Végre eljutottunk Lusambóba. Évek óta telefonálnak betegek és egyéb, ismeretlen személyek a következő szöveggel : Doktor, itt errefelé rengeteg a beteg, mikor jön már ? Itt a Sankuru megyében a háború óta nem járt szemész ! Legtöbbet egy Gyula nevezetű úr hívott, szinte minden héten, állandóan ezzel a szöveggel : "Doktor, mikor jön már, errefelé rengeteg a szembeteg, és nagyon várják önt ! " Végülis megigértem, hogy amint lehet, megyünk, kicsit azért is, hogy hagyjon már békén...(Lk 11/8 !) Nem olyan egyszerű egy szemészeti misszó megszervezése, főleg e miatt halogattam. Az időpontot az útviszonyokhoz egyeztettem, legyen júniusban, a száraz évszak közepén. Mint más missziókat, ezt is hónapokkal előbb kezdtem szervezni, de így is elkésett a rendelt nagyobb gyógyszermennyiség. Sebaj, a COR szemészeti centrum megelőlegezte az összes hiányzó szert és kelléket. Az egyik legnagyobb nehézséget az utazás jelentette. Kocsink nincs, és igy minden misszió megszervezése külön probléma. Az odautat sikerült a kabindai BDOM (Bureau des Ouvres Medicales du Diocese de Kabinda) autójával megtenni.

Az odaút nem volt túl nehéz, az autó jó állapotú, és a sofőr pedig kitűnő volt. A problémát a rengeteg homok jelentette, hatalmas homokpadkákon kellett átevickélni 4x4-es meghajtásban. A Toyota Hilux, amivel mentünk alig hihető, de igaz: 40 liter gázolajat zabált 100 km-en. Az utolsó 60 km zárt őserdőben van, az utat jobbról-balról beültetett bambuszok szegélyezik, (erózióvédelem) gyönyörű gótikus íveket húzva... Csodálatos volt.

12 óra utazás után végre láthatóvá vált a folyó. Itt egy több kilométeres leejtő visz le a Sankuru folyóhoz, éppen ezen kaptattak fölfelé jól megrakott kamionok, szerencsére baj nélkül. Ime, egy igen jó állapotban levő példány. Tessék megfigyelni a kocsi mellet futó embert, rendkívül fontos szerepe van: ő a vészfék, amennyiben a motor lefulladna, a kezében levő farönköt a hátsó kerék mögé belökve biztosítja a kocsi megállását, e nélkül a kamion a lejtőn visszagurulva csúnya bukfenceket vethet... Mesélik, hogy ez a " kézifék állás " nem egy nyugdíjas hely...

Na, de honnan jön ez a megrakott kamion ? Hát a Sankuru folyótól, Lusambonál van kikötő, és igy ez a város Kinshasával víziúton össze van kötve. "Igenám, csakhogy a folyómedret kotorni kellene" közli velem az egyik kamionons, "Papa Plussz," sajnos ilyenkor, a száraz évszakban igen körülményes a hajózás, Kinshasától Lusambóig 5-6 hét alatt jönnek föl a hajók. Egyébként Mbuji Mayi-t is meg lehetne közelíteni vízi úton kb 30 km-re. Újfent megállapítom: mennyi kihasználatlan lehetőség van ebben az országban!
Végre, leereszkedve, megérkezünk a folyópartra, ekkor jön a meglepetés: a város nagy része a folyó másik oldalán van! Komp pedig a háború óta nincs...(10 éve!) Egy szuper piroga vár ránk, benne három plasztikszék, ez a mi hajónk!

Amolyan fogadóbizottság vár ránk, a nevezetes Gyula és társai, akik annyit hívogattak. Gyorsan kipakolunk a kocsiból és megrakjuk a pirogát, operációs mikroszkóp és egyéb műszerek, amiket kissé féltek, lesz ami lesz, ezek az emberek a vizen élnek, biztosan ismerik a dörgést.
Motoros pirogánk szépen átvisz, de többször megakad az alacsony vízben. Gyula a parthoz egész közel lakik, így hamarosan finom friss halat kóstolva pihenünk meg. Az egész misszió alatt ő lát el minket és családja a misszót fogja kiszolgálni.
A munka megszervezése, de főleg a helyi hatóságokkal való tárgyalások és vizitek két egész napot vettek igénybe. Harmadnapra végre elkezdhettük a rendelést. A " váróterem " teli, idősek és fiatalok egyaránt, nagyon ismerős kép, amint nagy türelemmel vár mindenki a sorára.

Mindig csodálom betegeink türelmét és bizalmát, egyesek egész nap várnak arra, hogy 2-3 perc alatt a fáradt doktor megvizsgálja őket. Itt, az őserdőben nagy segyítség, ha a betegnek a vizsgálat után rögtön a kezébe nyomod a gyógyszert vagy szemüveget, egy recepttel, vagy éppen szemüvegvénnyel semmit nem lehet kezdeni, hiszen a legközelebbi optikus Kinshasában, innen 1200 km-re van.
Felesleges speciálisabb szereket felirni, a helyi patikákban általában összesen két szer található…

Rögtön az elején megdöbbenek a betegek egészségi állapotát látva. A környező falvakból jövő betegek nagy százaléka a folyami vakságot okozó parazita által fertőzött. Ez a trópusi betegség errefelé a vakság első oka. Egy, a bizonyos tipusú folyók mentén élő légy csípése útján terjedő filariázisról van szó. A fertőzés után a vakságot a krónikus gyulladás, a szervezet immunválasza, illetve a szemben is megtalálható paraziták okozzák.
Mindenfelől áradnak a betegek, közöttük igen sok a vak. Nagy nyugalommal és békességgel hallgatják a kimondott diagnózist : Az Onchocerkiázis miatt vakult meg, kérem én nemigen tehetek semmit a látás visszanyerése érdekében. Ilyenkor vígasztalásként mindig adok valamilyen gyógyszert, ez segit kicsit… Igen ritka az olyan parazitás beteg, akinek operációval lehet javitani az állapotán. Ilyesztően magas volt a glaukómás (zöldhályog) betegek száma, és főleg az onchocerciázissal szövődött esetek száma. Statisztikám szerint a vakság első oka ezen a vidéken ez utóbbi volt, és csak második helyen jött a szürkehályog. Más vidékeken mindenütt a könnyen operálható szürkehályog áll az első helyen a vakság okaként.
4 hét alatt 970 beteget sikerült megvizsgálni, és ebból 80-at operálni. A helyi kórház műtője olyan volt, mint egy kemence, ennek ellenére sikerült jó munkát végezni benne.
Általában a missziókban a legnagyobb gondot az áramellátás jelenti. A kis generátor, amit magunkkal vittünk egyszerűen befuccsolt, így kölcsön kellett kérni (bérelni) egy másikat, végülis ez a probléma megoldódott. Ott is hagytam sajnálkozás nélkül, Kínai egyszerhasználatos, 100$-os generátor volt…

Sok bilaterális totális szürkehályogos beteget operáltunk meg, ezek a betegek megújult látással távoztak, micsoda öröm !!!
Ezek a csodálatos esetek, pedig a szürkehályog műtét kb 25 percig tart az érzéstelenítést is beleértve. Nagyon sok ilyen vak betegünk 5-10 éve már hogy nem lát ! Micsoda szégyen, a XXI- ik században ekkora nyomor. Egy -két sikeres műtét után elszáll a jóhír, és özönlenek a beteg. Többek erősködnek : Doktor, engem meg kell operálni ! Ez viszont sajnos, nem minden esetben egyértelmű.
Vasárnap pihenőnap. Kirándulásokat szervezünk. Elvisznek a város szélére, romos épületekhez. Itt volt a CBM által támogatott « vakok rehabilitációja » projekt. Egy csodálatos, nagyszabású program volt, a környéken levő vakoknak: írni és olvasni tanítottak, földet művelni, stb… A projektnek volt szarvasmarha állománya, kis, saját kikötóje, repülő-leszállópályája. A háború (1999-2001) mindent elpusztított, és a csupasz falakon kívül semmi sem maradt.
Elhatározom, hogy rendezünk egy találkozót itt, hátha egy kis reményt lehet ültetni az emberek szívébe. Egynapos előkészület kell, egy csapat fiatal megtisztítja a romokat a hatalmas gaztól. Több kígyó ottpusztul, a fiatalok történeteket mesélnek : itt a zimbabwei védők vereséget szenvedtek, és szép számmal gyilkolták őket a lázadó erők. Mindent elloptak a « felszabadítók », kocsikat, motorokat, napenergia szisztémát, stb…Mára maradnak a golyótetovált csupasz falak.

Megrendelek két birkát az ünnepre. A nagy nap előtti estén megrőkönyödve látom, hogy az egyik birka minden bizonnyal vemhes « jól teli van » mondják errefelé. Mondom nekik, ez így nem jó, de ők mondják, hogy semmi baj, igy is le lehet vágni, errefelé ez így szokás. Igen ? Akkor én nem jövök el az ünnepre, közlöm velük. Na, ez már kellemetlen, úgyhogy este 9 órakor elmentek keresni másik birkát, hogy elcseréljék. Végülis minden elrendeződik, és újra motoros pirogával elindulunk az ünnepre, a telekre, a folyón fölfelé.

Kb 40 világtalan beteg gyűlt össze, és csendben várakoznak, hogy végre asztalhoz üljünk.
Terveket szőttünk, de sajnos semmi konkrétat nem tudtam igérni…
Az este hamar leszáll, betegeink szétszélednek, és mi jó sötétben hajókázunk vissza a városba.
A misszóra szánt idő hamar elszáll, egyre bizonyosabb bennem, hogy itt valamit tenni kéne, annyira sok az elhagyott beteg. A visszaúton, Lusambótól 60 km-re alszunk egy faluban. Az értünk küldött kocsi egy nap alatt csak ennyit tudott megtenni ! A falu lakossága csapatostul jön, rengeteg a szembeteg, és sokan nem jutottak el Lusambóba. Már semmink nem volt, szemüveg, gyógyszerek, minden elfogyott. Itt még jobban átérezzük a magára hagyatott emberek nyomorát, kb 10 éve nem járt erre szemész. Azt is megértettem, hogy a vidéki embereknek azt mondani : jöjjön el Mbuji Mayi-ba (200 km), és ott megoperáljuk, szinte « non sens », mert számukra ez a teljes létbizonytalanságot jelenti. Így marad a másik megoldás, minél többször a betegek felé menni, esetleg megnyitni egy kis szemészeti centrumot, ahol bizonyos szintű szemészeti ellátást kaphatnának a helyiek.
Addig is, amíg ezek a tervek megvalósulnak, az egyik legfontosabbért imádkozom : Egy jó autóért, ami bírja ezeket az iszonyú utakat. És persze egészséget, erőt, hogy folytathassam izgalmas misszómat, amelyre az ÚR hívott.
Aranyköpések :
- Egy beteg a kontrollon a következőt mondja : « Doktor, egészen jól vagyok, csak a nap sugarai még nem akaródznak engedelmeskedni »
- Egy másik ezt mondja : « Nem sikerül az emberek alakját diszkriminálni »…
- Doktor, a gyógyszer, amit adtál, nagyon megszaggatta a testemet ! Túl szuper!
- A fordító ápolóm mondja : “ Ez a beteg azt mondja, hogy amikor megdörzsöli a szemeit, a látás megakad helyben, nem megy elég távolba “
- Amikor olvasni próbálok, bepiszkítja a szemeimet…
-Jól lát távolba ? -kérdezem. Nem, hangzik a válasz, oda minden eddiginél jobban látok.
-Önnek filariózisos parazitás betegsége van, mondom egy betegnek. “Jó, és akkor most hogy lehet legyőzni az alapítót?! “
-Lehetne esetleg az X sugárzással támadni ?
-Valahányszor olvasni akarok, igazi ideg-feszítő energiát kell bevetni !
-« Megnyeltem és megcsöpögtettem amiket adott, de nem változott semmi ! »

Fr Richard

(A misszót a Belga Médecins Sans Vacances és a Lumiére pour le Monde Belgique szervezetek támogatták)