Home Részletek Richárd leveleiből Nyolcadik rész: Közösségi élet
Nyolcadik rész: Közösségi élet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. október 09. péntek, 12:26

                                                Közösségi élet

Ma délután szép nagy vihat volt A házainkban ilyenkor itt is ott is nagy tócsák képződnek. A szél a szúnyoghálón keresztül permet formában befújja az esőt a szobába. Ilyenkor le kell pakolni az asztalról mert eláznak a dolgaim. Ez nálam igen körülményes mert nagy a bazár...
Házaink nagy hibája, hogy a padló szintje a talaj szintje alá esik. Ezért ha nagy eső van szépen befolyik a víz. Szóval én szereztem egy lapátot és elkezdtem árkot ásni, közben kiabáltam a szomszéd testvérnek: Dávid gyere mert árvíz van! Semmi válasz. Gondoltam nincs itthon, mert nem válaszolt, egy idő után benyitok hozzá, mert hozzá is ömlik be a víz. Hát a testvér az ágyon ül és szemléli a dolgok folyását...nemhiába ő a házunk nagy filózófusa. No, ezen okulva kezdtem el a házamat kiásni, helyesebben körülárkolni. Jött segíteni a kis barátom is a 6 éves Kosongo. Nagyon zsivány fickó és persze állandóan kunyerál. Az iskoláját részben én fizetem, kétnaponta  jön és kér radírt, ceruzát, füzetet, gatyát, krétát, biciklit. Nehéz ellenállni mert mosolyogva rádnéz és elolvadsz... nos, ő segített, írtó lelkesen kapálta a földet. Utána meghívtam kis gyümölcsevésre. Később kérdeztem: mit kérsz még? Akkor sóhajtott egyet sóvárgó szemekkel rámnézett és suttogva mondta: kenyeret. Hej, kisember, úgy látszik kenyeret nem igen szoktál enni! Miközben 2 szelet kenyeret megkentem neki margarinnal, kicsit elgondolkodtam. Eszembe jutott egy történet amit kisiskolás koromban olvastam: a szegény éhező gyerekek a gazdag nemesúrnál vajas kalácsot kapnak, és életükben előszőr meleg kakaót isznak. Most én vagyok a gazdag nemes? Bizony gyorsan elfelejtjük, hogy körülöttünk az emberek naponta csak egyszer esznek, és kb. mindig ugyanazt.

Új pásztorunk érkezésével napirendünk is megváltozott. Hétfőtől szombatig kelés 5-kor, 5 órától fél óra rózsafűzér, majd szentmise. 6-tól 6 óra 30-ig Szentségimádás, majd reggeli, utána indulás a kórházba. Délben 2. rózsafűzér, majd ebéd, utána szieszta. Du. 3. rózsafűzér, Szentségbetétel és utána 5 óra körül, tanítás, énekpróba vagy vesperás. Fél hét körül vacsora.

Új pásztorunk Francesco egy igazi keménykötésű olasz. Ideérkezése utáni héten már maláriás lett. Az utóbbi 6 hétben már az ötödik maláriás rohama volt, úgyhogy kininre kellett állítani. Csakhogy 1 hét kinin tabletta után állapota változatlan volt. Ilyenkor a legutolsó teendő: kinin infúzió. Láthatólag ez őt csak egy kissé zavarta, az asztalnál ebéd közben is folyt belé az infúzió. Úgy tűnik, hogy sikerült kitenyésztenünk egy kinin rezisztens malária törzset, ez igen cikis. Dr Gaby és Dr Jérome is szépen hetekig ágyban voltak és kinint zabáltak. /Én mikor maláriás voltam csak 5 napig szedtem kinint, de azt hittem belepusztulok./
Francesco-nál a mellékhatás: félig süket lett, úgyhogy kiabálni kellett hozzá, illetve mindent iszonyú hangerővel hallgatott. Időközben 5 orvostól 5 féle véleményt  kapott, és mindenkinek elújságolta, hogy ő halálosan beteg. Annyira, hogy a családja repülőt akart küldeni, hogy kimentse a dzsungelből... Úgy kellett körtelefont rendezni, kezdve a mamájánál, hogy minden a legnagyobb rendben, mostmár jól vagyok...közben csöpögött az infúzió. Másnap elromlott a telefon. Ez óriási csapás volt mert: "na tessék, most aztán el vagyunk vágva a világtól" mondogatta kétségbeesetten és az ijedtségtől sárgán. "Richááááár!" - kiáltotta, javítsd meg! Na persze, leszeded a fedlapot és az egész telefon egy nagy nyomtatott áramkör, amelyben kb 60 db százlábú csipsz van, meg mindenféle apró herkentyű, amit nagyítóval is alig lehet látni. Fél napig nézegettem, majd kértem Szt. Richárdot /egy olasz sebész szerzetes volt/ hogy segítsen. Rögtön utána rájöttem, hogy a telefonkagylóban van a hiba, és bizonyos helyzetekben működik. Nagyon örült és gyorsan kipróbálta. Sajnos a magas hangján kiáltott Richáááár-t jákó papagájunk nagyon hamar eltanulta, és naponta többször szélnek ereszti... Úgyhogy én csak rohangászok össze-vissza és hallgatódzom: most ki hívott?
A csomó súlyos beteg mellett engem most csak apróságok gyötörnek: 3 hónapig hasmenésem volt, a végére már nagyon untam, utána hatalmas bibircsókok nőttek a képemen, fájdalmas gyulladt gennycsomók + láz. Majd miután megérett a dolog kifakadt, végül teljesen elmúlt szerencsére.
Más bajom most nincs, csak szívesen ennék egy kis sajtot, jokhurtot, sonkát, szalonnát...fehér bort, vajas kenyeret! Cserébe adnék ananászt, banánt, mangót, goyave-ot! Szóval elkéne egy kis normális ennivaló!

Az elmúlt napok sok kegyelmet hordoztak, és sokminden történt. A nagyhét a közösségben nagyon zsúfolt szokott lenni, és bizony most is az volt. Nekem mint énekvezetőnek különösen megterhelő volt. Úgy érzem aránylag jól sikerült helytállni. Persze mindig rájövök, hogy csak kis apró lények vagyunk, és igazából az áldást az Úr adja. Nagy bánatunkra, az új Püspök nem engedte, hogy Triducum alatt a fő liturgiák a közösség számára külön legyenek megtartva. Így a Triducum fő litudrgiái helyi nyelven voltak megtartva, amiből egy kukkot nem értünk. Na, de legfőbb erény az engedelmesség, és megpróbáltunk ennek megfelelően közösségileg részt venni a liturgiákon. Péntek du a klarissza nővérekkel volt keresztút, utána csonka mise, majd elénekeltük a Passiót /Efraim féle/. Nagyon szépen sikerült, én voltam Jézus és persze én vezényeltem...kicsit megizzadtam. Sokan mondták a Közösségből, hogy ilyen jól még soha nem sikerült a passió. A másik nagy élmény a feltámadási liturgia volt. Az olvasmányok ugyan kisange nyelven voltak, de így is nagy lelki élmény volt a liturgia. Mi a kórus mellé helyezkedtünk el, így igazán közelről asszisztáltunk közösségileg. A kórus kb 40 asszony 4 dobos férfi és gyerekek. Amolyan szakadt szedett- vedett társaság. Na, de ahogy énekeltek! És ahogy táncoltak hozzá! Itt lehet látni hogy az afrikaiaknak a vérükben vannak a ritmusok. Amikor megszólalnak az ember fél, hogy leszakad a plafon. Ráadásul rengeteg a gyerek, és a gyerekhangok csodálatos szint adnak. Az esti fénypont a feltámadási tűz volt. Az oltár mellett egy nagy agyagedényben gyújtották meg. A gyerekek körültáncolták és mindenki rakott bele egy-egy botot, szalmát stb.
A mise után mi még itthon tartottunk egy fél órás feltámadási liturgiát, énekeltünk és imádkoztunk. Majd jött a vacsora. E közben tudtam meg, hogy kiszemeltek, a másnapi keresztelőkhöz az egyik árva gyermekünk keresztapja leszek. A kis Richárd keresztapja lettem, ő volt a legjobb fej a gyerekek között. Minden éneknél elkezdett ugrálni, a csendes részeknél meg belemerült a fényképezőgépem tanulmányozásába. A liturgia után a fák alatt volt az ebéd. Újdonsült keresztfiam jóízűen eszi a biasit. A fiatalokkal elkezdtem egy kicsit viccelődni. A fiatal befogadottaink /16-18 évesek/ nagyon jópofák és sokat bohóckodnak. Mindig erősködnek és karate elemeket utánoznak. Persze világért se árultam el nekik, hogy egyszer, volt ehhez egy kis közöm, de egypár kis gyakorlatot mutattam nekik. Kezdtük az ágyúval /1 lábon guggulás/ nos volt nagy sopánkodás, senki nem tudta megcsinálni. Kentó egy kézen, ez se ment nekik. Egy pár jóga állás...és végül a legnehezebb egy gyufaszálat feltenni a gyufásdobozra a 2. és 4. ujja közé fogva, úgy hogy a 3. az asztalon maradjon... Nagyon mulatságos népség ezek a fiatalok, pont mint a "Hóbortos népségben" vagy az "Istenek a fejükre estek" filmben. Este táncoltunk, van közöttük egy fiú aki balesetből elveszítette az egyik lábát. Én főleg vele táncoltam, én is fél lábon. Mikor elfáradtam cseréltem...ilyenkor jókat nevettünk. Hát igen ezek az emberek ilyenek. Ez a fiú még egyszer nem szólt egy rossz szót sem a sorsa ellen. Mindent cipel, asztalt széket egy lábon ugrálva... Mondtam neki, hogy faragok neki egy mű alsó végtagot- de állítólag megrendelték már...Majd meglátjuk.

Az utóbbi hónapokban sok biztató jelet kaptunk. Valóban, szinte új alapítás történt, és újult erővel lendültünk bele a munkába. Kezdenek sokan jönni a liturgiákra. A kápolna viszont írtó pici. Tervezzük egy templom építését. Ezzel kapcsolatban egy kis történet. A terv elkészült, na de a pénz? Egyik nap Fernand kap egy telefonhívást: Belgiumból keresi egy hölgy. Látta a TROAS nevű közösségi lapunkban, hogy vannak afrikai házaink, és ezzel kapcsolatban szeretne vele beszélni. Mikor találkoztak a hölgy megkérdezte: "Kabindában mi a legnagyobb terv jelenleg?" "Egy templom építése"- mondta Fernand. "És mennyibe kerül?"- kérdezte a hölgy. 300000 frankba /francia/ hangzott a válasz. Erre a hölgy benyúlt a táskájába és készpénzben kifizette az egészet! Jérom testvér most hozta el. Így a templom építése teljes erővel kezdődhet! Köszönjük Urunk, mondogatjuk, és így is van, mendez az Úr ajándéka. A kórházzal kapcsolatban is vannak tervek. Francesco az olaszországi püspöki hivataltól szeretne pénzt szerezni, hogy egy új műtőt, 2 új épületet építhessünk + mindenféle felszerelést. Na, de minden erőfeszítés mellett a fő problémát az általános gazdasági és politikai krízis jelenti. Egyre több a TBC-s betegünk, ami köztudottan a rossz táplálkozás és nyomor miatt dúl. A gyerekosztály teljesen megtelt, főleg alultápláltsági betegségben szenvedő gyerekekkel.

Nos, az Afrikai egzótikumba sajnos a háborús hírek is belevegyülnek. Sejtem, hogy izgultok odahaza. Elképzelem, hogy a TV mutogatja a 100000-et, amint vándorolnak, amint éppen a különböző betegségekben szenvednek, vagy pont meghalnak...Ez a média fájdalmas realitása. A politika fájdalmas realitása pedig az, hogy az emberek megtérés nélkül bármiféle problémát képtelenek megoldani. Isten nélkül, Isten szerető tekintete nélkül, bármiféle megoldás emberi lesz, és izzadságszagú. Az 1994-es népírtás utáni menekülttáborok is szép példa erre. A tutsi és hutu ellentét évszázados volta is szép péda erre. Reménykedve várjuk, hogy gazdag országok közbelépve, minnél több emberéletet megmentsenek, és megoldást találjanak a krízisre. De annál erősebben érezzük, és sürgetőbb a mi feladatunk, hírdetni a kiengesztelődést, Isten országába vezetni minél több embert, ez a mi harcunk, a mi feladatunk itt, a tiétek otthon. Úgy sejtem, hogy a lopás, csalás, hazugság, otthon semmivel sem kevesebb mint itt. Ami pedig a fiatalok romlottságát illeti, a civilizált világ biztosan vezet ezen a téren. A házunk nagy iramban kezd fellendülni. A liturgiákon egyre többen vannak. A kápolnánkban nem férünk el, a vasárnapi kórházi misén az udvar teljesen megtelik. Valami kezd beindulni, ami a gonosznak biztos nem tetszik, piszkál is minket rendesen: fáradság fásultság, betegségek, problémák...lopások mindennaposak.
Kérlek imádkozzatok értünk, és ezekért a jobb sorra érdemes emberekért, nagy szükségük van most rá!

1996-97,

Módosítás dátuma: 2009. október 22. csütörtök, 10:59
 

Online Felhasználók

Oldalainkat 10 vendég böngészi
French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Hirdetés



Támogass adód 1 %-val!

Keress minket a Facebookon!

Az alapítvány bankszámlaszáma:
CIB bank
10700206 - 48609205 - 51100005
Adószám:
18724680-1-13

Támogatóink

Afrikáért Alapítvány
Alcon Hungária
Béres János és a magyarországi EPK gyülekezet
DyeFor Jarn GmbH
E-Csoport Kft
Lumiére Pour le Monde Belgique
Magyar Vöröskereszt
Médecins Sans Vacances Belgique
Medicontur Kft
Nemzeti Együttműködési Alap
Novartis
OPC
Ophtalmology World Wide
Pannonfa Kereskedelmi Kft
Premed Pharma Kft
Sasszemklinika.hu

Taizéi Közösség
Tatabányai Szent Borbála Kórház
Wawona Internet Kft

*****************
Anna Major
Balázs Mária
Beszédesné Czirkovics Marianna
Dr Bodó Imre
Dr Bodóné Németh Csilla Rita
Boo Knits
Bordás-Varga Nóra
Boross Gábor
Boross Gáborné
Ifj.Boross Gábor
Deák István
Geiger József
Hardi Ferenc
Hardi Janka
Hardi Róbert
Hardi Titusz
Homonnay Ágnes
Homonnay Olga
Horák Balázs
Horákné Mag Zsuzsa
Joji Locatelli
Klausz Katalin Eugénia
Kristen Kapur
Kristina Vilimaite
Kubányi Endréné
Lendvay Balázs
Mag Klára
Mag László
Mészáros János
Muhi András
Nature's Luxury
Németh Anna
Németh Balázsné
Rétsághy Zsolt
Rosemary (Romi) Hill
Strasszenreiter Péter
Szabó Orsolya
Dr Szentiványi Ildikó
Szilágyi Imre
Szilágyi Imréné
tincanknits
Vas Tibor
Vásárhelyi Tamás
Veera Valimaki
Villié Ágnes