Többszöri halasztás után, végre sikerült nyélbe ütni a 2019-es Sankuru megyei missziót, amit már hónapokkal korábban elkezdtünk szervezni. Végre minden összeállt, a csapat, a kocsik, a felszerelés és a kellékek, indulhattunk két autóval, összesen heten, 3 orvos, 2 szakápoló, egy optikus és egy sofőr. Én vezetem a vadonatúj Land Crusier dupla kabinos platós autót, amit a Hungary Helps program keretében vettünk, a távoli missziók támogatására.

erdeifa

A második nap kora délután épp egy faluba érünk, amikor közlik velünk: innen nincs tovább, mert az utat egy kidőlt fa zárja el! Nem a legjobb hír, mert innen a nagy folyó kb 18 km, és minél hamarabb szerettem volna odaérni, hogy még időben, aznap átkelhessünk. Persze ilyenkor a falubeliek még rátesznek egy lapáttal, ez része egy játéknak: nélkülünk nem juttok tovább, ide a mi segítségünk kell. Oké, mondom, lássuk, és gyertek segíteni.

csorlooserdoo
Elszalad 4-5 fiatal fejszéért és felkapaszkodnak a kocsi platójára. Kb 1 km után valóban, tetemes fatörzs zárja le az utat úgy, hogy megkerülni nem lehet. Gyorsan felmérjük a helyzetet, és megállapítjuk: ezt el kell vágni. A falubeliek igen lelkesek, itt lehet pénzt keresni és nekilátnak fejszéikkel elvágni a törzset. Ezek a fejszék olyan vidéki tákolmányok, vannak helyi kovácsok, általában kamion laprugót szabdalnak szét és abból gyártják őket. Meglepő hatékonysággal haladnak, de én kicsit ideges vagyok, mi van, ha az elveszett 1-2 óra miatt nem tudunk átkelni a Sankuru folyón? Felmérem még egyszer a helyzetet, és ajánlom a sofőrünknek, hogy próbáljuk meg a csörlőt rákötve a szabad végét meghúzva elmozdítani, hátha megy? Az új kocsival csodálatos hevederek jöttek, az egyik ilyen sokat bíró, jó hosszú szintetikus anyagból készült hevedert a törzs szabad végére applikálva próbáljuk megmozdítani… a falusiak csak nézik, ezek megőrültek? Érezzük, hogy iszonyú nehéz, látom, hogy a fejszések is elég jól haladnak, de hiába, mi fehérek nem tudunk nyugton kivárni, kell, hogy történjen valami, és az most rögtön. Mondom sofőrünknek: próbálj rántani egyet rajta a kocsival, hátha kimozdul. Ő meg is teszi, majd a második, testes próbálkozásnál hatalmas reccs: az egész lökhárító- csörlő egység leszakadva a földön és a kocsi terhétől megszabadultan lódul hátra. No kérem, ennyit ér az őserdőben, a brikolászott, hegesztett lökhárító… Gyorsan megragadom a csörlőt vezérlő pozitív, szabad véget, ha ez itt most rendesen a kocsi testhez ér, még tüzet okozó rövidzárlatot is okozhat… A falusiak jót nevetnek, én meg bánom a jó kis lökhárítónkat, ami a további utat a másik kocsi platóján folytatja… A favágók végülis sec-pec alatt átvágták a fát, majd szépen eltolva a szabad törzset megnyílik az út. Mindenki örül, mi, hogy mehetünk, ők, hogy kerestek 20.000Frankot… jó napjuk volt.

kompkompon
A folyó végre megmutatja magát. Hamar kiderül: a komp nem működik, elromlott már több hónapja… Na, és akkor mi van? Hát, át kell menni pirogával, odaát vannak hajók, meg kell beszélni az egyik kapitánnyal, hogy a kompot a hajójához rögzítve jöjjön át értünk. És persze, az egész csak pénz kérdése. Bennem megint ugrik a pumpa, hogyhogy ezt senki nem tudta, mi van, ha nincs hajó, nincs kapitány… és különben is, miféle ország az ilyen…

Gyorsan megbízom Patient és Etienne-t, menjenek át és intézkedjenek, de ha lehet, még ma! Kb fél négy van, talán este 7-re átérünk, ha szerencsénk van. Ők el is mennek, én kicsit hadakozok egy DGM-es emberrel aki igazoltatni akar…(DGM = migrációs biztos) Bevágom magam a kocsiba és Paul Simon dalok hallhatásával nyugtatom felborzolt idegeimet. Kb 30 perc múlva nem hiszek a szememnek: Egy csodás, hatalmas hajó jön és rákötve a komp, profi módon beáll, a felhajtó le, és mi máris mehetünk fel rá! Ráadásul a hajó neve „ÉVANGILE” vagyis Örömhír… A két kocsi pont elfér, tolatva kell felmenni… és akkor jön egy jelenet, az átkelésre várakozók megrohanják a kompot, mindenki fel akar szállni, egyszerre, mert ez itt most az ingyenes lehetőség nénik, bácsik, fiatalok, mindenféle rakománnyal, főleg tűzifával a fejükön, közben a szomszédok vállát, nyakát, fejét sértik, szaggatják a fa-végek, miközben én a kocsiban ülve tehetetlenül és döbbenten figyelem a történteket. Ilyenkor érti meg az ember, hogy itt, bizonyos esetekben csak a korbács vagy a gumibot használ. Végül mindenki felszáll a parton tehetetlenül figyelő pirogások nagy bánatára, mert kérem, ilyenkor az ő üzletük ugrott…

kolemuolato
Az éjszakát kétes, de egyágyas szobákban töltjük egy hotelban, majd másnap nekivágunk az utolsó 110 km-es szakasznak, hogy végre, 3 napos utazás után elérjük Kole városát. A Koleba vezető utat kb 60 Km szakaszon egészen jól rendezték, persze, vannak cikis kaptatók és ráadásul pont eső után voltunk, na, de kérem, ez itt már csak a rutin!
A Kolei kórház működését évtizedek óta spanyol nővérek segítették, irányították. Az utóbbi években, a kiöregedett nővérek szép lassan visszavonulnak és átadják helyüket a fiatal, helyi személyzetnek. Így került a Zóna élére, az ápoló főiskola és a kórház igazgatására helyi, kongói utánpótlás. Tetszik ez az egyszerűség és természetesség, ahogy az utóbbi években mindez megtörtént.

mutoskoposerdo

Ez itt a kolei kórház MŰTŐSKÖPENYE! ÉN NEM EZT HASZNÁLTAM....            
A kórházban a legmegdöbbentőbb, hogy mindenütt kosz és rendetlenség van. Nagyon lepusztult az egész, és ami elszomorít, hogy kb 7éve, hogy ide járunk, és semmi javulás nem tapasztalható. Ráadásul a szemészetnek hátul, valami régi depó helyiségben adtak helyet a mostani misszióra. A piszkosszürke falakon termeszutak és denevérnyomok mindenütt.
-Innen az embernek menekülni van kedve- mondom az igazgatónak az utolsó napon. Azt is mondom neki, ha én lennék a hatóság, ezt a kórházat egyszerűen bezárnám. Látom, hogy erre megnyúlt az arca, -sebaj, úgysem akarok tőle semmit,- ide évek óta járunk, és minden missziónál termelünk nektek pénzt, de ennek semmi nyomát nem látom. Nem lehetne kicsit kifesteni, felújítani, valamire beruházni?…
Betegünk nincs nagyon sok, de a műtétes napok teli vannak. Egyik nap, épp az ötödik műtét körül, az ablakunk alatt nagy kiabálás és hangzavar kezdődik. Majd csak hallom: pan! Pan! Pan-pan. Lövések dörrennek. Szerencsére épp nem egy kényes műveletben voltam, felnézek kérdően a helyi műtőssegédre, aki rezzenéstelen arccal ül: mi van??

reggeloshaboru
Á, semmi, csak van egy kis balhé két falu között és jöttek a falusiak kiszabadítani az egyik társukat. Gyorsan befejezem a műtétet, addigra már vagy tíz lövés puffant, és az ablakon kinézek. A kórháztól vagy 200 méterre van egy focipálya, azon van a kb 100 fős tömeg és őket riogatják a fegyveres rendőrök. Patient mondja, látod, doki, hogy a tüntetők fele mezítelen? Nem láttam, mert a műtősszemüvegemben alulkorrigált vagyok, de azt igen, hogy botokkal és macsettákkal hadonásznak és kiabálnak. Szerencsére a rendőrök nagy bölcsen engednek a megvadult nép nyomásának, és a horda hamarosan harci dallal elvonul.

thomasrendelo
Az történt, hogy az előző nap, a folyónál felborult egy piroga, és eltűnt az egyik utasa, aki ráadásul valami nagyméltóság fia. A barátai, miután a helyi fétisőrtől tanácsot kértek, felgyújtottak a pirogások falujában néhány házat, mert „a fiatalembert krokodil emberek tartják fogva egy kunyhóban az ellenséges faluban”… Ezek után a válaszcsapás sem maradt el, és így kiújult egy régi hatalmi harc, ami arról szólt, hogy a folyón való átkelést kik uralják, kik kontrollálják. Sajnos napokig nem lehetett átkelni és ezt a betegek is megsínylették. Az egész sztori vége, hogy katonaságot rendeltek ki, így a kedélyek megnyugodtak egy időre, ugyanakkor a nép nyögheti a katonák élősködő jelenlétét. Mert kérem, ilyenkor a kivezényelt hatósági embereket jól kell tartani, és ez a feladat a népességre hárul. Nekünk szerencsénk, hogy a katonákat hozó teherjárgány miatt az utat a rossz szakaszokon meg kellett javítani, így mi könnyebben mehetünk visszafelé.

lodjamutetes
Második állomásunkat, Lodja városát 2 nap utazás után érjük el. Ott már vár Thomas doktor, aki már 10 napja rendel és készíti elő a betegeket. Lodja nagy város, a Sankuru megye fővárosa lehetne, kb 400000 lakossal. Napjaink rendesen kitöltöttek, 15-20 műtét és párhuzamosan a rendelés. Sok beteg várta, hogy visszajöjjünk, a korábbi missziók jó eredménye emlékezetes. Sajnos a helyi szemészeti szakápolók közül ketten nagy bőszen operálnak, aminek katasztrofális következményei vannak. Nem értem, hogy lehet hagyni a dolgot. Próbálunk Tamás dokival rájuk hatni, megfenyítve őket, lelkükre beszélve. Megígérik, hogy soha többé nem fognak operálni… hogy ez mennyit ér, nem tudom, ilyenkor mindig elbizonytalanodom, idegenként meddig kell elmenni. Tamás doktor, aki Lodjai származású megígéri, felveszi a kapcsolatot a helyi, megyei felügyelő főorvossal. A mi 10 napunk hamar elszáll, 140 beteget operáltunk és mintegy hétszázat vizsgáltunk a rendelésen. Megerősödik bennem az elhatározás: ezt a régiót itt, Lodjaban kell fejleszteni. Persze, Tamás doktort már erre a feladatra készítjük fel. Bízom benne, hogy kitartással, fiatal szemészként jó munkát tud majd végezni az övéi között.

szemnyomvisszaur
Közeledik a misszió vége, és én könyörtelenül kitűzöm az indulást. Ilyenkor, út előtt én mindig kicsit ideges vagyok, hiszen nagy út, 3 nap, kb 600 Km vezetés vár rám. Ezúttal mindenki egyetért, hogy vasárnap induljunk, a 3 hetes távollét úgy látszik kifárasztotta a társaságot rendesen.

utonVihar1
A visszaút gyönyörű, hatalmas szavannák, majd erdős részek váltogatják egymást, az idő ideális, mert még csak kevés eső esett, így a homokpadok kevésbé fékeznek. Mint már sokszor, most is megállapítom: üres ez az ország… Egy helyen 30 kilométeres sávban nincs falu, ez a Batétéla és a Basongie törzseket elválasztó „no man-s land” . A második este Kabindában alszunk a közösségben, ahol nagy az öröm, a találkozás.

vihar2vihar3
Kabindából másnap reggel 10 körül indulunk, kicsit borult az ég, jól haladunk, majd egyszerre olyan sötét lett, hogy a fényszórókat is be kellett kapcsolni, szerencsére már a kritikus 50 km után ér el minket a vihar… pont sikerült megszökni előle.

Ez a 2019-es nagy missziós körút emlékezetes marad bennem, mert amint megfogalmaztuk út közben, 8 napot ültünk a kocsiban, összesen! Ez azért nagyon sok, de ez az ára az itteni utazgatásnak. Az új autó csodálatosan szuperált és mi nagyon hálásak vagyunk érte Magyarországnak és a Hungary Helps programnak, mely segítségével nagyot lendült a mi kis missziós küldetésünk a távoli Kongóban.

FaLang translation system by Faboba