúrák szép tágas szárnyai csak kongtak az ürességtől. Frankfurtban 4, Brüsszelben 16 óra átszállási időm volt! Jól bevett szokásom szerint Brüsszelben az éjszakát egy csöndes zugban, padokon töltöttem. Mint régen, hátha így sikerül tovább fiatalnak maradni… Lassan telt az idő, de végre itt a beszállás. Az SN légitársaság kínosan ügyelt a távolságtartásra. Mindenki mellett üres szék, és a sorokban ülők eltolódott helyzetben. Próbálok megszólítani egy légikisasszonyt, aki idegesen hátraugrott, amikor látta, hogy kicsit közelebb megyek. Most is döbbenettel emlékszem reakciójára. Mivel nem sikerült ablakhoz ülni, van időm bőven töprengeni: vajon mit találok, milyen helyzetbe csöppenek Kongóban? Elég lesz a magyar nyelvű negatív Koronavírus tesztem? Az elnök úr augusztus 15- ei dátummal nyitotta meg a határokat a külföldről érkezők előtt, de mi 12-én érkezünk! Akkor ez most hogy lesz, kell majd tárgyalni? Én készültem, kérem, van pecsétes papírom, hogy várnak az egyetemen szemészetet oktatni, ezt csak én tudom csinálni. Kicsit olyan érzésem volt, mint 35 évvel ezelőtt 1986-ban mikor az 504-es peugeaut autóval mentünk öcsémmel Európába. Bejaiában a hajóra való felhajtás előtt valami egyenruhás elkezdett kötözködni, persze arabul. Erre Feri öcsém jó vastag dossziéból papírokat húzott elő, és nyomta az orra alá. Ő készült! (Én vezettem… )A sok olvasnivaló láttán, enyhült a hangnem, mehettünk tovább, fel a hajóra… Itt Kongóban mindig van a kocsiban több nyomtatott dokumentum. Ha a rendőr kér, azokkal lehet kezdeni, jól kifárasztja, mire a végére ér… Persze, vannak kemény legények. Egy Scheutista Atya mesélte: kérték a jogsit, volt, a forgalmit, az is volt, a biztosítást, a technikai alkalmatosságot, a személyit, a rezidens kártyát, mindent tudott adni. Mire mérgében a rendőr: kérem a keresztlevelét!
A visszautamra készülés közben ez a jelenet jutott eszembe. Kovid teszt, meghívólevél, közösségi missziós igazolás, hogy én küldött vagyok… Ráadásul vízumom lejárt 4 napja. Ez kicsit bonyolult, mert a fő missziós vízumom érvényes, de ezt kíséri egy kilépési engedély-vízum, és ez járt le. Útlevelem mint az őserdő, annyi benne a pecsét, hogy ember legyen a talpán, aki megtalálja az anomáliát. Nos, majd meglátjuk, Kongóban az a jó, hogy általában mindig meg lehet egyezni, lehet találni megoldást.
A gép leszáll. Jó sötét van, megérkeztünk…

Kongó folyó                                                                                                                                 Kinshasai látkép a repülőből Mbuji-Mayi felé

Rendezetten szállunk ki, és mivel a gép farkában voltam, én utolsónak. Friss, kellemes levegő csap meg-persze, a száraz évszakban vagyunk, Kinshasa csak ekkor élhető. Az útlevélvizsgálatig két meglepetés: az első, hogy a nagyterembe csak egy sátron keresztül lehetett belépni. Ebben a sátorban felülről klóros vizet permeteztek ránk. A másik, a kötelező kézmosás. És persze mindenkin maszk.
Az útleveles bácsi kedvesen bólogat, látva új útlevelemet, majd a régiben a missziós vízumot, fapofával benyomja a belépési pecsétet. Így megy ez itt, kérem.
Nagy az öröm a csomagvárás közben, meglátom kedvenc sofőrünket, Papa Andrét. Ő egy igazán jó fiú, nyugodt és bölcs természetével nagy békesség árad belőle. Hosszú percek után megjönnek a bőröndök és végre kocsiba ülve beautózunk a Procure-be.
Másnap első utunk (Polgár Palival utaztam) a Máltai Szervezet Nagykövetségére vezetett. Nagykövet úr jó barát és egy igazi misszionárius. Beszélgetés közben kiderül, hogy Ő már 1991-ben itt volt és csak 95-től van Kinshasában, előtte még Mbuji Mayi-t is megjárta. Mindig nagy szeretettel és megértéssel beszél Kongóról és segít, ahol tud. Kérdezem a Kovid-19 ről, mire válasza:
-Ki érti ezt? Itt minden fordítva és érthetetlenül történik.- Lezárták 4 hónapra a Gombe negyedet, (villanegyed és kereskedelmi központ) mert állítólag itt volt a góc, de az összes többi negyedben, elképesztő promiszkuitás mellett a vírus csak vagyogat, holott az emberek egymás tyúkszemén járkálnak és összezárva élnek. Ez igaz, sokszor egy kisudvarra körkörösen nyílnak az egy vagy két szobás lakások ajtajai, amikben legalább 8-10 en laknak. Ilyen udvarra olykor hatnál több lakás néz! Hogyan lehetséges, hogy ez a vírus nem kaszált úgy, ahogy láttuk más országokban?
A kongóiak pedig szinte rettegve féltek az elején. Az történt ugyanis, hogy az első felismert és regisztrált esetek a felső tízezer soraiban lettek. Ráadásul az elnököt érintő körökben több halálos kimenetelű eset volt, amit rendesen mediatizáltak. Ennek fele sem tréfa, ha a jómódúak hullanak, mint a legyek, mi lesz a néppel? Érdekes módon, itt viszont csak igen alacsony számokat regisztráltak.
A hivatalos adatok augusztus 22-én: „A márciusi járványkezdés óta 9830 igazolt eset mellett 251 halálos esetet regisztráltunk és 8934 beteg már meggyógyult. (operatív törzs) Szombaton 422 tesztelt esetből 19 új, pozitív eset van…”
Nos, ki érti ezt? 80 milliós országban, 11 milliós fővárosban van, de alig, fertőzött beteg.
A helyzetről 2 orvos barátommal beszélgettem. Az egyik, (Klinikán dolgozik Kinshasában szemész kolléga) szerint Kongó igen szorosan kötött Kínával, és furcsa, sokszor halállal végződött lázas megbetegedések tömegét látták 2019 november-decemberben. Szerinte mostanra kialakult egy nyáj-immunitás és e miatt látjuk a lecsengő tendenciát.
A másik szerint, aki egy magáncentrum orvosa a Gombe negyedben, (Spanyol misszionárius) márciustól egyre több tipikus Covid fertőzéses tüneteket mutató beteg jött, vagy beteghez ment ő ki és kezelte őket. 2019 végén nem látta a tipikus kórjeleket mutató betegséget. Most tény, hogy egyre kevesebb esetszám van. Oka? Nem lehet tudni. Mivel igen keveset tesztelnek, nehéz konkrét, alapozott következtetést levonni.
Mindenesetre nagy meglepetéssel töltött el, hogy bárhová mentünk, az ajtóban kötelező hőmérséklet mérés és kézmosás volt. Így aznap kb 12x mérték meg a lázamat. Vásároltam egy jobb boltban, maszek libanoni volt a tulaj, bemenni csak a megfelelő intézkedések mellett lehetett.
Másik meglepetés a reptéren volt. A Mbuji Mayi-ba induló járatra felszállni csak negatív Covid teszttel lehetett, amit így meg kellett ismételnünk. A légitársaság mindent megtett, hogy távolság betartással csekkoljon és várakoztasson minket. No, persze a gépben, ami egy kis gép, már kissé összekeveredve voltunk, minden hely foglalt volt….
Itt Mbuji Mayi-ban pedig tiszta profi hőkamera előtt kellett elmenni, majd végre átadtak a fogadóbizottságnak. A reptéren mindenkin maszk, de a városban már nem annyira, csak hébe hóba. Nagy volt az öröm és ünnepléssel végre újfent együtt fogyasztottunk el egy kis ebédet.
Az európai légkör után bennem meg gyakran megszólalt a mondás: Ki érti ezt?

Richárd testvér Kongóból

Az építkezés távollétemben is szépen halad, melyet James a COR mindenese szorgalmasan dokumentál felém videók, képek és hangfájlok segítségével. Sikerült Mbuji-Mayiban jó minőségű hullámpalát vásárolni, igaz, hogy piros szinben, de ezt ügyesen átfestették zöldre, így teljes az összhang a már elkészült fogadó és rendelő épületekkel.

A műtő épületének tetőszerkezete készül. A műtő a Hungary Helps, míg a mosoda -garázs-raktár épülete a Lumiére pour le Monde adományból épül. 

Bővebben: Tető alatt a műtő és a garázs-mosoda épülete