RICHÁRD TESTVÉR KONGÓI BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY

-Van egy jó hírem,- mondja dr Deo egy nap reggelén, két műtét között. A MONUSCO vállalta, hogy a visszautat biztosítja a csapatnak! A MONUSCO jelentése pedig: „Mission d’Observation des Nations Unies au Congo” magyarán az ENSZ kongói megfigyelő missziója. Kongóban tudniillik 2012 óta hatalmas ENSZ kontingens állomásozik. Szépen berendezkedtek, laktanyák mindenfelé és egy jó nagy szervezett egység. Így a repülőtereken is, mindent felállítottak parallel módon. Vannak járatok, lehet ezekre még külsösként is jelentkezni. Persze, hallottam, hogy ez nem mindig sikerül, mert elsőbbséget élveznek az ENSZ alkalmazottak…

Így, a kitörő örömbe legalább nálam bekúszott egy bé-mol, mi lesz, ha mégsem tudnak felvenni?
-Hétfőn visznek Kanangáig, majd másnap a Kananga-Mbuji Mayi járttal, így kedden érkeztek haza- mondta Deo. Amennyiben sikerül, sok pénzt takarítunk meg, hiszen négyünknek az út kb 1600 Dollár.

Idjwiszsziget

A misszió utolsó napjai kicsit békésebben telnek, operálunk néhány bilaterális, totális szürkehályogot, ezeknél hatalmas az öröm, pláne, hogy jó messziről jöttek, egyik hölgy 450 Km-ről. Megint megdöbbent, hogy mennyire elmaradt az ország szemészet terén. Egy spanyol nővérrel találkoztam, aki mesél az Idjwi szigetről, ez a sziget a Kivu tó közepén van, -jó sok a szürkehályogos beteg ott- mondja, nekem azonnal nagy (kaland)vágyam támad, hogy menjünk oda is… Persze, mindenhova menni kissé túlzott vágy, de erről a szigetről sokat hallottam már, évekkel ezelőtt a Belga királyi család egyik hercege mesélt róla.

Eljött az indulás napja, és jókor kora reggel indulunk a reptérre, Bukavutól kb 30 kilométerre. Ott hamar kiderül, hogy nincs számunkra hely a Goma-Kananga járatra. Jó, de akkor legalább Gomáig mehessünk, kértem, onnan majd meglátjuk. Így is lett, becsekkolunk és a konténer váróban elgondolkodom, mibe kerülhetett 15 év alatt a tízezres katonai szervezet fenntartása, kiépítése. Van itt mindenféle katona, Indiai, Pakiszán, más afrikai országok, stb, valószínűleg Magyarok is. Közben baj van a túlsúllyal, mert vettünk 25 kg sajtot, úgy látszik, nem akar beférni a kilóinkba. Na, de nem kell félteni a kongóiakat, Patient és Etienne addig pakolásznak, hogy sikerül felvenni a csomagokat. Gomáig 17 perc a repülési idő, íme egy pár kép a Kivu tó és az Idjwi sziget!

gomavullmmpiac

Sima érkezés Gomába, 15 perc alatt kint vagyunk, Simonnal elindulok, hátha elkapunk egy járatot még ma, az ország belseje felé… megszólítjuk az első hölgyet, aki egy kövön ücsörög a repülőtér főépülete előtt, még haragszom Simonra, miért épp ezt a nőt kérdezi, de Ő csak mondja: gyertek utánam. Megyünk, az összes őr, vámos, rendőr orra előtt, a nő csak mond valamit, megnyílik minden kapu, és egyszer csak a Congo Airways állomásfőnökének az irodájában ülünk.
-Miben segíthetek?- mondja,
-Kéne egy járat Kinshasába,- mondjuk, mire Ő: két óra felé jó lesz? Mondja ezt 11-kor! - ez álom, amennyiben tényleg felkerülünk a járatra, másnap lehet megcélozni a Kinshasa-Mbuji Mayi szakaszt.
-Jó akkor adjátok a pénzt. Mi adjuk, a főnök küld egy beosztottat a városba(nem túl messze), hogy a megrendelt jegyet (SMS-ben küldte át)hozza el… Nos, kérem, ilyen ez a Kongó. Közben bejön a helyettese, kiderül, hogy jól ismerjük, mert Mbuji Mayi-ban volt szolgálatban egy ideig. Nagy az öröm, és érezzük Simonnal, hogy az Úr tenyerén vagyunk, innen már minden simán mehet. A csomagokkal megérkeznek Patient és Etienne, mi a főnöki páholyból nézzük, hogy becsekkolnak, és beülünk a váróba. Ott feltűnik, hogy sajtot, kolbászt lehet venni, speciálisan, légmentesen becsomagolják és be a kézipoggyászba… Gyorsan veszek kettő gurigát, tudva, hogy a többi 25Kg-ot a COR munkatársainak vettük, és remélve, hogy a beszállás előtt nem veszik el a gép lábánál. Közben telefonon megszervezem a Kinshasai szállást és a másnapi jegyet, mennek az SMS-ek és minden passzol, klappol, csak a pénz olvad, mint a jégkocka a Whyskiben…
Nos, Bukavu-i kalandunk így végződik, még Kinshasát is megjártuk egy éjszaka erejéig, de nem bántuk, mert nagy kaland volt, és amint lehet, szívesen újrakezdem…
Mbuji Mayi-ban nagy öröm, hogy az épület végre tető alatt, indulhat az összes többi munka: ablakok, ajtók gyártása, a plafon, vakolás, elektromosság…. Hogy végre befejezzük!

fedettfedetth
Ps: Dr Deo naponta telefonál: rengeteg beteg jön és mindenki keresi a szemészeket, így kénytelen szervezni a következő missziót! Jó, de előtte múljon el a választási láz és legyen béke!