RICHÁRD TESTVÉR KONGÓI BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY

HPI59

Tisztelt támogatóink!

Nagy örömmel és büszkeséggel írom e sorokat! Kicsiny Magyar hazámból érkezik a távoli Kongóba váratlan segitség! Csodálatos támasz, csodálatos vigasz ez számomra. Az alapítvány működését társadalmi munkában biztosítók munkája, a különböző anyagi és tárgyi adományok óriási segítséget jelentenek! Köszönöm, hogy a támogatás által hatékonyabb eszköz lehetek az ott vállalt misszóban, a távoli vidékeken. Önerőből a Kongói viszonyok között szinte lehetetlen dolgozni, így bátran mondhatom, minden seítség aranyat ér. Köszönöm, hogy legfőbb célom elérésében segítenek: a legszegényebb, elhagyatott betegeken segíthetünk, egyeseknek csökkentve a szenvedését, másoknak csodálatos gyógyulást adva. „La vue, c’est la VIE” (A látás az élet) szokták mondani betegeim. Igen, segítségükkel életeket mentünk, embereknek adjuk vissza az életkedvet, a méltóságot és szenvedőknek nyújtunk enyhülést. A feladat hatalmas: 8 millió lakosra, a kelet Kasaï megyében ketten vagyunk szemész szakorvosok! Az ÚR bőséges áldását kérem mindenkire, aki ebben a nemes munkában segít!

 

 

Az alapítvány által Kongóba küldütt szállítmány:

Tudomásunkra jutott, hogy egy felszámolás alatt álló optika cég készletéből, nagyon olcsón szemüveglencsékhez és egyéb felszerelésekhez juthatunk.
Innen 7800 db szemüveglencsét és egy csiszológépet vettünk, rendkívül jutányos áron. Itt is kaptunk egy kis kedvezményt, köszönet érte.
Ennek kijuttatása Kongóba, még további költségeket jelent, szállítás, vámköltség.
Nagyon nagy előrelépés lesz a Mbuji-Mayi, és az eldugott falvak szemészeti ellátásában, ha sikerül beüzemelni egy kis optikai műhelyt. A kétmilliós lélekszámu Mbuji Mayi-ban nincs optikus, és a felirt recepteket a tehetősebb betegek Kinshasába küldik elkészítésre. Mbuji-Mayiban egy bácsi smirglipapírral! csiszol be lencsét keretbe, ha hoznak neki lencsét és keretet!
Az alapítvány dolláros számlájáról került kifizetésre a Kinshasában rekedt szállítmány vámköltsége, mely 1000 $ volt. Ez a szállítmány /18 nagy doboz tartalma/ Magyarországon plébániákon gyűjtögetett szemüvegeket, kórházak és szemészeti rendelőktől kapott műtéteknél használatos fogyóeszközöket és egyéb felszereléseket tartalmazott. Már október hónapban feladásra került a Magyar Vöröskereszt közreműködésével, mely önzetlen segítséget köszönünk. Mivel a szállítmány az Afrikáért Alapítvány csomagjaival egy fuvarral utazott, ezért a vámolást ők intézik, mely nagy segítség nekünk, köszönet érte.

SDC341Lu2010

Kinshasába érkezés.                                                                                                                 Mbuji-Mayi-ba érkezés.

Richárd áldozatos munkájára mások is felfigyeltek, így sok támogatást kap Belga szervezetektől. A velük való együttműködés egyik igen fontos gyümölcse, hogy a Mbuji Mayi-i Szent Raphael szemészeti centrum működését egy toyota Land Cruser gépkocsival támogatják. Magyarországi támogatók segítségével /ez nem az alapítványon keresztűl történt/ került megvételre egy Steyer Puch PINZGAUER 6x6 –os terepjáró mentőautó. Nagyban megnöveli ez a missziók hatékonyságát. A PINZGAUER autóban minden fontos felszerelés kényelmesen elfér, a raktérben pedig aludni lehet, amivel megspórolhatják a szállás költségeit. Az igen nehéz terepen ez a gépkocsi könnyűszerrel elmegy!

2010. május

Íme néhány kép a Kongói útviszonyokról, itt éppen Kabindába menet egy elakadt járművet húznak ki a kátyúból.

Kab010Kabi17

COR005