Home Missziók Kolei misszió
Kolei misszió PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2015. április 19. vasárnap, 16:22

A National Geographic augusztusi számában a 2015 márciusi Kole-i misszióról jelent meg Dobray Sarolta cikke, Hajdú D. András fotóival illusztrálva.

 

Richárd testvér tegnap indult újabb missziós útjára Bena Dibele-be 2 hétre. Indulása előtt új képeket küldött át az építkezés alakulásáról, melyek a kórház építési projekt menüpont alatt tekinthetők meg.


Missziója során egy 3 éve vak leprás néni látását adta vissza. A képek magukért beszélnek...








Szemészeti misszió Kole városában, 2015 március


Kole a déli félteke 3 fok 30 perc szélességi körön fekszik, mélyen a trópusi őserdőben, a Lukenie folyó partján. Mondhatni, eléggé elzártan, hiszen a Sankuru megye főútvonala tőle 110 km-re húzódik. Ez a távolság, amit az erdőben kell megtenni, nekünk egy egész napot vett igénybe. Utunk oda és vissza igen fárasztó és kalandokkal, megpróbáltatásokkal tarkított volt. Kole-ban szerettem volna a szemészeten kívül „kutatási területemmel”, a Pentasztomózissal foglalkozni. Ehhez áramra lenne szükség esténként, kígyókat boncolni, fotózni, írogatni stb. -Menjünk két kocsival, hiszen a mentőkocsinkban egy csodálatos napenergia szisztéma vígan biztosítja ezen igényt- gondoltam.

A kis mentőkocsit, amennyire tőlem tellett felkészítettük: fékeket beállítottuk, olajnívókat szintén, gyújtást átnéztem, sőt, még a karburátoron is állítottam. Egy kis próbakör igen biztató volt… No, indulás után 4 órával, már 110 Km-re Mbuji Mayi-tól elkezdett a kocsi vacakolni, nem húz, a motor kihagy, a legkisebb lejtőn alig bírunk felkaptatni… az első nap a betervezett 400 Km helyett csak 200-at sikerült megtenni. Közben többször szétszedtünk részeket, mígnem rájöttünk, hogy a gyújtás kábelekkel van a baj, elvész az áram valahol és nincs szikra, csak 2 hengerrel megyünk  4 helyett…  Az út első 100 km-es része jó saras helyeken vezetett, itt ázott át? Lehetséges.

 

 

Éjszakára megállunk egy kolostorban, látva, hogy a kitűzött célt nem érjük el. Hulla fáradt vagyok, és egész éjjel töprengek, hogy mit csináljunk. Ilyen rossz tempóban nem lehet haladni, ráadásul minden megtett kilométer csak eltávolít Mbuji Mayi-tól, ahova majd vissza kell vinni a kocsit. Ezért eldöntöm, hogy otthagyjuk a beteg autót, és megpróbálunk átpakolni amennyire lehet, a Land Cruiserbe és egy kocsival folytatni az utat. Reggel kis csapatunk fellélegezve hallja döntésemet, és azonnal nekilátunk a rakodásnak. Valami kisebb csoda folytán szinte mindent sikerült bepakolni és fölpakolni a csomagtetőre, +  heten beülni! Mint a heringek!

Sebaj, a kocsi végre száguldott, és kb du. 3-ra elértük a Sankuru folyót, a túlparton Bena Dibele, aznapi célunk. Az átkelést nem részletezem, kenuval előrementünk, a komposokat összeszedtük, fizettünk és vártuk, hogy a kocsi is átjöhessen. Iszonyú meleg volt, úgyhogy Andrással, aki kísért bennünket végülis egy kisebb sörkertben végeztük, a teljes kiszáradást életmentő folyadékkúrával kellett megelőzni.

 

 

Kezdtünk magunkhoz térni, kiderül, hogy a tulaj 3 hónapja meghalt, és valami fiatal suhancra bízták az egész bazárt (sörkert, resti és hotel, 5 szobával). Nem baj, itt fogunk enni, -nyitva van a resti? Kérdeztem, -igen, hangzott a válasz, mától nyitottunk újra. No, akkor hajrá, heten leszünk, kb 2 óra múlva kellene enni. Tamás doktor, aki a mostani segédem ez útra, kezébe veszi a dolgok irányítását, majd 10 perc múlva jön: -Kimegyünk a piacra, hogy bevásároljunk, mert itt szinte semmi nincs, és az is gyanús… Oké, adok pénzt és Andrással tovább dumcsizunk. A kocsi végre átér este 7-re, pont sötétedésre. Újra együtt a csapat, de a konyha késik. -Kellene egy kis pénz faszénre- jön Tamás. Majd 10 perc múlva: só is kéne, meg olaj… végül is mindent nekünk kellett megvenni. Itt kiderül, hogy Tamás kitűnő szakács, és a kecskehúst fantasztikusan készítette el.  Az elfogyasztáshoz vettünk 4 villát és 4 kanalat, mert ebben is volt hiány… No, de az igazán éhes ember nem finnyáskodik!

 

Másnap nekivágunk a rossz útnak az őserdőben. Egy idő után áldom az Urat, hogy nincs velünk a mentőkocsi, tudniillik vékony folyosókban, bedőlt fák alatt kell centizgetni igen gyakran. A tetőn levő dolgok miatt ásni kell, hogy a farönk alatt átférjünk… stb. Egy leszakadt, 2 évvel ezelőtt még álló híd helyett lerakott fatörzseken kelünk át a Lunga nevű folyócskán.

Íme a híd rémtörténete:

 

“Volt egyszer egy híd...” avagy “A híd a Lunga folyón.”


Még a Belga időkben épült, úgy az ötvenes években, ha jól tudom. A Bena Dibele és Kole közötti őserdőben, valahol a középen van a Lunga folyó. Nem túl széles, talán 25 méter, de nagyobb esők után megárad és nívója jócskán megemelkedik. Ezért is tették a hidat a Belga építők jó magasra. 2013-ban, amikor kocsival mentünk Kole-ba a szemészeti beteg ellátásra, a két várost összekötő úton ez az 50 méter volt a legjobb. Annyira jó volt, hogy észre sem vettük, hogy átmentünk!

Szegény hidacska, sorsodat az emberi ostobaság pecsételte meg, de nagyon. Egy, a vidékről származó országgyűlési kiválóság behatására küldtek Kole városnak egy kompot. Egy hajó mögé kötve felhajóztatták a Kasai-Sankuru folyón Bena Dibele városáig.

–Onnan Koleba kamion viszi, volt a terv!

Micsoda ötlet, aki ismeri a helyi viszonyokat, az elképed: A Lukenie folyó hajózható egészen Kole-ig, így a Congó folyóból a Kasai helyett a Lukenien felhajózva a hajótestet vizen el lehetett volna juttatni egészen Kole-ig.

Az őserdőben egy kamionnal, rajta egy hajótesttel mozogni nem gyerekjáték! 2013-ban, amikor arra járunk, a kis konvoj 3 hónap alatt 30 Km-t tett meg!  Volt egy kamion, amin a komp volt, szépen ráfért, csak lelógott kétoldalt, előtte egy  munkagép pucolta az erdőt, készítette az utat…




 

Nem csoda, ha csigalassan haladtak. Nem baj erdő, nem baj hegy, előre, sohase hátra! Nocsak, mi a túró, egyszercsak a két város között pont középen,… egy híd! Tábla nincs, mit bír és mit szabad, errefelé rendőr úgysem nagyon jár, de a legnagyobb baj az, hogy a kétoldalt lelógó hajótest beleakad a híd vasszerkezetébe, amely szerkezet két oldalt rácsként mered kb 1,5 méter magasan.

Most mit tegyünk, erre nem számítottunk!

Sebaj, megemeljük a szintet, és akkor át tud menni a konvoj! (diplomás mérnökök voltak jelen!)

Fel is töltötték földdel a hidat úgy, hogy a kamion rámenve a hajót a külső korlátok fölé juttatva, rajta  átmenjen. Érkezve pedig a középre, a híd leszakadt, s kamion, komp egyenest bele a folyóba!



Eme történések után csinálták a fatörzsekből eszkábált kishidat, ami szintén szépen leszakadt kocsink alatt a 2015-ös szemészeti misszióból hazafelé jövet, pont húsvét hétfőn. (….itt olvasható)

Eddig a történet, amit a Kolei lakosok mesélnek. Hitetlenkedve hallgattam, és sok embertől kérdeztem, valóban így történt? Még komoly beosztású tisztségviselők is megerősítették a történteket.  Én csak továbbadom, legyen ez tanúság…


Pihen a komp...

Bármi áron ne akarj továbbmenni. Mielőtt elindulsz, érdemes kicsit gondolkodni, utadat  megtervezni !...

Ez után a kis kitérő után folytassuk missziónk történetét:

105 kilométert 7 óra alatt, ez sem valami jó átlag, de lényeg, hogy végre épségben megérkezünk Koleba. Ott a „Jézus társai” Spanyol női rend nővérei már nagyon várnak. Teréz nővér, aki a kórház igazgatója, Mária, aki a gyógyszertárat vezeti, Adéle, a gazdasági igazgató, és Anette nővér, aki a fiatalok pasztorációjával foglalkozik. Vidám, nyugodt és összetartó kis társaság. Elhelyeznek bennünket, remekül, egy külön kis házban, ahol minden van: víz, WC, napenergia szisztéma, ami viszont csak nappal működik, konyha, zuhany, nagy, jól izolált veranda. Itt leszünk majdnem 4 héten át. Ez a ház bázisként szolgált egy amerikai programnak, a „MONKEY POX kutatásra. (Majomhimlő) Találunk rengeteg könyvet, újságot, mindenféle felszerelést és egy Internet állomás maradványait, ez sajnos nem működik. Telefonhálózat sincs, politikai okok miatt még nem sikerült antennát állítaniuk!

A kórházban másnap berendezkedünk, rettenetes piszok mindenütt, talán ez a legjellemzőbb a Kolei kórházra. Kezet akarsz mosni? Külön kell könyörögni vízért. Reggel, munkakezdés előtt sepregetni, ezt is külön kell követelni.

Betegünk van elég, és jó kis műtétes program jön össze elég hamar. Szerencsére a phaco-masinánk ezúttal jól működik, gyorsan és hatékonyan tudok operálni igen jó eredményekkel. Ottlétünk alatt 710 beteget láttunk és 139 műtétet végeztem. A műtétes napokon Tamás doktor rendel, ez is nagy segítség és könnyebbség nekem.

 

Operálunk gyerekeket is, és elég sok bilaterális kataraktás beteget, akik látásukat visszanyerve táncra perdülnek. Nagy távolságokból érkeztek betegek, 200-300 kilométer nem ritkaság. Sokan csak olvasószemüvegért jönnek, ők is nagyon elégedettek, mert hoztunk jócskán szemüveget.

Közben próbálok foglalkozni a Pentasztomózissal, e különös parazitával, ami a nagy kígyók légutaiban él, a kórházban előforduló betegeknél mellékleletként talált eseteket gyűjtök, illetve kihirdettetjük, hogy mindenféle kígyókat felvásárlok a kutatás céljából. Ottlétünk alatt hoznak 11 kígyót, ezeket megveszem, hogy ezzel is serkentsem a begyűjtést…

 

Pentasztómát két esetben találtunk, mindkettőt viperában. (Bitis Nasicornis)  Klasszikus, hogy a nagy viperákban Armillifer Grandis „lakik”, találunk is benne kb 12 db szép, kifejlett példányt. 4 kampóval akaszkodik a kígyó tüdejében, és a középső szervével, ami a szája, szívogatja a vért… Érdekes, olyan spirálrugó formájú a pentastoma féreg. A helyiekkel beszélgetve kiderül, hogy nagyon gyakran találkoznak vele, szinte mindennapos számukra, a népi tudomány azt mondja, hogy ezek olyan rugók, amik segítik a kígyót a mozgásban… Amit nem tudnak, az a felnőtt nőstények által milliószámra termelt peteszerű tojások, amik az embert is fertőzik, amennyiben alig sült vagy főtt kígyóhúst fogyasztanak. A lenyelt tojásokból apró lárvák kelnek ki és éldegélnek a hasüregben meg egyéb szervekben… várva, hogy a gazdit egy nagy kígyó megegye és így eljuthassanak a végcélhoz, egy kígyó légzőszerveihez, ahol végre felnőtté válhatnak. Mivel embert ritkán fogyaszt a kígyó, az ember számára egy zsákutca…

 

Közben egyéb kisemlősöket is átnézünk, főleg egereket és patkányt, kivétel nélkül mindenki tömve van fonálféreggel. András, aki profi fotós, rengeteget fényképez, így én alig, hiszen mindent levesz fantasztikus minőségben, nagyon élvezi. Hétvégeken kisebb kirándulásokkal tarkítottuk a missziót, voltunk egy napot a Lukenie folyón, és egy délutánt az erdőben, északi irányban.

 

A nagyböjt közeledik a végéhez, betegeink száma is rendesen csökken és mivel a nagyhéten nem akartam utazni, az ünnepeket Koleban töltöttük.  Húsvét hétfőn visszaindulunk, kissé aggódok: mi lesz a mentőkocsinkkal? Sikerül megjavítani? Milyen állapotban találjuk 4 hét után? Az út az erdőben visszafelé igen rossz. Koletól kb 60 Km-re elérjük a hidat. Meglepődve látjuk, hogy a másik oldalon egy darus teherautó, az Útfenntartó Vállalat embereivel (mérnök, szakmunkások stb…) éppen szétszedi a lerakott gerendákat. Kiderül, hogy újat akarnak lerakni, mert át kell menniük a darus kocsival, amit az addigi híd nem bír el… Sebaj, mondják, gyorsan visszatesszük és átmehetnek, így nem kell két napot várniuk. Kicsit megerősítik az ottmaradt egyetlen gerendát és elkezdik irányítani a kocsit. Pont középre érve, a profilozott törzs, amin a kerekek gurulnak, egyre jobban meghajlik, majd hatalmas reccs, a gerendák kettétörnek és a kocsi belezuhan a folyóba levert méteres cövekekbe.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=ZHkvjNzJUCY&feature=share

 

 

 

Láttam, itt a világvége, szerencsére sofőrünk sértetlenül mászik ki. Nagy vita kerekedik, amibe nem tudok beszállni, annyira el vagyok keseredve. Sok mindent láttam már az itteni utakon, de ilyen még nem történt velünk. Úgy döntöttem, elmegyek sétálni, hogy nyugodtabban gondolkozhassak. Lassan, ahogy távolodok a híd zajától, az elkeseredést kisebb reménység váltotta föl, elvégre ők a szakik, sok mindent láttak már, csak kitalálnak valamit. Kb fél óra után jöttem vissza, és látom, hogy elkezdték a kocsit acélsodronyokkal megfűzni és a darura akasztani. A fesztáv igen nagy volt, és a daru csak 7-800 Kg-ot emelhetett ilyen messze. Az első próbálkozásnál viszont lehetett látni, hogy az emelést és a húzást kombinálva centinként lehet eredményt elérni és a kocsit a part felé húzni. Igen jó érzékkel, végül sikeresen lehetett kihúzni és kiemelni a kocsit… A végén a mi csörlőnk is besegített, és a darus kocsi mellett landolt a megtépázott autónk.

 

https://www.youtube.com/watch?v=dxW-vb_AV5Y

 

Ideje volt, mert az idő is jól előrehaladt, már 15 óra volt és 6 óra alatt csak 60 km-t sikerült haladni… Hát kérem, ilyen a terepkocsizás, mindenféle megtörténhet. Estére elértük Bena Dibele városát, ahol ugyanabban a resti-szállóban megpihentünk. A másnapi átkelés megint problémás volt, a kompot Mbuji Mayi-ból érkezett szakemberek javították, az eredetileg hidraulikus kormányt, mivel elromlott, átalakították manuálisra, így most mint egy vitorlást, rúddal lehet kormányozni… Du 3-ra értünk át és gyújtottuk be a rakétákat, hogy Mashala-ba érjünk, a kis Pinzgauer állomáshelyére. Egy jó éjszaka után kora reggel nekiláttunk a papa sofőrrel szerelni. Biztonsággal megállapítottuk, hogy a HT (nagyfesz.) kábelek a hibásak, és e miatt nincs szikra. Véletlenül pont volt nálam, a szerelőládában ilyesmi, csak kicsit adaptálni kellett.  Végülis a nővérektől búcsúzva 9 óra tájban elindultunk.

„Másnap továbbmenve, autóm mint egy új száguldott

Az sem bántott engem, hogy néhány Mercedes elhagyott…” /Illés/

Ez a dal bujkált bennem, mert valóban elkezdtünk száguldani, mint a golyó. Az út nagyon rossz volt, be is ragadtunk néhányszor, de végülis szerencsésen és épségben este fél kilencre Mbuji Mayi-ba értünk! Micsoda öröm, a hosszú távollét után, újra a Mbuji Mayi-i misszióban lenni, ahol már nagyon vártak!

Most 4 hét Mbuji Mayi, és utána jöhet a következő missziós kiruccanás. Igazán nem unalmas egy misszionárius élete!

 

Fr Richard

Módosítás dátuma: 2015. október 16. péntek, 14:24
 

Online Felhasználók

Oldalainkat 26 vendég böngészi
French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Hirdetés



Támogass adód 1 %-val!

Keress minket a Facebookon!

Az alapítvány bankszámlaszáma:
CIB bank
10700206 - 48609205 - 51100005
Adószám:
18724680-1-13

Támogatóink

Afrikáért Alapítvány
Alcon Hungária
Béres János és a magyarországi EPK gyülekezet
DyeFor Jarn GmbH
E-Csoport Kft
Lumiére Pour le Monde Belgique
Magyar Vöröskereszt
Médecins Sans Vacances Belgique
Medicontur Kft
Nemzeti Együttműködési Alap
Novartis
OPC
Ophtalmology World Wide
Pannonfa Kereskedelmi Kft
Premed Pharma Kft
Sasszemklinika.hu

Taizéi Közösség
Tatabányai Szent Borbála Kórház
Wawona Internet Kft

*****************
Anna Major
Balázs Mária
Beszédesné Czirkovics Marianna
Dr Bodó Imre
Dr Bodóné Németh Csilla Rita
Boo Knits
Bordás-Varga Nóra
Boross Gábor
Boross Gáborné
Ifj.Boross Gábor
Deák István
Geiger József
Hardi Ferenc
Hardi Janka
Hardi Róbert
Hardi Titusz
Homonnay Ágnes
Homonnay Olga
Horák Balázs
Horákné Mag Zsuzsa
Joji Locatelli
Klausz Katalin Eugénia
Kristen Kapur
Kristina Vilimaite
Kubányi Endréné
Lendvay Balázs
Mag Klára
Mag László
Mészáros János
Muhi András
Nature's Luxury
Németh Anna
Németh Balázsné
Rétsághy Zsolt
Rosemary (Romi) Hill
Strasszenreiter Péter
Szabó Orsolya
Dr Szentiványi Ildikó
Szilágyi Imre
Szilágyi Imréné
tincanknits
Vas Tibor
Vásárhelyi Tamás
Veera Valimaki
Villié Ágnes