Ez is jó, 2 milliós város optikai szalon nélkül… Van ám rengeteg “mozgó szalon”, akik az utcákat róva árulnak mindenfélét. Elképesztő mennyiségű árut pakolnak fel valamilyen csodás rendszer szerint, és járják a várost, a teraszokat.
Szemüveg árus. A zsonglőr tojás árus.
Délutánonként összeterelem a csapatot, hogy legyenek közösségi élményeink, mi is kiülünk ilyen teraszra és megiszunk egy jó hideg sört. Uram bocsá, a negyvenedik beteg után, a betegváltás közben már gyakran bevillan a kép: egy pohár jó hideg sör, mennyire jól esne! Hát, kérem, így kerülünk mi is teraszra vendégként, a haszon kettős, mindenki megnyugszik a nagy nyomás után, (azért nagyon stresszes az a kb 120 ember, akiket végig kell vizsgálni, és akik reggel óta a folyosón szoronganak) és mindenféle témákat átbeszélve alakul a csapat, s így valahogy összerázódik. Végre előkerülnek ritkán hallott témák, amiket csak ilyenkor ért meg az ember, az itteni élet különböző területéről, szokásokról, ételekről, politikáról, a mindennapok gondjairól, stb... A mostani FŐ téma, az új kormány megalakulása. 2 év huzavona és zsákutca politika után az elnök egy mestervágással teljesen új koalíciót alakított, a régi rendszer törzsgyökeres mamutjait, akikkel kénytelen volt az elején együtt dolgozni sikeresen félreállítva új gárdával, új lendületet adva indítja be a leállt gépezetet. Ideje volt, hónapok, évek óta minden állt és egy helyben toporgott… Van néhány pozitív jel, ami mutatja, valami mégiscsak változik Kongóban. Íme például a volt oktatási miniszter esete. Halljuk, hogy az ürgét Brazzavilleben letartóztatták, bőröndjeiben 30.000 USD-vel. Ez csak kisebb bűncselekmény, de e miatt azonnal, gyors eljárással kapott pár évet. Ami még rosszabb neki, hogy komoly per nyílik sikkasztás miatt. (e miatt akart menekülni) Az elmúlt 2 évben az új elnök az oktatást az alsótagozatra ingyenessé tette. Erre milliókat adott az állam, és e pénzből sikkasztott volna pár milla Dollárt a pasas, erről kell majd felelnie… Sorra buknak ki hasonló esetek, ami biztosan jó irányba tereli majd a kongói dolgok folyását. Már több “nagy” név eltűnt, felszívódott a nagyvilágban, érezve a változás szelét. (John Numbi, Kalev Mutond…)
No, de térjünk vissza a teraszra.
A pilipili szósszal megspékelt tojás. Halkínálat.
A másik kikerülhetetlen teraszos fenomén, a “tojás torony”. Amint letelepszünk, megjelenik a tojásárus. Valami zsonglőr leszármazott, mert a százemeletes építményét a vállán, fején hurcolva, arról tojás le, soha nem esik. Az építmény stabil, körben a széli részeken a tojások- persze kemény- és a legtetején elengedhetetlen kellék a pili-pili, citromos, sós paprikalé. Na és ha jól megnézed, van ott kiskanál, és ami a legfontosabb, mindenféle nylon darabok.
Azt nem lehet megállni, hogy ne együnk egy-két keménytojást. Ilyenkor először megdiskuráljuk az árát, majd ha elhangzik, hogy “mehet”, a kis zsonglőr előkap az egyik emeletről egy darab nylont, Ki tudja, az a nylon mi mindent látott előtte…) azzal megragadja a kemény tojást, ügyesen meghámozza, és nylonostul átadja neked, Amennyiben Pilipili-t is kérsz, akkor előkap egy másik emeletről egy kiskanalat és a tojásba keresztet vájva oda infundálja a paprikás levet. Mondanom sem kell, összefut a nyál a szájban!
Miután ügyesen elfogyasztottad, neki visszaadod a nylont, mert kérem, nem szemetelünk, az a darab egy ügyes mozdulattal eltűnik, a zsonglőr valahova elsuvasztja, szerintem a következő vendégig, a 100 emeletbe valahova, amely vendég 2 asztallal odébb lesz.
Épül a ház, egy adag tégla már úton van.
Megvettük a vacsorára valót.
Hirtelen egy hölgy terem elő, ki tudja honnan, fején lavór. Rá se mersz nézni, mert akkor azonnal odajön, de jön Ő amúgy is… lavór le, ni csak, friss hal! Persze, hogy érdekel, ez pont kapóra jön, hogy étrendünket javítsa. Elindul a találgatás, melyik halat hogy hívják? Kiválasztjuk a legnagyobbat, nekem olyan harcsa, de Étienne mondja:-ez elektromos hal. A bőrt le kell nyúzni és csak úgy jó.
Később kiderül, a halacska csodás, olajban kisütve fenséges falatok voltak, szálka szinte alig. Gépemet lövésre készen tartom, így sikerül pár kép inkognitóban is. Az úton fura mozgásra figyelek. Biciklin tolva szállítják a téglákat.
Íme, a helyi építkezés menete: valahol kiégettek téglákat, és azt biciklivel szállítják. A közelben biztosan van jó agyagos hely, ahol a téglákat “vetik”, fa van bőven a vidéken, a kiégetéshez nagy halmokat raknak, benne menetekkel és fával, körben letapasztva, majd meggyújtva napokig füstölög. Így kapnak többé- kevésbé jól kiégetett téglákat. Szerintem a baj az, hogy igen nagy méretű téglákat vetnek, amik nem tudnak jól kiégni, illetve a kemencét megépíteni is külön tudomány, és biztosan nem mindig sikerül. A régi, Belga időkben a missziósok sokat építettek téglából, csodás, még ma is stabilan álló építményeket, de mindig, kizárólag kis téglából. Ilyen épületekben lakunk, tessék megnézni, ezek kb 80 éves épületek.
Édesanya, 3 kétoldali szürkehályogos gyermekével.
Kb a tizedik napon a rendelésen megjelenik a “család”. Ez egy olyan fenomén féle, minden nagyobb misszió alkalmával van ilyen család. Rendszerint egy igen szegény édesanya három vagy négy gyermekkel, és mindenkinek kataraktája van. Találkoztunk ilyen családdal Muene Dituban, Koleban, Tshofában, Lodjában… talán nem is annyira extra dolog. Nos, most is megjött egy édesanya három gyermekkel, mindhárom teljes, bilaterális kataraktával.
Az egyik gyermek a 3 testvérből műtétre előkészítve. Egy nap műtött betegek a kötés levételére várnak.
Természetesen azonnal támogatjuk őket, a műtétet én állom, adomány pézből, lényeg, hogy meg tudjuk operálni az összeset. Sajnos a legkisebb még csak 3 hónapos, szintén bilaterális teljes kataraktával, őt az altatást végző fiatal szakápoló nem vállalja, de a másik két gyermeket igen. Nekik egy szemet sikerül megoperálni. Az ilyen esetek korrekt rehabilitációja igen nehéz, még fejlett országokban is, hát még itt. A műtétek után nagyon fontos az optikai korrekció szemüveggel és a rendszeres követés. Ajánlom nekik, jöjjenek Mbuji Mayi-ba, ahol ingyen ellátást kapnának, sajnos az édesanya egyedül van a 3 gyerekkel, nem valószínű, hogy belevág a bizonytalanságokkal kikövezett kalandba.
Étienne szakápoló régi motoros a szemész szakmában. Fogyóban a fogyóeszköz....
A tizedik nap után vagyunk, rettenetes a nyomás. Rengetegen jönnek és reklamálnak, hogy már nem lehet bejutni a rendelésre, mert azt berekesztették, hogy a műtétes program bezárult, de neki a második szemét is meg kellene operálni, stb... Eme lépéseket muszáj volt megtenni, mert az utolsó 3 napra már van 300 előjegyzett, és minden napra több mint 20 műtétes beteg. Eddig 110 műtét volt, az utolsó napra pedig már 30 előjegyzett van! Ilyenkor kénytelenek vagyunk a “kegyes füllentés” útjára lépni.
-Hamarosan visszajövünk, a másik szem műtétjét akkorra lehet tervezni.
Ez a “hamarosan”, ki tudja, mikor lesz. Reméljük, hogy tényleg hamarosan, de sok mindentől függ a dolog. Erő, idő, pénz, biztonság, béke, járványhelyzet… stb… Egy biztos, a Belga partnert bevonva próbálunk majd továbblépni valami komoly és maradandó megoldás felé. A betegek rendkívül hálásak. Mindenki ezer áldást kér reánk különböző módon, ez elképesztő dolog.
Egyik beteg mondja: -Az Úr termékenyítse a terveidet!
-Ez jó, mondom, a következő tervem úgyis a szabi! Már nincs nap, hogy ne gondoljak rá!
A betegek időnként jól elszórakoztatnak: milyen nemzetiségű doktor? Mire én: magyar vagyok. Az hol van? Ázsiában? Egy másik beteg: Jó napot fehér uram. Mire én: jó napot kávé uram. Mire Ő: én fekete vagyok, nem kávé! Erre én: én meg nem fehér, hanem világos barna!
Ilyenkor a misszió vége felé, szépen lassan elfogynak a kellékek. 150 műtétre pakoltak, és kezd kifogyni minden: a kések, a kötszer, a steril kesztyű, a műlencse és az egyéb speciális anyag, ami a biztonságos, jó munkához szükséges. Leszűkítjük a műtéti indikációt a sürgősségre és a kétoldali, teljesen érett szürkehályogra. Nagyon zavaró, hogy elfogyott a kék, a lencsetokot festő anyag is (metilén kék) ami bizonytalanabbá teszi a műtét sikerét. Sebaj, előre, sohase hátra, a bevállalt programot el kell végezni.
Végül utolsó napra 30 műtét marad, este fél 6-ra végzünk. Ekkorra már tényleg elfogyott a legfontosabb, a műlencse, e nélkül nem operálunk. Közben háromszor elmegy az áram, érdekes, hogy mindig pont jó ütemben, éppen betegváltásnál, vagy egy műtét végén. Úgy látszik, a generátor is kifáradt és jelzi: elegem van, pihenjünk!
Újra látó boldog emberek!
Itt Kanangában, a 2 hét alatt szinte minden nap esett az eső. Volt, hogy egész éjszaka, és a napot alig láttuk. Nagy öröm, hogy az utolsó előtti éjszaka tiszta az égbolt, gyorsan csinálok pár fotót, hogy egy kis “afrikai éjszakai eget” küldjek haza. Klassz dolog, e csodás, hatalmas boltozat alatt ücsörögve elbeszélgetni a csapattal, szövögetni a jövő terveit, keresni a megoldást a mindig újabb és újabb kihívásokra.
Eme békés órákban hálás szívvel gondolok azon segítőinkre, akik e misszió létrejöttét lehetővé tették, kérjük az Úr áldását és segítségét Rájuk!
Én közben Lélekben már Mbuji Mayi-ban szerelem a napkollektorokat, hogy végül egy határozott “on-off” mozdulattal végre, elláthassam klinikánkat drágán invesztált, de ezután olcsó energiával, hála a Hungary Helps program keretében kapott támogatásnak!
Fr Richard, 2021.április-május
Képek: dr Hardi Richárd