Idén, mint más években, újfent Kabindában karácsonyoztunk. Jó közösségben ünnepelni a szeretet ünnepét. És hogy teljes legyen az öröm, szorosan összekötöttük a szemészettel. Hetekkel érkezésünk előtt az összes helyi rádióban bemondattuk az osztály újranyitását.

0001001

Jöttek is a betegek jócskán, Kabindából, de a környező falvakból még inkább. Meglepetésemre csomó kétoldali, érett szürhályogos beteget hoztak. Ezen kissé elgondolkodtam.

0201

Itt vagyok, most már vagyunk, a megyében, jó régóta, és ennek ellenére csomó érett szürkehályogos beteget látunk és operálunk. Hiszen mondanom sem kell, hogy mindenkit megoperáltunk, és sokaknál mindkét oldalt.
-Mi lehet az olyan vidékeken, ahol egyáltalán nincs szemész? Tény, hogy normálisan működő szemészetről 500 kilométeres körzetben nem tudok. Idén, a zavargások miatt nem tudtunk távolabbi misszióba menni. Próbáljuk 2018-ban bepótolni, de nehéz lesz. Számolgatom a heteket, de valahogy nincs elég hét… program pedig már van augusztusig.
0304

No, de térjünk vissza Karácsonyra. Elmondhatatlan volt az öröm, mert a vakok láttak és szinte újjászületve mehettek haza a jó hírrel… meggyógyultunk! 
0506

Mi pedig örültünk, hogy tudtunk valamit adni, aminek értéke pénzben nehezen kifejezhető. Megdöbbentett a betegek általános állapota. Erősen lesoványodott betegek, szakadt ruhában, kissé koszosan… elgondolkodtató…
A kabindai kórház gyerekosztálya újfent teli van alultáplált gyerekekkel, őket látva, összeszorul a torok.
Ilyen intenzív tempó mellett az ünnepnap hamar eljött, majd a búcsú ideje is, és mi elindultunk 29-én, hogy időben visszaérjünk Mbuji Mayi-ba. Mindenki félt a dec.31-től, mert a kormány addig kapott „hosszabbítást” a szilveszteri szerződésben, s mivel az egy év alatt nem történt semmi, és a választásokat idén sem tartották meg, bármi lehet. Erről talán majd részletesebben máskor.
Ork0708
„Az úton mindig vár reád Ork forduló”…
No, ilyen meglepetések vannak, és ez a legrosszabb, mert órákba, esetleg napokba telik, mire sikerül kikerülni, vagy mire ő felevickél a 20 tonnával a kaptatón. Ráadásul rendesen lógott az eső lába. Ahogy faljuk azt a 40 kilométert, ami kritikus, egyre rosszabb a helyzet.
Mi viszont egyre közelebb jutunk a javított, biztonságos részhez, ami Kabindától 110 Km-re van.
Még egy iszonyatos lemenet, a híd, majd rettenetes fölmenet a vörös agyagon.
0910

„Uram, most még ne add az esőt!” száll a fohász, de valahol félúton elakadt, mert szépen, lassan, de egyre biztosabban rázendített. A hídon átmegyünk, majd jön a realitás, kisebb patakban kell felmenni.
-„be a 4x4-et, kis felező, kettes és nyomd neki” mondom Papa sofőrnek. Persze, tudja ő jól, hogy kell csinálni. Majd hirtelen előttünk egy Y elágazás, balra a kamionok vájta mély járat, jobbra kéne menni, de oda fel kell külön kaptatni, csúszunk rendesen, kissé keresztbe áll a kocsi, mindenki feszít (heten vagyunk + egy kecske)… majd megfeneklünk és félő, hogy valahova leborulunk. Most már ömlik az eső és elmosta a fohászt. Nemigen merek sem imádkozni, sem fohászkodni, hátha még ennél is rosszabb lesz… Ha itt felmászunk, emlékeim szerint 300 méteres kaptató, onnan már nyert ügyünk van.
Papa sofőr kiszáll, hogy kövekkel megtámassza a hátsó kerekeket, most jönne jól a kézifék…
1112

Igen, ilyesmi Afrikában csak mobil formában működik, lapátol is valamit, persze egy pillanat alatt cafattá ázik, de Ő egy hős! Majd beül és elindulunk, sikerül felcsúszni a felső variánsra, neki a falnak és azt súrolva centinként araszolunk fölfelé. A fal vizes, így az is csúszik, a kocsinak mindegy, ilyenkor szakad le a hátsó index, nem baj, Afrikában ez sem fontos. Közben rendesen törlöm a szélvédőt belülről, pillanatok alatt semmit sem látunk, persze, a pára…
Egy centi, tíz centi, majd méterek, szépen lassan egyre feljebb kerülünk. Majd hirtelen lapos kövekkel van kirakva az út, itt valami jóemberek dolgoztak, ezen már jobban tapad… és megesszük a 300 métert. Innen már nyert ügyünk van. Megállni csak ananászt venni fogunk, és hazáig szinte repülünk, 60-al!

13
Baj nélkül hazaértünk. Próbálok visszaemlékezni az út egyes részleteire. Rájövök, hogy amire igazán emlékszem, azok a nehéz, megpróbáltatás szerű részek. Ahol csak átsuhantunk, az nem hagyott nyomot. Jó ez így, és nem baj, ha a fohász csak késve érkezett.
Mindenesetre, a 2018-as évre hirdetett program vezényszava: RESZKESSETEK KATARAKTÁK!
Richard

FaLang translation system by Faboba