Kocsink vígan robog velünk, és a fülkében tapintható a megkönnyebbülés: ilyen klassz, száraz úton mihamarabb Kabindába érkezünk! Persze, még ilyenkor sem szabad vakon hinni, fő a realitás! Lehet újabb eső, ezúttal a száraz helyeken. Szerencsére az ég szép tiszta lett, a nap is kisütött. Amitől viszont állandóan retteg az ember, az egy más jellegű akadály: a kamionok. Mindenféle régi, Európában leselejtezett kamion járja az utakat, igen rossz állapotban és elképesztően túlterhelve. Könyörtelenül megpakolják őket, hogy minél több terhet vihessenek, növelve így a hasznot. Persze ezen az úton még jó állapotban levő teherautó is nehezen megy el, pláne ezek a kimustrált gépek. Egyszer csak a nagy leejtőn, amelyik a Mutunduyi-hídhoz visz le, egy jó nagy kamion zárja le az utat. Megállunk és felmérjük a terepet. Mellette elmenni nem lehet, kb jó egy órás munka kellene, hogy utat ássunk magunknak. Az akadály, egy egészen jó állapotú Man kamion.

-Jónapot, mi újság, mi a baj? Mondja sofőrünk. Hát, leállt a motor, és nincs aksink, hogy újra indítsuk. Na ne, komoly? Igen, és jó lenne, ha a Ti akkumulátorotokkal rásegítenétek, akkor biztos beindul.
Sofőrünk nagyon nem szereti az ilyen kéréseket. Szerinte egy rossz akcióban tönkre lehet tenni az aksit. Persze, erre szolgálna a „bika”, de itt nem lehet a másik mellé állni és összekötni a kábeleket.
-Na jó, kérdezem, de miért állt le?
Hát kérem, „prise d’air”-volt a rövid válasz.
Ez a „prise d’air” itt Kongóban olyan varázslatos szó. Szó szerint azt jelenti, hogy levegős kimenet, és a dízelmotoroknál az üzemanyag ellátás akadozása miatt beállt, az adagoló rendszer ellevegősödését jelenti. Ilyenkor leáll a motor egypár köhintés után, és újraindítani csak légtelenítés után lehet. Az évek során ebben én nagy specialista lettem, úgy mint a kongói motorosok nagy része, és mikor elkezdem magyarázni, hogy mit kellene csinálni, jön a válasz:
-Azt már elvégeztük, higgyék el, pöccenésre indul. –És miért nem próbáljuk betolni, hiszen lejtmenetben van? Kérdezem. Az nem jó, mert elszökött az összes levegő, és így nincs semmi fék! Az valóban veszélyes lenne, ez a tömeg, ha megindul a lejtőn…
Ekkor van az, hogy mérlegre teszed a lehetőségeket, gondolkodsz kicsit, és döntesz. Mindenki rajtad csüng, vajon mit választasz? Dolgozni egy órát és megkerülni az akadályt, vagy kikapni az aksidat és megpróbálni beindítani a kamiont. Végül is ez utóbbit választom, papa Jean Pierre pillanat alatt kiszedi az akkumulátorunkat és azt illesztve megpróbálják beindítani. A kamionnál 24 Voltos rendszer miatt 2 db akkumulátor van. Első próbálkozásra csak ennyit hallunk: nyekk, a motor meg sem mozdul.
-Hát ez nem megy, fiúk, mondom szomorúan.
-Próbáljuk meg a 3 aksival! Mondják. –Na, de a feszültség nem fog stimmelni, mondom, le is égethetjük az indító tekercset. Látom, az én érveim túl tudományosak, már be is kötötték a 3 aksit, nehogy meggondoljam magam, -mindegy, az övék a kamion… elvégre itt, Kongóban minden másként működik, még a fizika is.
Nos, persze, hogy igazuk lett, gyönyörűen beindult, és kellemesen brummogott a motor. Micsoda megkönnyebbülés, mehetünk tovább!
Nos, így érkeztünk meg Kabindába, kb 7 óra utazás után. Kérem, 150 km 7 óra alatt nem is olyan rossz teljesítmény, és érthető, örömünk teljes.
Kabindába érkezni mindig nagy élmény. Meghúzzák a harangot és jönnek a testvérek, szalutálunk és mi lerogyunk az árnyékban a jó hűvös lépcsőre.
Nagy örömmel fogad minket a rendelést végző elő-csapat.

-Van ám beteg rengeteg! Mondja Péter doktor, és ez nagy örömmel tölt el. Megesett többször is, hogy Kabindában a szemészeti misszió alkalmával kevés beteg jött. Valahogy halogatják, „ez a Richárd úgyis gyakran jön, majd legközelebb”
Igen ám, de idén egészen különleges missziót csináltunk. Hála egy önzetlen és rendkívül nagylelkű ismerősnek, aki igen komoly összeggel támogatta a műtétes beavatkozásokat, így a betegek csak 10 Dollárt fizettek! (ez kb 3000 Forint) Ez a hír gyorsan fölrepült, és jöttek a betegek mindenfelől. Nagyon sok kétoldali szürkehályogot tudtunk megoperálni igen jó eredménnyel. Hoztunk gyógyszert, szintén sokkal olcsóbban, mint a helyi maszekoknál, és természetesen szemüveget kilószám.

A szemüveg nagyon kell, az ilyen missziók alkalmával. Itt Kongóban általában a piacon lehet venni pocsék minőségű kínai harmadrendű olvasószemüveget pár száz forintért. Igen, de a jó érzésű páciensek nagyon kedvelik a szép, jobb minőségű szemüveget, és főleg, ha megvizsgálva őket, mi ajánljuk a megfelelő dioptriát. Célszerű a szemüveg szférára egy külön embert hozni, aki csak ezzel foglalkozik.
A mindennapi munkát hamar felvettük, már érkezésünk utáni napon indult a műtéti program és minden nap operáltunk. Pont a Nagyhét elejére érkeztünk, így sikerült „kifogni” egy kicsit böjties időszakot. Ez nem volt baj, és az eredmény is meglett, sikerült fogyni 2 Kg-ot! Csak úgy, magától lement a súlyom. Először az övemen tapasztaltam, hogy egyre szorosabbra kell húznom, nehogy elveszítsem a gatyám. Majd ízületeim, főleg a csípő és térd jelezték, tök jól vannak! Nagyban segített a fogyásban, hogy valami rossz, állott lisztből sült kenyeret kaptunk. Sajnos, én az ilyen zsizsikes lisztből sült kenyeret nem tudom megenni, valahogy hányingert kelt, így a reggelit általában csak a kávéval elintéztem. Ezután elmentünk dolgozni a kórházba, ahonnan általában du 4 és 5 között „szabadulunk”. Jó fáradtan. Ekkor eszel egy kis rizst, ami miatt a vacsoránál már nincs étvágyad…
Egyébként érdekes ez a műtétek utáni fáradtság. Hiszen az ember csak ül, néz bele a mikroszkópba és apró mozdulatokat végez a kezeivel. Igen, ez igaz, de minden egyes mozdulatra rá kell készülni és intenzíven figyelni, mi hova kerüljön, mi hova NE kerüljön, letámasztani a kézfejet, nehogy megcsússzon a kéz, egyes mozdulatoknál valahogy a légzést is koordinálja az ember, mindeközben a mikroszkópba nézve a lényeg, hogy jól láss! Közben, a harmadik műtéttől elkezd, de nagyon, fájni a feneked. Itt Kabindában valami régi, kimustrált fül-orr-gégészeti iszonyú súlyú széket adnak, aminek az ülőkéje kopott faroslemez, és ha rosszul van beállítva, nagyon nyom.
-A következő műtétre beállítom- szoktam magamban mondogatni, majd elfelejtem, a két műtét között felállván, a kórlapot kitöltvén elmúlik a fájás, a stáb csodálatos rutinnal cseréli a beteget, máris lehet folytatni, leülsz, és veszed észre, hogy már megint nem állítottál a széken.
A Patient főápolóm, az én jobb kezem a műtőben, valahogy megérezte a mester szenvedését, és csináltatott egy szivacsos párnát. Persze, itt a szivacs minősége lenne fontos, ugyanis, amint ráülsz, az papírvékonnyá válik, és kb olyan, mintha semmi sem lenne ott.

Az az egész kabindai közkórház műtő egy katasztrófa. Kezdjük az öltöző-ajtónál. Ott a zár, kb 25 éve vagy nincs, vagy elromlott. Hol, nincs kilincs, hol nincs nyelv, hol nincs zár, mindenképp, már itt kezdődik a kompromisszumok világa. Átöltözöl, hiszen ezt kell csinálni egy öltözőben. Persze, előbb becsukod az ablakot, ahol a szúnyoghálón hatalmas szakadások jelzik: itt szabad a belépés a legyek és a szúnyogok viszonylatában, ráadásul az utca népe is szabadon leskelődhet…
A műtő steril-folyosóra belépve megüt a látvány: az ajtó (beléptető) mellett vagy 4-5 vödör, teli vízzel… mit keres ez ott, minek ez oda??
Mindegy, lépjünk beljebb. Hirtelen a járólap-síkban egy kisebb lépcső: semmiség, kérem, itt volt egy valami földmozgás szerű, ekkor lejjebb süllyedt egy réteg, és most ilyen. Ismerni kell, és kész. A műtő-egységben 2 műtő helyiség van. Mi, a szemészeti missziók alkalmával a kettes számú műtőt kérjük, az utca felőlit. Ismeretes, hogy a másikat a császármetszésre és az akut hasi esetekre használják, magyarán az a jobban felszerelt műtől. Sajnos az illatok terén is jobban szervírozott, én szívesen elkerülöm. Mivel a szemészeti műtétek enyhébb jellegűek, és nem igényelnek komolyabb felszerelést: oxigén, reanimáció általában nem szükséges, nekünk a lényeg, hogy legyen áram, fokozott tisztaság, csend, béke, a jól záró ajtók, ablakok, stb….

Nos, ilyen körülmények között megy a munka Kabindában. Érkezésemkor viccesen, de mérgesen, elmagyarázom a műtőt szervező főápolónak:
-Látod ezt az ajtót? 25 éve, mióta itt élek, ez működésképtelen. E miatt hagytam itt Kabindát és a kórházat! Persze erre nincs értelmes válasz, csak magyarázkodás. Ebben a helyiek bajnokok.
„Már százszor jeleztem a technikai részlegnek” Persze, mindenképpen és mindig neki van igaza, de a zár attól nem javul meg… és sajnos, amikor szólok mérgesen, hogy –már megint legyek röpködnek a műtőben,- úgy tűnik, ez a dolog csak engem zavar. Persze, amikor egy vakbeles seb elgennyesedik, akkor egyszerűen megduplázzák az antibiotikum adagját és egy héttel tovább tartják benn a beteget, ugyanez a fertőzés a szem estében viszont végzetes lehet. Mindezek ellenére meglepő, hogy alig van fertőzéses esetünk. A gyermekek műtétjéhez szükséges altatást viszont nagyon profi módon biztosítják. Általában ezzel nincs semmi gond, és nyugodtan programozhatunk narkózisban végzendő műtétet. Nos, mindezek mellett érthető, hogy hiányzik nekem a jól szervezett és tiszta Mbuji Mayi-i műtőnk.

Sokat operálunk, és a karácsonyi-húsvéti missziók összes műtét száma Kabindában meghaladja a 250-et!
Ami nagyon jó Kabindában, az a klíma. Éjszaka kimondottan hűvös van, és az én szalmatetős házikómban muszáj takaró alá bújni. Ilyen Mbuji Mayi-ban egész évben nem történik velem, de Kabindában még mackó gatyát is húzok. Szinte minden nap esik az eső, csak kicsiket, de ez is fenntart egy kellemes, hűvös hőmérsékletet. Esténként gyakran kitisztul az ég, és kigyulladnak a csillagok. Ilyenkor márciusban a Dél kereszt már este 9 óra felé felkel, íme egy fotón, mivel az északi féltekéről nem látható, elküldöm Nektek! A kereszt hosszú szára mutatja a déli irányt, ahogy fordul a föld, a kereszt felkel, (a képen épp nemrég kelt fel) majd függőleges lesz, és végül lefekszik, a hosszú szár mindig a déli irányt mutatja. A Délkereszt körül a fényes csillagok pedig a Kentaur csillagkép részei…

Próbálunk becsatlakozni a közösség életébe. Ez nem könnyű, mert az intenzív munka mellett szinte lehetetlen tartani a lépést, a közösségi tempót. Így lemaradok a Nagypénteki Keresztútról és egyes liturgiákról. Sajnos, ez évről évre ismétlődik. No, de a Feltámadási szertartáson hibátlanul ott vagyunk. Nagy az öröm, hiszen feltámadott az Úr és vége a nagyböjti időszaknak. A templomot szépen feldíszítik és rendesen előkészülnek. Idén, a feltámadási liturgia csak 4 óra hosszat tartott. Szép volt, íme pár kép.

Mi is nagy örömmel mondhattuk, missziónkat elvégeztük, sok- sok betegnek adhattuk vissza látását és sokaknak enyhítettünk betegségén. Lélekben már készülök a következő időszakra, Mbuji Mayi-ban hamarosan elkészül a műtő, a napenergia rendszer nagy része már kész, a hiányzó elemek, mint egy puzzle részei már terv formájában megvannak és csak rám várnak…
Csak a visszaút legyen sima és akadálymentes, Kyrie eleison!
Fr Richard, 2021.április
Képek: dr Hardi Richárd, 2021. március-április