Egy különleges csodabogár Mbuji Mayi-ban.

Lubumbashiban szeptember közepén találkoztam egy igen érdekes emberrel. Évek óta járja a világot túristaként, biciklivel!,
Mindenféle földrészen járt már és most Afrikán a sor! Magas, szikár, hetvenes éveihez közelegő úriember. Zambiából érkezett, és útja Kinshasa-Brazzaville-Gabon, stb, egészen Németországig lenne a tervei szerint. Német anyanyelvű lévén, Angolul próbált mindenkivel kommunikálni. Nagyszerű, mondtam, akkor bizonyára Mbuji Mayi városán keresztül mész! Tessék megállni nálunk, szívesen látjuk, hogy megpihenjen egy nehéz útszakasz előtt! (Mbuji Mayi után elég rossz az út Kananga, Tshikkapa felé)

Örömmel fogadta a meghívást, és itt elváltak útjaink. A Lubumbashiban végzett misszió után, egyszercsak értesít e-mailben, hogy érkezik hamarosan, mert Muene Ditu-ban van.

Így érkezett hozzánk Walter Úr, akinek útját és történetét a www.radtraum.de honlapon lehet követni. Úgy tervezte, hogy 2 napot pihen és utána indul tovább. Láthatóan igen fáradt, kimerült volt. A műtőnek használt házban adtam neki helyet, hadd legyen egy nyugis háza, úgyis hétvége volt. Na, persze „ember tervez, Isten végez”, az indulás napján, megjelenik vérző fejjel: az éjjel elestem, -valahogy furcsán érzem magam, olyan kóválygósan, mondta. Valóban, látszik rajta, hogy szédeleg, imbolyog. -A hasam is megy, nem értem, mi van…
Próbáltuk kezelni a hasmenést, de eredménytelenül, és a következő napra más, főleg neurológiai tünetei jelentek meg. Ült az asztal mellett, és egy vizesüveg cimkéjét nézve, az asztalt „touch pad”-ként kezelve próbált az Internetre kapcsolódni. –Nincs kapcsolat! Mondogatta… ez egy katasztrófa…

Gyorsan rájöttünk Jerome-al, hogy ez bizony egy jó nagy malária, ami időnként neurológiai tüneteket is produkál. Ebben a fázisban már jó nagy láza is lett. Elindítottuk a kezelést tablettákkal, és ilyenkor az a lényeg, hogy megmarad e a betegben, vagy éppen kihányja? Szerencsére sikerült úgy időzíteni a tablettabevételt, hogy a tabletták megmaradtak. Walter úr igen príma betegnek bizonyult. Minden tanácsot megszívlelt és betartott, napi kb 20 órát aludt… Valószínűleg rettenetesen ki lehetett fáradva. Közben a műtőből ki kellett telepíteni, így átköltöztettük a szobámba, ahol tudtam rendesen vigyázni rá.
A krízis elmúltával szépen lábadozni kezdett. Ekkor mondta, hogy szeretne valamiben segíteni, ő príma asztalos, és ha tudnék valami munkát adni…
Ez kapóra jött, régi vágyam volt szekrényt csinálni a láda-anyagokból, ami ládákat a Belga kollégák küldtek. Így Walter egy klassz dupla szekrényt csinált, ami nagy változást hozott kis szobámra, van már hol tárolni a rengeteg kacatot, amit nem akarok kidobni…
Közben szépen erőre kapott, és egy héttel ezelőtt, felszerelve a bicajt és az utánfutót, Walter úr elindult Kinshasa felé. Egy bátor ember, gondoltam magamban, amint távolodott és mi integettünk, legyen vele az „Erő”…
Lehet követni az útját, a honlapot Németországból folyamatosan frissítik gyermekei, akik aggódva követik útját.